Pár nappal a 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulója előtt Németországban lévő katonai és polgári célpontok elleni merényletkísérleteket hiúsítottak meg a német hatóságok. Karlsruhei sajtóértekezletén Monika Harms szövetségi főügyész és Jörg Ziercke, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) elnöke közölte: három, egyértelműen iszlám hátterű gyanúsítottról - két, az iszlám vallásra áttért német…
A Fidesz országos pártigazgatója szerint az emberek a népszavazási kérdésekben pártja mellett állnak, és győzelmet várnak - erről Kubatov Gábor beszélt sajtótájékoztatón szerdán, Füzesgyarmaton. Szerinte az eredményes népszavazás kormányválságot okozhat. "A Fidesz körül jól láthatóan alakul egy új többség ( ), úgy gondolom, hogy ebben az új többségben nagyon sok ember megfordulhat" - mondta. A…
A magyar tűzoltókat annak ellenére küldték ki Görögországba, hogy az erdőtüzekkel küzdő ország nem tűzoltókat, hanem csak műszaki eszközöket kért - mondta Tatár Attila altábornagy szerdán az MTI-nek.
Világszerte egy milliárd ember használja az internetet - ez derült ki a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) szerdán Genfben nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Hiába a kamatadó, befektetni muszáj. Egy éve vezették be a sarcot, a frissen felszabadult pénzekért pedig most sorbaállnak a bankok. Összeállításunkban áttekintjük: ki mit ajánl?
A legfrissebb adatok szerint legkevesebb kilenc halálos áldozatot követelt Nicaraguában a Közép-Amerikára kedden lecsapó Félix hurrikán, amely közép-európai idő szerint kedd éjjel trópusi viharrá szelídült. A trópusi ciklon a Saffir-Simpson skálán legmagasabb, ötös fokozatra erősödött, mielőtt 260 kilométer/óra maximális sebességű széllökésekkel Puerto Cabezas térségében elérte Nicaragua…
Bogdán Árpád, Bollók Csaba és Tarr Béla egy-egy alkotása is szerepel a csütörtökön kezdődő torontói nemzetközi filmfesztiválon - tájékoztatta a Magyar Filmunió szerdán az MTI-t.
Százmillió forintos táblareformot tervez a BKV. A közlekedési cég szóvivője elmondta, hogy a gyorsbuszok piros szín helyett egy E betűt kapnak, a városrészről elnevezett buszoknak számuk is lesz, valamint az egy térségbe tartó járatoknak azonos számmal kezdődik majd a jelzésük.
Több mint egy éven át együtt élt halott nagynénjével egy ötvenegy éves bécsi nő. A rendőrség erősen mumifikálódott állapotban találta meg a kilencvenhat éves korában elhunyt idős rokon holttestét, az osztrák főváros Döbling nevű körzetében lévő lakásban.
Szeptember elsejétől már a magyar Határőrség is használja a Schengeni Információs Rendszert, a SIS-t. Szekeres Tibor, a szervezet szóvivője elmondta: az Unió adatbázisához a határállomásokon máris hozzáférnek a határőrök, a hónap közepére pedig a mobil ellenőrző eszközök is képesek lesznek kapcsolódni a rendszerhez.
Három és fél milliárd eurót követel kártérítésként a német Deutsche Telekom mobilszolgáltató cége, a T-Mobile Lengyelországban a francia Vivendi cégtől. Utóbbi bűne az, hogy az Elektrim Telekomunikacja céggel létrejött lengyelországi távközlési vállalkozása, a Telco akadályozta a németek felerészt birtokolt lengyel távközlési vállalkozásának, a PTC-nek a tevékenységét.
Egy moszkvai bíróságon szerdán a vádlott távollétében megkezdődött a Borisz Berezovszkij orosz milliárdos elleni per - jelentette az ITAR-TASS orosz hírügynökség. A Nagy-Britanniában menekültként élő oroszt azzal vádolják, hogy több mint nyolcmillió dollárt sikkasztott az Aeroflot légitársaságtól.
Drámapedagógus, drogterápiás program vezetője és a sérültek ügyét felkaroló fiatal kapta az idén harmadszor kiadott Pannon Példakép Díjat. Magyarország új példaképei: Nagy Géza, az Ability Park vezetője, Takács Gábor, a Káva Kulturális Műhely alapítója és Victorné Erdős Eszter, a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon létrehozója - hangzott el a Pannon Példakép Alapítvány szerda esti ünnepélyes…
Fogorvosnak adta ki magát, és diploma valamint szakmai gyakorlat nélkül öt éven át praktizált Újszászon egy Romániából érkezett, magyar állampolgárságot szerzett férfi, aki ellen kuruzslás megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
Jelentős értéket képvisel az a különleges vetőburgonya, amelyet Fenékpusztán, mintegy másfél hektáros területről loptak el az elmúlt hetekben - tudatta szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Csizmazia Péter elmondta: az ellopott mennyiség több millió forintot ér. A rendőrök eddig nyolc, többségében fiatal elkövető ellen indítottak eljárást. A gyanúsítottak közül csak három felnőtt…
Egy ember életét vesztette, ketten súlyosan megsérültek szerdán este Kaposváron, miután személygépkocsijukkal egy villanyoszlopnak ütköztek - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Pintér Sándor tájékoztatása szerint a 67-es úton a városból Szigetvár felé vezető úton közlekedő jármű kidöntötte az út menti villanyoszlopot. Egy utas a helyszínen életét vesztette, a két…
A tandíj bevezetésének visszavonására és a valódi felsőoktatási reform elindítására szólította fel a kormányt Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke szerdán Szegeden rendezett tandíjellenes demonstráción. Idén 24 ezerrel kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, mert nem mertek belevágni abba, hogy havonta 10 ezer forintért tanulják ugyanazt, amit eddig ingyen tehettek - mondta az elnök a Szegedi…
A költségvetési céloktól nagyobb matricabevételekből mintegy 5,8 milliárd forintot fordítanak a fő- és mellékút-hálózat burkolatának felújítására az idén - közölte Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón. Tájékoztatása szerint a közbeszerzési eljárás már folyamatban van, a munkák - profiljavítás, burkolat-megerősítés - október…
Kaposváron rendezték meg a rendőr motorkerékpáros és járőr gépkocsivezető verseny országos döntőjét. A megyei selejtezők után a legjobbak mérték össze tudásukat elméletben és a gyakorlatban. A rutinpálya nehézségét mutatja hogy hibapont nélkül senki nem tudta teljesíteni.
A Fidesz elnöke szerint a Magyar Gárda megalapítása rossz válasz a Magyarországon tapasztalható problémák, a válság megoldására; Orbán Viktor erről - az orbanviktor.hu internetes portál szerint - a Budapestre akkreditált nagykövetekkel folytatott tanácskozáson beszélt szerdán Budapesten.
6-1, 6-4-re kikapott Szávay Ágnes Szvetlana Kuznyecova ellen az amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében. Fiatal versenyzőnkön kijött a fáradság a korábbi US Open nyertes orosz ellen. Ági csak néhányszor villantotta meg, valódi tudását, és többször is látszott rajta, hogy tanácstalan a negyedik helyen kiemelt versenyző ellen. Mindemellett bizakodásra ad okot a 18 éves magyar lány…
A Pénzügyminisztérium (PM) valójában nem cáfolja a luxusadó értékhatárának tervezett csökkentését - reagált a Fidesz a tárca szerdai közlésére, amely szerint nem terveznek változásokat a luxusadónál.
A költségvetési céloknál nagyobb matricabevételekből mintegy 5,8 milliárd forintot fordítanak a fő- és mellékút-hálózat burkolatának felújítására az idén.
Az idén Lengyelország legjobb dzsesszzenészei lesznek a csütörtökön kezdődő Debreceni Jazznapok vendégei - jelentette be Siklósi Csaba, a Főnix Rendezvényszervező Kht. programigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben. Emlékeztetett arra, hogy immár 36. alkalommal rendezik meg Magyarország legrégebbi dzsesszfesztiválját. Az utóbbi években megújult seregszemle azonban az idén új szakaszába…
A XI. kerület MSZP-s polgármestere szerint figyelmesebb, szakszerűbb előkészítéssel meg lehetett volna előzni a Tétényi úti balesetet. A 4-es metró építése során, a Tétényi úti metróállomás építkezésének környékén kedd hajnalban a föld súlya alatt eltört egy víznyomócső és egy gázvezeték is. Molnár Gyula az InfoRádiónak elmondta: a Gellért térnél és a Fővám térnél még alaposabban kell elvégezni a…
Szeptember 5-én még sohasem volt ilyen alacsony a nappali maximum hőmérséklet Budapesten, mint szerdán - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese.
Nem a szójatermesztés fokozódása, hanem a belterjes szarvasmarha-tenyésztés a fő felelős az amazóniai őserdő pusztulásáért - mutatta ki egy tanulmány, amelyet egy brazil kormányszervezet tett közzé.
Olaszország északi részén több mint száz személynél jelentkeztek a chikungunya trópusi láz tünetei. Ezen a vidéken a betegséget a tigrisszúnyog terjeszti.
A kiskereskedelem évek óta tartó koncentrációja tovább folytatódott 2007 első félévében - derül ki a GfK Hungária Kereskedelmi Analízisek tanulmányának idei első hat hónapot elemző felméréséből.
Közös listával indul a négy vajdasági magyar párt az Óbecsén szeptember végén sorra kerülő helyi közösségi választásokon - állapodtak meg szerdán a pártok. A magyar pártok összefogására a Vajdaságban a kilencvenes évek eleje óta nem volt példa.
Valamennyi brit és külföldi látogató DNS-adatát fel kellene venni az angol DNS-adatbázisba, jelentette ki szerdán Stephen Sedley bíró, ám Gordon Brown miniszterelnök és több emberjogi szervezet ezzel korántsem ért egyet.
A rézmetszés legnagyobb mestereinek csaknem 200 remekművét ismerheti meg a közönség a Szépművészeti Múzeum legújabb kiállításán, amely pénteken nyílik meg Budapesten. A tárlatot szerdán mutatta be a sajtó képviselőinek Bodnár Szilvia kurátor.
A Fidesz elnöke szerint a Magyar Gárda megalapítása rossz válasz a Magyarországon tapasztalható problémák, a válság megoldására; Orbán Viktor erről - az orbanviktor.hu internetes portál szerint - a Budapestre akkreditált nagykövetekkel folytatott tanácskozáson beszélt szerdán Budapesten. Orbán Viktor és a Fidesz egyre nyögvenyelősebb megfogalmazásokba menekül, hogy a külföld felé úgy tűnjön,…
A francia borok harmadának megtévesztő a címkéje, az ital ugyanis nem abban a régióban készült, ahol a felirat szerint kellett volna, és nem éri el azt a minőséget sem, amelyet a címke szerint kellene - állítja egy fogyasztóvédelmi szervezet.
Hatvan dolgozó - köztük húsz orvos mondhat fel egyszerre a Pécsi Traumatológiai klinikán, ha nem sikerül megegyezniük az ügyeleti díjakról az egyetem vezetésével. Ma egész nap tárgyaltak, megegyezniük azonban nem sikerült.
A negyeddöntőben búcsúzott egyesben Szávay Ágnes az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Az alig 19 éves magyar játékos 6:1, 6:4-re veszített a negyedik helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovával szemben.
Az amerikai hadsereg egy B-52-es bombázóval tévedésből átutaztatott öt atomtöltetet az Egyesült Államok területe felett; több mint három órán át senki nem tudta, hova tűntek a veszélyes fegyverek.
Megnyílt a XX. Moszkvai Nemzetközi Könyvkiállítás és Vásár, amelyen több mint 70 ország mintegy 2500 kiadója összesen 150 ezer új kiadványt mutat be, s amelyen a díszvendég Kína. A kiállításhoz kapcsolódó egyik rendezvényen bemutatnak több, a közelmúltban orosz nyelven megjelent jeles magyar irodalmi műcet.
Szávay Ágnes 6:1, 6:4-re kikapott a negyedik helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovától az amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében, ezzel egyesben búcsúzott a tornától.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye tizenkét településén zárt be az általános iskola, egy községben pedig az óvoda nem fogadja a kicsiket szeptembertől, és mintegy hatszáz pedagógus vesztette el állását - mondta Ódor Ferenc (Fidesz) a megyei közgyűlés elnöke sajtótájékoztatón, szerdán.
A bíróságon kell megharcolnia az örökségért Trouble-nak, a máltai selyemkutyának, amelyre 12 millió dollárt hagyott a gazdája. Az ebet a házvezetőnő pereli be, akit többször is megharapott.
A pozsonyi parlament alkotmányjogi bizottsága szerdán úgy ítélte meg, hogy helyénvaló a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselőcsoportjának indítványa, miszerint a törvényhozás határozatban mondja ki a szlovákiai magyarok II. világháború utáni jogfosztását törvényesítő Benes-dekrétumok érvényességét.