2007. szeptember 6. csütörtök

szept. 6
14:33
Lecserélte ügynökségeit a Vodafone (Menedzsment Fórum)
A Vodafone Magyarország két fordulós tender után az Eurolex Consultingot bízta meg a teljeskörű sajtókommunikációjának szervezésével. A társaság korábbi reklámügynökségét is lecserélte, így mostantól a DDB Budapest végzi a Vodafone ATL feladatait.
szept. 6
14:34
Kisboltok: közeledik az út vége? (Infostart)
Emelkedett az átlagos vásárlásokkor elköltött összeg a Gfk Hungária Piackutató analízise szerint. Legtöbben a hét utolsó napjaiban, pénteken és szombaton vásárolnak be.
szept. 6
14:38
Már sportrepülővel is keresik az eltűnt emődi kislányt (Blikk)
szept. 6
14:38
Ismét emelkedö Monster-Index (HírTV)
Júliusban 183 pontról 186 pontra emelkedett az amerikai Monster-foglalkoztatási index. Tavaly ilyenkor még 173 pontos értékröl adtak számot. A munkaerö-piaci összességében némiképp összeszedte magát a nyári pangás után. In-GFX
szept. 6
14:41
Sikeres volt a kínai út (Kripto Akadémia)
Nagy siker volt Gyurcsány Ferenc kínai látogatása, amelynek célja az volt, hogy megerősítsék a legfelsőbb kínai vezetés politikai támogatását a magyar kapcsolaterősítő törekvésekhez - mondta Várkonyi László, a Külügyminisztérium szakállamtitkára. A szakállamtitkár közölte, a kínai vezetés teljes támogatásáról biztosította a magyar törekvéseket. Daróczi Dávid kormányszóvivő kérdésre válaszolva…
szept. 6
14:43
Amerikai termelékenység: +2,6%- elörejelzés: +2,4% (HírTV)
2. negyedévi amerikai termelékenység: +2,6%- elörejelzés: +2,4%- elözö havi érték: +1,8%. Részletek következnek… in-GFX
szept. 6
14:43
NFÜ - vizsgálat alatt a médiatender (Kreatív Online)
Megtámadta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) médiatenderét a ZenithOptimedia, mert az ügynökség szerint több jogsértés is történt az 1,4 milliárd forint értékű közbeszerzési eljáráson, amelynek győztese a MindShare lett. A fellebbező többek között azt sérelmezi, hogy a nyertes 0,35 százalék ügynökségi díj-ajánlattal nyert, ami azt jelenti, hogy a büdzsét figyelembe véve a két évre szóló…
szept. 6
14:43
Kincsesház – a sziklák alatt? (HírExtra)
Korábbi Kincsesházi élményeim: hat-hét hiperaktív kisdiákra jutott két ifjú tanítónéni, akik megértő figyelemmel, egyénre szabott, játékos feladatokkal gyúrták-gyömöszölték az izgága, ugrabugráló, közbekérdező gyerekek fejébe a számtant, nem is sikertelenül. Mostantól „normál” iskolában, harmincfős osztályban fognak ugrálni, rosszabb esetben az első pofonig.
szept. 6
14:45
Amerikai elsö kérelmek: 318.000- elörejelzés: 325.000 (HírTV)
Amerikai munkanélküli segélyért elsö alkalommal folyamodók száma: 318.000- elörejelzés: 325.000- elözö havi érték: 334.000. Részletek következnek… in-GFX
szept. 6
14:45
Layla már 4 mázsa (HírExtra)
Elérte a 400 kilogrammos testsúlyt Layla, a fővárosi állatkertben január végén született orrszarvúborjú. A mesterséges megtermékenyítés útján fogant kis orrszarvú naponta 2 kilót gyarapszik, de még így is idő, mire eléri fejlett társai 1500, vagy akár 3700 kilogrammos tömegét.
szept. 6
14:46
A Görögországot megjárt tűzoltók: Napi két órát aludtunk (Blikk)
Öt napon át szakadatlanul harcolt a lángokkal Görögországban 18 magyar tűzoltó.
szept. 6
14:47
Elfelejtett kimenni a reptérre barátnőéjért Harry herceg - fotókkal (BorsOnline)
Harry herceg barátnője tajtékozva hívta fel feledékeny barátját, aki annyira szerelmes, hogy elfelejtett kimenni érte ma reggel a repülőtérre. Chelsy Davy végül csaknem egy órán keresztül tipigett jobbra-balra, mire a herceg végre megjelent a Heathrown.
szept. 6
14:47
Kanadai építési engedélyek: -11,3%- elörejelzés: -3,2% (HírTV)
Júliusi kanadai építési engedélyek: -11,3%- elörejelzés: -3,2%- elözö havi érték: -0,4%. Részletek következnek… in-GFX
szept. 6
14:48
Már sportrepülővel is keresik az eltűnt kislányt (Blikk)
szept. 6
14:48
A kormányfő és a külügyminiszter a Magyar Gárdáról tárgyalt (HírExtra)
A Magyar Gárdáról tárgyalt csütörtökön Pozsonyban Ján Kubis külügyminiszter és Ján Slota, a szélsőséges magyarellenességéről elhíresült kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke.
szept. 6
14:48
Boros Lajos: Bocsi nélkül még második sem lennék (Blikk)
Van élet a rádiózás után is, jelentette ki Boros Lajos a Sztárchat olvasóinak. Úgy érzi, Bochkor Gáborral nemcsak ők osztják a népet, hanem a közönségük is osztja őket kellőképpen.
szept. 6
14:49
Amerikai darabbérköltségek: +1,4%- elörejelzés: +1,6% (HírTV)
2. negyedévi amerikai darabbérköltségek: +1,4%- elörejelzés: +1,6%- elözö havi érték: +2,1%. Részletek következnek… in-GFX
szept. 6
14:50
Bokros: Nem állhatnak le a reformok (Privátbankár)
Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Közép-Európai Egyetem vezérigazgatója szerint a reformokat folytatni kell az országban, ez nélkülözhetetlen Magyarország felzárkózásához. Bokros Lajos ezt a Figye...
szept. 6
14:50
Járai: Ez nem piacgazdaság, hanem mutyizás (Infostart)
Magyarországon nem alakult ki a modern piacgazdaság, ehelyett egy mutyizós gazdaság működik - mondta egy budapesti konferencián Járai Zsigmond volt jegybankelnök.
szept. 6
14:51
Terjeszkedik a bürokrácia (Piac és Profit)
Az EU legutóbbi bővítései után jelentősen megnövekedett az unió brüsszeli állománya, ezzel kíván lépést tartani a Bizottság legutóbbi javaslata a brüsszeli infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatban.
szept. 6
14:53
Képek a budai motorosbalesetről (Infostart)
Súlyos sérüléseket szenvedett az a motoros, aki a főváros I. kerületében nekiment a járdaszegélynek, és több fémoszlopot is kidöntött.
szept. 6
14:53
A BKV profi behajtóknak adja el a bliccelők tartozásait (Infostart)
Hamarosan több ezer budapesti számíthat arra, hogy egy behajtó cég emberei kopogtatnak az ajtajukon, kifizetetlen BKV-büntetéseket lobogtatva.
szept. 6
14:53
Már sportrepülővel is keresik az eltűnt emődi kislányt (Metropol)
Egy kétüléses sportrepülővel emelkedett a magasba csütörtökön a Borsod megyei Emődön a nyíregyházi speciális mentőcsapat vezetője, hogy a levegőből pásztázza végig azt a környéket, ahol a kétéves Panda tartózkodhat; a kislány még kedden délben tűnt el - mondta Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
szept. 6
14:54
Koszovó ügye a második napon került terítékre (HírExtra)
Koszovó jövője és az uniós reformszerződés is téma lesz az EU külügyminisztereinek nem hivatalos kétnapos találkozóján, a portói egyeztetésen részt vesz Göncz Kinga, a magyar diplomácia vezetője is - közölte Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
szept. 6
14:54
Újabb tandíjellenes tüntetések (HírTV)
Jövő hétfőn Békéscsabán, két nappal később pedig Gyulán és Szarvason folytatják a tandíjellenes megmozdulásukat a hallgatók. Mindhárom alkalommal békés figyelemfelkeltő akcióra készülnek a szervezők, amelyre minden érintettet várnak - mondta el a Független Hírügynökségnek Pálfi Nóra, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtóreferense.
szept. 6
14:55
Fogyasztóvédelem: édesgyerek lett a mostohából (Privátbankár)
A fogyasztóvédelem célja az, hogy javuljon a fogyasztók biztonsága, aminek eléréséhez az érintettek szoros együttműködésére van szükség - mondta Lamperth Mónika.
szept. 6
15:04
Élethossziglani büntetést vezetnek be, melyet húsz év után felülvizsgálnak (HírExtra)
Módosítaná az igazságügyi tárca a büntető törvénykönyvet, a szabályozásból a tervek szerint kikerülne a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés - erről a minisztérium államtitkára beszélt csütörtökön újságíróknak.
szept. 6
15:04
Elhunyt Luciano Pavarotti (+ képriport) (HírTV)
Meghalt Luciano Pavarotti - jelentette csütörtök reggel az AFP francia hírügynökség az ANSA olasz hírügynökségre hivatkozva. A 71 éves énekes tegnap veszítette el eszméletét és leállt veseműködése is.
szept. 6
15:08
Bajnai: szükséges az önkormányzati reform végrehajtása (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint elengedhetetlenül szükséges az önkormányzati reform végrehajtása, hiszen az elmúlt 13 évben a változtatásokhoz kellő parlamenti kétharmados támogatás hiányában elmaradt a helyhatósági rendszer korszerűsítése - erről a miniszter Nyíregyházán beszélt az Országos Jegyző-Közigazgatási Konferencián.
szept. 6
15:10
Negyven magyar mehet a paralimpiára (HírExtra)
Jelen állás szerint negyven magyar versenyző indulhat a napra pontosan egy esztendő múlva kezdődő, az augusztusi nyári olimpiai játékokat követő pekingi paralimpián.
szept. 6
15:10
Két egymást követő nap kirabolta a Nyár utcai patikát (Blikk)
szept. 6
15:11
Ha gumipitypangban nem vagyok jó, jöhet a magyar narancs? (Infostart)
Az utóbbi néhány évben a gazdasági szakemberek - közöttük volt pénzügyminiszterek és jegybankelnökök - nagyjából egyformán ítélik meg az ország helyzetét. Ez az egység miért hiányzik a politikából? Erre a kérdésre választolt Csaba László egyetemi tanár.
szept. 6
15:11
Két nagyfejes, ha találkozik (Privátbankár)
A klímaváltozástól, a kínai termékekkel kapcsolatos kritikákról, Iránról, a dárfúri válságról, a kínai egyéni szabadságjogokról volt egyebek közt szó Sydneyben George Bush amerikai elnök és Hu Csin-ta...
szept. 6
15:13
Mennyit változtak a világ legismertebb politikusai? (BorsOnline)
Mennyit változtatnak egy politikus külsején a közszolgálatban eltöltött évek? Az orosz Pravda címû napilap a világ vezetô politikusairól közölt képes összeállítást, melyben gyermekkori fotóikat hasonlítják össze a pályájuk csúcsán készült képekkel.
szept. 6
15:15
60 millió ember életét veszélyeztető cunamit jósol egy szeizmológus (HírExtra)
Egy ausztrál szeizmológus szerint a Bengáli-öböl északi részét földrengés okozta cunami fenyegeti. A tudós szerint a környéken élő több mint 60 millió ember élete veszélyben forog.
szept. 6
15:15
EUR-USD Az ISM Services megbízhatósági próbája (HírTV)
A vártnál kisebb csalódást okoztak a legutóbbi amerikai adatok. A 2. negyedévi termelékenységet a revízió szerint 2,6%-ra módosították, miközben 2,3%-os értékkel számoltak a legutóbbi +1,8%-os érték után. Az elsö kérelmek száma 337.000-röl 318.000-re csökkent, elmaradva ezzel a 320.000-es elvárástól. A darabbérköltségek a revízió szerint a 2. negyedévben a várt 1,6% helyett 1,4%-kal emelkedtek.…
szept. 6
15:17
Iszlamista győzelem várható Marokkóban (HírTV)
Az iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja szerezheti meg a legtöbb képviselői mandátumot Marokkóban, a pénteki általános választásokon. Az ország modernizálását hirdető VI. Mohamed király számára új kihívást jelenthet a korrupció-ellenességével kampányoló párt.
szept. 6
15:18
Malina Hedvig ügyében Ficót is kihallgatják? (Kripto Akadémia)
A jelek szerint növekszik annak esélye, hogy Malina Hedvig ügyében kihallgassák a szlovák kormányfőt. Dobroslav Trnka legfőbb ügyész csütörtöki nyilatkozatából ugyanis arra lehet következtetni, hogy eleget tesz a Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig indítványának, aki a kormányfő kihallgatását indítványozta, mert Robert Fico úgy nyilatkozott: az egész Hedvig-ügyet valakik csak azért…
szept. 6
15:26
Malina Hedvig ügyében Robert Ficót is kihallgatják? (Blikk)
szept. 6
15:26
EUR-USD Az EKB figyelemmel követi az inflációs veszélyeket (HírTV)
Az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet azt nyilatkozta a mai, változatlan kamatdöntést kísérö sajtókonferencián, hogy továbbra is a felsö oldal jelent veszélyt az infláció szempontjából. A legfrissebb adatok kedvezöen alakultak, az EKB kamatpolitikája pedig továbbra is akkomodáló. Az EKB ennek ellenére a nagyfokú volatilitásra és az amerikai jelzálogpiaci krízissel kapcsolatos bizonytalanságra való…
szept. 6
15:26
Oscar-díjra pályázik a Taxidermia (HírExtra)
Pálfi György: Taxidermia című filmje képviseli Magyarországot a 2008-as Oscar megmérettetésen - adta hírül csütörtökön a Magyar Filmunió. Az Oscar-díjra nevező bizottság szeptember 6-án hozott döntésének értelmében, Magyarországot a 2008-as év "legjobb idegennyelvű film" kategóriában a Taxidermia című film képviseli.
szept. 6
15:28
Segédmunkásokra volt a legnagyobb igény augusztusban (Privátbankár)
Nőtt a regisztrált álláskeresők száma augusztusban 1,2 százalékkal az előző hónaphoz és 10,4 százalékkal az egy évvel korábbi adathoz képest - derül ki a Foglalkoztatási és Szociális ...
szept. 6
15:31
Bírálja a kormányt az Amnesty (HírExtra)
Az Amnesty International (AI) szerint a magyar kormány legitimálja Kína jogsértéseit azzal, hogy nyilatkozataival alárendeli az emberi jogokat a gazdasági érdekeknek. Ezt az emberi jogi szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében írta.
szept. 6
15:31
Súlyos baleset, tűzoltók szabadítanak ki egy sérültet (Blikk)
szept. 6
15:33
Kevesebben kértek segélyt Amerikában (Privátbankár)
A múlt héten az elemzői várakozásoknál jobban csökkent a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban: 19 ezerrel, 318 ezerre. A Dow Jones New...
szept. 6
15:34
Büntetnék a kormányfőt, a pénzügyminisztert (Piac és Profit)
A képviselők ne hozhassanak az ország rövid és hosszú távú érdekeit súlyosan sértő, irreális törvényeket - üdvözli a tervet a VOSZ.
szept. 6
15:36
Békéscsabán, Gyulán és Szarvason is tüntetnek a tandíj ellen (HírExtra)
Jövő hétfőn Békéscsabán, két nappal később pedig Gyulán és Szarvason folytatják a tandíjellenes megmozdulásukat a hallgatók. Mindhárom alkalommal békés figyelemfelkeltő akcióra készülnek a szervezők, amelyre minden érintettet várnak - mondta el a Független Hírügynökségnek Pálfi Nóra, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtóreferense.
szept. 6
15:40
Osztálytársai terrorizálása miatt kihullott a haja - fotóval (BorsOnline)
A 19 éves, brit Sarah Turnernek majdnem kihullott már az összes haja a depresszió miatt, mert három iskolatársa egyfolytában terrorizálta. Sokszor rátámadtak az utcán, megverték, és egyszer még az orrát is betörték.
szept. 6
15:41
Hatvanmillió ember életét fenyegeti szökőár (HírTV)
Egy ausztrál szeizmológus szerint a Bengál-öböl északi részét földrengés okozta cunami fenyegeti. A tudós szerint a környéken élő több mint 60 millió ember élete veszélyben forog.
szept. 6
15:43
A Taxidermia indul az Oscar-díjért (HírTV)
Pálfi György: Taxidermia című filmje képviseli Magyarországot a 2008-as Oscar megmérettetésen - adta hírül csütörtökön a Magyar Filmunió.

Keresés