Film készül Michael Edwardsról, minden idők egyik legszerethetőbb, de örök vesztes sportolójáról emlékezetes olimpiai teljesítménye huszadik évfordulójára. Eddie, a sas saját bevallása szerint félt az ugrástól, és csak azt előzte meg az 1988-as ötkarikás játékokon, aki sérülés miatt feladta a versenyt.
Az X-díj Alapítvány és a Google ma bejelentette a Google Lunar X-díjat, egy olyan versenyt, amelynek célja a holdraszállás, fődíja pedig 30 millió dollár.
Bár az eddig nyilvánosságra hozott jövő évi adótervezetben a lakosságot leginkább sújtó változás továbbra is az építmény- és telekadó bevezetése lesz, a húszszázalékos telekáfa ügyében Veres János legfrissebb nyilatkozatai, valamint a Pénzügyminisztérium honlapja szerint bizonyos puhulások várhatók némely pontban az eredeti elképzelésekhez képest.
Érjenek el megfelelő bevételt az állami vállalatok, de emellett az emberek érdekeit is védeni kell - mondta el a villamosenergia-piac liberalizálásával összefüggésben a Fidesz budapesti elnöke.
Indonéziában a legfrissebb adatok szerint 17 halálos áldozata van a héten bekövetkezett nagy erejű földrengéssorozatnak; a természeti katasztrófában 88-an sérültek meg.
A tavalyi évad nagysikerű vígjátékával, az Elie Malka által rendezett Jákobi és Lájdentál című zenés komédiával kezdi idei műsorainak sorát vasárnap este a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Országjárásba kezd az MSZP. A szocialista párt alapszervezeti, választókerületi és megyei elnökei ma a Millenárison kapnak eligazítást az ősz feladatairól. A körülbelül 600 meghívott előtt Gyurcsány Ferenc pártelnök mond beszédet.
A Magyarországi LEADER Központ, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.), a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési, valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium együttműködésében szeptember...
Semmilyen módon nem támogatja a kormány a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) feltámasztását - jelentette ki Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal külpolitikáért és nemzetpolitikáért felelős...
Fizetett politikai hirdetésekben, az igazságot nem lehet lehalkítani címmel magyarázza a kiszivárgott őszödi beszédet az MSZP a Népszabadságban és a Népszavában.
Visszatértek szombaton Szöulba azok az amerikai nukleáris szakértők, akik öt napon át a helyszínen tanulmányozták, hogy Észak-Korea milyen módon készül felszámolni atomprogramját, amint arra kötelezettséget vállalt ez év végéig.
Az adók bankkártyás fizetési feltételeinek megteremtésére írt ki tárgyalásos közbeszerzési eljárást az APEH, a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Semmilyen módon nem támogatja a kormány a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) feltámasztását - jelentette ki Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal külpolitikáért és nemzetpolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek szombaton.
Családias és kulturális programok gazdagítják a péntek délután a Magyar Kultúra Alapítvány várbeli székházában megnyílt I. Budavári Lakberendezési Kiállítást és Fesztivált. A főszerep a kézimunkáé:...
Egy német szakember szerint jelenleg mintegy hetven különféle doppingszer, illetve doppingolási eljárás kikísérletezése van folyamatban a világban, és ezek egy részét vélhetően már a pekingi nyári játékokon is alkalmazni fogják.
Teljes hosszában lehet közlekedni a budai alsó rakparton - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivője szombat délelőtt az MTI-vel azt követően, hogy megnyitották a Margit-híd...
Egy nyugdíjas tűzoltónak köszönheti életét egy 30 év körüli férfi, aki péntek este balesetet szenvedett az autójával Kapolynál - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság...
Vasárnap kezdődik és jövő péntekig tart a görögországi Patraszban a ritmikus gimnasztikázók olimpiai kvalifikációs világbajnoksága, melyen a magyar színeket Vass Dóra és Soós Viktória képviseli egyéni összetettben.
Néhány tucat nemzetiszínű, illetve árpádsávos zászlós tüntető részvételével kezdődött szombat délelőtt a budapesti Hősök terén a nemzeti nagygyűlésnek hirdetett kormányellenes tüntetés - jelentette...
Rablással vádolta meg egy férfi O.J. Simpsont és több társát Las Vegasban, magyar idő szerint péntekről szombatra virradóra - közölte a város rendőrsége. A futballsztárt kihallgatták, majd elengedték, egyelőre nem emeltek ellene vádat.
Néhány tucat nemzetiszínű, illetve árpádsávos zászlós tüntető részvételével kezdődött szombat délelőtt a budapesti Hősök terén a nemzeti nagygyűlésnek hirdetett kormányellenes tüntetés. A magukat Kossuth téri tüntetőknek nevezőket tömörítő tucatnyinál több szervezetből létrehozott Nemzeti Koordinációs Testület ezt a demonstrációt tekinti az október 23-án kezdődő Nemzeti Kerekasztal egyik…
A reformok folytatásának fontosságát és a változásoktól való félelem leküzdését nevezte a legfontosabb feladatnak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton délelőtt Budapesten, az MSZP politikai évadnyitó rendezvényén, a Millenáris Parkban.
A vérét adta szerelmének egy férfi Kambodzsában, bár a nőnek arra nemigen volt szüksége. A kéretlen véradás az utcán "folyt": a férfi beinjekciózta imádottjába abból a megfontolásból, hogy ha már egyszer nem lesz a nő az övé, legalább az ő vére legyen a nőé.
Nemzeti üggyé kell tenni a reformok ügyét, mert nemzeti sorskérdés az, hogy képes-e legyőzni az ország a sok millió ember félelmét az élet megváltozásától - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, pártelnök a Magyar Szocialista Párt politikai évadnyitó rendezvényén. Szerinte a reformpolitikából nem visszavenni kell, hanem szélesíteni kell azt.
Tanévnyitó fesztivál kezdődött szombaton délelőtt a Parlamentnél, a Kossuth Lajos téren, a Miniszterelnöki Hivatal kétnapos rendezvényének nyitására mintegy kétszáz iskolás és szülő gyűlt össze -...
Hivatalosan is van Supermanje Venezuelának, méghozzá kettő. A választási névjegyzéken az amerikai képregény- és mozihős nevével szerepel két állampolgár is. Superman azonban nem a vezeték-, hanem csupán a keresztnevük.
Vérdíjat tűzött az iszlámot megsértő svéd karikaturista fejére az al-Kaida terrorszervezet iraki részlegének vezére és a ramadán böjthónap idejére újabb offenzívát ígért egy iszlamista honlapokon...
A Jeges-tengert borító jég olvadása miatt teljesen feltárult az északi sarkvidék Északnyugati Átjárója, megnyitva az évszázadok óta keresett, de mindeddig járhatatlan hajózási utat Európa és Ázsia között
Nemzeti üggyé kell tenni a reformok ügyét, mert nemzeti sorskérdés az, hogy képes-e legyőzni az ország a sok millió ember félelmét az élet megváltozásától - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök,...
Teljes hosszában lehet közlekedni a budai alsó rakparton - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivője szombat délelőtt az MTI-vel azt követően, hogy megnyitották a Margit-híd és Mozaik utca közötti napok óta lezárt szakaszt.
Egy holtnak vélt venezuelai férfi a halottasházban magához tért, amikor éppen boncolni kezdték - jelentette a helyi sajtó. A 33 éves Carlos Camejot autóbalesete után halottnak nyilvánították és...
Nemzeti sorskérdésnek nevezte a reformok folytatását a kormányfő. Gyurcsány Ferenc pártelnök az MSZP politikai évadnyitó rendezvényén úgy fogalmazott: a reformpolitikából nem visszavenni kell, hanem szélesíteni kell azt. A Millenáris Park épületében jelen voltak a párt alapszervezeteinek vezetői, helyi, választókerületi, megyei elnökei.
Kalasnyikovval lőttek agyon egy orosz üzletembert szombat reggel, amikor a tulajdonában lévő sportcentrum előtt beszállt autójába - jelentette a RIA Novosti orosz hírügynökség.
A Forma-1-es McLaren-Mercedes csapat hajlik arra, hogy elfogadja a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által rá kiszabott büntetést, mivel le akarja zárni az úgynevezett kémügyet.
Néhány tucat nemzetiszínű, illetve árpádsávos zászlós tüntető részvételével kezdődött szombat délelőtt a budapesti Hősök terén a nemzeti nagygyűlésnek hirdetett kormányellenes tüntetés - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.