Akár 35 dollárig is eshet a fekete arany árfolyama a JP Morgan elemzője szerint és a globális olajkereslet 2009-ben csökkenhet, miután a hitelválság nyomást gyakorol a gazdaságra. A JP Morgan...
Az Arizónában élő Rosemary Alvarez homályos és kettős látásra, valamint időszakos kézbénulásra panaszkodva fordult orvoshoz. Dr. Peter Nakaji agytumorra gyanakodott és az operáció mellett döntött. A felnyitást követően mindenkit meglepetésként ért, hogy az idegpályákat zavaró tényező nem volt más, mint egy élő kukac.
Szlovákia számára elfogadhatatlanok a nemzeti kisebbségek kollektív jogai, s autonómiájuk bármilyen formája - jelentette ki Ján Kubis szlovák külügyminiszter a Dnevnik című újvidéki lapnak adott interjújában.
A területrendezéssel elkezdődött a bonyhádi termálvizes fürdő építése, amelyet saját forrásból, nagyobbrészt – 2007-ben kibocsátott 1,3 milliárd forint értékű – kötvényekből származó bevételből finanszíroz a város önkormányzata. A szezonális fürdőben összesen 1.
Súlyos sérülést szenvedett egy mentős, akit megütöttek a fővárosban. A rohamkocsi az M3-as Szerencs utcai szakaszán keveredett közlekedési konfliktusba az autóssal.
Kiesett az asztalitenisz Pro Tour-sorozat németországi állomásának elődöntőjéből Tóth Krisztina. A magyar versenyző a vasárnapi elődöntőben 4-1-re kapott ki az osztrák színekben induló Liu Jiától.
A Gazprom orosz állami gázipari nagyvállalat jövő év január elsejétől megszakítja gázszállításait Ukrajnának, amennyiben a két ország addig nem köt a tárgyban új szerződést egymással - közölte szombaton Szergej Kuprijanov, a Gazprom szóvivője.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone figyelmeztetett, hogy a Francia Nagydíj legkorábban 2011-ben kerülhet vissza a Forma-1-es versenynaptárba.
Ismét Barack Obama megválasztott amerikai elnök "napbarnítottságát" emlegette Silvio Berlusconi olasz kormányfő vasárnap annak ellenére, hogy egy hasonló kijelentése két héttel ezelőtt nagy vihart kavart az olasz politikában.
Szolgálat közben vesztette életét négy rendőr vasárnap hajnalban Észak-Írországban. A négy férfi autóbalesetben halt meg, miközben egy kollégájuk segítségére siettek. Semmi sem utal arra, hogy az eset terroristatámadás lett volna - közölte egy helyi rendőrszóvivő. A rendőrség tragikus balesetként kezeli az ügyet - tette hozzá.
Minden vitájuk ellenére az Egyesült Államok és Oroszország folytatja a gyakorlati együttműködést - ebben állapodott meg a két ország elnöke szombaton Limában.
Hét órán át tartó világűrbeli szerelőmunkát hajtott végre az Endeavour űrsikló két asztronautája a Nemzetközi Űrállomáson. A közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban befejezett űrséta alatt az egyik fő napelem beszorult forgatócsuklóján megkezdett munkát folytatták az űrhajósok.
Súlyosan megsérült egy balesetben Marta Bastianelli, az olaszok világbajnok kerékpárosa. A jelenleg doppingvétség miatt eltiltását töltő bringás edzésen bukott egy hatalmasat.
A férfiaknál Biros Pétert, a nőknél Pelle Anikót választották idén az év vízilabdázójának a Magyar Vízilabda Szövetség legutóbbi elnökségi ülésén – értesült egy hazai sporttelevízió.
Másfél ezer milliárd dollárosra bővült Kínában a kormány két hete meghirdetett gazdaságösztönző programja. A pénz egy részét bankok és magánberuházók adják. A keretet pedig infrastrukturális beruházásokra, jóléti intézkedésekre és a lakossági fogyasztás ösztönzésére költik.
2600 liter gázolaj folyt a vasúti pálya mellé, amikor kigyulladt egy személyszállító vonat dízelmozdonya szombat este a Győr-Pápa közötti vasútvonalon.
Sokunk szemét viseli meg a hidegre és szelesre forduló időjárás. Bódor Erzsébet szemész szakorvos tanácsaival abban szeretnénk segítséget nyújtani, hogyan védekezhetünk a szem irritációja és kiszáradása ellen.
A brit gazdaság is szenved a pénzügyi válságtól. Éppen ezért a brit miniszterelnök sokmilliárdos konjunktúra élénkítő programra készül, melyet hétfőn kíván bemutatni. A csomag egyik része nyilvánvalóan adócsökkentésből áll. E program keretében az áfa csökkentését tervezik, hogy így növeljék a magánszemélyek fogyasztását. Németországban is mind többen követelnek egy ilyen lépést.
Két napon belül harmadszorra zárták le a ferihegyi gyorsforgalmi utat mindkét irányban, most egy autó próbált megfordulni a Kőbánya-Kispest metrómegállónál, de közben belerohant egy mögötte haladó jármű. Az egyik autóban három, a másikban egy személy sérült meg könnyebben.
Szlovákia számára elfogadhatatlanok a nemzeti kisebbségek kollektív jogai, s autonómiájuk bármilyen formája - jelentette ki Ján Kubis szlovák külügyminiszter a Dnevnik című újvidéki lapnak adott interjújában.
Két eltűnt turistát keresnek a hegyi mentők a romániai Bucegi hegységben, ahol vasárnapra virradóra erős hófúvások és viharos erejű széllökések voltak, az ország számos megyéjében a sárga riasztási fokozat van érvényben a hirtelen beköszöntött téli időjárás miatt.
Új állat-kedvence van Németországnak. A hamburgi Tierpark-Hagenbeckben világra jött elefántbébi nevéről még nem döntöttek - jelentette vasárnap az NDR közszolgálati tévéállomás.
Egy hosszú ideig tartó, nagy betegkör bevonásával végzett vizsgálat bebizonyította, hogy sem a C-, sem pedig az E-vitamin önmagában nem segít a szívrohamok megelőzésében. Számos kedvező tulajdonságuk ellenére tehát ezen a vizsgán megbuktak.
A nők elleni erőszak, a családon belüli erőszak elleni fellépés érdekében indítottak akciósorozatot civil szervezetek Magyarországon; az akciónapok november 25. és december 10. között zajlanak le Budapesten, több rendezvényen - jelentették be a szervezők vasárnap Budapesten, a Merlin Színházban.
Az alapkezelők többsége megegyezett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével az ingatlanalapok forgalmazási feltételeinek szigorításáról, azaz a visszaváltási megbízások kilencven napos...
Két kilométeres lávafolyam ömlött ki péntek óta Eurázsia legmagasabb vulkánja, a Kamcsatka-félszigeten lévő Kljucsevszkoj kráteréből. A hegyet jelenleg felhők rejtik el, ezért nem látható a lávafolyam, de a helyi vulkanológiai állomás nyomon tudja követni, hogy a vulkán mintegy fél kilométer magasba tüzet okád és ömlik a láva.
Két kilométeres lávafolyam ömlött ki péntek óta Eurázsia legmagasabb vulkánja, a Kamcsatka-félszigeten lévő Kljucsevszkoj kráteréből - közölte a Kamcsatkai Vulkanológiai Állomás vasárnap.