A digitális műsorszórásra történő átállás után három televíziós csatorna, az M1, az M2, valamint a Duna TV lesz ingyenes - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a médiapolitikáért felelős kormánybiztos.
Élni kell a palesztinokkal kötendő béke lehetőségével - hangsúlyozta Ehud Olmert izraeli kormányfő csütörtök este pártja, a Kadima tanácskozásán. Néhány órával Condoleezza Rice amerikai...
Bajba került egy olyan – közpályázatokon feltűnően sikeres – helyi roma civil szervezet, amelyet az Országos Cigány Önkormányzat régi-új elnökének, Kolompár Orbánnak a neve fémjelez.
Bill Gates, a Microsoft alapító elnöke 14. éve vezeti a leggazdagabb amerikaiak listáját, vagyona már 59 milliárd dollárra rúg - derült ki a Forbes magazin legfrissebb rangsorából. Neki is,...
Januártól a többségnek 5-10 százalék körüli mértékben emelkedhet a gáz ára. Ez két tényezőből áll. Az egyik a termék alapára, amit központilag hirdet ki a gazdasági miniszter. Legalábbis amíg nem szabadítják fel a tarifákat; ez állítólag 2008 közepén várható.
Incidenssel kezdődött csütörtökön Bernard Kouchner francia külügyminiszter washingtoni előadása. A miniszternek a CSIS washingtoni agytrösztnél tartott nyilvános előadásán háborúellenes aktivisták...
Súlyos károkat okozott az elmúlt napokban Észak-Koreában a Wipha nevű tájfun, amely felhőszakadással is járt. A KCNA hírügynökség pénteki jelentése szerint a szélvihar következtében keletkező áradások az ország nyugati részében és a fővárosban pusztítottak, a kár jelentős. Egy hónappal korábban is komoly árvíz volt a térségben. mAugusztusban a monszunesőkhöz köthető áradásokban mintegy 600 ember…
Egy kilométerről is képes azonosításra alkalmas fényképet készíteni a vezetőről egy, a közelmúltban rendszerbe állított rendőrségi berendezés - írja a Népszava.
A holland kormány pénteki ülésén elveti a népszavazás gondolatát az Európai Unió új szerződését illetően és úgy dönt, hogy csak a parlament elé terjeszti a dokumentumot elfogadásra - értesült a...
Szetey Gábor egykori cégét bízta meg a minisztériumi vezetők és köztisztviselők tréningeztetésével a kormányzati személyügyi államtitkárság, amelynek éppen Szetey a vezetője. Ráadásul az államtitkár egy másik volt érdekeltsége is állami megbízást kapott a közelmúltban. Négy esztendeje, a Medgyessy-kormány idején egy hasonló botrány elegendő volt Kiss Elemér kancelláriaminiszter menesztéséhez.
Súlyos károkat okozott az elmúlt napokban Észak-Koreában a Wipha nevű tájfun, amely felhőszakadással is járt. A KCNA hírügynökség pénteki jelentése szerint a s...
Ma zárul a visegrádi országok államfőinek kétnapos, keszthelyi csúcstalálkozója a Helikon Kastélymúzeumban. A Festeticsek egykori palotájában Sólyom László magyar, Lech Kaczynski lengyel, Ivan...
Pokolgépes merényletet hajtottak végre pénteken Kabulban egy francia katonai konvoj ellen. Az első jelentések szerint a terrorakcióban egy francia katona meghalt, és a robbanásnak számos civil áldozata is volt.
Hazugságvizsgálatra is hajlandóak a Portugáliában eltűnt brit kislány szülei, hogy így tisztázzák magukat a dél-európai ország rendőrsége előtt, írta pénteken több brit újság is. A portugál rendőrség nemrég már gyanúsítottként hallgatta ki a hároméves Madeleine McCann szüleit, azt gyanítva, hogy esetleg ők ölték meg a kislányt, majd elrejtették a holttestet.
Szeptember 23-án, vasárnap népszavazáson dönthetnek a jelenleg Sátoraljaújhelyhez tartozó széphalmiak arról, hogy településük önálló legyen, avagy továbbra is a zempléni város része maradjon....
Kultúrhíd Fesztivál elnevezéssel olasz-magyar kulturális és gasztronómiai rendezvényt tartanak péntektől a főváros tíz helyszínén. Az egyhetes esemény kínálatában kiállítások, workshopok, előadások, koncertek, filmvetítések, kóstolók és divatbemutatók is helyet kaptak - közölték a szervezők. A fesztiválra ellátogat Giorgio Cantarini, Az élet szép című Oscar-díjas olasz film gyermek főszereplője…
Hét személyiségnek, illetve intézménynek ítélt oda Magyar Örökség-díjat a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság. A díjat ezúttal a Békéstarhosi Énekiskola, Járai Zsigmond közgazdász, Buday György fametsző, Dsida Jenő költő, Bakay Kornél régész, a magyar huszár, és a Toldy Ferenc Gimnázium kapja meg - közölték a szervezők.
Az OTP Magánnyugdíjpénztár a kötelező törvényi előíráshoz képest egy évvel korábban, 2008. január 1-jével elindítja a választható portfoliós rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a magánnyugdíjpénztárba befizetett tagdíjakat a pénztártagok az általuk kiválasztott kockázatú befektetési csomagnak megfelelő várható hozam mellett fektessék be.
Elmaradt egy felszállás, no de ennek most épp történelmi jelentősége van: eredetileg ezekben a napokban kellett volna teljesítenie első repülését a Boeing korszakos új repülőgépének. Márványi Péter jegyzete
Villámot vizelt egy motoros férfi Horvátországban, de nem azért, mert annyira nagy volt a feszültség hólyagjában, hanem mert viharban tette. A 29 éves illető leállt egy út szélén, hogy könnyítsen...
A házasságkötések érvényességének 7 évenként le kellene járniuk, de meghosszabbíthatók lehetnének - ezt javasolja egy német politikusnő. Gabriele Pauli szerint az újítással sok pár megtakaríthatná...
Rekordszámú, összesen 340 település jelentkezett a hétvégi Magyar Vidéki Turizmus Napjai című rendezvénysorozatra. A péntektől vasárnapig tartó turisztikai programban résztvevő, csaknem ezer vidéki szállás-és vendéglátóhely 30-50 százalékot enged az árakból. Az ország néhány régiójában már a hét elején megteltek a szállóhelyek és fogadók.
Kórházba lopódzott be ennivalóért egy medve Romániában, ám "szorulást" kapott, de nem a koszttól, hanem egy kukától. A barna medve éjszaka mászott be egy ablakon az intézménybe és hajolt túl...
Ma reggel erösödést mutatott az AUD-USD, és 0,8607-röl 78 pippel 0,8685-re emelkedett árfolyama. A devizapár ezzel maga mögött hagyta a tegnapi minimumot, és támogatásnak használta az értéket. Az ázsiai alapok vételei felfelé segítették az árfolyamot. A kereskedök a továbbiakra nézve a 0,8700-as érték tartós átlépésével és potenciállal számolnak 0,8871-ig. Támogatás 0,8600-nál található. Az…
New York vezetése arra kérte helyi idő szerint csütörtökön a városban működő Columbia Egyetemet, hogy vonja vissza meghívását, és ne járuljon hozzá, hogy az iráni elnök a jövő héten beszédet...
Tiltott önkényuralmi jelkép - vörös csillag - viseléséért tárgyalás nélkül egy év próbára bocsátotta a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökét a Pécsi Városi Bíróság - derül ki a szeptember 3-i keltezésű, az MTI-hez pénteken eljuttatott végzésből. A tárgyalás mellőzésével meghozott döntés szerint Fratanolo János annak dacára viselte egy 2004 május elsejei felvonuláson zakója hajtókáján ezt a…
Egyhetes olasz-magyar gasztronómiai és kulturális rendezvény kezdődik pénteken a Károlyi Mihály utcában. A Kultúrhíd Fesztivált tíz budapesti helyszínen rendezik meg. A gasztronómiai bemutatók mellett divatbemutatók, fotó- és festménykiállítások, koncertek és filmvetítések is várják a látogatókat. A fesztiválra ellátogat - mások mellett - Giorgio Cantarini, Az élet szép című Oscar-díjas film…
Egy Egyesült Államokban működő szerverről fut a Kuruc.info interenetes újság, a lap munkatársai tehát egy amerikai számítógépre töltötték fel a napokban az állami vagyonról szóló törvényt megszavazó országgyűlési képviselők mobilszámát - állapította meg a rendőrség által felkért számítástechnikai szakértő.
Elkobozták a bort egy 72 éves nagypapától egy brit áruházban, mert nem volt hajlandó igazolni, hogy már nem kiskorú. Az ősz hajú bácsi két üveg vörösbort szeretett volna venni, ám annyira...
Az Agrimill-Agrimpex részvényeit 2007. szeptember 25. napjával törlik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistájáról - közölte a BÉT a honlapján. A részvényekkel szeptember 24-én, hétfőn lehet utoljár...
A második helyet szerezte meg Talmácsi Gábor, a 125 kcm-es kategóriában a japán nagydíj első időmérőjén. A magyar versenyző magyar idő szerint péntek hajnali időmérőn az olasz Pasini mögött lett második, míg Faubel, Talmácsi legnagyobb vetélytársa az ötödik helyen végzett.
Számos amerikai nagyvárosban elvetették a vezetéknélküli mikrohullámú internetes hálózat, azaz a wifi bevezetését, mivel túl drága és bonyolult a kiépítése - olvasható az USA Today honlapján....
Egy robbantások miatt hétéves börtönbüntetésre ítélt holland férfit is kikérdeztek az eltűnt brit kislány ügyében a portugál rendőrök. Eef Hoos egy krematóriumot üzemeltetett, és a nyomozók azt gyanítják, hogy segíthetett eltüntetni a szülőknek Madeleine McCann holttestét.
Szakértői számítások alapján a kormányzat jövő év elejével mintegy 5-10 százalékos gázáremelésre készül - írta a Népszabadság. Rászorultságtól függően ez jelenthet ténylegesen kisebb...
"Testre szabott" reklámokat szeretne eljuttatni minden regisztrált felhasználójához a legnagyobb internetes fájlmegosztó portál. A MySpace a bejelentkezett felhasználók profilja, pontosabban a...
Az árfolyamok lefelé csúszása várható pénteken a Budapesti Értéktőzsdén. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője gyengülő árfolyamokat valószínűsít. Az amerikai Fed...
Három, kétharmados döntést igénylő kérdésben is konszenzus alakulhat ki a parlamenti pártok között. Ezt Szili Katalin házelnök mondta a Népszava szerkesztőségében - írta a napilap. Ilyen szerinte a...
Civilek haltak meg Afganisztán déli részén a NATO-erők által végrehajtott bombázásban - jelentette be a közép-keleti országban állomásozó egységek parancsnoksága. A NATO-parancsnokság alatt álló...
A hazugságválság kirobbantói és vezénylői egy dologra talán nem számítottak: a média érintettségének korai lelepleződésére. A közszolgálati média ezért vált a „Gyurcsány-rezsim csőcselékének” célpontjává.
Budapest - Azonnal a műtőasztalra kellett fektetni Stohl Andrást (40) tegnap este, olyan súlyos Achilles-ín-szakadást szenvedett. A népszerű művész a Tűzvonalban című sorozat új epizódjának forgatása közben sérült meg. fájdalmaira jellemző, hogy az orvostól a műtét előtt altatást kellett kérnie
Az Agrimill-Agrimpex részvényeit 2007. szeptember 25. napjával törlik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistájáról - közölte a BÉT a honlapján. A részvényekkel szeptember 24-én, hétfőn lehet...
A demokrácia lényege az egyetértésre törekvő nyilvános párbeszéd fenntartása és kiszélesítése, mert ez az egyedüli biztosítéka az új felismerések befogadásának, a gyengén képviselt (nem okvetlenül kisebbségi) érdekek figyelembe vételének, az elkövetett tévedések helyrehozatalának.
Magyarországon tavaly csaknem 2%-kal csökkent a széndioxid-kibocsátás, miközben a közép-európai régióban összességében nőtt - derül ki a Deloitte pénzügyi tanácsadó cég környezetvédelmi munkacsoportjának uniós összehasonlításából. A felmérés szerint a széndioxid-kibocsátás érdemi csökkentése elsősorban a lakossági energiaigény mérséklésével és a megújuló energiák szélesebb körű használatával…