Jude Law újra szerelmes lett volt feleségébe. A sármos színész az elmúlt években nem büszkélkedhetett tartós kapcsolatokkal, de barátai szerint Sadie Frosttal ismét nagyszerűen érzi magát, így összeállhat a már széthullott család.
Már 28 lógós tanuló - közte nyolc diáklány - neve került fel a kelet-ukrajnai mariupoli iskolák szégyenlistájára, ahol a szülők az interneten keresztül ellenőrizhetik gyermekeik iskolalátogatását.
Lehet, hogy Barack Obama történelmet csinált első afro-amerikai elnökként, de az internet világában mégis Britney Spears mögé szorult idén. A zaklatott életű popdíva tavaly súlyos magánéleti...
Rendeletben tiltanák meg a dohányzást a ferencvárosi játszótereken. Erről szerdán dönt a helyi képviselő-testület. Jövő márciusra valamennyi fővárosi játszótér környékéről kitiltanák a dohányosokat - mondta kedden a Független Hírügynökségnek a korlátozást kezdeményező John Emese, a fővárosi SZDSZ frakcióvezetője.
Borsik János lát rá esélyt, hogy december 19-ére megszületik a jövő évre vonatkozó bérmegállapodás az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT). Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ)...
A jelenlegi gazdasági válság várhatóan nem fordul át globális depresszióba, jövőre a piacok stabilizálódhatnak és megindulhat a felemelkedés- mondta el az ING Alapkezelő vezérigazgatója, aki szerint Magyarország ki fogja hagyni a történelmi lehetőségét a szükséges reformok véghezvitelére.
A 2007. évi szezon nem kedvezett a karácsonyi édességek értékesítésének, hiszen a fogyasztás mind a szaloncukrok, mint a csokoládéfigurák piacán szűkült. A piac visszaesésének hátterében elsősorban a vásárlók körének szűkülése és a beszerzett mennyiségek visszafogása áll
A valós tények szisztematikus torzításával vádolja és perrel fenyegeti a Hír Televíziót a budapesti áramszolgáltató, miközben ellentmondásosan nyilatkozik Bajnai Gordon gazdasági miniszter áramügyéről. Az Elmű nem a fogyasztót, hanem saját munkatársait okolja a szabálytalan bekötésért. A közleményből nem derül ki, hogy milyen műszaki eljárással állapítható meg egyértelműen a villanyszerelők…
Száz valóságos méretű, stilizált elefántborjú szobrot állítanak ki 2009 áprilisában és májusában Budapest frekventált pontjain. Az alkotásokat elárverezik, a bevétel 80 százalékát karitatív célokra, a hajléktalanok megsegítésére fordítja az Elephant Holding Rt.
Orbán Viktor szerint - az adótörvények elfogadására utalva - a kormány "egyik héten az SZDSZ-t, másik héten az MDF-et veszi meg". Herényi visszakérdezett: "és a fideszes szavazatokért mennyit fizettek?".
Az internet terjedésével egyre nő a képzelt betegek és a fóbiákkal küzdők száma - ez derült ki mintegy mellékesen egy felmérésből, amelyet egészen más célból végeztek.
Az olvasók segítségét kéri a Belmondo zenekar, hogy megtalálják a november végi koncertjükön megsérült lányt. Czutor Zoltánék fellépésén ugyanis egy fiatal rajongóhoz mentőt kellett hívni. A zenekar tagjai azóta aggódnak az állapota miatt, és meg is szeretnék látogatni a hölgyet.
Bár Magyarországon még sosem volt olyan helyzet, hogy a benyújtása után kétszer is módosították a költségvetést, a kormány továbbra is kész beavatkozni, ha ez szükséges - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc kijelentette: az ellenzéki SZDSZ-szel semmilyen háttéralku nem született a büdzsé fő számainak elfogadása kapcsán, mint mondta, a szabad demokraták…
Szombaton a szlovákiai Érsekújváron (Nové Zámky) találkozik a szlovák és a magyar államfő - jelentette kedden este a pozsonyi TASR hírügynökség a szlovák elnöki hivatalra hivatkozva. Ivan...
A 2009-es adó- és számviteli törvény-változások számos ponton egyszerűsítik a vállalkozásokra és magánszemélyekre vonatkozó előírásokat. Az egyszerűsítéssel együtt ugyanakkor szigorítás is jár,...
A NATO kész arra, hogy - egyelőre nem hivatalos jelleggel - újrakezdje a párbeszédet Moszkvával - közölte Jaap de Hoop Scheffer, az észak-atlanti szervezet főtitkára, a tagországok...
A körmérkőzések után a csoportok első két helyezettje jutott a szerdai elődöntőbe, ahol keresztbejátszással dől el, kik léphetnek asztalhoz a fináléban
A kormány szerdai ülésén jelentést hallgat meg és döntéseket hoz a gazdasági válság nyomán kialakuló foglalkoztatási feszültségek enyhítését célzó intézkedésekről - közölte Tukacs István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.
Adójavaslat-csomagot készít az Európai Bizottság az energiahatékonyság növelését és az éghajlatváltozás lefékezését célzó európai uniós erőfeszítésekhez kapcsolódva - jelentette be Kovács László...
Száztizenötezer fontért (35,3 millió forintért) kelt el James Bond fehér Lotus Esprit márkájú autója a londoni Bonhams aukciósház árverésén. Ez volt az egyik a két Lotus márkájú autó közül, amelyeket az 1977-ben készült, A kém, aki szeretett engem című filmben Roger Moore vezetett a 007-es ügynök szerepében.
Folytatná együttműködését a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - erősítették meg a két párt vezetői kedden. Calin Popescu Tariceanu, a Nemzeti Liberális...
Újabb agyműtéten esett át Seve Ballesteros spanyol golflegenda, aki még októberben került kórházba. A már többször megoperált, 51 éves játékosnak - akinél agydaganatot diagnosztizáltak - ezúttal folyadékot kellett elvezetni az agyából.
Sokszor utazik messzire, lép át időzónákat? Ilyenkor nem tud aludni? Eddig úgy tartották, egy időzóna átlépése egy nap regenerálódást igényel. Most azonban egy új gyógyszer segít elkerülni az ilyenkor föllépő alvási nehézségeket.
Száztizenötezer fontért (35,3 millió forintért) kelt el James Bond fehér Lotus Esprit márkájú autója a londoni Bonhams aukciósház árverésén. Ez volt az egyik a két Lotus márkájú autó közül,...
Császári azzal indokolta elhatározását, hogy az új versenyforma bevezetése miatt olyan összeütközésekbe került a nemzetközi szövetség (UIPM) elöljáróival, hogy a jövőben inkább kárára, mint hasznára lenne a hazai öttusasportnak
Harmincegy mandátuma van a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek a román parlamentben - közölte kedd eset az Országos Választási Iroda. A szövetség a bukaresti alsóházban 22, a felsőházban pedig kilenc helyet kapott.
Karácsonyig kiderül, mi került 320 millió forintba a pécsi Európai Kulturális Program megvalósíthatósági tanulmányán. Az önkormányzat jogerősen pert vesztett a közérdekű adatok nyilvánosságáért alapított jogvédő szervezettel. Azt már most tudni, hogy a program októberben felmentett főigazgatója milliós fizetést húzott.
Jövő január végére, február elejére összehangolt reformjavaslatokat készít a Reformszövetség. Orbán a gyűlés után Európa legrosszabb kormányának nevezte a magyart, majd hozzátette, hogy megfelelő parlamenti döntésekkel fékezhető lenne a munkanélküliség növekedése. Gyurcsány a reformok második hullámát indítaná és tíz éven belül utolérné az uniós fizetéseket.
Szombaton a szlovákiai Érsekújváron találkozik a szlovák és a magyar államfő - közölte a szlovák elnöki hivatal. Ivan Gasparovic és Sólyom László egyeztetésének részleteit azután ismertetik, ha azokban a felek megegyeztek.
A pénzügyi válság rányomja bélyegét az idegenforgalomra, és ezt megsínyli a világ egyik legnagyobb légitársasága, a német Lufthansa is, amely részben az árak emelésével, részben a járatok ritkításával, illetve a géppark egy részének pihentetésével igyekszik átvészeli ezt az időszakot.
Kósa Lajos szerint a jövő évi költségvetés tervezete csak normatívákban 150 milliárd forintot von ki az önkormányzati rendszerből 2008-hoz képest. Utóbbi viszont pontosan annyi volt, mint 2003-ban, vagyis látható a brutális elvonás.