A pénzpiaci gondokra való tekintettel a portugál kormány a német kormányhoz hasonlóan segítséget nyújt a hazai banki szférának. A Banco Portugues de Negocio-t államosítják, és 4 milliárd eurót kap. Az EUR/USD-ot 1,2783-on jegyzik. Támogatás 1,2730-nál és 1,2672-nél található. In-www.globalfx.hu
„A miniszterelnök folyamatosan az együttműködésről beszél. Már se szeri, se száma azoknak a fórumoknak, öt-, hat- és hétpárti egyeztetéseknek, melyeken valójában a válságról kellene beszélni - mondta Kósa Lajos napirend előtti felszólalásában, majd beszámolt arról, hogy a múlt héten összehívott, a miniszterelnöki meghívó szerint az IMF-fel folytatott megbeszélésről szóló beszámoló helyett eg...
Az Állami Számvevőszék még mindig kockázatosnak tartja a jövő évi költségvetési javaslatban szereplő számokat, a portfolio.hu elemzője azonban úgy véli: a jelenlegi gazdasági kilátásoknak megfelelően alakította át a pénzügyi kormányzat a büdzsét. Madár István szerint, mivel kevés idő volt az átalakításra, nyilvánvaló volt, hogy a kiadásokat fűnyíróelv alapján csökkentik. A jövő évi költségvetés…
Holnap 130 millió amerikai választó adhatja le a szavazatát, és dönthetnek arról, ki legyen a következő négy évben az Egyesült Államok elnöke. Döntésük kétségkívül nagy hatással lesz az Európai Unióra is.
A pénzügyi válság hatására elképzelhető a kormány által utoljára prognosztizáltnál is rosszabb gazdasági helyzet, a költségvetési bevételek további csökkenése, valamint az állami kiadások vártnál nagyobb emelkedése - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke
Egészben nyelt le egy kígyó egy kakadut. A madár bekebelezése két órán át tartott, ezután a hüllő megpihent. A jelenetet egy festőművész figyelte szobája ablakából, az ausztráliai Crainsben.
A kormányzat azzal számol, hogy jövőre az államháztartás hiánya GDP arányosan 2,6 százalék lehet, ami azt jelenti, hogy Magyarország meg fog felelni a maastrichti kritériumoknak, vagyis az eurózóna csatlakozáshoz teljesítendő államháztartási feltételnek - mondta Veres János pénzügyminiszter expozéjában hétfőn a parlamentben, a jövő évi költségvetési törvényjavaslat általános vitájának elején.
A román kormányfő hétfői bejelentése szerint tárgyalni akar magyar és lengyel kollégáival egy közös álláspont kialakításáról a térségi valutaspekulációk megelőzésére. Elmondta, hogy még hétfőn...
Meglepő eredményt hozott Németországban egy aktuális közvélemény-kutatás. Napjainkban majdnem négyszer annyi német lány és asszony szerelmes, mint férfi. Lehet, hogy sok nő ugyanazért a hapsiért rajong?
Gyors és szakszerű vizsgálatot kért a rendőrségtől a nagycsécsi gyilkosság ügyében Mohácsi Viktória (SZDSZ) európai parlamenti képviselő hétfőn, a településen tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Sem a költségvetési, sem a monetáris politika eszközei nem használhatók arra, hogy mérsékeljék a világgazdasági válság kedvezőtlen hatásait - áll az Ecostat friss előrejelzésében, amiben a kutatók...
A szexi angol modell Jordan és férje, a popsztár Peter Andre a kamerák előtt szerették volna cáfolni házasságuk becsődöléséről, és válóperről szóló pletykákat.
A szlovák rendőrség hétfői válasza egyelőre nem oszlatta el a kételyeket a dunaszerdahelyi rendőri fellépés indokoltságát illetően - közölte Draskovics Tibor rendészeti miniszter a hétfői...
Sosem alakult még annyira hektikusan a forint euróval szembeni árfolyama az ingadozási sáv 2001-es kiszélesítése óta, mint idén októberben, erre világít rá a kereskedési adatok mellett a Magyar...
Gyurcsány Ferenc mai napirend előtti felszólalásában megint mindenkit okolt, csak épp saját kormányzati politikáját nem - reagált Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a miniszterelnök napirend előtti felszólalására.
Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság ügyvezető elnöke szerint a hétfő reggeli balesetek azért következtek be, mert a sofőrök nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezettek; sok helyen köd és nedves útburkolat nehezítette a közlekedést. Kiss Csaba azt tanácsolta a járművezetőknek, hogy cseréljék télire autójuk nyári gumiját.
A szlovák államfő hétfőn védelmébe vette a rendőrség dunaszerdahelyi fellépését. "Abnormálisnak tekintem azt, ha a döntő mértekben szélsőségesen orientált szurkolók a történelmi és politikai...
Az amerikai kormány eddig a 700 milliárdos mentőcsomagból 125 milliárdos összeget bocsátott rendelkezésre. A pénzügyminisztérium szerint 1.800 pénzintézet veheti igénybe az összeget. Olyan bankok is ide tatoznak, amelyek nem szerepelnek a tőzsdén. Az USD/CHF-et 1,1615-ön jegyzik. Ellenállás 1,1700-nél található. In-www.globalfx.hu
A Banco Itau Holding Financeira SA részvénytranzakció keretében akvirálja a Uniao de Bancos Brasileiros SA bankot, mellyel létrejön Brazília legnagyobb bankja. (ProfitLine.hu)
Percekkel ezelőtt a 10%-os napi emelkedést követően szünetre került sor a MOL részvények piacán. Mindez azt jelenti, hogy az olajpapírok árfolyama már 12,095 forintnál tartózkodik. A rendületlen...
Az idei év kilencedik havában az átlagos betéti kamatlábak emelkedése volt megfigyelhető, ez alól a háztartások forintbetétei képeztek kivételt. A háztartások euróbetétbe tették pénzüket, de emelkedett a vállalkozások új szerződéseinek értéke is - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból....
Az Országgyűlés leszavazta Kovács Tamás legfőbb ügyésznek egy interpellációra adott válaszát hétfőn az Országgyűlésben; Herényi Károly (MDF) a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kisebbségi bizottságánál lefolytatott vizsgálat eredményét kifogásolta.
Sajtóhírek szerint a lábatlani vállalat összesen 147 dolgozójától válik meg a jelenlegi 431-ből. Azt, hogy mikorra várhatóak az elbocsátások, nem árulta el a cég, ahogyan a sajtóban megjelent adatokat sem erősítették meg. Mint mondták, nem szeretnének részletekbe bocsátkozni.
A határozatlan szavazók meggyőzését célzó cikket jelentetett meg az amerikai demokrata párti, illetve republikánus elnökjelölt a The Wall Street Journal hétfői számában, egy nappal az elnökválasztás előtt.
Az OTP Bank a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében 2008. október 31-én, a Budapesti Értéktőzsdén 100,000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3,367 forint/darab átlagáron. Így...
Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a Tolna Megyei Bíróság azt a fiatalt, aki 300 forintért ölt meg egy idős embert Szekszárdon; két társa 11 év, illetve 8 év börtönbüntetést kapott - írta az Index.
Legalább hárman meghaltak és 22-en megsebesültek, amikor villám csapott egy templomba Burundi dél-nyugati részén - közölte hétfőn az afrikai ország rendőrsége. A helyi jelentések szerint vasárnap délelőtt istentisztelet közben csapott bele villám a protestáns templomba Burundiban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 689,86 pontos, 5,11 százalékos emelkedéssel, 14.195,56 ponton zárt hétfőn. Pár percre felfüggesztették a MOL-részvények kereskedését, a papírok árfolyama ugyanis elérte a napi maximumot, a 15 százalékot.
Kisebb vagyonra tett szert az az angol szerencsejátékos, aki tíz évvel ezelőtt Lewis Hamilton Forma-1-es világbajnoki címére fogadott. Az anonimitást kérő személy 1998-ban 100 fontot tett fel arra,...
A Hír TV híradója szerint a mai napra két demonstrációt is bejelentettek a dunaszerdahelyi focimeccsen nagy erőkkel fellépő szlovák rendőri intézkedés miatt.
Díjnyertes muslicaportré, vérsejt az élő lárvában, pollenek egy pitypang bibéjén, szőrszál a szőrtelenítő habban, megnyúlt nylonzacskó polarizációs képe - ilyen és ehhez hasonlatos felvételek szerepelnek Márkus Róbert kutatóbiológus Parányi történetek című fotókiállításán, amely hétfőtől november 30-ig látható a Magyar Tudományos Akadémia aulájában.
Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériumának mai tájékoztatása alapján az építőipari kiadások mértéke szeptemberben a szezonálisan kiigazított becslések alapján éves szinten 0.3 százalékkal csökkentek a felülvizsgált augusztusi 1,063.5 milliárd dollárhoz képest. A csökkenés mértéke elmaradt az elemzői várakozásban foglalt 0.8 százaléktól. (ProfitLine.hu)
Októberben tovább zuhant az amerikai ISM intézet által közölt feldolgozóipari beszerzési menedzser index. A várt 42 pont körüli értékkel szemben 38.9 pontról tettek jelentést. A mai adatok a pénteki...
Tízezreket bocsáthatnak el munkahelyükről a válság miatt. A Gazdasági Kutatóintézet várakozása szerint három százalékkal fog csökkenni a foglalkoztatottság 2009-ben. Ahogy ugyanis csökken a kereslet, úgy kevesebb munkavállalóra van szükség. A reálkeresetek csökkenése így az egész gazdaságban szétterítheti a válságot.
Gyurcsány Ferenc hétfőn délután aláírta azt a kormányrendelet-módosítást, amelynek értelmében jelentősen csökkennek a minisztériumok és a kormányhivatalok központi szerveinek év végi jutalmai - mondta el a Független Hírügynökségnek a kormányszóvivő.
A minszki látogatáson tartózkodó Moammer Kadhafi líbiai vezető felszólította hétfőn "a világ haladó erőit", hogy fogjanak össze az Egyesült Államok dominanciája ellen, s tárgyalópartnere,...