Egy eltörött, 150 milliméter átmérőjű víznyomócső miatt ázott be a 4-es metró épülő Etele téri állomása - közölte Lévai Zsuzsanna, a Fővárosi Vízművek szóvivője. A szóvivő elmondta: a csőből kiáramló ...
Megtámadta egy rajongója Brad Pittet, hiába állták körül a sztárt testőrei Velencében. A színész egyáltalán nem volt elragadtatva az esettől, pedig a nő nem akart mást, csak megölelni kedvencét.
John McCain szenátor, a vezető republikánus elnökjelölt-aspiránsok egyike továbbra is kiáll George Bush elnök iraki háborús politikája mellett, mert meggyőződése, hogy az amerikai csapatkivonás...
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia részeként környezeti vizsgálatot végeztet. A vizsgálat során a tervezők biztosítják a nyilvánosság széleskörű részvételének lehetőségét.
Tizenkétezer ember hagyta el otthonát Nicaraguában és Honduraszban, a közép-amerikai országokat fenyegető Félix hurrikán miatt. A katasztrófavédelmi hatóságok és a segélyszervezetek felkészültek az óránként kétszázharminc kilométeres sebességgel érkező trópusi vihar fogadására.
Budapest - Véget ért az aranyélet! Lapunk úgy értesült, hogy ősszel már nem a Gáspár család mindennapjain derülhet majd az ország. S bár a csatorna részéről egyelőre senki nem erősítette meg értesüléseinket, a Blikk több biztos forrásból hallotta, hogy leváltják őket. A show-t eddig készítő stáb tagjainak többsége pedig már a TV2-nél dolgozik.
Egy eltörött, 150 milliméter átmérőjű víznyomócső miatt ázott be a 4-es metró épülő Etele téri állomása - közölte kedd reggel az MTI-vel Lévai Zsuzsanna, a Fővárosi Vízművek szóvivője. A szóvivő...
A mezőgazdasági termelők vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek biomassza kazánra, valamint az energia tárolására és szétosztására szolgáló berendezésekre
Az orosz hatóságok gyanúja szerint a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 jelű vírusától pusztult el mintegy ötszáz csirke egy Krasznodar környéki baromfineveldében - közölte kedden az...
Az EUR-USD az ázsiai kereskedelemben megállapodott valamivel 1,36 fölött, és az európai nyitáskor 1,3620 körül mozog. A nap fénypontját a módosított 2. negyedévi EU-s GDP közzététele jelenti. Változatlan +2,5%-os értékkel számolnak. 16.00 órakor teszik közzé a júliusi építési kiadásokat és az augusztusi ISM Indexet. Elöbbinél -0,1%-os értékre számítanak a legutóbbi -0,3% után. A piaci hangulat…
A Mol hétfőn 134.000 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 26.226 forintos átlagáron - közölte az olajipari társaság a tőzsde honlapján. A tranzakciót követően a társaság 8.961.642 dar...
Egy pornóoldal reklámja volt az a vírusmarketing-akció, amelyhez kitalálóinak egy fillért sem kellett elkölteniük, hiszen a felhasználók maguk kampányoltak.
Kedd reggel kissé olcsóbbá vált a kőolaj a szabadpiacon, miután az Atlanti-óceáni Felix hurrikán szelídülni látszik az olajlétesítményekben gazdag mexikói és amerikai partok közelében. Az OPEC főtitk...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,84 pontos csökkenéssel, 26.997,06 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,29 százalékkal gyengült. Elemzői vélemény sze...
A Gázai övezetbe történő víz-, áram- és üzemanyag-szolgáltatás leállításával fenyegette meg a palesztinokat Hájim Ramón izraeli kormányfőhelyettes arra az esetre, ha a szélsőségeseik nem hagynak...
A tavaly őszi – szeptemberi és októberi események nyomán - politikai jellegű készülődés tapasztalható több, évfordulós rendezvényre, azonban komoly atrocitásra irányuló kezdeményezést nem tapasztalunk - mondta az egyik kereskedelmi rádióban Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter.
A Széchenyi István Egyetem Közlekedésépítési és Településmérnöki Tanszékének közúti biztonsági témájú "Nice on RoadS" EU-Ázsia projektjének soron következő konferenciáját szeptember 6-án, csütörtökön Győrben, az egyetem "G" előadótermében rendezik.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,84 pontos csökkenéssel, 26.997,06 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,29 százalékkal gyengült.
A BÉT részvényindexe esetenként hűséges kiskutyaként követi külföldi társait, máskor viszont megrázza magát, és senkivel sem törődve a saját feje után megy. A BUX és a nemzetközi tőzsdeindexek közötti korrelációt vizsgálva kiderül: a feltörekvő piaci barátság erős kötelék, de ha beüt a krach, előtérbe kerül a japán szerető
Több mint 100 ezer ausztrál dollárt, azaz 15 és fél millió forintot fizetett egy ausztrál férfi két, az Airbus A380-as első menetrend szerinti útjára szóló jegyért. Az óriásgépet üzemeltető Singapore Airlines az első két jegyet bocsátotta internetes aukcióra.
A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) hatodik alkalommal hirdeti meg pályázatát, melynek célja: elismerni a társadalmi összefogás és felelősségvállalás példaértékű bemutatását.
Év végére lassuló inflációt, gyenge gazdasági növekedést, és a hiánycélnál alacsonyabb költségvetési deficitet jósol a GKI Gazdaságkutató Zrt és az Erste Bank közös elemzése. A tanulmány szerint az éves gazdasági növekedés 2,5 százalékos lehet. A GKI vezérigazgató-helyettese a Gazdasági Rádiónak elmondta, az elmúlt hetekben tapasztalt heves devizapiaci mozgások ellenére sem változtattak a korábbi…
A Budapesti Értéktőzsdén júliushoz hasonlóan, augusztusban is rekordforgalmat bonyolítottak le a brókercégek. Az azonnali részvénypiac forgalma 125 %-kal haladta meg a tavaly augusztusi szintet, köszönhetően elsősorban a Mol sajátrészvény vásárlási akcióinak. A határidős forgalom ugyanakkor az elmúlt hetekben tapasztalt nemzetközi befektetői bizonytalanság miatt csökkent - mondta rádiónknak a…
A BKV hatékonyságnöveléssel biztosítja a dolgozók béremeléséhez szükséges összeget. Erről Antal Attila, a társaság vezérigazgatója beszélt miután vasárnap éjszaka megállapodtak a szakszervezettel már a jövő évi fizetésemelések mértékéről is. Eszerint 2008-ban bruttó 7100 forinttal egészítik ki a még idén esedékes hatezer forintos bérfejlesztést, és a BKV dolgozói még most szeptemberben egyszeri 12…
Szávay Ágnes a világ jelenlegi legjobb tinédzser korú teniszezőnője. Mindenfajta honfiúi-honleányi elfogultság nélkül jelenthető ki mindezt: a magyar éljátékos a US Openen, az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyesében a legjobb nyolc közé kerültek közül az egyedüli húsz év alatti.
50 millió rubelt - mintegy 350 millió forintot - követel egy gumióvszer miatt egy moszkvai férfi kedvenc sörének gyártójától, mivel az egyik üvegben egy óvszerdarabot és a gumi csomagolására...
Az Európai Unió kiemelten támogatja a nőknek szóló gazdasági képzéseket. A Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ezért uniós forrásból kifejezetten hölgyek számár indít cégalapításra és vállalatvezetésre szakosodott ingyenes tanfolyamot. Bujáki Gábor alapítványi igazgató a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában elmondta, a képzéssel elsősorban a munka világába visszatérő kismamáknak…
Ügynökségi oldalról érkezett a Canon Business Solutions (CBS) divíziójának marketingvezetője. A szakember korábban a DDB account-csapatának tagjaként többek között a Pöttyös, a Nestlé és a Tropicana márkákat kezelte.
Elismerte a Külügyminisztérium, hogy jelentéseket vár a külképviseletek vezetőitől a Magyar Gárdáról folytatott beszélgetésekről. A külügyi tárca külföldi magyar nagykövetségeknek küldött körlevelében azt is meghatározza, hogy miként kommunikálják a Magyar Gárda megalakulását az adott országban.
Beomlott a munkagödör és eltörött egy víz- és egy gázvezeték a XI. kerületi Tétényi úti metróépítésnél reggel, ezért néhány napig áll a 4-es metró fúrópajzsa. Demszky Gábor elmondása szerint, semmi nem garantálja, hogy máskor nem történik ilyen a metró építésének ideje alatt.
Külföldön népszerűsítené a magyarországi élelmiszeripari termékeket az FVM Magyar Közösségi Agrármarketing Centrum Kht. - olvasható a Közbeszerzési Értesítőben. Az FVM a szerbiai Magyar Hetek szervezésére keres partnert.
Sikoltoztak félelmükben annak az utasszállító gépnek az utasai, akik már-már megnyugodtak, hogy biztonságosan sikerült a landolás, amikor a pilóta gázt adott, és a levegőbe rántotta a gépet. A rémisztő manőver oka az volt, hogy a kifutópályán egy másik gép gurult.
A Magyar Telekomé (MT) lett az üzleti megoldásokkal foglalkozó T-Systems Hungary, a tranzakció augusztus 31-én zárult le. A távközlési vállalat részesedése korábban 51 százalék volt, most egyedüli tulajdonos lett.
Évek óta először fordult elő, hogy csökkent az újonnan felvett lakáshitelek összértéke, aminek egyik nyilvánvaló oka, hogy a megszorítások miatt egyre több háztartás számára jelent vállalhatatlan terhet a hiteltörlesztés. A BG Hitel & Lízing (BGHL) elemzése azokat a lehetőségeket mutatja be, amelyekkel csökkenthetőek a törlesztőrészletek, illetve a szükséges önerő.
Júniusban meglepöen 377 millió euróra rúgott az olasz kereskedelmi mérleg többlete, miközben -867 milliós értékkel számoltak a legutóbbi -767 milliós érték után. A kedvezö olasz adatok jól jöttek az EUR-USD-nek. In-GFX
Ideiglenesen kiépített csővezetékkel helyreállították a vízszolgáltatást a Tétényi úti metróállomás építkezésének környékén - közölte a Fővárosi Vízművek.
Kissé gyengült a forint, az euró árfolyama kilenc óra után 255,90 forint körül alakult a budapesti bankközi devizapiacon a hétfő délutáni 254,80/90 után. Korábban 255-ről indult a kereskedés, a jelek ...
Csak a hétvégén várható kellemesebb idő - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Fehér Balázs hozzátette: hasonlóan csapadékos idő van jelenleg Horvátországban és Görögországban is.