2008. december 17. szerda

dec. 17
12:54
28 millió Marilyn Monroe utolsó fotósorozatáért (Blikk)
Közel 150 ezer dollárért (28 millió forint) kelt el Marilyn Monroe utolsó fotósorozata a Christie's aukciós ház New York-i árverésén. A Vogue magazin által megrendelt képeket Bert Stern készítette 1962-ben, a filmcsillag halálának évében.
dec. 17
12:54
Érzékelhetetlen mértékben nőttek a reálkeresetek (HírTV)
Érzékelhetetlen mértékben, 0,7 százalékkal nőttek a reálkeresetek az év első tíz hónapjában, 6,5 százalékos infláció mellett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
dec. 17
12:54
Az EP elutasította a heti 48 óránál hosszabb munkaidőt (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban elvetette azt a javaslatot, hogy a heti munkaidő - bizonyos feltételek mellett - a 48 órát is meghaladhassa.
dec. 17
12:54
Magyar zsidók lemészárlásával gyanúsítanak egy 89 éves férfit (hirado.hu)
Házkutatást tartottak a férfi duisburgi otthonában
dec. 17
12:54
OPEC - Megállapodás született napi 2 millió hordós csökkentésről (ProfitLine)
Emelkedik az olaj világpiaci ára, miután Szaúd-Arábia közölte, hogy az OPEC minden bizonnyal napi 2 millió hordóval csökkenti január elsejétől a kitermelését. Oroszország és Azerbajdzsán szintén csatlakozik az OPEC termeléscsökkentéséhez, miután a globális recesszió miatt esett az olaj iránti igény, mely már eddig 100 dolláros csökkenéshez vezetett a világpiacon a júliusi rekord árához képest.…
dec. 17
12:54
Összevonja erőit a Citigroup (Portfolio)
Egyesíti befektetési banki és kereskedelmi banki tevékenységet végző egységeit a Citigroup a Financial Times kedden közzétett, névtelen forrásokra hivatkozó információja szerint a lépést hamarosan,...
dec. 17
12:56
Európa megmenti a klímát (Privátbankár)
Az Európai Parlament Strasbourgban megszavazta az éghajlatváltozás elleni EU-jogszabályokat
dec. 17
12:56
Megcsalásért felfüggesztett börtön (Blikk)
Nyolc hónap felfüggesztett börtönre ítéltek egy színésznőt Dél-Koreában, amiért megcsalta férjét. Az ügyészség másfél év börtönbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól, és "jogosan", mivel az ázsiai ország törvényei szerint a félrelépés ennyire szigorúan büntethető.
dec. 17
12:56
136 milliót költöttek a felfüggesztett program népszerűsítésére (HírTV)
136 millió forintba került a miniszterelnök februári évértékelő beszédében beharangozott, majd a gazdasági válság hatására novemberben felfüggesztett Új tulajdonosi program népszerűsítése.
dec. 17
12:56
Usain Bolt saját ruhamárkája (hirado.hu)
A Bolt-ruházat Európa, Ázsia és természetesen Jamaica üzleteiben lesz kapható
dec. 17
12:56
A cseh központi bank is beállt a sorba (ProfitLine)
A Cseh Nemzeti Bank a mai napon 50 bázisponttal 2,25 százalékra mérsékelte az irányadó alapkamatát. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. (ProfitLine.hu)
dec. 17
12:56
Mit kapunk Bécstől? - Örülhetnek a tőzsdések? (Portfolio)
A bécsi tőzsde december eleji bejelentése, miszerint egységes kereskedési rendszert (valószínűleg a Xetra-t)vezetne be az általa kontrollált régiós tőzsdéken, bombaként robbant. Több piaci szereplő...
dec. 17
12:58
Rá sem fogunk ismerni a műjégpályára (Privátbankár)
Összesen 4,7 milliárd forintos uniós és fővárosi támogatásból újul meg a városligeti műjégpálya és az ahhoz kapcsolódó épületegyüttes 2010 végére - közölte Demszky Gábor főpolgármester Budapesten. ...
dec. 17
12:58
USD/TRY Erősödő líra (HírTV)
A Fed kamatcsökkentése és a részvénypiaci nyereségek hatására erősödött a török líra. Az USD/TRY minimumot ért el 1,5347-nél. Könnyen 1,50 alá eshet a jegyzés, ha megegyezés születik az IMF-fel. Ma 1,5300 és 1,5620 között alakulhat az árfolyam. In-www.globalfx.hu
dec. 17
12:58
Volvo S60 koncepcióautó – GTDi technológia az alacsonyabb CO2-kibocsátás érdekében (hirado.hu)
A Volvo Cars első, GTDi technológiát használó sorozatgyártású modellje 2009 második felében mutatkozik majd be
dec. 17
13:00
Európai szint alatt a cseh alapkamat (Privátbankár)
A Cseh Nemzeti Bank fél százalékponttal 2,25 százalékra csökkentette alapkamatát, a kéthetes repókamatot. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. A cseh alapkamat ezzel ismét alulmúlja az Európai ...
dec. 17
13:06
Hamilton: Nehéz lesz megvédeni a bajnoki címet (F1világ)
A Forma-1 történetének valaha volt legfiatalabb világbajnoka, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy a jövő évben bevezetésre kerülő radikálisan új szabályok miatt sokkal nehezebb lesz megismételnie idei sikerét 2009-ben.
dec. 17
13:12
Visszafogja magát az OPEC és az oroszok (Privátbankár)
Az OPEC-tagállamok megállapodtak, hogy napi 2 millió hordóval csökkentik a kvótakötelezett tagországok termelési összkvótáját
dec. 17
13:12
Vajon honnan van Ján Slota mesés vagyona? (Infostart)
Feljelentést tett Ján Slota ellen Ondrej Dostál, a parlamenten kívüli Polgári Konzervatív Párt elnökhelyettese. A szlovák nemzeti párt elnökét adócsalással vádolják. A magyarellenes kijelentéseket sorozatban gyártó zsolnai politikusnak van sportrepülőgépe, luxusautója, luxusjachtja, egy choppere, horvátországi nyaralója, és most nyitott szállodát. De mindezt miből?
dec. 17
13:12
Szárazföldön vesztett meccset a magyar vízipóló (HírTV)
Nem indul a jövő évi Világliga küzdelmeiben a háromszoros olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott, ugyanis nincs rá pénze a szövetségnek.
dec. 17
13:12
Leszorította az útról, majd megverte egy autó utasait (Blikk)
Autójával leszorította az útról, majd megverte egy személygépkocsi vezetőjét és utasát Ádánd külterületén egy enyingi férfi. A bizonyítékok alapján a közúti veszélyeztetéssel gyanúsított férfi személygépkocsijával az előtte haladó autó mellé érve lassításra kényszerítette a másik járművet, majd az oldalának hajtva az árokba szorította.
dec. 17
13:12
Már a nemzetközi szakszervezetek is tiltakoznak Ferihegyen (Alternatív Energia)
A hat legnagyobb magyarországi, szakszervezeti konföderáció és nemzetközi szakszervezetek is szolidaritást vállalnak a ferihegyi sztrájkolókkal, egyben tiltakoznak a munkáltató magatartása és a görög ellenőrök foglalkoztatása ellen.
dec. 17
13:12
"A (Magyar) Gárda félfasiszta szervezet volt" (Kripto Akadémia)
A szlovák kormányfő szerdán üdvözölte, hogy a magyar bíróság feloszlatta a Magyar Gárdát.
dec. 17
13:12
Megcsalásért felfüggesztett börtön (Adó1százalék)
Nyolc hónap felfüggesztett börtönre ítéltek egy színésznőt Dél-Koreában, amiért megcsalta férjét.
dec. 17
13:12
Elindul a mórahalmi Nagyszéksós-tó vízrendszerének rehabilitációja (hirado.hu)
A program Magyarország aszály által leginkább sújtott területén, a Homokhátságon indul
dec. 17
13:13
6 százalékon a brit munkanélkülisági ráta (ProfitLine)
A brit munkanélküliségi ráta novemberben 1991 óta nem látott szintre emelkedett. A munkanélküli ellátásban részesülők száma 75,700 fővel 1.07 millió főre emelkedett, mely 2000 július óta a legmagasabb. (ProfitLine.hu)
dec. 17
13:13
Gyurcsány: 260 milliárdos EU-s pénzátcsoportosítás a munkahelyek védelmére (2.) (Portfolio)
A kormány mai ülésén arról döntött, hogy az Európai Uniós operatív pályázati programokból összesen 260 milliárd forintot csoportosít át a gazdasági operatív program keretébe azért, hogy megerősítse a...
dec. 17
13:13
Ecostat: stabilizációs esélyek és lehetőségek (Pénzcentrum)
A világgazdasági környezet jelentősen és gyorsan változott 2008 utolsó negyedévében, a kedvezőtlen jelenségek érzékenyen befolyásolják a hazai gazdaság fejlődését is. Az október végén kipattant pénzügyi krízis elemi erejű volt, hatása azonnal megjelent a reálszférában. A bankszektorból induló pénzügyi turbolencia a reálszférában értékesítési, keresleti krízist okozott....
dec. 17
13:14
Szolidaritási munkabeszüntetéssel támogatták a BA dolgozóit (HírTV)
Kétórás szolidaritási munkabeszüntetéssel támogatta délelőtt a Budapest Airport dolgozóit a Repülőgép Műszakiak Független Szakszervezete. Ferihegyen nyolcadik napja tart a sztrájk.
dec. 17
13:14
Leszorította az útról, majd megverte az autó utasait egy férfi (Adó1százalék)
Autójával leszorította az útról, majd megverte egy személygépkocsi vezetőjét és utasát Ádánd külterületén egy enyingi férfi - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
dec. 17
13:14
Hatalmas összegért kelt el Marilyn Monroe utolsó fotósorozata (hirado.hu)
A képeket Bert Stern készítette 1962-ben, a filmcsillag halálának évében
dec. 17
13:15
Újabb kamatvágás a cseheknél (Portfolio)
A piaci várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 2.25 százalékra csökkentette irányadó rátáját a cseh jegybank monetáris tanácsa. Augusztus eleje óta három lépésben összesen 135 bázispontot vágott...
dec. 17
13:15
Jövőre drágább lesz a plazmatévé, de a digitális kamera is! (Pénzcentrum)
A Sony úgy fest, Európában szemben úszik az árral, miközben ugyanis a televíziók és digitális kamerák árai évek óta jelentősen csökkennek, a japán cég a következő hónaptól áremeléseket tervez, amit a jen hónapok óta tartó erősödésével magyaráznak....
dec. 17
13:16
Kiszámíthatatlan marad a vonatközlekedés (HírTV)
Folytatódik a vasutassztrájk, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének ugyanis szerdán délelőtt sem sikerült megállapodnia a MÁV-val a követeléseikről - jelentette be Gaskó István, az érdekképviselet elnöke.
dec. 17
13:16
Kitüntették, majd visszavonult (hirado.hu)
A férfiak között diadalmaskodó 27 éves van der Weijden ötkarikás sikere igazi csoda volt
dec. 17
13:18
Különleges nevet kapott a legifjabb sztárbaba! (hirado.hu)
Naomi Watts és Liev Schreiber kisfiának egy hagyományos és egy különleges, keleties hangzású neve is lett
dec. 17
13:20
Évértékelés a vacsoraasztalnál (hirado.hu)
Az A la Carte december 18-án 21.05-től látható az m1-en
dec. 17
13:27
13.havi, előrehozott öregségi nyugdíj és a szolgálati idő (Adózóna)
Kik kaphatnak 13.havi nyugdíjat 2009-től? Mi számít bele a szolgálati időbe? Olvasóink kérdéseire Molnár László, az Adózóna nyugdíjszakértője válaszolt.
dec. 17
13:30
Kimagaslóan jó hőszigeteléssel (Piac és Profit)
Lakóházak építéséhez energiatakarékos épületszerkezeti rendszert fejlesztett ki a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, valamint a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda által meghirdetett Baross Gábor Program támogatásával a nyíregyházi K-CORP Kft. - jelentette be Kerülő Sándor, a cég ügyvezető-igazgatója Rakamazon sajtótájékoztatón szerdán.
dec. 17
13:30
Mélyponton az üzleti környezet (Privátbankár)
Az GKI által készített üzleti környezeti index értéke 2008 harmadik negyedévében az eddigi legmélyebb szintre süllyedt, értéke 13 pont volt
dec. 17
13:30
Hinnéd? Így néz ki ma a világ leghíresebb modellje (Blikk)
dec. 17
13:30
Leszorította az útról és megverte autóstársát (Infostart)
Autójával leszorította az útról, majd megverte egy személygépkocsi vezetőjét és utasát Ádánd külterületén egy enyingi férfi - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.ő
dec. 17
13:30
Orbán Viktor feltételekkel fogadja el Gyurcsány Ferenc meghívását (Infostart)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök találkozót kezdeményezett a Fidesz elnökével. Orbán Viktor az InfoRádiónak adott exkluzív nyilatkozatában azt mondta: lehetségesnek tartja, hogy létrejön az egyeztetés. Nem egyes reformokra van szükség, hanem egy új gazdaságpolitikára, ennek érdekében én mindenkivel szívesen tárgyalok - fogalmazott Orbán.
dec. 17
13:30
Börtönben ül a Szaharov-díj idei kitüntetettje (Infostart)
A kínai hatóságok által bebörtönzött Hu Csia, a Szaharov-díj idei kitüntetettje távollétében tartották meg az eredetileg díjátadónak szánt ünnepséget szerdán az Európai Parlament strasbourgi székházában.
dec. 17
13:30
EUR/USD Emelkedett az amerikai jelzálogkölcsön-igénylések száma (HírTV)
A december 12-i héten 2,9%-kal emelkedett az amerikai MBA- jelzálogkölcsön-igénylések száma. Az előző havi értéket közben -7,1%-ról -4,7%-ra módosították. Az EUR/USD nyereségeit konszolidálja, melyek hatására új 10 hetes csúcsot ért el 1,4191-nél. Rövid időn belül veszteségeinek több mint felét jóvátette az EUR/USD. In-www.globalfx.hu
dec. 17
13:30
Egy jobboldali szervezet beperelte az IRM-et (Alternatív Energia)
A fideszes politikusokat és jobboldal értelmiségieket tömörítő Szabadság Kör beperelte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot (IRM), mert Draskovics Tibor tárcavezető nem válaszolt kérdéseikre, többek között arra sem, hogy az In-kal Security-vel milyen kapcsolatban áll a minisztérium és a rendőrség; erről Balog Zoltán fideszes országgyűlési képviselő és Gulyás Gergely, a Szabadság Kör…
dec. 17
13:31
Országúti rémálom: leszorította az útról, majd megverte egy autó utasait (hirado.hu)
A rendőrség közúti veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást az enyingi férfival szemben
dec. 17
13:32
Életmódváltással a cukorbetegség ellen (WebBeteg)
Csaknem 6 kilogrammot adott le súlyából Békési Győzőné, a májusban indult népegészségügyi akció, a Diaktív Program győztese, aki szerdán kapta meg jutalmát Vojnik Máriától, az Egészségügyi Minisztérium államtitkárától.
dec. 17
13:32
Január elején Gyurcsány-Orbán találkozó lenne (2.) (Portfolio)
Ma délelőtt 11 óra körül telefonon beszélt Orbán Viktor Fidesz pártelnökkel Gyurcsány Ferenc és ennek keretében meghívta őt egy konzultációra - jelentette be a mai rövid parlamenti sajtótájékoztatón...
dec. 17
13:32
A lakossági hangpiacon az Externet (Pénzcentrum)
Az Externet Nyrt. december közepén elindította új lakossági telefonszolgáltatását, amely hűségidő és havi előfizetési díj nélkül vehető igénybe. A kedvező percdíjú Megafone Home az előfizető meglévő vezetékes telefonvonalán, telefonszámán működik. "Az üzleti előfizetők körében hamar kedveltté vált Megafone szolgáltatásunk, hiszen a használata semmiben nem különbözik a hagyományos telefonétól, a…

Keresés