A Forma-1 hétvégi olaszországi futama elôtt már megkezdôdött a szópárbaj a világbajnoki címért még versenyben lévô pilóták között, sôt akadnak kívülállók, akik egyik vagy másik versenyzô mellett teszik le a voksukat. Mint például a Forma-1-tôl tavaly visszavonult Jacques Villeneuve, aki a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonsót vette védelmébe.
Gázpatronok miatt ürítettek ki egy toronyházat Csepelen. Azért riasztották a tűzoltókat a lakók a Nap utca egyik tízemeletes házához, merterős, kellemetlen, szúrós szagot éreztek. A vegyi felderítő csoport műszerekkel vizsgálta a szúrós szag eredetét és hogy káros-e emberre. A vegyi felderítők mérgező anyagok jelenlétét nem mutatták ki, az előzetes rendőrségi vizsgálat szerint a pánikot…
Az OECD ma 2,1%-ról 1,8%-ra csökkentette a 2007-re vonatkozó francia GDP-elörejelzést. A francia gazdasági miniszter, Christine Lagarde azonban megerösítette, hogy a kormány továbbra is ragaszkodik a hivatalos +2,25%-os elörejelzéshez. In-GFX
Még több rendőr és speciális mentős keresi azt a kétéves kislányt, aki még kedden dél körül tűnt el a Borsod megyei Emődről; a keresést nem adják fel - közölte Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Két lefagyasztott tigris és más vadállatok maradványaira bukkantak rendőrök Hanoiban egy háziasszony hűtőjében. A nő bevallotta, hogy az állatcsontok tradicionális vietnami gyógyszerek készítéséhez kellettek. A "csodaszerért" tekintélyes summát fizettek a vásárlók: 100 grammért 800 dollárt (mintegy 150 ezer forintot).
Három ember sérült meg szerdán kora délután, mikor két kamion frontálisan összeütközött Tinnyén. A Pest megyei település főutcáján egy kenyeret szállító és egy építőanyagot szállító teherautó ütközött össze.
Koalíciós egyeztetést tartanak a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) tervezett módosításáról - erről Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón azt követően, hogy a kormány szerdán meghallgatta őt a jogszabály-változtatásra vonatkozó minisztériumi javaslatról.
Az Index.hu megszerezte a jövő évi adóváltozások tervezetét. Eszerint hiába vesz öt éven belül másik ingatlant, adóznia kell majd a már értékesített után. Januártól az adót nem lehetne visszakérni, de fokozatosan csökkenő adót csak akkor kellene fizetni, ha 5 éven belül szereztük azt a lakást, amit most eladunk.
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége vállalta a színesfémlopásokat visszaszorító jogszabályi változtatások javaslatainak elkészítését, amit a tervek szerint szeptember végén adnának át a gazdasági tárca vezetőjének és az öt párt frakcióvezetőinek.
A kézzel sodort cigarettát fogyasztók ugyan kevesebb dohányt szívnak el, de náluk jóval nagyobb a tüdőrák kialakulásának veszélye - állítják norvég kutatók, akik tüdőrákos betegek körében végeztek vizsgálatot.
Igazán rosszul érint a dolog, mert a TV2 vezérigazgatójának döntése döbbentett rá arra, hogy harminc éve rossz úton járok - reagált kirúgására a kereskedelmi csatornától elküldött műsorvezető
Az iskolatejprogram támogatásának növelését szorgalmazta Tabajdi Csaba az Európai Parlament strasbourgi ülésén, a tejágazat reformjáról folytatott vitában. Az MSZP EP-küldöttségének vezetője az iskolatejprogramról szólva kiemelte, hogy az az egészséges táplálkozás egyik alapvető eleme a túlsúly és az elhízás elleni küzdelemben. A támogatás mértékét ezért növelni kell.
Több mint egy éven át együtt élt halott nagynénjével egy ötvenegy éves bécsi nő. A rendőrség erősen mumifikálódott állapotban találta meg a kilencvenhat éves korában elhunyt idős rokon holttestét, az osztrák főváros Döbling nevű körzetében lévő lakásban. Egyelőre nem tudni, hogy mi történt, mert az unokahúgot beszállították a pszichiátriai intézetbe. A rendőrség szerdai közlése szerint a nő nem…
A magyar tűzoltókat annak ellenére küldték ki Görögországba, hogy az erdőtüzekkel küzdő ország nem tűzoltókat, hanem csak műszaki eszközöket kért - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője.
Kétmilliárd forint gyorssegélyt kap a mentőszolgálat az egészségügyi alapból, miután kedden kiderült, a liberális egészségügyi miniszter szeptembertől létszámfelvételi és kifizetési zárlatot rendelt el a szolgálatnál. Ezt Schvarcz Tibor, az Egészségügyi Bizottság szocialista alelnöke a testület szerdai ülésén jelentette. A Fidesz javaslatát a létszámstop megszüntetéséről jövő héten tárgyalják.
Frontálisan ütközött két teherautó Tinnye belterületén, a balesetben hárman sérültek meg, az utat mindkét irányban lezárták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője. Bényi Mónika elmondta: a Bocskai út kanyarulatában történt baleset következtében az egyik teherautó annyira összetört, hogy a sofőrt egyelőre nem tudták kiszabadítani a tűzoltók. A vezető valószínűleg súlyosan…
Írásbeli kérdéssel fordult a pénzügyminiszterhez Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója azzal kapcsolatban, miért nem kapták meg fizetésüket a szokásos időben a budapesti közalkalmazottak. A Pénzügyminisztérium szerint az érintett közalkalmazottak jóval a törvényes határidőn belül megkapták fizetésüket.
Bogdán Árpád, Bollók Csaba és Tarr Béla egy-egy alkotása is szerepel a csütörtökön kezdődő torontói nemzetközi filmfesztiválon - tudatta a Magyar Filmunió szerdán. Az Észak-Amerika legnagyobb filmes seregszemléjének számító Toronto International Film Festivalt 55 ország részvételével 23 moziban rendezik meg. Az 1976-ban alapított, mára Észak-Amerika legbefolyásosabb filmfesztiváljaként tisztelt…
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlag János és társai elleni nyomozás alkalmával elrendelt házkutatások során kábítószergyanús anyagot talált az egyik gyanúsítottnál, de előkerült egy videokazetta is, mely alapján újabb bűncselekmény elkövetésének gyanúja merült fel - közölte az MTI-vel Szabó Ferenc, a megyei főügyész helyettese szerdán.
A TV2 letiltja a képernyőről Havas Henriket, a Mokka műsorvezetőjét - közölte a kereskedelmi csatorna szerdán. "Havas elmúlt időkben tanúsított viselkedése és megnyilvánulásai nem illeszkednek a csatorna szellemiségéhez, műsorpolitikájához és hosszú távú terveihez" - olvasható a TV2-nek a távirati irodához eljuttatott közleményében. "Amennyiben Havas Henrik nem változtat viselkedésén, nincs helye…
Az angol Mike Sutton soha nem gondolta volna, hogy ekkora meglepetés éri miután beköltözött újonnan vásárolt házába. A házzal együtt ugyanis, tudtán kívül 100 különböző méretű műlábat is megvásárolt az újdonsült tulajdonos.
A Pénzügyminisztérium szerdán közleményben cáfolta az index.hu internetes portál állítását, amelynek értelmében 2008-ban megfeleznék a luxusadó értékhatárát, és már az 50 millió forint feletti értékű ingatlanok után is meg kellene fizetni azt.
Beköszöntött a tél az osztrák Alpokban, legalábbis érezni a leheletét a magasabban fekvő területeken: Tirol, Salzburg és Karintia tartományokban helyenként 30 centiméteres friss hó hullott a hegyekben szerdára virradóan.
A pécsi közgyűlés önfeloszlását kezdeményezi a testület jobboldali koalíciója a közgyűlés következő, csütörtöki rendes ülésén - derül ki a baranyai megyeszékhely internetes oldalán olvasható előterjesztésből. A dokumentum szerint a Fidesz-KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület véleménye szerint a városvezető szocialista-liberális koalíció politikáját megválasztásuktól fogva a döntési, felelősségi…
Várható, hogy Szlovákia egyes útjairól rövidesen kitiltják az autóbuszokat. Ezt Robert Fico miniszterelnök jelentette be szerdán. Az elképzelést azzal indokolta, hogy kormánya így kíván reagálni az utóbbi napokban ismétlődő buszbalesetekre.
A kormányhoz a szerdai ülésen nem érkezett indítvány a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől az élelmiszerek áfájának csökkentésére - mondta Budai Bernadett kérdésre válaszolva a kormányszóvivői tájékoztatón.
Előléptettek több olyan rendőrt, aki az őszi zavargások idején hibázott - írta az Origo. A cikk szerint hat érintettből hármat előléptettek, hárman pedig nyugdíjba vonultak. A Papp-bizottság jelentésben szereplő nevek korábban nem voltak ismertek, azokat a rendőrség az adatvédelmi biztos állásfoglalása után hozta nyilvánosságra. A Fidesz szerint a legrosszabbra kell felkészülni.
A Félix hurrikán trópusi viharrá szelídült szerdán, de heves esőzés kíséri- ez pedig árvizeket és földcsuszamlást okozhat Nicaraguában és Hondurasban - közölte az Egyesült Államok előrejelző központja.
Gál Róbert szinte biztosan olimpiai kvótához jut a hétvégén a stuttgarti tornász-világbajnokságon. A magyar versenyző a selejtezőben éppen lemaradt a kvótaszerzésről, ám még így is komoly esélye van az indulási jog kiharcolására, ugyanis ha egy olyan ország tornásza is szervilágbajnok lesz, amely szerepel a legjobb 18 között, akkor Gál pekingi résztvevőnek tekinthető.
Nem hozott döntést a kormány szerdai ülésén arról a javaslatról, amely szerint az élelmiszerek ÁFÁ-ját csökkenteni kellene. A javaslat felvetője Gráf József agrárminiszter a kormányülés után úgy nyilatkozott: nem aktuális az ÁFA-csökkentés, az legalább 20százalékos áremelkedés esetén lenne indokolt. Elemzők szerint azonban ez év végéig nem következik be.
Magyarországon évente több mint kétezren halnak meg szepszisben, vagyis az egész szervezet gyulladásos megbetegedését okozó fertőzésben, többen az uniós átlagnál. Ennek ellenére az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a betegek kezelésének mindössze egyharmadát finanszírozza - hangzott el a Magyar Szepszis Fórum tájékoztatóján.
Koalíciós egyeztetést tartanak a Polgári Törvénykönyv tervezett módosításáról - mondta a kormányszóvivői tájékoztatón az igazságügyi és rendészeti miniszter.
Huszonöt év börtönbüntetésre ítélt a wroclawi bíróság egy a lengyel írót, aki brutálisan meggyilkolta elvált felesége szeretőjét, majd pedig egy krimijében részletesen leírta a bűntettet, ami végül lebuktatta.
Miután a BoC a várt szerint változatlanul 4,50%-on hagyta alapkamatát, az USD-CAD veszteségeket könyvelt el. A kísérö nyilatkozat szerint a bank aggódik az amerikai jelzálogpiaci krízis, valamint a hazai infláció és az árnyomás miatt. A piaci megfigyelök szerint ezért lehetséges, hogy a krízis után a BoC folytatja kamatemelési ciklusát, ami jól jönne a kanadai dollárnak. Az USD-CAD számára az…
Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő szerint megdöbbentő, hogy korábbi ígéretével szemben Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nem vitte a szerdai kormányülés elé a nyers hús, a tőkehús áfa-kulcsának 20 százalékról 5 százalékra csökkentését. A politikus erről szerdán Budapesten beszélt, sajtótájékoztatón. A Fidesz értékelése szerint az áfa-csökkentés tompíthatja az…
Az élelmiszerárak emelkedése nem valószínű, hogy késlelteti a kamatcsökkentést - jelentette ki Csáki Csaba a Monetáris Tanács tagja a Reutersnek nyilatkozva. Mint mondta, a Monetáris ...
Csütörtökön tartja első ülését az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság. A Kenedi János vezette héttagú testület kétfős csoportokban különböző levéltárakban végzi majd a munkáját.
Az egészségügyi finanszírozás igazságosabb és racionálisabb rendezését sürgette szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a vérmérgezéses betegségek csökkenéséért tevékenykedő Magyar Szepszis Fórum.
A BoC ma a várt szerint változatlanul 4,50%-on hagyta alapkamatát. A bank képviselöi szerint a célérték fölött áll az infláció,de még mindig megfelel az elvárásoknak. A kamatot megfelelönek ítélték meg. Egy piaci megfigyelö szerint egyelöre nem várható újabb kamatemelés. Ezzel továbbra is 1,0484 és 1,0650 között maradhat az árfolyam. Jelenleg elönyben részesítik a felsö oldalt. Ellenállás…