A német kormány megerősítette, hogy kész a General Motors súlyos válsága miatt nehéz pénzügyi helyzetbe került Opel autógyár megsegítésére. Ez állami garanciavállalást jelentene.
"BKV sztrájk esetén a fővárosi önkormányzatnak mindent meg kell tennie, hogy az embereket megfelelően tájékoztassa a szolgáltatás elmaradásáról" - jelentette ki Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A budapesti vezetés szerint nekik nincs tájékoztatási kötelezettségük.
Václav Klaus nem ért egyet azzal, hogy az Európai Unió összes tagállamának a jövőben is - de legalább 2014-ig - legyen biztosa. A cseh államfő szerint ez a megállapodás ellentétes a lisszaboni szerződ...
Budapest — Hiányoznak a győztesek a Sportcsillagok Gálaestjéről? A jövő pénteken hirdetik ki, hogy az újságírók szavazatai alapján kik az idei év legjobb sportolói, edzői, szövetségi kapitányai. A szervezők titokban tartják a legjobbak névsorát, de sejteni lehet, hogy kik lesznek a dobogósok, hiszen az esztendő legfontosabb versenyéről, a pekingi olimpiáról csak három aranyérmet hoztak haza a…
Évente többször is előfordul az ünnepek alatt, hogy a karácsonyfán vagy az adventi koszorún égve marad a gyertya vagy a csillagszóró, amely rövid idő alatt lángba boríthatja a karácsonyfát, és az egész szobát is.
Mindmáig nem valósult meg, amit Antall József győzelemnek tekintett volna: a politikai erők azon felismeréstől vezérelt együttműködése, hogy "első Magyarország" - mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke pénteken Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia épületében a 15 éve elhunyt miniszterelnökre emlékező rendezvényen.
Megpofozta az ügyeletes orvosnőt egy asszony a Borsod megyei Mezőcsáton. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást az ároktói nővel szemben. Az orvos látleletet vetetett, sérülései nyolc napon belül gyógyulnak.
Siófok tízmilliárd forintnyi megkezdett és tervezett beruházásairól tartottak tájékoztatót helyszíni bejárással pénteken a helyi önkormányzat, a befektetők és a kivitelezők képviselői.
A több mint 10 és fél százalékkal zuhanó OTP húzta le a Budapesti Értéktőzsde részvényindexét. A régiós bankpapírok is vezsítettek értékükből, de kevesebbet, mint a vezető magyar pénzintézet.
Az MLSZ hagyományos évzáró vacsorájára érkezett a fővárosba Erwin Koeman. A válogatott szövetségi kapitányának idejébe még a II. kerületi Kolozsvári Tamás utcai sportpálya avatója is belefért, amelyen több tucatnyi kisgyerek rohamozta meg, és kért tőle autogrammot. Koemannak igencsak szűkre szabott az ideje, ugyanis egy szombati temetésre mindenképpen haza kell érnie Eindhovenbe.
A térfigyelő kamerák felvételei azt mutatják: a Lánchídon veszett nyoma a Budapesten eltűnt francia diáklánynak, de azt képtelenség egyelőre megállapítani, hogy a Dunába esett, belelökték vagy pedig a hídról elrabolták - közölte pénteken a France 2 francia televízió híradója.
Módosítaná a sztrájktörvényt az ombudsman. Szabó Máté szerint a jelenlegi jogszabály nem szabályozza megfelelően az elégséges szolgáltatás tartalmát és azt sem, hogy kinek kell kártérítést fizetnie.
Nyíregyháza — Ketrecét rágcsálta éveken át a kínai leopárd, nem is csoda, hogy két lyukas foga lett. A hatalmas állatot, Leont ezért elkábították, és meglátogatta őt a fogorvos.
Az ACG.HEY dolgozhat a Médiaunió első, jövőre induló reklám- és pr-kampányán. Az egészségmegőrzésről szóló óriás TCR-kampány a tervek szerint erős gerilla és ambient elemeket is használ majd a hatmilliárd forintnyi ATL-médiafelület mellett, és a tervek szerint februárban indulhat el.
A térfigyelő kamerák felvételei azt mutatják: a Lánchídon veszett nyoma a Budapesten eltűnt francia diáklánynak, de azt képtelenség egyelőre megállapítani, hogy a Dunába esett, belelökték vagy pedig a hídról elrabolták - közölte pénteken a France 2 francia televízió híradója.
Meg kell nézni alaposan, hogy miként, mennyire működnek az egyes magyar-szlovák kormányközi vegyes bizottságok - mondta Göncz Kinga külügyminiszter Brüsszelben az MTI-nek annak kapcsán, hogy hétfőn Budapesten ismét tárgyalóasztalhoz ül Ján Kubis szlovák külügyminiszterrel.
A több mint 10 és fél százalékkal zuhanó OTP húzta le a Budapesti Értéktőzsde részvényindexét. A régiós bankpapírok is vezsítettek értékükből, de kevesebbet, mint a vezető magyar pénzintézet.
Kamion és teherautó ütközött péntek délután az M7-esen, emiatt három forgalmi sávot lezártak az autópálya Budapest felé vezető szakaszán, a forgalom a leállósávon halad - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Ezúttal nem Gergényi Péter betegségére hivatkozva, hanem védőügyvédjének kérésére halasztották el a volt budapesti rendőrfőkapitány tárgyalását. A 2006-os fővárosi tüntetéseket brutálisan szétverető Gergényit az egyik volt beosztottja jelentette fel szolgálati visszaélés vétsége miatt.
Egy magyar is bekerült a világ három legkreatívabb fiatal vállalkozója közé. Tibor Dávid, a Masterplast tulajdonosa a cég tulajdonosi rendszerének újszerűségével nyerte el a zsűri tetszését, és a második helyet.
Ismét harcba szálltak az egyik sanghaji kerületben az utcai pizsamaviselés ellen, amely Kína gazdasági fővárosának lakói körében elterjedt szokásnak számít. A közterületen viselt pizsama már régóta vita tárgyát képezi Sanghajban is, ez azonban nem kedvetleníti el azokat, akik kényelmesen szeretnek öltözködni és megszokták, hogy korábban olyan lakóközösségekben nőttek fel, ahol az embereknek nem…
Zsarolás miatt indított eljárást a rendőrség azzal a 17 éves fiatallal szemben, aki egy láncfűrészért megöléssel fenyegette meg hasonló korú ismerősét Újfehértón - értesült a HavariaPress.
A jövőben az oroszországi helyi közigazgatási választásokon kizárólag a politikai pártok indíthatnak jelölteket, legalábbis ilyen értelmű törvényjavaslatot terjesztettek az orosz parlament alsóháza (duma) elé.
Törvénymódosítást kezdeményez az SZDSZ az M9-es gyorsforgalmi út Körmend és Nagykanizsa közötti szakaszának megépítése érdekében, amelyhez a többi parlamenti párt zalai képviselőjének támogatására is számítanak - közölte Kovács Kálmán, a liberális párt Zala megyei elnöke pénteki nagykanizsai sajtótájékoztatóján.
Letartóztatták a Nasdaq korábbi vezérigazgatói tisztségét is betöltő Bernard Madoffot, aki a vádak szerint a piramis játék elvére épülő befektetési csalás következtében 50 milliárd dolláros károkat...
Részmegállapodás született Ferihegyen, a szakszervezetek biztosítják a II/A és a II/B terminál működését és folytatják az egyeztetést a munkáltatóval - közölte az InfoRádióban Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője. A sztrájkbizottság elnöke szerint szó sincs semmiféle megállapodásról.
Kis Gergő 4:03.81 perces eredménnyel ezüstérmet nyert 400 m vegyesen a rijekai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. Ugyanebben a számban Verrasztó Dávid 4:05.33-mal negyedik lett.
Sikerrel indított harcot az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) a hamis biztonsági programok terjesztői ellen: egy marylandi szövetségi bíróság befagyasztotta Innovative Marketing, Inc. és a ByteHosting Internet Services számláit, miután a Bizottság feljelentette őket ál-antivírusok terjesztéséért. A vád szerint a két vállalat legális cégek és szervezetek - többek közt az Economist,…
A magyar gazdaság felzárkózási folyamata az elmúlt hat évben teljesen leállt - derült ki az uniós országok egy főre jutó GDP-adataiból, amelyeket az Eurostat tett közzé. Ami ennél is figyelmeztetőbb: az EU friss számításai szerint a magyar gazdaság potenciális növekedése már olyan alacsony, hogy a jövőben sem számíthatunk arra, hogy a nyugati országokhoz képest csökkenjen a különbség. A régió más…
Építkezés miatt dőlt le egy lakóépület több kéménye péntek délután a IX. kerületben – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
Verrasztó Evelyn bejutott a döntőbe 100 m vegyesen a rijekai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. A 200 m vegyes csütörtöki ezüstérmese a délelőtti előfutamban 1:00.
Ókori római csatamezőt tártak fel Göttingen mellett; a germán törzsek és a birodalmi légiók közötti ütközet, amelyre a Kr. u. III. században került sor, átírja a térség történelmét - jelentette be az alsó-szászországi műemlékvédelmi hivatal.
Pénteken sem született megállapodás a BKV vezetése és a szakszervezetek között a december 18-ára tervezett sztrájkkal kapcsolatban - tájékoztatta a cég az MTI-t.
Szerencs önkormányzata úgy határozott, hogy nem kíván a jövőben a világörökségként nyilvántartott Tokaji Történelmi Borvidék kultúrtáj területének részese lenni - közölte Rónavölgyi Endréné (MSZP) polgármester.
Az MSZP, a Fidesz, az MDF, és a KDNP még mindig nem jelölt tagokat az árnyéktitkosszolgálat, az UD Zrt. tevékenységét vizsgáló bizottságba, így lehetetlenné tették, hogy az idén felállhasson a testület - mondta az MTI-nek pénteken Gulyás József, az SZDSZ ügyvivője