Hozzájárult a Főgáz Zrt. 50 százalékos önkormányzati részvénypakettje privatizációs eljárásának a megindításához csütörtök délutáni, rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés, amely kétórás vita után, az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselőinek szavazataival hozta meg döntését.
Egy fiatalkorú jászteleki fiút, s két büntetett előéletű, felnőtt társát gyanúsítja a rendőrség a szerdára virradóan történt Jászberényi rablógyilkossággal.
Magyarország gyorsított euróövezeti felvétele ugyan továbbra sem valószínű, de a jelenlegi kormányzati makro-előrejelzések megvalósulása elvileg akár a 2012-es magyar eurócsatlakozást is lehetővé tenné, áll az egyik vezető londoni befektetési csoport csütörtökön kiadott elemzésében.
A nagy érdeklődés miatt háromszor lép fel a világhírű orosz Mojszejev Táncegyüttes Budapesten. Az első előadás november 23-án 15 órakor lesz a Papp László Sportarénában.
Hozzájárult a Főgáz Zrt. 50 százalékos önkormányzati részvénypakettje privatizációs eljárásának a megindításához csütörtök délutáni, rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés, amely kétórás vita után,...
A pekingi olimpiai létesítményekhez látogató turisták közül sokakat ért meglepetésként, hogy a Madárfészekként emlegetett Nemzeti Stadionba 50 jüanért (1569 forintért), a Vízkockába, azaz a Nemzeti...
Felszínes az emberek tudása az Európai Unióról. A Szonda Ispos egy felmérés alkalmával 1500 embert kérdezett meg az uniós tagság előnyeiről és hátrányairól, majd közülük 200-zal - egy szakértőkkel folytatott beszélgetés után - megismételte a felmérést. A megkérdezettek véleménye megváltozott.
Rendkívüli ülést tart az OPEC november 29-én Kairóban - jelentette be csütörtökön este az olajkartell elnöke. Sakib Helil, aki Algéria energiaügyi minisztere is, az algíri állami rádióban azt...
Könnyen lehet, hogy a tavaly ősszel eltűnt emődi kislány csontjait találták meg kedden bejelentés alapján a rendőrök Emőd és Vatta között egy bozótosban. A szakértői vizsgálat állapítja meg egyértelműen, hogy a kislányról van-e szó, mondta el csütörtökön Nagy Sándor, a miskolci rendőrkapitányság szóvivője.
A gazdasági válság hatására megtorpant az önkormányzati bérlakás eladási program Győrben. Egyre többen bizonytalanodnak el és lépnek vissza a vásárlástól, pedig az önkormányzat a lakások valós értékének csak 70 százalékát kéri az ingatlanokért. Idén kétezer lakást ajánlottak ki megvásárlásra, de eddig kevesebb mint 400 bérlővel kezdődtek meg a tárgyalások.
Német régészek egy csoportja rekonstruálta egy gyapjas orrszarvú koponyáját, amely Türingiában élt 460 ezer évvel ezelőtt. Ezek az állatok már sokkal korábban bevándoroltak Ázsiából Európába, mint azt korábban feltételezték.
Nem engedték be a múlt héten a berlini Nemzeti Könyvtár olvasótermébe a Nobel-díj esélyesei között emlegetett 75 éves Cees Nooteboom holland írót. A bejáratnál ugyanis holland jogosítványát mutatta fel személyazonosságának igazolására, de a könyvtár csak az európai jogosítványt fogadja el.
Nagyobb eséllyel él sokáig az a páciens, aki vele azonos nemű donortól kap szívet - állítják amerikai kutatók. A szakértők 18 ezer esetet vizsgáltak, és azt találták, hogy az átlagosnál több nő hal meg, ha férfi szívét ültetik a szervezetébe.
Nincs veszélyben a jövő évi Sziget fesztivál, bár a szervező cég 2007-ben birtokháborítást követett el - ezt a nem jogerős ítéletet hozta csütörtökön a IV.-XV. kerületi bíróság.
Az Egyesült Államokban a republikánusok már a 2010-es kongresszusi választásokon "visszatérhetnek"; az idei vereség nem olyan súlyos, mint amilyennek a számok alapján tűnik - írta Karl...
Több tízezer kelet-kongói menekültet evakuálnak a harcok színteréről sürgősen, hogy ne kerülhessenek halálos csapdába a hadsereg és a lázadók között - közölték az ENSZ illetékesei csütörtökön....
Bejelentést tett a mosonmagyaróvári rendőrkapitányságon egy Rajkán élő szlovák állampolgár, értetlenségének adva hangot amiatt, hogy személyi adatai felkerültek egy internetes portálra a határ...
A belgrádi kormány csütörtöki közleménye szerint Szerbia és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megállapodott abban, hogy a szerb költségvetés hiánya a jövő évben nem haladhatja meg a GDP 1,5 százalékát....
Recesszióba fordult a német gazdaság. A berlini kormány adatai szerint az idei harmadik negyedévben fél százalékkal zsugorodott a gazdaság. Ráadásul már a második negyedévben is negatív volt a GDP. Elemzők szerint a visszaesés jövőre is folytatódik. A német gazdaság különösen érzékenyen érinti Kelet-Európát, amelynek fő piaca Németország.
Az amerikai stratégai olajkészletek nem változtak a múlt héten az előző heti adatokhoz képest, így 311.9 millió hordó maradt. A finomítók napi kitermelése átlagosan nap 14.5 millió hordó olaj volt, mely 154 ezer hordóval kevesebb, mint a korábbi héten. A finomítói kapacitás 84.6 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
Oroszország 2 milliárd dollár hitelt nyújt Fehéroroszországnak. Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter azt mondta, hogy Oroszország 15 évre adja a hitelt, amelynek a kamata 3 százalékkal haladja...
Nem jutott be a döntőbe a liverpooli ökölvívó Európa-bajnokságon Ungvári István. A magyar csapat 48 kilós újonca az Eb-harmadik örmény Hovanesz Danieljantól kapott ki csütörtök este. Ungvári ezzel első felnőtt versenyén bronzérmet szerzett.
Egészséges lánygyermeket hozott világra az a nő, aki korábban a világon elsőként petefészek-átültetésen esett át. A 39 éves, Nagy-Britanniában élő német asszony ikertestvérétől kapta a szervet.
A grúz elnökkel tárgyalt Nicolas Sarkozy csütörtökön Nizzában, a nizzai EU-Oroszország csúcs előestéjén. A francia elnöki hivatal illetékesei azt mondták, jelzésértékű a találkozó időzítése....
Az utazás számottevően javítja a közérzetet, gazdagítja az életet, és kifejezetten örömet szerez – ezek a főbb megállapítások szűrhetők le a Turisztikai Tanácsadók Szövetsége által 2007 végén és 2008 elején készített felmérésből. A felmérés során három eltérő vendégkörű településen Egerben, Gyulán és Siófokon helyi lakosokat és turistákat kérdeztek arról, milyen hatást gyakorol életminőségükre az…
A másodfokú, immár jogerős bírósági döntés is megerősítette a megyeszékhely jegyzőjének korábbi határozatát, miszerint elbontható a Rajk László által tervezett veszprémi '56-os emlékmű. Az önkormányzat korábbi bontási határozatát bíróságon támadta meg az alkotó és kivitelező volt SZDSZ-es képviselő.
Felejtse el a frappáns mondatokat a "rapid randi" során, mert úgysem a személyisége vagy az esze számít, hanem az, hogyan néz ki - állítják brit kutatók.
Az amerikai rendőrség lezárta a virginiai műszaki egyetem bejáratait, és lövöldözők után kutat - jelentette a spanyol hírügynökség. Ez az a főiskola, ahol másfél éve óriási mészárlás volt....
Gyurcsány elszámította magát a gazdasági csúcs erőltetett ötletével. Szinte mindenki felismerte: PR-fogásról van szó. E csúcsoknak nincsen tartalmi mondanivalójuk, ám az IMF-hitellel kirobbant csörtéről elterelheti a figyelmet.
Továbbra is bizonytalan, hogy káros-e vagy hasznos az akupunktúrás kezelés a babára vágyó nőknél, akik mesterséges megtermékenyítés útján szeretnének teherbe esni.
A Veszprémi Napló híradása szerint másodfokú, immár jogerős bírósági döntés is megerősítette a megyeszékhely jegyzőjének korábbi határozatát, miszerint elbontható a Rajk László által...
Ajándékozzon gázszámlát karácsonyra! Ezzel a meglepő ajánlattal állt elő az egyik hazai gázszolgáltató. Az ügyfelek többféle ajándékutalvány közül választhatnak, amelyet csak gázszámla kifizetésére lehet felhasználni. Bár a fogyasztók véleménye megoszlik arról, mennyire ízléses, ha karácsonyra kifizetjük szeretteink gázszámláját, az akció akár sikeres is lehet. A szolgáltató szerint alig több,…
Félmilliárd forint értékű gyógyszer- és vetőmagszállítmányt küld hajnalban Észak-Koreába a Baptista Szeretetszolgálat. Várhatóan két hét múlva érkezik meg egy gyermekkórházba és a környező rászoruló falvakba a zömében egészségügyi felszerelésből álló kontingens.
Hozzájárult a Főgáz Zrt. 50 százalékos önkormányzati részvénypakettje privatizációs eljárásának a megindításához csütörtök délutáni, rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés, amely kétórás vita után, az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselőinek szavazataival hozta meg döntését.
A globális pénzügyi válsággal foglalkozó első világértekezlet, a G20-csúcs előtt George Bush amerikai elnök csütörtökön arra szólította fel a világ vezetőit: csak szerény pénzügyi reformokban...
Bejutott a döntőbe a liverpooli ökölvívó Európa-bajnokságon Káté Gyula. A magyar csapat 64 kilós versenyzője azt az ír Joyce-t verte magabiztosan, akitől a pekingi olimpián kikapott.
Köszönetet mondott Európának és külön Németországnak a pénzügyi válságban tanúsított szolidaritásért Göncz Kinga. A magyar külügyminiszter a Német-Magyar Fórum 18. közgyűlését csütörtök este...
Az AIDS végleges gyógyításához a gének átalakításán keresztül vezethet az út - jelentette ki a László Kórház AIDS-betegeket kezelő főorvosa azután, hogy Németországban egy leukémiás HIV-fertőzött páciens nemcsak vérképzőszervi rákjából, hanem az immunhiányos betegségből is kigyógyult a csontvelő-átültetése után.
Gyilkosság áldozata lett csütörtökön Mexikóban egy bűnügyekre szakosodott újságíró. Armando Rodríguezzel, Ciudad Juárez város legnagyobb lapjának, az El Diariónak a munkatársával a háza előtt, az autója volánjánál végeztek, több golyót eresztettek belé.
A bánrévei és tornyosnémeti határátkelőnél félpályás útlezárást tartottak csütörtökön a Jobbik Magyarországért Mozgalom Borsod megyei szervezetei és a Magyar Gárda borsodi százada, így tiltakozva a dunaszerdahelyi és a királyhelmeci, magyarokat érintő esetek miatt és elítélve a szlovák kormány magyarellenes politikáját.
A Magyar Telekom, Magyarország vezető távközlési szolgáltatójának tájékoztatása szerint Thilo Kusch a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese és az Igazgatóság tagja 2008. november 12-én 1.000 darab Magyar Telekom részvényt vásárolt 595 forint/darab átlagárfolyamon a CIB Bank Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén - olvasható a BÉT honlapján.…
Folytatják harangláb rendbetételét, felújítják az egész temetőt, s a gazdátlan, kidőlt sírkövekből kőtárat – lapidáriumot - alakítanak ki. A háromszéki erdőmérnökök, erdészek, az erdő poézisét érzők az egykor szégyenben fogant ígéretük szerint nem engedik meg, hogy – képletesen fogalmazva – dr. Bedő Albert emlékét és sírját benője a gaz.