A Nagy-Duna áradása miatt első fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el pénteken a folyó szigetközi szakaszán - tudatta az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Baross Károly igazgatóhelyettes elmondta: első foknál fokozzák a figyelőszolgálatot és készülnek a védekezése. A Nagy-Duna felső-szigetközi szakaszán, Dunaremete térségében a vízszint meghaladta az első fok szintjét,…
Műszaki probléma miatt nem tudta végigmondani beszédét a pápa péntek kora délután a bécsi Am Hof téren. Az osztrák főváros szívében fekvő, történelmi nevezetességű téren a szakadó esőben sok ezren várták - többségükben fiatalok - az apostoli útra érkezett XVI. Benedeket, aki külön megköszönte nekik a kitartást. Beszédét azonban nem tudta befejezni, mert a mikrofonja felmondta a szolgálatot. Rövid…
Kedvezménykártyát kapnak a 60 évesnél idősebb erzsébetvárosi polgárok, a kártyával 5-25 százalékkal olcsóbban vásárolhatnak több élelmiszerboltban - jelentette be Hunvald György polgármester pénteken. Erzsébetváros 60 év feletti lakóinak - 14 ezer embernek - alanyi jogon jár a kártya - mondta a polgármester. Az Erzsébet királynét ábrázoló, bankkártya-formátumú kártyát kávézókban, éttermekben,…
Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint a portugál rendőrség a csütörtöki kihallgatáson azt állította a május elején eltűnt brit kislány édesanyjának, hogy a 4 éves Madeleine vérét találták meg a család által bérelt autóban. Az anya tagad, mondván: az autót közel egy hónappal gyermekük eltűnése után bérelték ki.
Közel 400 iskolában nem kezdődött meg a tanév idén, Hiller István oktatási miniszter szerint az iskolák bezárására a gyermeklétszám csökkenése miatt volt szükség. Az oktatási miniszter hozzátette: ez a csaknem 7.300 intézményhez képest elenyésző arány, a csökkentés pedig a gyermeklétszám apadása miatt elengedhetetlen volt- adta hírül az InfoRádió.
Bizonytalan a londoni elemzői közösségben annak megítélése, hogy elérte-e a mélypontját a magyar gazdaság növekedési üteme: a pénteken még tovább csökkentett második negyedévi növeked...
Nem kapcsolódhat hálózatba, és nem bővítheti pályázat nélkül vételkörzetét a következő mintegy másfél évben a Lánchíd Rádió Budapest - döntött e heti ülésén a médiahatóság. A határozatból kiderül:...
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Budaházy György ellen az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt. Az iratokat a Fővárosi Bíróságnak küldték meg: ha elítélik, Budaházy akár öt év börtönt is kaphat.
Az intézményfenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés vezetői szerint nem volt politikai indíttatása a lemondott nyíregyházi kórház főigazgatója ellen kezdeményezett vizsgálatnak, s az önként távozott Pintérné Gönczi Ágnes ügyét korrekt módon igyekeznek lezárni - ezt a helyhatóság elnöke és alelnöke hangsúlyozta pénteken Nyíregyházán sajtótájékoztatón. Fülöp István, a…
Műszaki probléma miatt nem tudta végigmondani beszédét a pápa péntek kora délután a bécsi Am Hof téren. Az osztrák főváros szívében fekvő, történelmi nevezetességű téren a szakadó esőben sok ezren...
Már halálos áldozata is van a Tokiót sújtó tájfunnak. A Csendes-óceán felől érkező forgószél tegnap éjjel érte el a szigetországot. A hirtelen jött viharban egy ember meghalt többen pedig megsebesültek.
Kedvezménykártyát kapnak a 60 évesnél idősebb erzsébetvárosi polgárok, a kártyával 5-25 százalékkal olcsóbban vásárolhatnak több élelmiszerboltban - jelentette be Hun...
Jó fél órával az amerikai munkaerö-piaci adatok elött az EUR-USD-nek sikerült jóvátennie veszteségeinek egy részét, és lassan megközelítheti az 1,3694-es napi csúcsot. Ha csalódást okoznak az adatok, a devizapár gyorsan elérheti az 1,3710-es értéket, melynek átlépése esetén újabb potenciál nyílna. Úgy vélik, hogy az új munkahelyek száma a vártnál gyengébben alakulhat. In-GFX
Az intézményfenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés vezetői szerint nem volt politikai indíttatása a lemondott nyíregyházi kórház főigazgatója ellen kezdeményezett...
Legyenek illúzióid! címmel megújult kiállítás várja a látogatókat péntektől Budapesten, a Csodák Palotájában, ahol a különböző eszközök főként a látogatók érzékszerveit teszik próbára. A többnyire optikai illúziókat bemutató interaktív tudományos kiállítás főként a látogatók érzékszerveit teszi próbára, de úgy, hogy eközben felfed minden titkot - mondta el Bán László, a múzeum munkatársa a tárlat…
Gyászolók ezrei, sokan könnyezve rótták le végső tiszteletüket Luciano Pavarotti nyitott koporsója előtt pénteken, a legendás tenor szülővárosában, Modenában. Pavarottit szombaton helyezik végső nyugalomra; temetésen az olasz miniszterelnök is részt vesz.
Az eddigi vizsgálatok szerint váltóhiba okozta a Keleti pályaudvarban a Sülysápra induló személyvonat négy kocsijának délutáni kisiklását - közölte a MÁV szóvivője.
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) arra készül, hogy javasolja a magyar és a szlovák parlamentnek egy közös megbékélési dokumentum elfogadását. Csáky Pál, az MKP elnöke arról tájékoztatta az MTI...
Anyósára és élettársára gyújtotta a házat egy férfi a Heves Megyei Pétervásárán - közölte a pénteken a rendőrség. A tűzesetben az 50 éves nő súlyos, életveszélyes, 68 esztendős édesanyja pedig súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A lángok még szerdán csaptak fel az épületben, ám akkor véletlen balesetként kezelték a hatóságok a történteket. A…
Fejér megye két kiemelt kórházának, továbbá a móri kórháznak, két kht.-nak és egy drogterápiás otthonnak összesen 737 millió 650 ezer forint jut az Egészségbiztosítási Alap maradványösszegéből - jelentette be pénteken Székesfehérvár alpolgármestere. A megye legnagyobb fekvőbeteg ellátó intézménye, a Fejér Megyei Szent György Kórház csaknem 480 millió forint többletpénzhez jut, a dunaújvárosi Szent…
Káosz van a Keleti pályaudvaron a kora délutáni vonatkisiklás miatt. A pénztáraknál 20 méteres sor áll, a peronokhoz nehéz feljutni, több százan várakoznak. A MÁV a hangosbemondón úgy tájékoztatta az utasokat, hogy egyelőre nem tudják mikor indulnak a vonatok, és bizonytalan idejűek a késések és az indulások.
Pénteken tizenhetedszer nyitotta meg kapuit a világhírű makói hagymát népszerűsítő fesztivál, melyre vasárnapig több tízezer vendéget várnak a szervezők. A háromnapos rendezvény célja elsősorban a makói hagyma népszerűsítése, az utóbbi esztendőkben azonban a szakmai programok mellett gasztronómiai és kulturális műsorral is kibővült a program. A fesztiválhoz kapcsolódóan sportversenyeket…
Fejér megye két kiemelt kórházának, továbbá a móri kórháznak, két kht.-nak és egy drogterápiás otthonnak összesen 737 millió 650 ezer forint jut az Egészségbiztosítási Alap maradványösszegéből -...
Várhatóan hétfőn rendel el elsőfokú árvízvédelmi készültséget Demszky Gábor főpolgármester a budai árvízvédelmi szakaszon. Kóthay László, a környezetvédelmi tárca szakállamtitkára szerint a budapestiek legkorábban vasárnap érzékelhetik az árhullámot. Ekkor várható ugyanis, hogy alsó rakpartot le kell zárni.
Az igazságügyi tárca a felújítás során elhagyná a büntető törvénykönyvből a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést. Így még a legsúlyosabb ügyekben is felülvizsgálnák egy idő után, hogy az elítélt szabadon bocsátása veszélyeztetné-e a társadalmat. A Fidesz felelőtlennek és ostobának nevezte az elgondolást.
Miniszteri utasításra támogatta a Zuschlag-csalásban érintett alapítványokat az előző ciklus volt ifjúsági helyettes államtitkára. Vallomásában megnevezi mindhárom minisztert, Jánosi Györgyöt, Gyurcsány Ferencet és Göncz Kingát is.
A Horváth Ede Emlékalapítvány kuratóriuma az autóipari gyártási szakterületen tanuló győri egyetemisták, főiskolások és szakmunkástanulók részére ez év tavaszán hirdette meg első ösztöndíjpályázatát. A Horváth Ede Díjat a 2007-es évben - első alkalommal - a Széchenyi István Egyetem két nappali tagozatos hallgatója és a Lukács Sándor Szakközépiskola 2 tanulója részére adományozta a kuratórium.
Hivatalosan gyanúsítottá vált pénteken annak a skót kislánynak az édesanyja, aki még tavasszal tűnt el egy portugáliai üdülőhelyről, és akinek megtalálására példátlan nemzetközi figyelemfelhívő...
Az Econet online médiaportfoliójába került a Danubius Online szeptember 7-én. A rádió weboldalán a hirdetési felületeket korábban a Ringier Sales House értékesítette, a felek szerződése augusztusban járt le - mondta a Kreatív Online-nak Vajda Judith, a Danubius trademarketing-, promóciós- és üzletfejlesztési vezetője.
Kisiklott a Keleti pályaudvar előtti vágányszakaszon egy személyvonat négy kocsija pénteken, a balesetben senki nem sérült meg. A személyvonat nem sokkal délután egy óra előtt a Keleti...
Az újonnan létrehozott amerikai munkahelyek száma augusztusban 4.000-trel csökkent, miközben 110.000-es értékkel számoltak. Az elözö havi értéket ráadásul 92.000-röl 68.000-re lefelé módosították. A munkanélküliségi ráta a várt szerint változatlanul 4,6%-on állt. Az átlagos heti munkaidö is a várt szerint változatlanul 33,8-en állt, míg az átlag órabérek 0,05%-kal 17,50 dollárra emelkedtek. A…
"Demszky Gábor az egyetlen olyan magyar munkavállaló, aki úgy gondolja, hogy nincs főnöke és nem tartozik senkinek elszámolással, sem a munkájával, sem a szabadságával" - jelentette ki a fővárosi KDNP...
A borzalmasan gyenge amerikai adatok miatt nem csak, hogy nött a Fed kamatcsökkentésének esélye, hanem az USD-JPY ráadásul zuhanórepülésbe kezdett. Az adatok hatására néhány percen belül 90 pipes veszteségre tett szert a devizapár. Támogatás 114,00-nél található. Eddig rendelkezik csökkenö potenciállal a devizapár. In-GFX
Rossz lett a múlt havi amerikai foglalkoztatottsági adat: az elemzők 110 ezres növekedést vártak a nem mezőgazdaságban dolgozó amerikaiak számában, a kormányzat előze...
A Fidesz szerint a kormány megszorító intézkedéseivel megélhetési válságot okozott az országban, és annak megoldása helyett "elvetemült bűnözőket, sorozat- és gyermekgyilkosokat szabadít a...
Az év végétől immár a magyar lakosság fele számára elérhető a T-Mobile szélessávú, nagy sebességű mobilinternet-szolgáltatása - jelentette be Egerben a cég vezetője.
Nem kapcsolódhat hálózatba, és nem bővítheti pályázat nélkül vételkörzetét a következő mintegy másfél évben a Lánchíd Rádió Budapest - döntött e heti ülésén a médiahatóság.
Rendőr- és sajtóigazolványokat hamisított egy férfi, akit csütörtökön fogtak el. Azt egyelőre nem tudni, hogy a férfi hány igazolványt adott el - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Kormos Endre kiemelte: a férfit várhatóan más bűncselekmények elkövetésével is meggyanúsítják.
A következő három évben átalakítja a kormány az oktatást, az adózási és a nyugdíjrendszert. Gyurcsány Ferenc, a tapolcai kihelyezett kormányülés sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az adóreform legfontosabb feladatai: a járulékbefizetések egyszerűsítése, a rafinált kibúvók, kiskapuk megszüntetése, a befizetések igazságosabbá tétele, és az adó összegének minimális csökkentése lesznek.
Nem sikerült átkelni az Atlanti óceánon a kőkorszaki hajó utánépített változatával. Az Abora III nevet viselő hajó olyan súlyos sérüléseket szenvedett a viharokban, hogy Dominique Görlitz, az...
Talány övezi az izraeli gépek állírólagos berepülését Szíria légiterébe csütörtökre virradó éjszakán. Az izraeli vezetés mély hallgatásba burkolódzik. Ehud Olmert kormányfő, valamint Gabi Askenazi vezérkari főnök a közvélemény megnyugtatását szolgáló mosolygós fényképekkel szolgált tegnap a sajtónak, de Olmert a berepülésre vonatkozó kérdésre azt válaszolta, "nem tud az ügyről". Az izraeli sajtó…
A gyenge amerikai adatok után a GBP-USD-nek ma végre sikerült kitörnie sávjából. A 2,0291-es érték elérésével átlépték a 2,0270-es ellenállást. A technikai tényezök a tovább emelkedö jegyzések mellett szólnak. Chart-technikailag szabad az út 2,0400-ig. Megnött a Fed kamatcsökkentésének esélye, ami jól jön a devizapárnak, ezért folytatódhat az emelkedés. In-GFX