A ferihegyi sztrájk és a Budapest Airport (BA) belső problémái miatt olyan mértékű erkölcsi és anyagi kár éri a légitársaságokat, ami már lassan túlmegy minden tűréshatáron - mondta Lichtenberger Tamás, a Magyarországon működő légitársaságok érdekképviseletének elnöke .
A szavazás második fordulójában Kóka János 10, Gulyás József 6 szavazatot kapott, így az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportja újabb egy évre Kóka Jánost választotta meg frakcióvezetőnek - közölte a hétfői voksolás után, a frakcióülés közben Hankó Faragó Miklós. Gusztos Péter maradt az SZDSZ frakcióvezető-helyettese.
Hong Kong-ban a részvénypiac emelkedéssel zárt, miután Kína közölte, hogy növelni fogja a készpénzellátottságot jövőre, hogy stimulálja a fogyasztást, emellett kedvezően hatott a piacra azon spekuláció, mely szerint az amerikai kormány meg kívánja menteni a bajba jutott amerikai járműipart. (ProfitLine.hu)
A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén meghatározta a menetrendet: 2009 májusra készítik el a dugódíj rendszerének megvalósíthatósági tanulmányát, 2010-től bevezethetik a dugódíjat. A korlátozás...
Az áruházláncok tapasztalatai szerint a decemberi keresletélénkülésnek köszönhetően egyelőre még nem kopogtat a válság a karácsonyi piacokon, de a 2009-es év több szórakoztató elektronikai beszállító számára kritikus lehet....
Megtartják a sztrájkot csütörtökön hajnali 4.30-tól délután 1 óráig a BKV buszos szakszervezetei - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Csütörtökön megtartják félnapos sztrájkjukat a BKV buszos szakszervezetei is. Hajnali fél 5-től délután 1 óráig szüntetik be a munkát, mert a munkáltató mára sem tudta megszerezni az érdekképviseletek által követelt garanciákat a társaság anyagi gondjainak megoldására.
A négy helyi frakcióvezetőből álló grémium vizsgálja a VII. kerületi önkormányzat ingatlan-elidegenítési gyakorlatát és a gazdasági bizottság ilyen irányú tevékenységét, s a képviselő-testület hétfői döntése értelmében esetlegesen javaslatot tesz a gyakorlat és a bizottság működésének megváltoztatására.
A Budapest Airport a tegnapi sztrájktárgyaláson ismertette álláspontját a szakszervezetek követeléseivel kapcsolatban. Mindezt írásban is átadta a sztrájkoló szakszervezeteknek és egyben kérte, hogy...
Ricky Martin két újsággal is a bolondját járatja. A Hola és a People magazinnak is exkluzivitást ígérve horribilis összegért adta el az ikreiről készített képeket. A lapok perrel fenyegetik a világhírű énekest.
A Csillagszóró decemberi hadművelete során 86 munkáltatót, 493 munkavállalót ellenőriztek az OMMF munkaügyi felügyelői, akik feketemunkát és külföldi munkavállalók engedély nélküli foglalkoztatást lepleztek le, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Dr. Rácz Tibor 19 éve dolgozik az adóhivatal kötelékében. Hét évig vezette az APEH Dél-budapesti Igazgatóság Humánpolitikai Főosztályát, 2007-től pedig a Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság humánpolitikai osztályvezetője. A szakembernek jogászként alkalma nyílik az adóhatóságot képviselni bírósági eljárások során.
Hétfő délelőtt a péntek délutáni szinten alakult az euró/forint árfolyam a budapesti bankközi devizapiacon: délelőtt fél tízkor 265,65/80 forint volt a euró árfolyama, szinte azonos a péntek délutáni ...
Hétfő délután hirdeti ki az Alkotmánybíróság (Ab) a határozatát a bejegyzett élettársi kapcsolat egyes rendelkezésiről. A bejegyzett élettársi kapcsolat miatt például a nagycsaládosok és a KDNP fordult a taláros testülethez.
Pedofilhálózatot számoltak fel a hatóságok a japán fővárosban, és őrizetbe vettek hét férfit, aki gyerekekről készült pornográf DVD-ket gyártott - jelentette be a tokiói rendőrség. A 36 és 61 év közötti férfiak valóságos pornófilmgyárat működtetettek: 26 számítógéppel és 19 DVD-íróval 2007 nyara óta mintegy 300 ezer DVD-t állítottak elő és értékesítettek az interneten.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) sztrájkja általánosságban nem érinti a MÁV Cargo forgalmát, a szakszervezet vállalta, hogy továbbítja az áruszállító vonatokat - közölte a MÁV Cargo illetékes munkatársa hétfőn az MTI érdeklődésére.
A Wizz Air a tegnapi napon a sztrájk miatt kénytelen törölni a Budapest - Brüsszel/Charleroi járatát és a fennmaradó 5 járata pedig késésekkel indult. A légitársaság a sztrájk négy napja alatt...
Nagy dilemma egy szervezet életében, hogy a szóvivői munkát kire bízza: egy kommunikatív háttérmunkásra vagy egy PR-ban képzett szakemberre. Többek közt erről faggattuk Dr. Kathi Attilát a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságtól, Sipos Jenőt a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától, valamint Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálattól....
Beváltotta két évvel ezelőtti fenyegetését múlt hét végén az ecuadori államfő, Rafael Correa, mivel valóban nem teljesíti egy 2012-ben esedékes kötvény 30.6 millió dolláros kamatfizetését arra...
A BKV januárban nemzetközi közbeszerzési pályázatot ír ki az elektronikus jegyrendszer bevezetésére, hangzott el a főpolgármesteri kabinet ülésén. Az Index úgy tudja, hogy a jegy érvényes lesz a BKV,...
Az Otthon Centrum bevezeti a munkanélküliség esetére is védelmet nyújtó jövedelempótló biztosítást. A biztosítást az Otthon Centrum hálózatán keresztül lakást vásárló, vagy lakáscélú hitelt felvevő...
40-60% arányban 100 millió eurós kockázati tőke alapot állít fel az MFB és a japán SBI, mely elsősorban hazánk KKV szektorában kíván 3-4 éves befektetéseket eszközölni. Egy mai sajtóeseményen ELAN...
Enyhe emelkedés az amerikai tőzsdéken, Obama gazdaságélénkítő csomagja legalább 600 milliárd dollárra rúg - Az olaj ára 47 dollár körül mozog, az OPEC az évtized legnagyobb kínálatcsökkentéséről dönthet szerdán - Az arany ára tovább emelkedik - Pozitív hangulat a Távol-Keleten, az amerikai autógyártók kimentésére spekulálnak - A USD/JPY kurzus a lélektani 90-es érték alá süllyedt pénteken, a japán…
Az egyre szaporodó allergiás megbetegedések hátterében egy újabb feltevés szerint az agresszív szappanok és a hámlasztó hatású kozmetikumok állnak, amelyek eltávolítják a bőr védelmet nyújtó külső, elszarusodott rétegét. Ezt kiszűrni már nagyon nehéz, hiszen mosakodni szükséges, azt viszont mindenki eldöntheti, hogy milyen szereket használ.
Novemberben éves szinten a várt 1,9% helyett csupán 1,1%-kal emelkedtek a svájci termelői-, és importárak. Az EUR/CHF nyereségeit konszolidálja, melyek hatására 6 hetes csúcsot ért el 1,5819-nél. Ellenállás 1,5819-nél, támogatás 1,5619-nél található. In-www.globalfx.hu
A kaposvári vasútállomásról vasárnap este hat óra óta egyetlen szerelvény sem indult és nem is érkezett - közölte Imre Lászlóné, a MÁV Zrt. dél-dunántúli regionális sajtószóvivője hétfőn reggel.
Pedofilhálózatot számoltak fel a hatóságok a japán fővárosban, és őrizetbe vettek hét férfit, aki gyerekekről készült pornográf DVD-ket gyártott - jelentette be hétfőn a tokiói rendőrség.
Miközben egyre nagyobb méretűre hízik az Egyesült Államok adóssága (novemberben meghaldta a 10.7 ezer milliárdot), addig a kamatfizetések összege 10 milliárd dollárral csökkent - írja a Bloomberg. A...
A dollár gyengén nyitott. Az EUR/USD a sávból való kitörés után megállíthatatlan, és 1,35-re emelkedett. A dollárt megterhelik a részvénypiaci nyereségek és a pozíciók megszüntetése. Ráadásul úgy vélik, hogy a Fed a héten csökkenti alapkamatát. In-www.globalfx.hu
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) sztrájkja általánosságban nem érinti a MÁV Cargo forgalmát, a szakszervezet vállalta, hogy továbbítja az áruszállító vonatokat - közölte a MÁV Cargo illetékes munkatársa
Pécsi és szegedi telephelyének bezárása után már csak két telephelyet tartott meg Magyarországon az AAA Auto, s ezzel végére ért racionalizálási programjának, írja a Napi Gazdaság.
Az osztrák foglalkoztatottak munkaidejük mind nagyobb részét töltik kihasználatlanul: egy felmérés szerint a munkaidő 38 százaléka telik el értékteremtés nélkül
Harminc kilós krumplis zsákok cipelése, téglahúzás és kerékemelés - ezek a számok előfordulhatnának az erős emberek versenyén is, de valójában a két és fél éves Patrik kedvenc elfoglaltságai. Az ácsi kisember hihetetlen erejének a környéken is a csodájára járnak. Ha a fiúcska így folytatja, ő lehet Fekete Laci méltó utódja.