Vizsgálat indult Németországban egy bíró ellen, aki náci kicsengésű megjegyzést tett egy polgári per során. A keresetet török szülők indították a mainzi kórház orvosai ellen, akik szerintük a legkisebb gyermekük születésekor hibát követtek el. A kisfiú azóta sem tudja teljes mértékben mozgatni a vállízületét. A perben a tárgyalást vezető bíró, akinek a nevét nem közölték, megkérdezte a felperesek…
Szeptember 30-i hatállyal lemond mandátumáról a szexbotrányba keveredett Larry Craig szenátor - közölték névtelenül nyilatkozó republikánus párti tisztviselők. Dan Whiting,
Párosban is tovább száguld Szávay Ágnes. Fiatal teniszezőnk a cseh Vladimira Uhlirovával az oldalán már a legjobb 16 között van az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A férfiaknál Hewitt búcsúzott, míg Nadal és a szerb Djokovic tovább menetel a bajnokságban.
A világhírű Pinchas Zukerman hegedűművész koncertje mellett irodalmi est, könyvbemutató és a magyar zsidóság jövőjéről szóló beszélgetés is szerepel a X. Zsidó Nyári Fesztivál következő heti programjában. Az augusztus 25-én kezdődött, kéthetes eseményen színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, koncertekkel, kiállításokkal, irodalmi programokkal várták, illetve várják az érdeklődőket - közölte…
Szeptember 30-i hatállyal lemond mandátumáról a szexbotrányba keveredett Larry Craig szenátor - közölték névtelenül nyilatkozó republikánus párti tisztviselők. A harmadik hatéves szenátori mandátumát töltő 62 éves idahói politikus szombaton helyi idő szerint délelőtt fél 11-kor jelenti be döntését. Dan Whiting, Craig szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta ezt az értesülést.
Naponta átlagosan két "tömegzavargás" történt az első félévben a guantánamói börtöntáborban - tartalmazza egy, a Pentagon által pénteken közzétett jelentés. Csökkent a testfolyadékokkal történő támadások száma
A Független Jogász Fórum szerint a jelenkori, ténylegesen is működő polgári demokráciák kormányzataitól teljességgel szokatlan az a fajta felszólítás, mint amilyet Gyurcsány Ferenc intézett a köztársasági elnökhöz, a pártokhoz és a történelmi egyházakhoz a „fasiszta veszély” kapcsán.
Kettős jubileumot ünnepel 2007-ben a Vám- és Pénzügyőrség: az idén emlékezik meg fennállásának 140. évfordulójáról, ugyanakkor 15 évvel ezelőtt, 1992-ben kezdődött meg az önálló pénzügyőr nyomozói szervezet kialakítása - tudatta a VPOP. A közlemény kiemeli, hogy a Vám- és Pénzügyőrség 1867-es megalakulásakor az akkori pénzügyminiszter, gróf Lónyay Menyhért már a testület feladataként határozta…
A fasizmus és a Magyar Gárda ellen szólalt fel Lévai Katalin és Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti (EP) képviselő a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) demonstrációján szombaton, a fővárosban. Lévai Katalin az összegyűlt mintegy 70 fős hallgatóság előtt a Magyar Gárdáról szólva elmondta: nemcsak arról van szó, hogy egy szűk kör megfélemlít embereket Magyarországon,…
Gyurcsány Ferenc hadat üzent az egész magyar társadalomnak, a történelmi egyházaknak, a köztársasági elnöknek és az MSZP-nek is - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a Fidesz szombati országos választmányi ülésén.
Toller László kapta idén Pécs díszpolgári címét, melyet a tavalyi autóbalesete óta kómában fekvő politikus helyett felesége, Toller Tünde vett át szombaton, a város napja alkalmából rendezett ünnepség keretében. Az indoklás szerint a baranyai megyeszékhely volt szocialista polgármestere Pécs megújulásáért végzett munkájáért, elévülhetetlen érdemeiért részesült a kitüntetésben. Kablár János, a…
Kérünk mindenkit, hogy a hétfő délelőtt ne a jó példával elöl járó buszvezetőket kárhoztassa, hanem használja ki az időt egészségesebb tevékenységi módokra, munkahelyére lehetőség szerint gyalogoljon, kerékpározzon, válassza a környezetkímélő közlekedési módokat.
Sms-ben értesítette a Szíriába menekült irakiakat új segélyakciójáról az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), mivel ez az egyik legbiztosabb módja annak, hogy eljusson hozzájuk az információ. Marie Okabe, az ENSZ helyettese szóvivője pénteken elmondta: a főbiztosság helyi irodája tízezer sms-t küldött el a menekülteknek, hogy értesítse őket élelmiszerosztási akciójáról. Rámutatott, hogy a…
A BKV vezetése szombaton délután tárgyal a szakszervezetekkel az elégséges szolgáltatás mértékéről, és a bérek emeléséről. Regőczi Miklós a vállalat kommunikációs igazgatója közölte: nem lesz szükség az egy napra toborzott sofőrökre, mivel a érdekvédelmi szervezetek eltekintettek a teljes forgalomleállástól.
Határozatban döntöttünk, csatlakozunk a számos civil szervezet és társtestületeink részvételével, a NOE szervezésében sorra kerülő demonstrációhoz. Kérünk és felszólítunk minden kollégát, érezze át felelősségét saját, családja, betegei, honfitársai sorsa iránt.
Idén Toller László kapta Pécs díszpolgári címét, az elismerést a tavalyi autóbalesete óta kómában fekvő politikus felesége, Toller Tünde vette át. Az indoklás szerint a város korábbi polgármestere Pécs megújulásáért végzett munkájáért kapta a kitüntetést.
Toller László kapta idén Pécs díszpolgári címét, melyet a tavalyi autóbalesete óta kómában fekvő politikus helyett felesége, Toller Tünde vett át, a város napja alkalmából rendezett ünnepség...
Súlyos bírálatokkal illette az amerikai hadvezetést és személyesen Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi minisztert is a brit hadsereg nemrég nyugállományba vonult előző vezérkari főnöke, aki szerint az amerikaiak sem az iraki háborút, sem az utána következő teendőket nem tervezték meg megfelelő módon. Sir Mike Jackson tábornok, aki az iraki invázió idején állt a brit fegyveres erők élén, jövő…
Törökország ázsiai részén találhatóak Pamukkale híres mésztufa teraszai. Ezek is gyönyörűek, de a Mammoth Hot Springs elég aprólékos bejárása után elszorul az ember szíve annak láttán, hogy Törökországban a kirándulók százai hivalkodón kelletik és fotóztatják magukat a gyönyörű mésztufa folyásokon, a megszilárdult tálcákon.
Immár harmadik alkalommal szerveznek konferenciát az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alkalmából szeptember 26-án Budapesten, a MOM Parkban. Az elmúlt években ITBN az egyik leglátogatottabb, és legelismertebb hazai informatikai eseménnyé vált.
Nemzetpolitikai törvény benyújtását tervezi Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szeptemberi plenáris ülése után, az ott elfogadott koncepció...
Észak-Korea és az Egyesült Államok képviselői újabb tárgyalási fordulót kezdtek szombaton Genfben az ázsiai kommunista ország nukleáris programjának felszámolásáról. A kétnaposra tervezett tárgyalások zárt ajtók mögött folynak. A szombati forduló előtt sem az amerikai delegációt vezető Christopher Hill, sem észak-koreai partnere, Kim Gje Gvan nem kívánt jóslásba bocsátkozni a párbeszéd várható…
Közlemény A szocialisták hisztériakeltésének egyik tragikomikus eleme, hogy a mai antifasiszta tüntetésen felszólalók között szerepel az MSZP budapesti elnökségi tagjaként az a Pásztor Tibor,...
Vasárnap az ország nagy részén időnként, délutántól nyugaton többször megnövekszik a felhőzet, legfeljebb a nyugati határ mentén lehet néhol gyenge zápor. Estig többfelé megélénkül, helyenként...
Egy felmérés szerint Magyarországon a klímaváltozással kapcsolatos kérdések sürgős napirendre tűzését a megkérdezettek 88 százaléka, sürgős intézkedések meghozását pedig 92 százaléka támogatja. Láng István akadémikus az InfoRádióban azt mondta: a számokban megmutatkozik az utóbbi évek szélsőséges időjárása is.
Hatvan feltételezett tálib harcost öltek meg Afganisztánban a pakisztáni határ közelében, valamint Gázni tartományban, ahol a héten kiszabadult dél-koreai túszokat tartották fogva. Az amerikai...
Már csak három pedagógus van állás nélkül a szakiskolák összevonása miatt munka nélkül maradt tanárok közül - mondta Demszky Gábor a 2007-2008-as tanév szombati ünnepélyes megnyitóján.
Rengeteg és a Dealer rendezőjének, Fliegauf Benedeknek a Tejút című új filmjét - melyet nem csak rendezőként, hanem forgatókönyvíróként, zeneszerzőként és jelmeztervezőként is jegyez -, a locarnói filmfesztivál "Napjaink filmművészei" elnevezésű szekciójában mutatták be. A zsűri 19 film közül választotta legjobbnak az újszerű alkotást.
A 125 kcm-esek között versenyző Talmácsi Gábor a negyedik helyről rajtol vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíján, Misanóban.
Pénteken megkezdődött Dabason a Kárpátfeszt, amely három nap alatt két színpadon 25 koncert és egy tucat kiegészítő programmal várja látogatóit. A fesztivál határokon átívelő szakmai fórumot kíván teremteni a magyar zenei élet valamennyi szereplőjének.
A Baszkföld Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezet négy állítólagos tagját, köztük egy nőt vették őrizetbe szombaton reggel Franciaország délnyugati részén - közölték francia igazságügyi illetékesek és a spanyol belügyminisztérium. Az akciót a toulouse-i és bayonne-i rendőrség hajtotta végre közösen a spanyol csendőrséggel Cahors városában, ahol még jelenleg is tart a házkutatás. Az őrizetbe…
Újra járható az M5-ös autópálya, miután a szombaton délután egy óra előtt történt baleset egyik sérültjét mentőhelikopterrel elszállították. Három autó ütközött össze szombaton kora délután az M5-ös autópályán, Gyál közelében.
Élesen bírálta az amerikai hadvezetést és személyesen Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi minisztert a brit hadsereg nemrég nyugállományba vonult vezérkari főnöke.
Módosítaná az egyesülési jogról szóló törvényt az MSZP. A szocialisták azt javasolják, hogy a bírónak legyen mérlegelési joga, vagyis tagadhassa meg a szervezetek bejegyzését, ha úgy ítéli meg, fennáll a veszélye, a létrejövő szervezet mások jogainak és szabadságának sérelmét okozhatja.
Három külföldi személygépkocsi ütközött az M5-ös Budapest felé vezető szakaszán Gyálnál szombaton; két sérültet kórházba szállítottak, a mentőhelikopter leszállása idejére útzár volt a sztrádán. A...
A Dráva-mentén végez közös szénhidrogén-kutatásokat a MOL és az INA; az erről szóló megállapodást szombaton a Zala megyei Bázakerettyén írták alá a két cég vezetői. Mirko Zelic, a horvát INA...
Gyurcsány Ferenc Kínába utazik szombat délután, ahol négynapos látogatása során megnyitja a kínai magyar évadot, majd tárgyal magas rangú politikai és gazdasági vezetőkkel a két ország együttműködéséről. A miniszterelnökkel utazik Kóka János gazdasági- és közlekedési valamint Veres János pénzügyminiszter is.
Lady Diana halálának 10. évfordulóján ismét megszaporodott azoknak a száma, akik elzarándokoltak a párizsi Alma-alagúthoz, a végzetes baleset színhelyéhez. A "gyászturizmus" egyre jobban virágzik....
Központilag nem rendelnek el iskolaszünetet keddre a fővárosi önkormányzathoz tartozó több mint 100 budapesti tanintézetben - mondta Demszky Gábor szombaton. A főpolgármester megjegyezte: bízik abban, hogy hétfő éjfélig megállapodik a BKV vezetése a szakszervezetekkel, és mégsem lesz kedden sztrájk.
Összeütközött szombaton délelőtt két helyi vonatszerelvény Dél-Csehországban. A balesetnek 13 sérültje van, közülük egy nő sérülése közepesen súlyos. A Ceské Dráhy vasúttársaság szerint a Cícenice...
A nyári hónapokban születő gyermekek sokkal nagyobb eséllyel lesznek rövidlátók későbbi életükben, mint a más évszakokban világra jövők - erősítette meg egy izraeli kutatás. A tudósok azt tanácsolják a szülőknek, hogy a születés után vagy adjanak napszemüveget a csecsemőkre, vagy óvják őket az erős fénytől.