A feldolgozóipari beszerzőmenedzser index értéke októberben jelentősen csökkent a szeptemberi értékéhez képest, mely a feldolgozóipar további gyengülését jelzi. Az index értéke októberben 4.6 százalékponttal 28.9 százalékra csökkent a szeptemberi 43.5 százalékról. Az elemzői várakozások 41.6 pontra történő csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
2008. december 1-én megkezdődik az első próbafúrás a PannErgy tervezett geotermikus lelőhelyein, a cég ez alkalomból hamarosan prezentációs napot tart az elemzők, a sajtó és a befektetők számára. A...
„Ha több százezer, vagy akár egy milliónál is több aláírás gyűlik össze – a szükséges ötvenezren jóval felül -, annál egyértelműbben mutatjuk meg a parlamenti képviselőknek és a közvéleménynek, hogy mi, állampolgárok, miben látjuk a kiutat a jelenleg politikai, erkölcsi és gazdasági válságból.”
Az OTP Bank tájékoztatása szerint a 2008. május 30i közleményében bejelentett program keretében 2008. október 31-én, a Budapesti Értéktőzsdén 100.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3.367 forintos átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Miután a Fed 50 bázisponttal 1,00%-ra csökkentette irányadó kamatát, és nem zárta ki a további csökkentések lehetőségét, a BoJ is követte, és 0,50%-ról 0,30%-ra csökkentette a kamatot. A közgazdászok szerint időközben már a defláció sem kizárt. Az EUR/JPY-t 125,79-en jegyzik. Ellenállás 130,00-nál, míg támogatás 125,00-nél és 120,00-nál található. In-www.globalfx.hu
Két érvényben lévő pénzügyminisztériumi értelmezés is van az idegen ingatlanon végzett beruházás elszámolásával kapcsolatban - hívta fel a figyelmet Vadász Iván. Az adószakértő szerint, mivel mindkét értelmezés érvényes, a kedvezőbb alapján járhatnak el az érintettek mindaddig, amíg az egyiket vissza nem vonják.
Makkal tölti föl élelmiszer raktárát a szajkó ezekben a hetekben. Hat-nyolc termést is elszállít a bögyében, és a cserjék alá dugdossa zsákmányát, amit aztán gyakran megdézsmálnak a kisemlősök. Az őket megörökítő természetfotósnak azonban nehéz dolga van az óvatos madárral.
A 25 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomag lehetővé teszi a magyar kormánynak, hogy továbbra is túl sokat költsön, és még jobban eladósodjon: józanabb lett volna szerényebb összeget utalni, és cserébe a lehető leggyorsabban választásokra kötelezni Magyarországot - írta Martin Hutchinson, a breakingviews.com pénzügyi hírportál munkatársa a Le Monde című francia napilap hétfő délután megjelent…
Bibliai ételkóstolóval és mézkülönlegességekkel várják a látogatókat a szegedi Móra Ferenc Múzeumban látható bibliai műkincskiállításhoz kapcsolódva. Olyan különlegességeket ízlelhetnek meg az érdeklődők, mint például a napraforgóból, gesztenyéből és medvehagymából készült méz, de kétezer éves recept alapján készült lepényekből is válogathatnak az érdeklődők.
Az Országgyűlés leszavazta Kovács Tamás legfőbb ügyésznek egy interpellációra adott válaszát hétfőn az Országgyűlésben; Herényi Károly (MDF) a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kisebbségi...
A dollár mérsékelt euróval szembeni erősödése - akárcsak az elmúlt hetekben - ma is forintgyengülést okozott a közös európai fizetőeszközzel szemben. A forint esése azonban ismét nagyobb, mint ami a...
A BROKERNET Holding Zrt. igazgatósága ezúton jelenti be, hogy határozata szerint a társaság alaptőkéjét 100 millió forintra emelte, melyet a Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság a cégjegyzékbe bejegyzett....
A pénzügyi válság hatására elképzelhető a kormány által utoljára prognosztizáltnál is rosszabb gazdasági helyzet, a költségvetési bevételek további csökkenése, valamint az állami kiadások vártnál nagyobb emelkedése - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a jövő évi költségvetési törvényjavaslat általános vitájának elején hétfőn a parlamentben.
Jelentősen rontott a jövő évi gazdasági növekedési előrejelzésén az Ecostat, a GDP 1,3 százalékos bővülése helyett 0,6 százalékos csökkenést valószínűsítenek, az idei 1,8 százalékos növekedést...
Hét forinttal csökken a benzin és három forinttal a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon - erősítették meg a holtankoljak.hu értesülését piaci forrásokból. Így a benzin átlagára 265 forint, a gázolajé 291 forint lesz szerdától. A legolcsóbban alig több mint 250 forintért tankolhatunk majd benzint és 280 forint körüli áron gázolajat.
Az OTP Bank 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2008. október 31-én, a Budapesti Értéktőzsdén 100.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3.367 forintos átlagáron. Ezzel a...
Szeptemberben 0,3%-kal csökkentek az amerikai építési kiadások, miközben az elemzők -0,8%-os értékkel számoltak. Az előző havi értéket 0,0%-ról 0,3%-ra felfelé módosították. A lakóingatlanok kiadásai 1,3%-kal csökkentek, míg az üzletieké 0,1%-kal emelkedtek. Az EUR/USD megvédte az 1,2760-as értéket. Támogatás legközelebb 1,2721-nél, míg ellenállás 1,2860-nál található. In-www.globalfx.hu
Gyurcsány Ferenc megrendüléssel értesült a reggeli tiszafüredi buszbalesetről és azonnali, illetve folyamatos tájékoztatást kap az ügyről és a sérültek állapotáról a közlekedési, valamint az...
A hétfői közvélemény-kutatási adatok döntő többsége a demokrata párti amerikai elnökjelölt 7-11 pontos előnyét mutatják republikánus vetélytársával szemben; egyes orgánumok ennek ellenére nem zárják ki John McCain "visszatérését".
Az éppen most zajló pénzügyi válság legnagyobb áldozatának az autóipart tartják, joggal. A fogyasztói kereslet esése, a pénzügyi piacok változékonyságának és az energiaár-emelkedésnek köszönhetően az autógyártókat igen nagy problémával sújtja. (ProfitLine.hu)
Míg az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az agresszív kamatcsökkentési sorozata végén járhat, addig az Európai Központi Bank még a folyamat elején van - mutat rá a Magyar Nemzeti Bank októberi...
Kiemelt ügyként kezelik a Nagycsécsén történt gyilkosságot, a történtek kiderítésére külön nyomozócsoportot hoztak létre - közölte Draskovics Tibor rendészeti miniszter a hétfői kormányszóvivői...
Kijárási tilalmat vezettek be a hatóságok a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részének egyik legjelentősebb városában, amelyet körülzártak a lázadók. Laurent Nkunda, a kegyetlenkedéseikről hírhedtté vált lázadók vezetője hétfőn kijelentette: közvetlen tárgyalásokat akarnak a kormánnyal. Az ENSZ hétfőn azt ígérte, hogy mindent megtesznek a civilek védelméért.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 689,86 pontos, 5,11 százalékos emelkedéssel, 14.195,56 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 14,28 százalékkal 12.565 forintra erősödött, az OTP...
A Magyar Nemzeti Bank három államkötvényre rendezett visszavásárlási aukciót hétfőn; az aukción az előző hetinél jóval kisebb érdeklődés mellett jelentősen csökkentek az elfogadott hozamok. Mindhárom ...
A szlovák rendőrség szerint a magyar szurkolók a nézők számára nem látható helyen és módon úgy léptek fel, amely indokolttá tette a beavatkozást - ez olvasható abban a jelentésben, amelyet a pozsonyi hatóságok küldtek a magyar igazságügyi miniszternek. Draskovics Tibor szerint nem elégedettek a válasszal és kérik a bizonyítékokat.
A miniszterelnök aláírta azt a rendeletmódosítást, amely a minisztériumokban, illetve a kormányhivatalok központi szerveinél csökkenti az év végi jutalom keretösszegeit, nagyságát - közölte a...
A kanadai hatóságok gyilkossággal vádoltak meg egy filmkészítőt, aki egyik horrorfilmjének gyilkossági jelenetét utánozta le a valóságban - írta hétfőn a kanadai média. A 29 éves férfi hétfőn áll bíróság elé.
A rendszeres étcsokoládé-fogyasztás segíthet csökkenteni azokat a gyulladásos folyamatokat, melyek a szív-és érrendszeri betegségekkel hozhatók összefüggésbe - állítják olasz kutatók.
Több ponton fogalmazza meg a kifogásait a Fidesz a jövő évi költségvetési tervezettel kapcsolatban és továbbra is kiáll az erőteljes adócsökkentés programja mellett. A 2009-es költségvetés rossz...
Októberben 43,5 pontról 38,9 pontra esett az amerikai ISM Index, elmaradva ezzel a 41,5 pontos előrejelzéstől. Az árak részindexe 53,5 pontról 37,0 pontra, míg az új beérkezett megrendeléseké 38,8 pontról 32,2 pontra esett. A termelési komponens 40,8 pontról 34,1 pontra, míg a munkaerő-piaci komponens 41,8 pontról 34,6 pontra csökkent. Az aktuális érték a legalacsonyabb 1982 óta, és kedvezőtlen…
Az árfolyamleértékelés nem lehetőség Lettország számára, de az ország az inflációs nyomás mérséklődésével megfontolhatja az eredetileg 2011-re tervezettnél korábbi eurobevezetést - nyilatkozta Ilmars...
Eggyel nőtt a tiszafüredi buszbaleset súlyos sérültjeinek a száma, ugyanis egyiküknél a debreceni Kenézy-kórházban elvégzett CT-vizsgálaton elváltozást találtak. A rendőrség adatai alapján egyébként összesen 29 ember sérült meg a hétfő reggeli, tiszafüredi buszbalesetben. A többségében diákokat szállító, menetrend szerinti busz egy kamionnak ütközött neki. A balesetben egy 17 éves fiú meghalt.
A minisztériumok és az állami hivatalok költségvetési előirányzatai mellett a Pénzügyminisztérium megnyirbálta a közoktatási és a szociális normatívákat is. Egy apró módosítással pedig elvette a nem állami, többségükben egyházi vagy alapítványi közoktatási intézmények jogosultságát a kiegészítő hozzájárulásokra. A szaktárca tagadja, hogy fűnyíróelv-szerűen csökkentette a kiadásokat.
Testvére után Farkas Péter is megszökött a többórás ítélethirdetésről a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hétfőn. Nem jogerősen Farkas Péter olimpiai bajnokot 5 év fegyházra ítélte a bíróság...
A hitelkártya üzletág lehet a veszteségleírások újabb forrása, a Bank of America és az American Express után a Citigroup is közzétette, hogy a harmadik negyedévben 1.4 milliárd dolláros veszteséget...
A Budapesti Értéktőzsde indexe - kisebb-nagyobb hullámzással ugyan, de végig a reggeli nyitóérték felett - jelentős emelkedéssel zárta a hétfői kereskedést. A forint jelentősen gyengült a nemzetközi pénzpiacon.
A 25 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomag lehetővé teszi a magyar kormánynak, hogy továbbra is túl sokat költsön és még jobban eladósodjon: józanabb lett volna szerényebb összeget utalni és cserébe a lehető leggyorsabban választásokra kötelezni Magyarországot - írta Martin Hutchinson, a breakingviews.com pénzügyi hírportál munkatársa a Le Monde című francia napilap hétfő délután megjelent…
Csendes forgalomban gyengült a forint hétfőn Budapesten. A budapesti bankközi devizapiacon délután 260,20/40 forint volt az euró árfolyama. A reggeli 255,50-es alsó szélsőérték után délelőtt jellemzőe...
A legendás Nirvana 1994- ben meghalt énekes gitárosa, Kurt Cobain után a The Doors egykori frontembere, Jim Morrison lesz a következő, aki a Converse sportcipőgyártó cég különleges, Music Collaborations nevű kollekciójában szerepelhet.
Negyvenéves jubileumi turnéja keretében ismét Magyarországra látogat a rocktörténelem egyik legeredetibb hangzású zenekara, a Jethro Tull. Ian Anderson és társai hétfő este Debrecenben, kedden pedig a Budapest Körcsarnokban adnak koncertet.