2007. szeptember 20. csütörtök

szept. 20
15:33
A Fidesz szerint emelkedni fog a közszolgáltatások ára (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a nemzeti vagyon eladása a szociális válság további mélyülését fogja eredményezni, hiszen emelkedni fog számos közszolgáltatás ára - mondta a párt szóvivője. A parlament kormánypárti többsége által elfogadott vagyontörvény lehetővé teszi számos közszolgáltatás nyújtó társaság privatizálását, így várhatóan emelkedni fog a víz, az energia ára és nőni fognak a postai díjak tarifái is…
szept. 20
15:36
Az SZDSZ politikusai is kaptak fenyegetést (Gondola)
A liberális politikusok is sorozatosan kapnak életveszélyes fenyegetetést tartalmazó smseket, leveleket és telefonhívásokat - közölte Horn Gábor az MTI-vel . Az ügyvivő elmondta: a szabad...
szept. 20
15:38
Nem hagyják magukra az új cégvezetőket (Piac és Profit)
A tanácsadásra várják az új cégvezetőket. A személyes, kétoldalú találkozókon a témában jártas szakemberek a partnerek.
szept. 20
15:39
Tarlós: "Amit a hatalom tesz, az majdnem a semmivel egyenlő" (Infostart)
Polgári Szociális Bázis néven új, önkéntes szerveződés alakult - jelentette be a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője. A szerveződés célja, hogy előkészítse az új szociális háló felállítását. Tarlós István hangsúlyozta: a szociális érzékenység ma nem a baloldali-liberális kormány, hanem a polgári oldal jellemzője, és mivel a hatalom nem tesz semmit a leszakadókért, a másik oldalnak kell elkezdeni…
szept. 20
15:41
A farkasok kiszívják áldozatuk vérét (Infostart)
Műfaji határok mosódnak össze Tóth Tamás legújabb alkotásában. A csütörtökön mozikba kerülő Farkas című film dokumentum jellegű, misztikus krimi elemekkel kevert játékfilm - mondta az InfoRádiónak a rendező.
szept. 20
15:41
Négy meccsre tiltották el Luiz Felipe Scolarit (HírTV)
Négy mérkőzésre szóló eltiltást és 12 ezer eurós pénzbüntetést kapott az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságától Luiz Felipe Scolari, a portugál labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön.
szept. 20
15:41
Fidesz: a nemzeti vagyon eladása a szociális válság további mélyülését eredményezi (Gondola)
A Fidesz szerint a nemzeti vagyon eladása a szociális válság további mélyülését fogja eredményezni, hiszen emelkedni fog számos közszolgáltatás ára - mondta a párt szóvivője. A parlament...
szept. 20
15:41
A kormány rendelheti el a képviselők védelmét (Alternatív Energia)
A megfenyegetetett országgyűlési képviselők védelmét az igazságügyi és rendészeti miniszter javaslatára a kormány rendelheti el - közölte Kardos Imre dandártábornok, a Köztársasági Őrezred parancsnokának helyettese. A parancsnokhelyettest annak kapcsán nyilatkozott, hogy több kormánypáti és ellenzéki politikus, országgyűlési képviselő kapott fenyegető tartalmú üzenetet az elmúlt néhány napban.…
szept. 20
15:47
USD-CAD A vártnál kedvezöbben alakuló kanadai nagykereskedelmi forgalmak (HírTV)
Júliusban 2,0%-kal emelkedtek a kanadai nagykereskedelmi forgalmak, miközben csupán +0,5%-os értékkel számoltak a legutóbbi +0,1% után. Az adatok hatására tovább csökkent az USD-CAD árfolyama, és új minimumot ért el 1,0003-nál. Így további veszteségekkel lehet számolni 0,9916-ig. Az értékig nincs több jelentösebb támogatás. in-GFX
szept. 20
15:49
Amerika kifulladt: mások fogják húzni a világot (Privátbankár)
Harminc bázisponttal 4,4 százalékosra vette vissza a világgazdaság jövő évi növekedésére adott prognózisát a mértékadó kieli világgazdasági kutató intézet (ifW). Az intézet ugyanakkor...
szept. 20
15:52
Házadományozással az elnéptelenedő falu ellen (HírTV)
Spórolt pénzén házakat vásárol a dénesfai önkormányzat. A Győr - Moson - Sopron megyei település képviselő testülete úgy döntött, hogy lakóhelyet biztosít olyan helybeli fiataloknak, akik vállalják, hogy nem költöznek máshová.
szept. 20
15:57
A kormány rendelheti el a megfenyegetett képviselők védelmét (Gondola)
A megfenyegetetett országgyűlési képviselők védelmét az igazságügyi és rendészeti miniszter javaslatára a kormány rendelheti el - tájékoztatta a távirati irodát csütörtökön Kardos Imre...
szept. 20
16:01
Megfenyegettek képviselőket, a rendészeti miniszter dönthet (Infostart)
A megfenyegetetett országgyűlési képviselők védelmét az igazságügyi és rendészeti miniszter javaslatára a kormány rendelheti el - közölte a Köztársasági Őrezred parancsnokának helyettese.
szept. 20
16:03
A nagycsaládosok bojkottálnák az üzleti egészségbiztosítókat (Infostart)
Bojkottot hirdet a Nagycsaládosok Országos Egyesülete a biztosító társaságok ellen, amelyek részt vesznek az egészségügy átalakításában - jelentette be Szabó Endre, a szervezet elnöke.
szept. 20
16:03
Thürmer: külföldi testvérszervezetek tiltakoznak a Munkáspárt beperlése miatt (Gondola)
Olasz szenátorok hazájuk külügyminiszteréhez és kormányfőjéhez fordultak kérdéssel, Berlinben és Londonban elvtársaik tüntetnek a Magyar Kommunista Munkáspárt elnökségének bíróság elé citálása...
szept. 20
16:03
ADCH - megvannak a rövidlisták (Kreatív Online)
Megvannak az Art Directors Club Hungary (ADCH) első reklámversenyének, a Mérleg 2007-nek a döntősei. A legtöbb pályamű a reklámfilm kategóriában került rövidlistára, a legtöbb munkával az ügynökségek közül a DDB jutott be a döntőbe.
szept. 20
16:05
Oláh Ibolya a Heti hetesben (Blikk)
Budapest - Oláh Ibolya (29) három napon át lázasan feküdt otthon. De a megfázása nem akadályozza meg abban, hogy ma este ott legyen a Heti hetes felvételén.
szept. 20
16:08
Megöltek egy hajléktalant Vásárosnaményban (Blikk)
szept. 20
16:08
Az amerikai hadsereg két iráni ügynököt fogott el Irakban (Gondola)
Amerikai katonák őrizetbe vettek csütörtökön Irak északi részén egy iráni ügynököt, aki a forradalmi gárda elitegységének számító al-Kudsz hadosztály tisztje - jelentette be az amerikai hadsereg. A...
szept. 20
16:14
Megöltek egy hajléktalant Vásárosnaményban (Gondola)
Megöltek egy hajléktalan férfit Vásárosnaményban, tetemét csütörtökön találták meg a romos Eötvös-kastélyban - közölte a rendőrség az MTI-vel. Az elsődleges megállapítás szerint az 58 éves...
szept. 20
16:14
Zsúfolt hét a határon: cigi, szesz, kokain és illegális bevándorlók (HírTV)
Hetvenhárommillió forint értékű cigarettát, szeszt és kokaint foglaltak le a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai szerdán és csütörtökön reggel. A kokaint szállító drogfutárt előzetes információ alapján Hegyeshalomnál fogták el. A Határőrség munkatársai ugyanebben az időben egy csapat szerb illegális bevándorlót kaptak el, Röszke környékén.
szept. 20
16:16
Gyaloglással az érszűkület ellen (HírTV)
Magyarországon több mint egymillió ember szenved szív és érrendszeri betegségben, amely leggyakrabban az alsó végtag érszűkületében jelentkezik. A csütörtökön indult "Járj az életedért!" elnevezésű civil társadalmi kampány elsősorban erre a perifériális érbetegségre, annak veszélyeire és a megelőzés lehetőségeire kívánja felhívni a figyelmet.
szept. 20
16:17
Így csalnak a választásokon (Infostart)
Szavazatvásárlás, kettős szavazás, jegyzőkönyv-hamisítás - azt gondolnánk, hogy ezek csak a fiatal demokráciákban fordulnak elő. De nem így van, még az Európai Unió illetékesei is azzal bajlódnak, hogyan előzzék meg a választási csalásokat.
szept. 20
16:20
A Fidesz megalapította a Polgári Szociális Bázist (HírTV)
Őszinteség, együttérzés, támogatás. Ezek a legalapvetőbb gondolatai a Polgári Szociális Bázisnak, amelyet Tarlós István alapított hét fideszes, illetve KDNP-s politikussal. Az önkéntes szervezet a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kérdések kampányában kíván szerepet vállalni.
szept. 20
16:21
Kóka Budapestet jelölné központnak (Piac és Profit)
Bár a tagállamok vonakodnak, az Európai Bizottság energiaipari reformot hirdetett, melyben a termelés és a szállítás szétválasztását javasolják.
szept. 20
16:22
Amerikai elöremutató indikátorok: -0,6%- elörejelzés: 0,0% (HírTV)
Augusztusi amerikai elöremutató indikátorok:-0,6%- elörejelzés: 0,0%- elözö havi érték: +0,4%. Részletek következnek… in-GFX
szept. 20
16:25
Árvíz Bangladesben (videó) (HírTV)
A hét legérdekesebb felvételei kommentár nélkül.
szept. 20
16:32
Bankokat bírságolt meg a versenyhivatal (Infostart)
Három bankot büntetett meg a Gazdasági Versenyhivatal a megtévesztő hitelkártya-reklámjaik miatt.
szept. 20
16:32
Egységben az erő... meg a vagyonkezelés (Privátbankár)
A PM szerint az új vagyontörvény alapvető célja és legfőbb érdeme az, hogy egységes alapokra helyezi az eddigi, esetenként széttagolt állami vagyonkezelést, vagyongazdálkodást.
szept. 20
16:32
Novemberben már konkrét eredményeket várnak a román-magyar kormányülésen (Infostart)
A közös román-magyar kormányülésrol, a verespataki aranybányáról, a magyar kisebbségek parlamenti képviseletérol és Koszovóról tárgyalt Budapesten a román és a magyar külügyminiszter. Nagy Tamás tudósítása.
szept. 20
16:37
Nyugdíj-kockázatok: Ön dönt (Privátbankár)
Az OTP Magánnyugdíjpénztár január 1-jével - a kötelezőnél egy évvel korábban - elindítja a választható portfoliós rendszert. Növekedési, klasszikus vagy kiegyensúlyozott - ön dönt
szept. 20
16:38
Hektáronként 40 ezer forintot kaphatnak a fagy miatt károsult gazdák (Infostart)
Hektáronként legfeljebb 40 ezer forint összegű támogatást kaphatnak azok a szőlő- és gyümölcstermelők, akik ez év tavaszán száz százalékos fagykárt szenvedtek.
szept. 20
16:41
GBP-USD Barker nyilatkozata (HírTV)
Kate Barker ma azt nyilatkozta a brit alsóház pénzpolitikai tanácsa elött, hogy véleménye szerint továbbra is jónak mondható a brit ingatlanpiai helyzet. A bank ezért továbbra is figyelemmel fogja követni a házárakat. A jelzálogkölcsönökkel foglalkozó cégek sokkal kisebb gondokkal küzdenek a másodlagos jelzálogok refinanszírozásával kapcsolatban, mint az USA-ban. A nyilatkozat nem ad támpontot a…
szept. 20
16:43
EUR-USD Csalódást okozó ameirkai elöremutató indikátorok (HírTV)
Augusztusban 0,6%-kal csökkentek az ameirkai elöremutató indikátorok, miközben 0,0%-os értékkel számoltak. Az elözö havi értéket +0,4%-ról +0,7%-ra módosították. Az adatok közzététele után 1,4055-ön jegyzik az EUR-USD-t és egyre inkább megközelíti a mindenkori csúcsot. in-GFX
szept. 20
16:45
Fidesz: a nemzeti vagyon privatizációja áremelkedéshez vezet (HírTV)
A Fidesz az állam és az emberek szempontjából rendkívül káros döntésnek tartja a nemzeti vagyon elherdálását lehetővé tevő új vagyontörvény elfogadását.
szept. 20
16:46
Támogatást kapnak a tavaszi fagykárt szenvedett gazdák (Gondola)
Hektáronként legfeljebb 40 ezer forint csekély összegű támogatást kaphatnak azok a szőlő- és gyümölcstermelők, akik ez év tavaszán száz százalékos fagykárt szenvedtek - a földművelésügyi és...
szept. 20
16:46
GVH - milliós bírság bankoknak (Kreatív Online)
A bankok hitelkártya termékeivel kapcsolatban piactisztítási céllal indított vizsgálatsorozat során újabb bankoknak kell büntetést fizetniük. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az OTP után most a K&H-ra, az Erste Bankra és a Citibankra sújtott le megtévesztő reklámozás miatt.
szept. 20
16:46
Tokiói játékkiállítás (videó) (HírTV)
A hét legérdekesebb felvételei kommentár nélkül
szept. 20
16:47
Egyre több politikus kap életveszélyes fenyegetést (Alternatív Energia)
A héten kormánypárti és ellenzéki vezető politikusok és országgyűlési képviselők is kaptak életveszélyes és más fenyegetést levélben, telefonon és sms-ben. A nap folyamán Semjén Zsoltot, a KDNP elnökét és Navracsics Tibort, a Fidesz frakcióvezetőjét fenyegették meg ismeretlenek életveszélyesen levélben. Kedden éjszaka szocialista országgyűlési képviselőket zaklattak telefonbetyárok, hétfőn reggel…
szept. 20
16:48
USD-JPY Bernanke nyilatkozata (HírTV)
A Fed-elnök, Ben Bernanke hangsúlyozta mai beszédében, hogy a piaci turbulenciák ellenére is jó formában van az ameirkai pénzügyi rendszer. A Fed továbbra is megteszi a szükséges lépéseket az alacsony infláció és az erös gazdasági növekedés biztosításának érdekében. Tovább emelkedhet az ameirkai háztulajdonosok inszolvenciája, vélte Bernanke, ezért továbbra is nyomás alatt maradhat az ameirkai…
szept. 20
16:57
Arany- 27 éves csúcson az árfolyam (HírTV)
Ma délután 735,05-ön jegyzik az aranyat, és új 27 éves csúcsot ért el. A 730,40-es ellenállás átlépésével szabaddá vált az út 740,00-ig. Az erös dinamikára való tekintettel még ma elérhetik az értéket. in-GFX
szept. 20
16:57
Derült, napos idő és 16-20 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint túlnyomóan derült, napos idő várható. A helyenként élénk északi szél mindenütt mérséklődik, majd estétől gyenge vagy mérsékelt lesz a...
szept. 20
16:59
Ezüst- 7 hetes csúcson az árfolyam (HírTV)
Az ezüst ma délután 7 hetes csúcsot ért el 13,38 dollárnál. Ha a 13,40-es értéket is sikerül átlépni, megközelíthetik a 14,00-es értéket. A technikai tényezök összességében emelkedö jegyzésekre utalnak. Az arany 27 éves csúcsot ért el, ami jól jön az ezüstnek is. in-GFX
szept. 20
17:00
Minden, amit a borról tudni kell (Infostart)
Budafokon, az egykori Törley-pince és -csarnok helyén Közép-Európai Borközpontot alakítana ki a XXII. kerületi önkormányzat.
szept. 20
17:02
Rendőri túlkapások: újabb per kezdődött (HírTV)
A Fővárosi Bíróságon csütörtökön megkezdődött azoknak a rendőröknek a pere, akiket egy tüntető állkapcsának eltörésével vádol az ügyészség. Az eset a tavaly szeptemberi zavargások idején történt a Magyar Rádiónál.
szept. 20
17:03
Orbán: Magyarországnak ki kell jutnia a szociális válságból (Alternatív Energia)
Magyarországnak minél hamarabb ki kell jutnia a szociális válságból, hogy az emberek valóban szabad életet élhessenek - ezt üzeni Orbán Viktor szerint Magyarország számára a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) új programja, amelyet a tömörülés csütörtöki római ülésén fogadtak el.
szept. 20
17:04
Fenyegető levelek, zaklató telefonok (Privátbankár)
A héten kormánypárti és ellenzéki vezető politikusok és országgyűlési képviselők is kaptak életveszélyes és más fenyegetést levélben, telefonon és SMS-ben. A nap folyamán Semjén Zsolt...
szept. 20
17:13
Ahmadinezsád mégis meglátogatja a Ground Zerót (Gondola)
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök "csak azért is" meglátogatja New Yorkban a Ground Zerót, a Világkereskedelmi Központ 2001-ben ledőlt ikertornyainak helyszínét - legalábbis erre utaló közlést tett...
szept. 20
17:13
Megbélyegezték egymást az Új Generáció képviselői (+képriport) (HírTV)
Senki sem csatlakozott az Új Generáció Salgótarjánban tartott performanszához, amelyen egymást és önmagukat bélyegezték meg a liberális fiatalok. Zsidó, cigány, polgár, szőke nő, liberális - ezeket a szavakat ragasztgatták önmagukra és egymásra az SZDSZ ifjúsági szervezetének képviselői.
szept. 20
17:15
Az oroszlán bajszát húzogatja az iráni elnök (Privátbankár)
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök "csak azért is" meglátogatja New Yorkban a Ground Zerót, a 2001-ben ledőlt ikertornyok helyét - legalábbis erre utaló közlést tett az ABC szerint az iráni ENSZ-misszió.

Keresés