Angol lapértesülések szerint a Celtic még a téli átigazolási időszakban szerződteti Huszti Szabolcsot, a Hannover magyar légiósát. A Daily Record úgy tudja: a válogatott labdarúgó Gordon Stachan vezetőedző kívánságlistájának első helyén szerepel. (hírTV)
A zsarolás nem összeegyeztethető az uniós elvekkel - reagált a horvát miniszterelnök arra a szlovén bejelentésre, hogy a rendezetlen határviták miatt blokkolják Horvátország uniós csatlakozását.
A Fővárosi Közgyűlés az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselőinek szavazataival elfogadta Budapest teherforgalmi stratégiáját és az ahhoz kapcsolódó rendeletet. Eszerint január 1-jétől az egész város ter...
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselőinek szavazataival elfogadta Budapest teherforgalmi stratégiáját és az ahhoz kapcsolódó rendeletet. Eszerint január...
Eljárást indított a rendőrség egy olasz farmer ellen, aki megpróbálta eladni a földjén talált ókori leleteket, miközben Olaszországban az ilyen tárgyak állami tulajdont képeznek. A farmer egy 2600 éves szentélyre bukkant munka közben, a leletetek között parfümös üvegcsék, ivókupák, s aprócska vázák találhatóak.
Megvesztegetés és korrupció gyanújával indítottak nyomozást a svéd hatóságok Nobel-díjakat odaítélő bizottságok ellen pekingi útjai miatt, amiket a kínai kormány fizetett - közölte csütörtökön Nils Erik Schultz svéd ügyész az AFP francia hírügynökséggel. A korrupció-ellenes ügyész egy másik ügyben azt vizsgálja, hogy egy gyógyszergyártó cég befolyással volt-e az orvosi díj odaítélésére.
A hétfőn elfogadott szociális törvény a rendszerváltozás óta elfogadott legfontosabb szociális és foglalkoztatási reformtörvény, mivel segélyezés helyett a munkahelyteremtésre helyezi a hangsúlyt - mondta el Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a Regionális Munkaügyi Központok vezetőivel lefolytatott tárgyalást követő sajtótájékoztatón csütörtökön.
A hétfőn elfogadott szociális törvény a rendszerváltozás óta elfogadott legfontosabb szociális és foglalkoztatási reformtörvény, mivel segélyezés helyett a munkahelyteremtésre helyezi a hangsúlyt -...
Vád alá helyezte a román Országos Korrupcióellenes Igazgatóság Gigi Becalit. A Steaua futballklub tulajdonosát okirat hamisítás mellett azzal vádolják, hogy 1,7 millió euró csúszópénzt ajánlott fel a kolozsvári Universitatea együttesének azért, hogy győzzék le a városi rivális CSeFeR-t.
Hatéves növekedés után 2007-ben történt meg először, hogy a magyar lakosság reálértékben számítva kevesebbet költött telekommunikációs eszközökre és hírközlési szolgáltatásokra, mint az előző évben - derül ki a GKIeNET, a T-Home és a T-Mobile közös, Jelentés az internetgazdaságról című decemberi gyorsjelentéséből.
Több mint ötezer egyetemi és középiskolai diák tüntetett csütörtökön a görög parlamentnél, és össze is csapott a rohamrendőrséggel. A tüntetést közalkalmazotti sztrájk kísérte. Az oktatók és a...
Bűnösnek vallotta magát a Pécsi Városi Bíróságon az a férfi, aki nyár elején a baranyai megyeszékhelyen egy zebrán elgázolt egy babakocsit toló nagymamát. A 67 éves idős nő és a 20 hónapos gyermek is belehalt a balesetben szenvedett sérülésekbe.
Életben van Kim Dzsong Il, észak-koreai vezető, és kezében tartja az ország irányítását - közölte csütörtökön Timothy Keating amerikai tengernagy egy sajtótájékoztatón. Szeptember óta keringenek hírek arról, hogy a kommunista vezetőt szélütés érte és nem képes a kormányzásra. Állapotáról nem lehet tudni semmi biztosat.
Jövőre 60-70 ezer embernek biztosít munkát a közfoglalkoztatás - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc kormányfő, miután a Regionális Munkaügyi Központok vezetőivel tárgyalt. A központok vezetői 100 ezerre becsülték azoknak a számát, akiket a pénzügyi világválság miatt elbocsátanak a cégek 2009-ben. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy állásából felfüggesztették, és fegyelmi vizsgálat is indult a…
Lezárult a belső vizsgálat a kórházi tragédia kapcsán Békéscsabán. A 61 éves férfi orvosi ellátás nélkül halt meg az ügyeleten, ott, ahová küldték a sürgősségiről.
Körülutazta a világot napenergiával működtetett taxijával Louis Palmer svájci feltaláló. Palmer tizenhét hónapig volt úton, hogy reklámot csináljon a környezetbarát technológiának. Járműve...
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elvi döntést hozott arról, hogy Budapest 2020-ban olimpiát és paralimpiát rendezhet. A képviselők pártállástól függetlenül egyhangúlag támogatták az erről szóló javaslatot.
A Tüskecsarnok lehetne a 2020-ra tervezett budapesti olimpia egyik helyszíne a KDNP szerint. Így azt szeretnék elérni, hogy a félig elkészült épületet az eredeti terveknek megfelelően sportközpontként és ne konferencia-központként fejezzék be.
Körülutazta a világot napenergiával működtetett taxijával Louis Palmer svájci feltaláló. Palmer tizenhét hónapig volt úton, hogy reklámot csináljon a környezetbarát technológiának.
A jövő év jelentős kihívást jelent a magyar bankok számára: a hitelkockázatok tovább emelkednek, az értékvesztés nő, amit a jövedelmezőség szektorszinten még elbír, egyes hitelintézeteknél azonban veszteség is keletkezhet - nyilatkozta Marsi Erika, a Nemzetközi Bankárképző Központ alelnöke
Tíz-tizenkét milliárd forintot lehetne spórolni a képviselő-testületek létszámának megfelezésével - mondta Molnár Gyula, a XI. kerület polgármestere a Zoom.hu internetes újságnak adott csütörtöki...
Újra közlekednek a villamosok a Szabadság hídon december 20-tól, szombattól. A hídon újrainduló villamosforgalom miatt megszűnnek a 47-49V és a 149-249V jelzésű villamospótló autóbuszok.
Mégsem szűnik meg jövőre a korengedményes nyugdíj. A közüzemi díjak és a BKV-tarifák emeléséről döntött a Fővárosi Közgyűlés. A vasútnál és Ferihegyen is folytatódik a sztrájk. A nap legfontosabb hírei december 18-án, csütörtökön.
Franciaország nagyobb városaiban több mint ötvenezer diák követelte az elhalasztott középiskolai reform teljes visszavonását. Párizs 105 gimnáziumából most 40-et érintett a két hete tartó megmozdulás.
Azonnali hatállyal felfüggesztette a munkaügyi főfelügyelet két őrizetbe vett vezetőjét a munkaügyi tárca. Papp István és Cseke Zoltán ellen fegyelmi vizsgálatot is indítottak.
Ehud Olmert izraeli kormányfő szerint lehetséges egy békeszerződés a zsidó állam és Szíria között. Olmert csütörtökön a tel-avivi egyetemen mondott beszédében lehetségesnek tartotta, hogy a török...
Életét vesztette egy 60 éves nő Szekszárdon, miután egy kijelölt gyalogátkelőn elütötte ma egy autó. A szekszárdi asszony a Szent István téri zebrán kelt át, amikor külső sávban, a vasútállomás felől a városközpont irányába közlekedő kocsi elgázolta.
Boldogabbak, nyugodtabbak, és hatékonyabb munkára képesek azok az alkalmazottak, akik munkahelyükön szakíthatnak egy kis időt a testmozgásra - állapították meg brit szakemberek. A Bristoli Egyetem ...
A Micimackó a magyar gyerekek körében is népszerű történet. Az eredeti angol kiadás illusztrációit Ernest Shepard készítette, és ezeket a kedves rajzokat sokan gyűjtik. Ma már nagyon nagy értéket képviselnek, és ha feltűnnek egy-egy árverésen, komoly harc indul meg értük. Szerdán rekord született: egyetlen Micimackó-illusztrációért 115 ezer 250 fontot adott egy gyűjtő.
Idén is Irakban halt meg a legtöbb újságíró hivatása gyakorlása közben - közölte csütörtökön a New York-i székhelyű The Committee to Protect Journalists (CPJ) nevű szervezet. Az újságírók védelmét...
Betiltotta a Spice néven forgalmazott fűkeveréket az osztrák kormány, mert szakértők szerint négyszer olyan erős, mint a cannabis. A narkotikum Spice Silver, Spice Gold, Spice Diamond, Spice Arctic Synergy, Spice Tropical Synergy és Spice Yucatan Fire néven is forgalomba kerül.
Csütörtökön délután bemutatásra kerültek a leendő FTC-stadion látványtervei. A 21 ezer fős aréna befogadóképességét később 30 ezresre bővíthetik. Az építkezés ideje alatt a Ferencváros a Puskás-stadionban léphet pályára.
A cím nem egy új televíziós műsor neve, hanem egy olyan látogatható honlapé, amelyen a hackerügyekről tájékozódhat a jámbor internetező. Már, ha érti miről van szó. Igaz, ehhez hackerkonferenciákat is tartanak és van "etikus-hackerképzés" is, mint most megtudtam az m1 Médiamix című műsorából, amit abból az alkalomból tűztek műsorra, hogy - állítólag -, 25 éves a komputervírus.
A jövő év elejére elkészülő "zöld adócsomag" célja az, hogy a minap elfogadott uniós klímacsomaggal összhangban elősegítse a hatékony energiagazdálkodást - hangsúlyozta Kovács László, az...
Életét vesztette egy 60 éves nő Szekszárdon, miután egy kijelölt gyalogátkelőn egy személygépkocsi elütötte csütörtökön - közölte az MTI-vel a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense....
A magyar valóságot mutatja be a Maffiamúzeum - mondta az InfoRádiónak a tárlat ötletgazdája. Riba Attila hozzátette: a drogmegelőzés mellett a legfontosabb feladata a kiállításnak, hogy felhívja a figyelmet a szervezett bűnözés elterjedésének veszélyeire.
Idén is Irakban halt meg a legtöbb újságíró hivatása gyakorlása közben – közölte maa New York-i székhelyű The Committee to Protect Journalists (CPJ) nevű szervezet. Az újságírók védelmét feladatának tekintő csoport adatai szerint már hatodik éve Irak a legveszélyesebb hely a sajtó számára.
Közelebb jutott a dél-oszétiai biztonsági mechanizmusról szóló megállapodáshoz a grúz és az orosz tárgyalóküldöttség genfi tárgyalásai harmadik fordulójában - jelentették be a szervezők csütörtökön...
Raúl Castro kubai elnök azt mondta csütörtökön, hogy az Egyesült Államoknak és Kubának is gesztusokat kellene tenniük, hogy kikövezzék a tárgyalások útját. A jelzésértékű lépések egyikeként...
Az Egyesült Államok hadseregének több mint tízezer tagja is segít Washington biztosításában Barack Obama januári beiktatási ünnepélye alatt - közölte csütörtökön egy amerikai parancsnok. Az Egyesült Államok első fekete elnökének megválasztott demokrata Obama 2009 január huszadikán teszi le az elnöki esküt Washingtonban.
2007 nyarán internetes médiafelületeken nekem tulajdonított szélsőséges, antiszemita írások, továbbá ezek kapcsán ellenem, mint a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség leányfalusi önkormányzati...
Az utcának van jobb és baloldala, a kerületi képviselő-testületekbe nagykoalíció kell - mondja Molnár Gyula, Újbuda szocialista polgármestere, aki szerint Demszky Gábornak félre kellene állnia.
Életét vesztette egy férfi a főváros XIV. kerületében, miután két társaság összeverekedett egy szórakozóhelyen, egy másik ember megsérült - közölte a BRFK sajtóügyeletese.
Életét vesztette egy férfi a főváros XIV. kerületében, miután két társaság összeverekedett egy szórakozóhelyen, egy másik ember megsérült - közölte Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel....