Hargitai Bea huszonötmillió forintot kaszál a Senorita Szöszi címû valóságshow-jával – állítja produkcióban közremûködõ informátorunk . A szõke modell ugyan nem erõsítette meg az értesülést, de elmondta, jól jár a show-val. Igaz, úgy érzi, hogy meg is érdemli a csúcsgázsit.
Az RTL Klubon nyolc éve töretlen sikerrel futó délutáni show-műsor háziasszonyának november 14-én jelenik meg a könyve. Részleteket csak a Blikkben olvashatnak.
Kovács Zoltán meghökkenve figyelte, miként ostromolják feleségét a férfiak a Celeb vagyok, ments ki innen című műsorban. Keleti Andrea kegyeiért Szőke András, Rippel Ferenc, Fekete Pákó és Delhusa Gjon versengett, de csak az utóbbi táplált komoly reményeket. A táncos férj bizalma azonban egy pillanatra sem rendült meg Andreában.
Aberrált viselkedésével évekig pokollá tette családja életét a szegedi T. József. A 41 éves férfi mind a négy gyermekével fajtalankodott, és közben szörnyű lelki terrorban tartotta őket és feleségét is. A bíróság első fokon 10 év börtönre ítélte a megrontót
Mester Tamás intelmeit megfogadva megpróbálnak az eddigieknél jobban kiállni érdekeikért a Megasztárosok. Azt nehezményezik, hogy nem dönthetik el szabadon, milyen dallal indulhatnak a döntőben.
A nézők és a játékosok is szexuális gyönyört mímeltek az RTL Klub új vetélkedőjében. Sok hasonlóan zavarbaejtő jelenetre számíthatunk a Fogd a pénzt és fuss! adásaiban, mert a műsor háziasszonya, Peller Mariann vérbő show-t csinál a kvízből, s gátlások nélkül járja körbe az erotikus témákat is.
Kivégezték a szegedi maffiaper nemrég felmentett másodrendű vádlottját. T. Husszein kocsiját egy símaszkos férfi állította meg a Diósberény és Hőgyész közötti úton, majd egyetlen lövéssel végzett az egyiptomi vállalkozóval. A gyilkos kidobta a járműből a holttestet, majd a Husszeint kísérő, halálra rémült nőt életben hagyta, néhány kilométer utaztatás után tessékelte ki az autóból.
Keddi lovasbalesete után ma műtik meg Vörös Zsuzsát, a 2004-es athéni olimpián aranyérmes öttusázót. A sportolónő a pátkai lovaspályán Lepke nevű csikóját lovagolta, ám az „átmozgatás” közben egy hatalmas testű kaukázusi kutya megriasztotta a négylábút.
Barack Obamát gyerekkorában megrontották. Az egyik amerikai lap úgy tudja: a rémtettet Frank M. Davis, Obama nagyapjának legjobb barátja követte el. A férfi később, igaz álnéven, könyvet is írt bizarr szexuális kapcsolatairól. A műből kiderült, hogy Davis 12-13 éves gyerekekkel játszott erotikus játékokat.
Vérbe fagyva találnak hajnalban egy jászberényi férfit a saját házában. Diósberény mellett az úton fényes nappal feltartóztatnak egy autót, a benne ülő férfit agyonlövik, utasát elrabolják. S miközben az emberek azt tapasztalják, hogy kommandósok veszik zár alá egész Jász-Nagykun-Szolnokot, és megszállva tartják fél Tolna megyét, fogalmuk sincs, kitől-mitől kell félniük.
Az elmérgesedett magyar - szlovák kapcsolatokat próbálja szelídebb mederbe terelni szombaton a két kormányfő, Gyurcsány Ferenc és Robert Fico. Hogyan készülnek a stáboka Révkomáromba tervezett találkozóra?, Milyen stratégiát kell követnie a két miniszterelnöknek, hogy meggyőzze a másikat? Ennek járt utána a Bors a pszichológus, a protokollszakértő és a politológus segítségével.
Folyton velük álmodik, néha meg is siratja hőn szeretett oroszlánjait Köntös Imre. Az algyői cukrászmester éveken át nevelgette kedvenceit, a tartásukra vonatkozó előírásoknak azonban nem tudott megfelelni, ezért négy és fél évvel ezelőtt a Szegedi Vadasparknak adományozta az állatokat. Köntös úr sokáig hetente látogatta az állatokat, fél éve azonban nem járt náluk, mert beteg feleségét ápolja.
Valószínűleg öngyilkosságot követett el a Megasztár mintájául szolgáló amerikai tehetségkutató televíziós verseny egy korábbi, sikertelen versenyzője, akit holtan találtak példaképe, a zsűritag Paula Abdul Los Angeles-i otthonának közelében.
Hazatért a celebek második csoportja is, Janics Natasa, Kinter Oszkár és Tóth Gabi. Az énekesnőt családján kívül barátja várta, akinek örömkönnytől párás tekintettel ugrott a karjába.
Megmutatta júliusban született kislányát Nicole Kidman Oprah Winfrey showjában. A színésznő a műsorban, és előtte egy interjúban bevallotta: férje, Urban mellett találta meg a boldogságot, hiszen Tom Cruise mellett csak egy kellék volt.
Az egykori Spice Girl, Melanie Brown megerősítette esküjét férjével, Stephen Belafonteval. A páros exkluzív négynapos lagzit csapott Egyiptom egyik neves üdülőjében. A rossz nyelvek szerint mindez csak azért volt jó, hogy a tehetséget nélkülöző énekesnő újra az érdeklődés középpontjába kerüljön.
Hiába forgat Argentínában Sebestyén Balázs, celebjeink Magyarországon sincsenek biztonságban. Míg a Kész átverés házigazdája külföldön tartózkodik, a stáb folyamatosan újabb áldozatokra csap le.
Nem Yvonne – most már Balian – Buschbaum az első nemet váltó sportoló, de a német rúdugró talán abban úttörő, hogy ő már a teljes nyilvánosságot vállalva vall transzszexualitásáról.
Szétszabdalta ruháit a Barátok köztben Berényi Claudia. Az üzletasszony ellenlábasa, Miklós jóvoltából már egy ideje tudatzavarral küzd, s ennek egyik riasztó tünete, hogy összetépi volt férje fényképét, megcsonkítja a virágokat, sőt még lányát is megvádolja azzal, hogy csak a pénzéért szereti.
Soros György szerint Magyarország gyenge, ezért kiszolgáltatott helyzetben került a pénzügyi válság miatt - hangzott el a magyar származású tőzsdeguru Budapesten tartott előadásában.
Szeretik egymást, de éjszakáikat lepedőgyűrés helyett békés szunyókálással töltik: párok sokasága él szexmentes házasságban. Megdöbbentő adat: tízből három házaspár vallja azt, hogy hónapok, rosszabb esetben évek óta nem töltöttek együtt intim pillanatokat. A szakemberek szerint az okok leggyakrabban arra vezethetők vissza, hogy a fiatalok meggondolatlanul mondják ki a boldogító - később azonban…
Jennifer Aniston az amerikai Vogue-ban keresetlen őszinteséggel beszélt Angelina Jolie-ról. A színésznő elmondta, hogy Jolie tisztességtelenül viselkedik, hiszen folyamatosan arról beszél, hogy Brad Pittel már akkor elkezdődött a viszonyuk, amikor a színész még Aniston férje volt.
Martina Navratilovát is bekebelezte a showbiznisz. A sokszoros Grand Prix-győztes teniszezőt is sikerült rábeszélni – nyilván ropogós bankjegyek segítségével –, hogy részt vegyen a nálunk is jól ismert, Celeb vagyok ments ki innen című műsorban.
Mindig irigykedve nézzük a hollywoodi sztárokról készült felvételeket, amelyeken a hírességek kifogástalan külsővel láthatók. Az igazság azonban az, hogy ők ugyanúgy harcolnak a kilókkal, akárcsak mi. Nézzük, mi a titkuk!
Mészöly Kálmán attól tart, hogy komolytalanok lehetnek azok a jelentkezők, akik az utóbbi napokban vásárlási szándékkal tűntek fel a Fáy utcában. A Vasas tulajdonosa, Jámbor János már korábban jelezte, hogy az év végén kivonul Angyalföldről. Azóta a török Galatasaray, az amerikai Kansas City Wizards, és az olasz Siena képviselőivel is tárgyaltak a fővárosiak.
Lewis Hamilton minden idők legfiatalabb Forma–1-es világbajnoka. A 23 éves brit versenyző egyben az F1 első színes bőrű versenyzője. De nem csak ezek miatt különleges a pilóta. Versenyzési stílusa, családi háttere és indíttatása, megosztó személyisége, marketingértéke mind-mind a sportág történelmi személyiségévé teszik. Az ő életútját mutatjuk be sorozatunkban.
Új, az amerikai rockzenei közeget górcső alá vevő, és igencsak kiveséző sorozatot indít az amerikai HBO mozicsatorna. A forgatókönyv alapját a Red Hot Chili Peppers énekesének, Anthony Kiedisnek életrajzi könyve, a Scar Tissue ( Sebtapasz) szolgáltatta.
Nem tud megbocsátani Cristiano Ronaldónak Nereida Gallardo. A szépséges spanyol modellt a nyáron ejtette a Manchester United középpályása, meglehetősen furcsa módon: rövid sms-üzenetben tudatta, hogy közöttük mindennek vége.
Kilenc éve árulta a tanáriból éjszaka kicsempészett vizsgakérdéseket a Pécsi Tudományegyetem műszaki karának egyik biztonsági őre - derült ki egy titokban rögzített hangfelvételről. Az őr 5 ezer forintért árulta a tételsorokat, az utóbbi időkben egy társát is bevonta az üzletbe. Az egyetem valószínűleg feljelentést tesz.
A Memphis Grizzlies kosarasa, Marko Jarics büszke lehet, hiszen kedvesét, Adriana Limát választotta a világ legszebb modelljének a Models.com szakmai zsűrije és olvasótábora. Lima ráadásul nem kisebb sztárt váltott az első helyen, mint az utóbbi évek legjobban kereső szépségét, a brazil Giselle Bündchent.
Nagy a baj Madridban. Már nem csak a Juventus csinál bohócot a Realból, hanem a harmadosztályú Real Unión is. A kis csapat 4-3-as vereségével (6-6-os összesítéssel, idegenben lőtt több góllal) kiverte a fővárosi gárdát a Király-kupából, és ez már sok a madridi vezérkarnak, Bernd Schuster ultimátumot kapott: repül, ha nem győz a Real a Valladolid elleni bajnokin.
Voltak olyan pillanatok, amelyeket a színész-műsorvezető fájó szívvel nézett. Csonka András nagyon szurkolt Keleti Andinak, de már alig várja, hogy hazajöjjön Argentínából. Azt mondja, azon nem lepődött meg, hogy a táncművész lett a Dzsungel királynője.
Harmincöt munkatársától vált meg tegnap a TV2, illetve annak műsorkészítő cége, az Interatktív. A Bors értesülései szerint a leépítés csak háttérben dolgozókat érinti, a vezető munkatársakat és a képernyősöket nem.
Visszamondta közös fellépését Madonnával, Britney Spears. A pop királynője, és a hajdani Disney stúdió felfedezett popcsillag, Madonna Material Girl névre keresztelt amerikai turnéjának Miami helyszínén lépett volna föl november 26- án, de a hónapok óta leegyeztetett jelenést prózai okok miatt rúgta fel. A gyerekeivel készül Hálaadás napi vakációra, Európába.