2008. december 2. kedd

dec. 2
10:06
Az egyiknek sikerül, a másiknak nem (BorsOnline)
A kételkedők azt szokták mondani, az internetes társkereső valójában húspiac. Nos, én is ezen a véleményen vagyok. Nők és férfiak pózolnak a világhálón, reménykedve, hogy megtalálják az igazit, vagy jobb híján egy éjszakára alkalmi hálótársuk akad. A net tele van kielégítetlen, unatkozó milliomos feleségekkel, perverz bunkókkal, ennek ellenére akadnak normális, hétköznapi, társra vágyó emberek is…
dec. 2
10:06
Cristiano Ronaldo nyerte az Aranylabdát (Blikk)
A fantasztikus idényt maga mögött tudó portugál Ronaldóé lett az Aranylabda. A manchesteri játékos angol bajnok és gólkirály, valamint BL-győztes is lett ebben a szezonban.
dec. 2
10:06
Saját udvarán gyilkolták meg az idős nőt (HírTV)
Saját házának udvarán gyilkoltak meg egy idős nőt Monoron, a tettesek után nyomozás indult. A halálának okát egyelőre nem sikerült egyértelműen tisztázni, ám a helyszíni szemlét végző nyomozók megállapították, hogy nem lehet zárni az idegenkezűséget sem.
dec. 2
10:06
Ártalmasak a péksütemények és a gabonapelyhek? (Adó1százalék)
Ártalmas mennyiségben tartalmaz nátriumot néhány olyan reggeli étel, melyet éppen nem sós ízéről ismerünk, például az édes péksütemények és a gabonapelyhek - írja az amerikai Consumer Reports című fogyasztóvédelmi folyóirat.
dec. 2
10:06
Kamera rögzítette, ahogy bedobtak egy ötkilós vasgolyót a szocialistákhoz (hirado.hu)
Az MSZP miskolci irodájának üvegét hajnalban törték be, személyi sérülés nem történt
dec. 2
10:06
2009 elején robban majd a válságbomba! (Pénzcentrum)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint idén karácsonykor még nem, azonban jövő év elején jelentősen alábbhagyhat hazánkban a költekezési kedv, ami igen borús jövőt jósol a kereskedőknek....
dec. 2
10:06
Ezt már bukta az USA (Portfolio)
Egyre biztosabb, hogy Amerika nem tud eleget tenni azon ígéretének, amit a G20-ak novemberi ülésén másik 19 országgal együtt tett: a költségvetési élénkítés eszközeinek mielőbbi segítségül hívásával...
dec. 2
10:08
Étlen-szomjan vágynak haza Bangkokból a magyarok (BorsOnline)
Miután vasárnap harminc, hétfőn pedig újabb ötven repülőgép szállhatott fel Bangkokban, a több száz magyar kint rekedt turista közül sokan hazajutottak, többek közt a Nyíregyházi Állatpark és lapunk munkatársai is. Ők számoltak be a Borsnak a thaiföldi állapotokról, arról, hogy turisták tízezrei várják a szabad ég alatt, étlen-szomjan a hazaindulást.
dec. 2
10:08
Fia mellé akart kerülni a börtönben (HírTV)
Fia mellé akart kerülni a börtönben, ezért próbálkozott meg fegyveres rablással egy férfi hétfő este Tiszaalpáron.
dec. 2
10:08
Hipermarketeké a karácsony (hirado.hu)
A karácsonyi bevásárlási hullámnak is a hipermarketek lesznek a nyertesei. Ilyenkor szerezzük be a napi fogyasztási cikkek tizedét
dec. 2
10:08
A Goldman Sachs sem ússza meg - veszteséges lehet a negyedév (Portfolio)
Akár 2 milliárd dolláros veszteséget is elkönyvelhet a Goldman Sachs november végén zárult negyedévében, amely közel ötszöröse a jelenlegi elemzői konszenzusnak - írja a The Wall Street Journal. ...
dec. 2
10:10
Felerősödött az amazonasi erdőirtás (hirado.hu)
A műholdas felvételek közel 12 ezer négyzetkilométernyi terület eltűnését mutatják
dec. 2
10:10
Valós idejű adatok mobiltelefonon - ingyenes előfizetés (Portfolio)
Már mobil eszközökön is gyorsan, hatékonyan elérhetőek a Portfoliofinancial valós idejű adatai december 1-től. Új szolgáltatásunk igénybevételéhez a mobiltelefon böngészőjén kell csak beállítani a...
dec. 2
10:12
A színpadot választotta az egykori sorozatsztár (hirado.hu)
Kiss Zoltán két évig játszotta Csurgó Pista szerepét a televízióban
dec. 2
10:15
Ismét nagyüzemben dolgoznak a spammerek (Privátbankár)
A McColo kaliforniai hostingcég kiiktatása nem hozott tartós sikert: bár a bezárást 65%-os spam-visszaesés követte, november végén ismét átlagon felüli mennyiségű spam árasztotta el a világot
dec. 2
10:21
Nem lesz egyszerűsített elszámolás kft-knek, de lesz járulékcsökkentés (Adózóna)
Mégsem élhetnek egyszerűsített elszámolással a kft-ék, 25 százalékos lesz az osztalékadó és kettőre csökken a járulékalapok száma - néhány, a cégekre vonatkozó változás a 2009-re megszavazott adótörvényekből
dec. 2
10:24
A rémálom is örökölhető (Infostart)
Részben szülői örökség a rémálom, amely miatt sok gyerek sikítozva ébred - derült ki egy friss kutatásból. Az egypetéjű ikrek esetében sokkal gyakoribb, hogy mind a két gyerek rosszat álmodik, mint a kétpetéjűeknél.
dec. 2
10:24
Részegen ütötte el a helyszínelő rendőrt (HírTV)
Helyszínelő rendőrt gázolt egy ittas autós Komáromban. Az eset még hétfőn délután történt, de csak kedden számoltak be az esetről.
dec. 2
10:24
Nagyanyja meggyilkolását is bevallotta a családirtó (Blikk)
dec. 2
10:24
A tévé ügyvédje - 200. adás (hirado.hu)
A műsort 2003 áprilisában láthatták először az MTV nézői. Az azóta eltelt öt és fél év kétszáz adásában közel másfélezer riportot forgattak
dec. 2
10:24
Kína - Vegyes zárás a kínai piacokon (ProfitLine)
Vegyesen zártak a kínai részvénypiacok kedden, egyrészt az árupiaci termékek árának csökkenése miatt estek a nyersanyagipari vállalatok részvényei, másrészt emelkedtek a fogyasztói-elektronikai gyártók papírjai a kormányzati programoknak köszönhetően. A Shanghai Composite index 0.3 százalékkal 1,889.64 pontra csökkent, míg a Shenzhen Composite index 1.4 százalékkal 562.48 pontra emelkedett.…
dec. 2
10:24
Több e-matrica fogyott 2008-ban (Portfolio)
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. értékesítési mutatóiból kiderül, hogy novemberig bezárólag az előző év hasonló időszakához képest az eladott matricák darabszáma és a realizált árbevétel is jelentős...
dec. 2
10:24
Több e-matrica fogyott 2008-ban (Pénzcentrum)
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. értékesítési mutatóiból kiderül, hogy novemberig bezárólag az előző év hasonló időszakához képest az eladott matricák darabszáma és a realizált árbevétel is jelentős mértékben növekedett....
dec. 2
10:26
Alkotmánysértő a „lex tojás”? (HírTV)
Alkotmánysértőnek tartja a Nemzeti Jogvédő Alapítvány a „lex tojásként” is emlegetett jogszabály-módosítást, amely a tüntetésen való sípolást és tojásdobálást büntetné. A szervezet ezért arra kéri a köztársasági elnököt, hogy a jogszabályt küldje meg előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz.
dec. 2
10:26
HíradóWeb, 2008. december 2. 10:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
dec. 2
10:26
Nincs gáz, 9%-kal nőhet jövőre Kína (Portfolio)
Mintegy 70%-os a valószínűsége annak, hogy jövőre is igen dinamikusan, mintegy 9%-kal nőhet a kínai GDP - áll abban az előrejelzésben, amelyet a kínai kormány elsőszámú gazdasági kutatóintézete tett...
dec. 2
10:26
Hogyan juthatnak többletforráshoz az EU-s támogatást elnyert vállalkozások? (Pénzcentrum)
A vissza nem térítendő gazdaságfejlesztési támogatást elnyert vállalkozások számára több szempontból is kedvező lehet, ha bankgarancia helyett garanciaszervezet kezességvállalásával teljesítik pályázati biztosítéki kötelezettségeiket. A vállalkozásoknak a pályázati kezességvállaláshoz nem szükséges fedezetet állítaniuk, így a biztosítékként lekötött ingatlan, készpénz vagy hitelkeret…
dec. 2
10:28
Harc az olcsó gyógyszerek ellen - Óriás bírságok jönnek? (Portfolio)
Akadályozzák, illetve késleltetik a nagy európai gyógyszergyártók az olcsó generikus gyógyszerek piaci bevezetését, ami euró milliárdokkal növeli meg a fogyasztók és az adózók terheit - állapítja meg...
dec. 2
10:33
A kérdés csak az: ki sír a végén? (Piac és Profit)
Az építőiparban tapasztalható tartozási lánc méretét jellemzi, hogy a kilencvennégyezer szervezetnek, társas és egyéni vállalkozásnak a nyolcvan százaléka valahol valamilyen módon szerepel a másoknak nem fizetők között. A lánctartozást az építőipar egy része Strasbourgban, egy másik része a hazai jogalkotás intézményeinek segítségével akarja megszüntetni, eközben azonban meg kell küzdenie a táskás…
dec. 2
10:42
Köztünk él Marilyn Monroe és Elvis Presley! (BorsOnline)
Izgalmas karrierje indulhat el annak az embernek, aki belepillantva a tükörbe felfedezi, hogy kiköpött mása egy külföldi vagy hazai hírességnek. Aki tud élni a lehetőséggel, az jól profitálhat külső adottságaiból. Így volt ezzel Elza, a magyar Marilyn Monroe és férje, az Elvis imitátor Danis Zoltán is.
dec. 2
10:42
A férfiaknál a tesztoszteron is bűnös lehet az elhízásban (Infostart)
A férfiasságért felelős hormon kulcsfontosságú lehet abban, hogy a túlsúlyos férfiak megszabaduljanak felesleges kilóiktól - legalábbis erről kezd kutatást egy ausztrál intézet.
dec. 2
10:42
„Kormányzati kommunikáció helyett koraszülöttmentést!” (HírTV)
Kormányzati kommunikáció helyett a koraszülöttmentés támogatását emelné a Fidesz és a KDNP a jövő évi költségvetésben. Kapcsolódó módosító javaslatukban a mindössze 287 millió forintos állami finanszírozás 30 százalékos növelését kezdeményezik a biztonságos ellátás érdekében.
dec. 2
10:42
Új kommunikációs vezető a BAT-nál (Kreatív Online)
Tulik Ágnes távozása után új kommunikációs vezetője van a British American Tobacco (BAT) Hungary-nak. A megüresedett posztra Balatoni Zsófiát nevezték ki, aki 11 éve gyakornokként került a vállalathoz.
dec. 2
10:42
Sztrájkra készülnek Ferihegyen (Alternatív Energia)
Sztrájkbizottságot alakított hétfőn a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete, és képviselői átadták 15 pontos követelés-listájukat a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezetőinek. A kívánságok között találhatók a munkafeltételeik javítását, az új kollektív szerződés megkötését, az elmaradt juttatások utólagos folyósítását célzók egyaránt.
dec. 2
10:42
Gyálaréti rém! Újabb gyilkosságot vallot be M. Viktor (hirado.hu)
A férfi miközben élettársa és kisfia temetése zajlott, beismerte, hogy három évvel ezelőtt nagyanyját is megölte
dec. 2
10:42
Uzsora-blues: "Te érted hajtok, hogy mindened meglegyen" (Pénzcentrum)
Egy önálló bírósági végrehajtó is érintett lehet a baranyai uzsorások ellen indított büntetőügyben. A drávapiski polgármester szerint más közéleti szereplők is érintettek lehetnek a maffiaszerű bűnügyben - írja az ingatlanmagazin.com....
dec. 2
10:44
Nem vetkőzik többet a szexis tévésztár (hirado.hu)
Kim Kardashian úgy döntött nem pózol többet a nyuszis magazinnak
dec. 2
10:46
Fertőzés a békéscsabai kórházban: 21-en megbetegedtek (hirado.hu)
13 fekvőbeteg és nyolc kórházi dolgozó betegedett meg egy hányással, hasmenéssel járó feltehetően vírusos fertőzésben
dec. 2
10:48
Új szakértő a HR Portal coaching rovatában (HR Portál)
A világ a coaching típusú menedzsment felé tart: számos országban egyre gyakrabban használják ezt a tanácsadói műfajt a vezetők és kulcsemberek ösztönzésére, támogatására, és hazánkban is egyre nagyobb jelentőséggel bír a menedzsment- és személyzetfejlesztésben.
dec. 2
10:48
Jön a 290 forintos buszjegy - Rábólintottak a tarifaemelésre (hirado.hu)
Januártól átlagosan 7,9 százalékkal nőnek a jegyárak
dec. 2
10:50
Leáll és elbocsát a tatai Tondach (HR Portál)
Leállítja Tatán a cserépgyártást a Tondach és egyúttal 54 dolgozótól is megválik a cég, írja a Világgazdaság.
dec. 2
10:51
Nagyobb esélyt adnak a részvénypiaci feltámadásnak (Privátbankár)
Habár a világ a szakadék szélén táncol, a gazdasági válság várhatóan nem fordul át globális depresszióba, sőt, az általános visszaesés ellenére jó néhány olyan iparág van, amely vonzó befektetési lehetőségeket rejt - vélik az ING Investment Management szakemberei
dec. 2
10:52
Két új üzletet nyit a Costa Coffee (HR Portál)
Az Oktogonnál és a Váci utcában nyit üzletet a Costa Coffee. Judd Williams, a vállalat európai igazgatója elmondta: öt éven belül legalább tíz kávézót szeretnének nyitni.
dec. 2
10:53
Kinyit a horvát telekpiac - nagy boom várható (Privátbankár)
Horvátországban február 1-jétől vásárolhatnak telkeket a külföldiek az Európai Unióval kötött megállapodás értelmében. A horvát parlament decemberben oldja fel a vonatkozó tilalmat, de a döntést az un...
dec. 2
11:00
Egy hónapig lesz egyszerre lezárva a Szabadság és a Margit híd (Infostart)
Április 30-án kezdődnek meg a Margit híd felújításának forgalomkorlátozással járó munkálatai, a közúti forgalom 2010. szeptember 1-én indulhat el újra a hídon, amelynek állapota miatt a szakemberek évek óta sürgetik a rekonstrukciót.
dec. 2
11:00
A szociáldemokrata-konzervatív szövetség nyert Romániában (Infostart)
A végleges hivatalos eredmények szerint is a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Konzervatív Párt (PC) alkotta választási szövetség szerezte a legtöbb a szavazatot a romániai parlamenti választásokon.
dec. 2
11:00
Vasgolyóval törték be a miskolci MSZP-irodát (Blikk)
Egy ötkilós vasgolyóval betörték az MSZP irodájának üvegportálját Miskolcon. Egy eddig ismeretlen férfi zúzta be az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és miskolci irodájának helyet adó Corvin utcai épület egyik üvegtábláját kedden, egészen pontosan 0 óra 47 perckor, ezt a biztonsági kamera is rögzítette.
dec. 2
11:00
Papírforma: C. Ronaldóé az Aranylabda (HírTV)
A Manchester United portugál támadója, a 23 éves Cristiano Ronaldo nyerte az idei Aranylabdát. Ronaldo mögött a Barcelona sztárja, Lionel Messi és a Liverpool gólvágója, Fernando Torres végzett a dobogón a szavazatok alapján.
dec. 2
11:00
Önkéntesek gyűjtenek a kaposvári kórház gyermekosztálya javára (Adó1százalék)
Három régió önkéntesei találkoznak a hétvégén a kaposvári KÖZÖD! Találkozón. A program részeként a fiatalok december 6-án ajándékokat gyűjtenek a város több pontján, amelyeket a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete segítségével a Kaposi Mór Oktató Kórház gyermekosztályának javára ajánlanak fel - tudatta a találkozót szervező Somogy Ifjúságáért Egyesület kedden az MTI-vel.
dec. 2
11:00
Lesújtó adatok! Már 473 halottja van a kolerajárványnak Zimbabwéban (hirado.hu)
A halálesetek száma még tovább nőhet azokon a területeken, amelyeken még a legalapvetőbb egészségügyi ellátáshoz sem jutnak hozzá a betegek - figyelmeztet a WHO

Keresés