Mitől válik a szakma nagyjává, például üzleti tanácsadó guruvá valaki? Erről beszélgetett a Nap Vendégeként Wolf Gábor, marketingtanácsadóval és Schlingloff Sándor független internetmarketing-tanácsadóval Egri Nagy Erzsébet. Részletet hallhatnak a tegnapi műsorból.
Júliusban kevéssé emelkedtek az eurózónában a termelői árak. Mindössze 1,8% lett a drágulás átlagüteme a júniusi 2,3% után. Az év elején még 3% körüli áremelkedés volt megfigyelhető az ipari termelésben – tudtuk meg Adamecz Annától, az Ecostat gazdaságkutató elemzőjétől. László Veronika interjúja.
Megdöntötte a tavalyi év látogatottságát a hétvégi Moziünnep. Az országban több mint félmillióan ültek be egy-egy filmre, 25%-kal többen, mint egy éve. Bár ez a rekordlátogatottság főként az akciónak és a jegyáraknak volt köszönhető, a szakemberek bíznak abban, hogy a tendencia tartós marad. A Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkárával, Tóth Erzsébettel László Veronika beszélgetett.
Beszakadt a talaj a metróépítkezésen tegnap hajnali fél négykor a Tétényi úton. A húsz méter mély, tizenöt méter átmérôjû gödör elnyelt egy tíz méter magas munkagépet, és átszakította a víz- és gázvezetékeket. Még szerencse, hogy senki nem állt azon a területen, a gépen sem dolgoztak éppen.
Új arculattal és műsorstruktúrával jelentkezett szeptember 3-án a Hír Tv. A logón kívül minden vizuális elem felfrissült, és külön főcímet kaptak az egyes műsorok is. Gajdics Ottó, a társaság vezérigazgató-helyettese a Kreatív Online-nak elmondta: az arculatváltást házon belül dolgozták ki.
„Interneten ismerkedtem meg egy férjes asszonnyal, akit a lelki társamnak érzek. A személyes találkozáson kívül, minden módon próbálunk kapcsolatot tartani. Ô nem akar válni, és a közeljövôben gyermeket szeretne a férjétôl. Mi fog történni a kapcsolatunkkal, a születendô gyermek helyettesíthet-e engem?”
Az Easyjet diszkont légitársaság a Publicis csoportot bízta meg az integrált európai kampányának elkészítésével. Váratlan veszteség ez az Ogilvy-nek, ugyanis a légitársaság még tavaly májusban megegyezett az ügynökséggel egy ötvenmillió font értékű páneurópai üzletről - írja a Campaign.
Hackerek próbáltak betörni a brit parlament és a külügyminisztérium számítógépes rendszerébe - írta szerdai számában a The Guardian című londoni lap. Az értesülés szerint a behatolók kínai nemzetiségűek és valami módon kapcsolódnak a Kínai Néphadsereghez. A lap a hírt hivatalos forrásokra hivatkozva közölte.
Tovább keresik a hétfő este eltűnt amerikai milliárdos kalandort, Steve Fossettet Nevadában. A vállalkozó (aki több világrekord birtokosa) egy egymotoros kisgéppel szállt fel, azóta nem tudnak róla. Közeli barátja, Sir Richard Branson szerint ha az esetleges kényszerleszállás közben Steve Fossett nem sérült meg súlyosan, akkor jó esély van arra, hogy előkerül.
Augusztusban 58,3 pontról 58,0 pontra csökkent az EU-s szolgáltatási index, miközben csupán 57,9 pontos értékkel számoltak. Az adatok hatására 1,3589-re emelkedett az EUR-USD árfolyama. Úgy tünik, tartja magát az 1,3572-es támogatás. In-GFX
Augusztusban 57,0 pontról 57,6 pontra emelkedett a brit CIPS-szolgáltatási index, meghaladva ezzel az 56,5 pontos elörejelzést. Az EUR-GBP-t 0,6772-ön jegyzik. A következö ellenállás 0,6786-nál, támogatás pedig 0,6755-nél található. In-GFX
Petőfi Sándor második kínai szobrát avatta fel szerdán Sanghajban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A magyar szabadságharc Kínában is jól ismert és tisztelt költőjéről készült mellszobr...
Saját költségén kísérte el Kínába Kóka János gazdasági minisztert barátnôje, Szandrocha Kamilla, akinek így is engedély kellett, hogy részt vehessen a kormánydelegációban. Hogy pontosan miért utazott el, azt nem tudni, ugyanis párjával jóformán csak esténként tud találkozni.
A TV2 letiltja a képernyőről Havas Henriket, a Mokka műsorvezetőjét. A döntést azzal indokolták, hogy Havas viselkedése nem illeszkedik a csatorna szellemiségéhez. A műsorvezető annyit mondott: a történtekről érdemben akkor nyilatkozik, ha "jogilag értelmezhető papírt" kap.
Az AUD-JPY-t 95,15-ön jegyzik, miután az RBA változatlanul 6,50%-on hagyta alapkamatát. Ezzel folytatódik a szimmetrikus háromszögbeli mozgás. Az alsó oldalt az augusztus 17-i és 29-i mélypontokat érintő trendvonal definiálja. A felsö oldalon korlátot képez a 107,72-es érték. A mai visszaesés a javulás tipikus ellenmozgásának számít, és lehetséges, hogy tovább folytatódik. Támogatás 94,66-nál...
A jövő évi adóváltoztatás tervezetéről számolt be az Index. Drágább lesz a cigaretta, és úgy tűnik: valóban megszűnnek az apró adók. A Fidesz szerint a kormány ismét ködösít, hazudozik.
"A műsorvezető elmúlt időkben tanúsított viselkedése és megnyilvánulásai nem illeszkednek a csatorna szellemiségéhez" - fogalmaz a kereskedelmi tévé közleménye - tehetségkutató versenyt indít az RTL Klub
Kedden kitört az Etna, Európa legmagasabb aktív vulkánja. Szerda hajnalra azonban befejeződött. A mérőműszereken minden mutató visszatért a normális értékre - mondta a szicíliai vulkanológiai intézet egy szakértője az AFP-nek.
Erasmus ösztöndíjas külföldi hallgatók fogadására szervezett háromnapos programot a Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzat (PEHÖK) Külügyi Bizottsága. A rendezvény keretében a diákok megismerhetik az intézményt, valamint Veszprém és a környék nevezetességeit.
Teaser szakasszal indult el az interneten az ingatlanberuházással és -fejlesztéssel foglalkozó Tópark kampánya. A cég a kommunikációs feladatokra kiírt meghívásos tenderén két ügynökséget választott ki.
Kiesett Rafael Nadal az US Open férfi egyesének nyolcaddöntőjében. Az egész héten sérülten játszó spanyol klasszist honfitársa, David Ferrer győzte le, ötjátszmás, maratoni csatában. Ugyancsak nincs már versenyben Serena Williams, akit a világelső Henin győzött le.
Júliusban 0,5%-kal emelkedtek az EU-s kiskereskedelmi forgalmak, miközben 1,1%-os plusszal számoltak a legutóbbi +1,0-os érték után. A német rendörség elfogott három terroristát, akik állítólag merényletet terveztek a frankfurti repülötér ellen. A hír hallatára csökkenés mutatkozott az európai részvénypiacokon. Az euró ellenben nem reagált a hírre. Ellenállás 1,3654-nél, támogatás pedig…
Leona Helmsley new yorki milliárdos nemrég mintegy 2,2 milliárd forintnak megfelelő összeget hagyott örökösére. Az új milliárdos egy helyes fehér máltai terrier, a neve Trouble.
Beköszöntött a tél az osztrák Alpokban: Tirol, Salzburg és Karintia tartományokban helyenként 30 centiméteres friss hó hullott a hegyekben szerdára virradóan. Karintiá...
179 kilóval és 90 centivel jött a világra az afrikai elefánt bébi a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdôi Állatparkban. Hazánkban nem született még soha afrikai ormányos.Elefánt áldásnak utoljára 1952-ben örülhettünk utoljára Magyarországon, de az kisebb termetû indiai elefánt volt.
Újabb frontális támadást indított a sajtó ellen a szlovák miniszterelnök. Robert Fico rendkívüli kormányülésen ítélte el a sajtó - szerinte - etikátlan praktikáit.
Jubileumi diplomásait köszönti a Debreceni Egyetem szeptember 8-án az Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumában. Az intézmény az 50, 60, 65 és 75 éve végzett hallgatóit fogadja ünnepi tanácsüléssel.
Kiraboltak egy újpesti patikát. Az elkövető fegyverrel fenyegette meg az alkalmazottakat, majd a bevétellel elmenekült a helyszínről. Azt egyelore nem tudni, hogy mennyi pénzt vitt el a rabló - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Németországban letartóztattak három embert terrorista merénylet gyanúja miatt. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint az iraki háború kudarca megerősítette a terroristaszervezeteket, de ennek ellenére csekély a valószínűsége annak, hogy szeptember 11-én újra sikeres terrorcselekményt hajtana végre valamelyik csoport.
A Fidesz szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) most fogalmazta meg az utóbbi 10 év legsúlyosabb kritikát a költségvetés végrehajtása kapcsán. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke példátlannak nevezte szerdai sajtótájékoztatóján, hogy a 2006-os büdzsé 40 százalékkal tért el a tervezettől.
A keresztény önazonosság, az európai értékrend és az egyházak közötti építő jellegű párbeszéd gondolatának jegyében kezdődött meg szerdán Nagyszebenben a III. Európai Ökumenikus Nagygyűlés.
Beköszöntött a tél az osztrák Alpokban: Tirol, Salzburg és Karintia tartományokban helyenként 30 centiméteres friss hó hullott a hegyekben mára virradóra.
Újra médiaképzést indít fogyatékkal élőknek a Nonprofit Média Központ Alapítvány. A cél hogy a fogyatékossággal élő embereket készítse fel a médiában való aktív közreműködésre, rádiós és televíziós szerkesztő-riporteri valamint tudósítói ismeretek elsajátítása révén. A program 2007. októberétől 2008. februárig tart, jelentkezési határidő: szeptember 15.