2007. szeptember 29. szombat

szept. 29
9:30
Szüretelnek... (HírExtra)
A szőlő 80 százalékát már leszüretelték, már csak a késői érésű fajtákat szedik a gazdálkodók, Tokaj-hegyalján dolgoznak a szőlőskertekben - tájékoztatta az MTI-t Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára.
szept. 29
9:34
Nagyon pörög Románia (Privátbankár)
Megerősítette pénteken Románia közepes befektetői szuverén adósbesorolásait a Fitch Ratings, amely szerint a román gazdaságot a túlfűtötté válás kockázata terheli. A legnagyobb európai ...
szept. 29
9:36
Hamilton indulhat az élről Japánban (Metropol)
A pontversenyben vezető brit Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes pilótája indulhat az első helyről vasárnap az 58. Forma-1-es gyorsasági világbajnokság tizenötödik futamán, a Japán Nagydíjon.
szept. 29
9:36
Kína alapoz: kezdeni kell valamit a hatalmas tartalékkal (Privátbankár)
A kínai kormány 200 milliárd dolláros alaptőkével állami befektetési alapot hozott létre, hogy jobban kamatoztassa és diverzifikálja a jegybank hatalmas valutatartalékát.
szept. 29
9:40
Filmkészítôk találták ki az ôsanyát (BorsOnline)
„Igen, bevalljuk, médiahack volt” – jelentette ki a „barcikai ôsanya” sírjánál állva tegnap P. Koltai Gábor, a Megy a gôzös címû film producere. A film készítôi és menedzserei tegnap az állítólagos ásatások helyszínén vallották be töredelmesen: valójában ôk találták ki az Álmos nôvérének sírjáról szóló történetet.
szept. 29
9:41
Arra alkalmatlan kórházakban végeztek emlőműtéteket - lapszemle (Infostart)
Az Egészségbiztosítási Felügyelet felmérése szerint az ország 103 kórházában több mint nyolcezer emlőműtétet végeztek tavaly, holott a szakmai ajánlások szerint az intézmények fele alkalmatlan ilyen operációkra.
szept. 29
9:41
Egy lyukas mondat (HírExtra)
A polgári erők, az erős Fidesz-KDNP-szövetség nélkül már esélye sem lenne a demokráciának Magyarországon.” (Orbán Viktor a Magyar Hírlapnak)
szept. 29
9:46
Bodrogi: "Kihasználtam a többiek fáradtságát" (Infostart)
Bodrogi László csütörtökön minden idők legjobb magyar kerékpáros világbajnoki eredményét érte el: ezüstérmes lett a stuttgarti országúti vébé egyéni időfutamában. Az eddigi legjobb magyar szereplés szintén Bodrogi László nevéhez köthető: 2000-ben bronzérmes volt. A magyar kerékpáros csütörtöki sikerével kvalifikálta magát a pekingi olimpiára.
szept. 29
9:47
Kokaint és fegyvert az óvodából (HírExtra)
A Los Angeles-i rendőrség 14 kiló kokaint és 20 kiló marihuánát talált egy helyi óvodában. A rajtaütés során fellelt kokain utcai értéke 252, a marihuánáé 20 millió dollár, közölte a Los Angeles-i rendőrség.
szept. 29
9:47
Ecclestone imádná, ha Alonso és Hamilton összeütközne (F1világ)
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone nem titkolta, annak örülne a legjobban, ha a szezon utolsó versenyének utolsó körében ütközne egymással a McLaren két versenyzője, és így dőlne el a bajnoki cím sorsa.
szept. 29
9:52
Harapjon egy nagyot az egészségbe! (BorsOnline)
Az ôsszel együtt végre itt van egyik legfinomabb gyümölcsünk, a szôlô. A fürtökben álló szemekbôl nem csak falatozni vagy bort készíteni lehet, hanem segítségével szebbek és egészségesebbek is lehetünk. Ez az ízletes csodaszer jó a fogyókúrához, a méregtelenítéshez, sôt még pakolást is készíthet belôle, úgyhogy a legközelebbi vásárláskor érdemes annyit a kosarába pakolnia, hogy mindezt ki tudja…
szept. 29
9:52
Apja és fia egymás után talált elsőre a lyukba (Infostart)
Apja és fia is egyetlen ütésből talált be ugyanabba a lyukba egy új-zélandi golfversenyen.
szept. 29
9:52
Előnyben a Munkáspárt (HírExtra)
Hosszú ideje óta nem tapasztalt előnnyel vezeti a népszerűségi listákat a szombati brit sajtóban közölt legújabb felmérések szerint a brit baloldal legnagyobb politikai ereje, az 1997 óta kormányzó Munkáspárt, és a lapok már csak azt találgatják, hogy Gordon Brown miniszterelnök ezt kihasználva októberre vagy novemberre írja-e ki az előrehozott választásokat.
szept. 29
9:58
Mianmarban ismét elérhető a világháló (Kripto Akadémia)
Rövid időre ismét elérhető volt a világháló szombaton a katonai irányítás alatt álló Mianmarban, ahol előző nap nem lehetett használni az internetet, feltehetően azért, hogy a hatóságok meggátolják megtorló fellépésükről szóló fényképek és tudósítások kikerülését az országból.
szept. 29
9:58
Többet válnak a rákosok (HírExtra)
A méhnyak- és hererákban szenvedő betegek az egészségeseknél nagyobb számban válnak el - derült ki egy kutatásból. Norvég kutatók arról számoltak be, hogy a méhnyakrákban szenvedő nőknek negyven százalékkal nagyobb az esélye arra, hogy elváljanak, mint az egészséges asszonyoknak.
szept. 29
10:03
Dolgozni küldik a tigriseket (Infostart)
Pénzkeresetre fogták Kínában a szibériai tigriseket: a harbini tigrispark 15 állatot adott bérbe öt évre a dél-kínai Hsziamennek, az értük befolyt pénzt pedig az otthon maradottak jobb ellátására fordítják.
szept. 29
10:08
Olvasóink megjósolták Détári bukását (BorsOnline)
Olvasóink már a focibajnokság rajtja elôtt rajt elôtt megjósolták, hogy Détári Lajos nem eszik meg sok kenyeret az edzôfaló soproni klub kispadján. A szavazók több, mint ötvenszázaléka úgy ítélte meg, az egykori világválogatott nem éri meg az ôszi idény végét sem Sopronban. Igazuk lett.
szept. 29
10:09
Már az autóban is tilos dohányozni (HírExtra)
Ezentúl megbüntetik azokat is Nagy-Britanniában, akik a volán mögött dohányoznak - amennyiben munkavégzés céljából vezetik a járművet. Az autópálya-szabályzatot nyolc év után dolgozták át.
szept. 29
10:14
Három kamion ütközött össze az M0-áson (Infostart)
Három kamion ütközött össze az M0-ás autóúton a 18-as kilométerkőnél szombaton délelőtt - közölte az autópálya-rendőrség szóvivője. Gálik Viktória elmondta, hogy a balesetnek egy könnyebb sérültje van, a karambol miatt a forgalom lelassult a Szeged felé vezető oldalon.
szept. 29
10:15
Több magyar Németországban (HírExtra)
Október 1-től 400 fővel több, 4070 magyar építőipari munkás dolgozhat Németországban - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). A kormányközi megállapodásban meghatározott létszámot azonban évek óta csak negyedére - 800-850 fővel - használja ki a magyar fél.
szept. 29
10:20
Totti is játszhat az olasz bajnokság szuperrangadóján (Infostart)
A tavalyi olasz botrány kirobbanásával kezdődött új időszámítás szerinti legeredményesebb két olasz csapat csap ma össze a római Olimpiai Stadionban. A tavalyi bajnok az ezüstérmessel, a kupagyőztes a kupadöntőssel, a Szuperkupa két résztvevője, az aktuális bajnoki tabella első két helyezettje csap össze. Röviden: AS Roma-Inter szuperrangadó este hattól.
szept. 29
10:20
Venus Williams-Kirilenko döntő lesz (HírExtra)
Az első helyen kiemelt amerikai Venus Williams és a negyedikként rangsorolt orosz Marija Kirilenko vívja a szöuli, 145 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna vasárnapi döntőjét.
szept. 29
10:20
Szilvásy is titokban vallott (HírTV)
Gyurcsány Ferenc után Szilvásy György is titokban vallott a Zuschlag-ügyben a Bács-Kiskun megyei főügyészségen. A titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter, a sportminisztérium egykori közigazgatási államtitkára a Magyar Nemzet információi szerint részletes és kimerítő válaszokat adott a pályázati pénzek elosztásáról.
szept. 29
10:26
Tilos lesz a meztelenkedés a Mount Everesten (Infostart)
Be akarják tiltani a nepáli hatóságok a meztelenkedést és az "obszcén jeleneteket" a Mount Everesten. Egy nepáli hegymászó ugyanis tavaly levetkőzött a világ legmagasabb csúcsán.
szept. 29
10:26
Mosley doppingolt? (Infostart)
A tekintélyes Sports Illustrated lap internetes kiadásának értesülése szerint Shane Mosley doppingszerek segítségével készült fel az Oscar de la Hoya elleni ökölvívó világbajnoki címmérkőzésre 2003-ban.
szept. 29
10:26
A nő, mint kísérleti fehéregér (HírExtra)
Szabályozás hiányában tengerimalacok helyett a nőkön próbálják ki az új szépítő eljárásokat - figyelmeztetnek plasztikai sebészek. Amelyik cég eljárását az egyik országban betiltják, az átköltözik egy másik államba, és ott hirdeti tovább a "csodálatos" ránctalanító módszereket.
szept. 29
10:26
Három kamion ütközött az M0-áson (HírTV)
Három kamion koccant össze szombaton reggel az M0-ás körgyűrűn. A baleset az M1-es felől induló oldalon, a 18-as kilométernél történt, reggel fél tíz előtt - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Gálik Viktória, az Autópálya rendőrség szóvivője.
szept. 29
10:31
Obszcénul mutogatott a Buckingham-palota őre - nézze meg! (Infostart)
A brit katonaság vizsgálja, hogy a Buckingham-palota melyik őre tett obszcén mozdulatot szolgálat közben, amikor elvileg egyáltalán nem szabadna moccanniuk.
szept. 29
10:32
Útlezárások hétvégén (HírExtra)
Útlezárásokra lehet számítani Budapesten a mellrák elleni küzdelem jegyében szervezett szombati világtalálkozó és a vasárnap délelőtt kezdődő Rózsaszín Egészségnap rendezvényei miatt. Szombaton nemzetközi betegszervezetek képviselői találkoznak a Magyar Tudományos Akadémián, vasárnap a Rózsaszín Egészségnapon, a főváros több pontján is lesznek rendezvények.
szept. 29
10:37
Nyílnak az energia-pályázatok (Piac és Profit)
Több mint 100 milliárd forint fordítható 2015-ig a megújuló energiaforrások használatát, az energiatakarékosságot szolgáló programokra - mondta Huba Bence, a pályázatokat kiíró, elbíráló Energia Központ Kht. környezetvédelmi igazgatója.
szept. 29
10:37
Bennégett egy család az autóban (BorsOnline)
Négy ember meghalt az M0-ás körgyûrûn a 10-es kilométerkônél, amikor egy kamion hátulról két személyautónak ütközött, és az egyiket egy tartálykocsi alá lökte. A balesetben mindkét jármû kigyulladt, az autóban négy ember életét vesztette.
szept. 29
10:37
Balzsay Károly marad Erdei mellett (Infostart)
A nagyközépsúlyú Balzsay Károly három évvel meghosszabbította szerződését az Universum Box-Promotion csapatával.
szept. 29
10:38
Schumachert bosszantja a buta baleset (F1világ)
Ralf Schumacher csalódottan nyilatkozott a Japán Nagydíj időmérő edzését követően, ahol már az első etapban kiesett, miután összeütközött Sakon Yamamotóval, aki nem látta, hogy a német versenyző megérkezett mellé az egyik kanyarban.
szept. 29
10:43
Kikapott a címvédő (HírExtra)
A német válogatott bravúros, 54-47-es győzelmet aratott a címvédő cseh csapat ellen az olaszországi női kosárlabda Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában.
szept. 29
10:43
Szlovákiába készül a Jobbik és a Magyar Gárda (Alternatív Energia)
Mozgóurnás népszavazást akar tartani a szlovákiai magyarok autonómiájának megteremtése érdekében a Jobbik Magyarországért Mozgalom, melynek tagjai jövő tavasszal a szlovákiai magyar falvakat végigjárva gyűjtenének szavazatokat - írták szombaton pozsonyi lapok, azt állítva, hogy a szavazatszedőket a Magyar Gárda tagjai kísérnék útjukon. A hírt szombaton ugyanazon szerző tollából közölte a Sme című…
szept. 29
10:49
Török Gábor: A Fidesz a népszavazási kampánnyal már a választásokra készül (Infostart)
A Fidesz a népszavazási kampányban már a 2010-es választásokra készül, hogy minél erősebb legyen és meg tudja nyerni azt - véli Török Gábor politológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A Vision Consulting igazgatója arról is beszélt: általános, hogy a politikusok visszaélnek hatalmukkal. A szakember szerint az a kérdés, hogy hoz-e változást a politikai hozzáállásban, ahogy fogalmazott, a…
szept. 29
10:49
Pokolgépes merénylet: 27 halott (HírExtra)
Pokolgépes merénylet következtében legalább 27 afgán katona és civil vesztette életét, mintegy 21-en pedig megsebesültek - közölte a rendőrség.
szept. 29
10:49
Robbantás Kabulban - 31 halott (HírTV)
31 halottja van a szombati kabuli robbantásnak - jelentette az AFP hírügynökség afgán forrásokra hivatkozva. A detonációban több tucat ember súlyosan megsérült, közülük tizenhétnek az állapota válságos.
szept. 29
10:54
Több építőipari munkás mehet a németekhez (Privátbankár)
Október 1-jétől 400 fővel több, 4070 magyar építőipari munkás dolgozhat Németországban - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). A kormányközi megállapodásban me...
szept. 29
10:55
EU-döntés is elég lenne Koszovóról (HírExtra)
Ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hoz döntést Koszovó jövőjéről, az Európai Uniónak kellene rendeznie a kérdést - mondták a térség államainak házelnökei budapesti tárgyalásaikon az MTI-nek.
szept. 29
10:55
Megérkezett az ENSZ különmegbízottja Burmába (HírTV)
Megérkezett Burmába és azonnal a fővárosba, Pjinmanába sietett az ENSZ különmegbízottja szombaton. Ibrahim Gambari a tervek szerint azonnal tárgyalásokat kezd az ország katonai vezetésével, hogy vessen véget a demokráciát követeli tüntetők elleni erőszaknak és találjon békés megoldást a problémára.
szept. 29
11:01
Zséda anya lett (HírExtra)
Megszületett Zséda kisfia. Nimród 3420 grammal, 57 centivel jött világra. Az énekesnő tegnap hozta világra gyermekét - írja a Blikk. Takács Nimród pontosan érkezett, mert éppen tegnapra várták.
szept. 29
11:06
Nyugtató tej (Privátbankár)
Feszültségoldó tejet hoz forgalomba felnőttek számára egy tejüzem Japánban. A tejben nincs mesterséges nyugtató, csakis természetadta, nevezetesen melatonin nevű hormon.MTI
szept. 29
11:06
Klaudia az álomlány? (BorsOnline)
Nem ment el a randevúra Sándor, aki pedig ország-világ elôtt beszélt meg találkozót a rádión keresztül azzal a rejtélyes lovas hölggyel, akit kedden délután pillantott meg a Pilisben. A Bors megpróbálta megkeresni a lányt, és kizárásos alapon arra jutottunk, hogy csakis Klaudia lehetett az.
szept. 29
11:06
Horn memóriazavarral is küzd (HírExtra)
24 órás megfigyelés alatt tartják az orvosok Horn Gyulát -írja a Bors. A volt miniszterelnököt az Állami Egészségügyi Központban ápolják, az osztályán biztonsági őr áll és kamerákkkal is figyelik a szocialista politikus szobáját.
szept. 29
11:12
Szilvásy György is titokban vallott (HírExtra)
Tanúként hallgatta ki pénteken Szilvásy Görgyöt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Zuschlag-ügy kapcsán -írj a Magyra Nemzet. A jelenlegi titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter korábban a sportminisztérium közigazgatási államtitkára volt.
szept. 29
11:12
Újból megbírságolták Gyurcsány cégeit (HírTV)
Újabb bírságot szabtak ki Gyurcsány Ferenc egykori cégeire. A miniszterelnök még sportminisztersége idején függesztette fel a tulajdonosi jogok gyakorlását a Motim társaságok élén. Ezekre idén a munka- és a pihenőidő szabályainak megszegése miatt négyszázezer, valamint egymillió hétszázezer forintos bírságot szabtak ki az ellenőrző szervek.
szept. 29
11:12
A Himalája indiai részén meghalt egy hegymászó, százan szorult helyzetben a havazásban (Kripto Akadémia)
Legalább egy hegymászó meghalt, több mint száz nehéz helyzetbe került, többek között orosz, német és ausztrál állampolgárok, a Himalája indiai részén, miután a térségben rendkívül heves havazás volt - közölte egy helyi tisztviselő szombaton. A hatóságoknak pénteken megszűnt a kapcsolatuk a hegymászókkal, amikor műholdas telefonjuk lemerült - közölte P.C. Dandrijal. A meghalt hegymászó nevét és…
szept. 29
11:12
Liuzzi szerint mákja volt Vettelnek (F1világ)
A Toro Rosso olasz versenyzője, Vitantonio Liuzzi elárulta, csak azért tudott újonc márkatársa bekerülni az első tízbe, mert ellentétben vele, autója vizes pályára volt beállítva, ami akár hátrányt is jelenthet majd számára a holnapi versenyen.
szept. 29
11:17
Nyugtató tej felnőtteknek (Privátbankár)
Feszültségoldó tejet hoz forgalomba felnőttek számára egy tejüzem Japánban. A tejben nincs mesterséges nyugtató, csakis természetadta, nevezetesen melatonin nevű hormon.

Keresés