2007. szeptember 27. csütörtök

szept. 27
12:56
Fidesz: az MSZP-n belül "tombol a feketegazdaság" (Alternatív Energia)
A Fidesz arra szólítja fel Gyurcsány Ferencet, hogy számoljon el, "milyen módszerekkel kerültek magánzsebekbe uniós közpénzek" - közölte Nógrádi Zoltán, a párt parlamenti képviselője. Az ellenzéki politikus annak kapcsán beszélt erről, hogy szerdán a Hír Tv bemutatott egy 2005-ban készült rejtett kamerás felvételt, amelyben az uniós pályázatok "lefölözésének" módszerét ismerteti egy vállalkozóval…
szept. 27
12:57
Rajtunk is üthet egyet a hitelválság (Privátbankár)
Kelet-Európa országait nem érintették eddig a globális hitelpiaci válság okozta megrázkódtatások, de több ország sebezhető, mivel a tekintélyes külső egyensúlytalanság miatt akadozhat a hiteláramlás - közölte a Világbank.
szept. 27
13:00
A rendőrség tanúkat keresgél (HírExtra)
A rendőrség még mindig szemtanúk, főleg a villamos utasainak jelentkezését várja az augusztus elején, Budapesten történt halálos villamosbaleset ügyében. Az eddigi adatok szerint a villamos egyik ajtaja becsípte egy leszálló utas kezét, majd a szerelvény 160 méteren vonszolta maga után. Mire a villamos megállt, az idős asszony meghalt.
szept. 27
13:02
Szétoszlatták a tüntető tömeget Rangun központjában (HírExtra)
A mianmari biztonsági erőknek sikerült szétoszlatniuk csütörtök délelőtt a tüntetők több tízezres tömegét Rangun központjában. Hangszórókon át ultimátumot intéztek a Szule-pagoda közelében összegyűltekhez, tíz percet adva a kormány által kihirdetett gyülekezési tilalommal dacoló tömegnek a szétoszlásra. Kevéssel később figyelmeztető lövéseket adtak le.
szept. 27
13:03
Alonso jövőre is marad a McLarennél (F1világ)
Annak ellenére, hogy sokan már a Renault-ban, merészebbek pedig a Ferrariban látják Alonsót, maga az érintett megerősítette, nem szándékozik elhagyni a McLarent, ahol a kezdeti nehézségek után egyre jobban érzi magát.
szept. 27
13:04
MSZP: A kormány célja a feketegazdaság visszaszorítása (Infostart)
Az MSZP frakció támogatja a kormány feketegazdaság visszaszorítására tett intézkedéseit. Alexa Tibor a nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselője szerint a fogyasztóvédelem tervezett erősítésével eredményesebben lehet küzdeni a feketegazdasággal szemben.
szept. 27
13:04
Plusz pénz a tanároknak (HírExtra)
Több mint félezer iskola 226 fenntartója nyújtott be pályázatot az egymilliárd forintos teljesítménymotivációs alapra, amelynek lényege, hogy plusz pénzzel jutalmazza a kiemelkedően teljesítő tanárokat. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) körülbelül a pályamunkák felét fogadta el, így összesen 280 iskola 10 ezer 119 pedagógusa kaphat kiegészítő juttatást a munkájáért.
szept. 27
13:05
Minden út Rómába vezet (HírExtra)
A második legnagyobb thai városban, Csiangmajban rendezett súlyemelő-vb két szempontból különösen kiemelt fontosságú volt a házigazdák számára. Egyfelől azért, mert az ez évi sportági csúcsesemény a 2008-as, pekingi nyári olimpiára selejtezett, másfelől mert a kvalifikációs világbajnoksággal is tisztelegni kívántak szeretett uralkodójuk Bhumibol Adulyadej király előtt.
szept. 27
13:05
Mutyizást oktattak a titkos videón (Blikk)
Arról oktatott ki egy vállalkozót egy rejtett kamerás felvétel szerint Weiszenberger László volt kiskunhalasi kistérségi megbízott, jelenleg önkormányzati koordinátor és az MSZP önkormányzati képviselője, hogy miként lehet az uniós pályázati pénzek egy részét lenyúlni. Az ügyészség nyomozást rendelt el az ügyben, Gyurcsány Ferenc pedig kezdményezte az érintett felmentését.
szept. 27
13:06
NZD-JPY Emelkedés a csatornán belül (HírTV)
Az NZD-JPY-t 86,84-en jegyzik. a devizapár szeptember 9-e óta felfelé mozog emelkedö trendcsatornájában. Miután ma átlépték a 86,01-es értéket, a 88,79-es érték lett a cél. Mivel a devizaár túlvásárolt helyzetbe került, érdemes stoppal biztosítani a longokat. Támogatás 86,01-nél található. in-GFX
szept. 27
13:06
Sport, turisztikai és ifjúsági kabinet az SZDSZ-ben (Alternatív Energia)
Sport, turisztikai és ifjúsági kabinetet hozott létre az SZDSZ - jelentette be Világosi Gábor, a párt országos ügyvivője, a kabinet vezetője csütörtökön Egerben. A testülettől a politikai döntések szakmai megalapozását várja az SZDSZ - közölte az Országgyűlés liberális alelnöke. A politikus, a Turizmus Világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: a tervek szerint az Országgyűlés,…
szept. 27
13:07
Egyre szélesebb a botrány (HírExtra)
Már júliusban hírt adott a Halasi Tükör nevű kiskunhalasi hetilap arról a vélhetően korrupciós ügyletet rejtett kamerával rögzítő felvételről, amelyet a HírTV hozott nyilvánosságra - közölte a lap főszerkesztője csütörtökön az MTI-vel.
szept. 27
13:09
Alonso döntésére vár a teljes F1-es mezôny (BorsOnline)
A hétvégén - magyar idô szerint kora reggel - soron következô Japán Nagydíj elôtt folynak a találgatások nemcsak magáról a versenyrôl, hanem a várható pilótakeringôrôl is. A pálya új, a versenyzôk a régiek, ám hogy mi fog történni a hétvégén, arról mindenki csak találgat
szept. 27
13:10
Recept: Baconba bújt szűz vargányamártással (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 sertésszűz 20 dkg bacon szeletelve sült oldalas fűszerkeverék 2-3 evőkanál zsír (lehetőleg mangalica) pácoláshoz tej, fokhagyma 20 dkg vargányagomba 2 dl tejszín petrezselyem 1 evőkanál zöldbors vagy színes bors keverék kevés vaj és étolaj 1 kis fej vöröshagyma
szept. 27
13:10
A magyar televíziózásról (HírExtra)
A magyar televíziózás ötvenedik évfordulójára jelent meg "A mi televíziónk" című kötet. A könyvben összesen 144 közéleti személyiség adott választ arra a kérdésre, hogy milyen televíziót szeretne? Tudósok, és zenészek, írók és sportolók, festők és orvosok, és nem utolsósorban tévés szakemberek gondolkodtak el azon, hogy milyen tévét álmodnának meg maguknak, másoknak.
szept. 27
13:11
Autójában égett egy fiatalember Kocsordon (HírTV)
Meghalt egy fiatalember, aki csütörtökön délelőtt saját kocsijában égett meg Kocsordon. Az autó a házának udvarán állt, egyelőre nem tudni, mitől gyulladt ki. A kiégett kocsiban egy gázpalackot is találtak.
szept. 27
13:12
Sólyom levelét megírta (HírExtra)
Sólyom László részvéttáviratában biztosította együttérzéséről Nguyen Minh Trietet, a Vietnami Szocialista Köztársaság elnökét a Can Tho városában összeomlott híd katasztrófája miatt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön.
szept. 27
13:13
Végre döntött a BA: fellélegezhet az Airbus (Privátbankár)
Kihirdette döntését az új repülőgép-beszerzésekről a British Airways, melyet a piac már hónapok óta izgatottan várt. A légiflotta megújításához 12 Airbus A380 és 24 Boeing 787 típusú gépet vásárolnak.
szept. 27
13:15
!FORRADALOM? a Műcsarnokban (Infostart)
A forradalmak lényegi kérdéseit és megjelenési formáit vizsgálja a Műcsarnok csütörtökön nyílt !FORRADALOM? című kiállítása, a tüntetések, spontán megnyilvánulások, a média, a nyilvánosság és azok szimbolikus megjelenésének szerepét.
szept. 27
13:16
Nem hagyják, hogy kiderüljön az igazság (HírExtra)
Nem függesztette fel a parlament Juhászné Lévai Katalin mentelmi jogát hétfőn, a szocialista képviselők szavazatai nyomán, holott a felfüggesztést a Mentelmi bizottság szocialista tagjai is javasolták. Az SZDSZ ifjúsági tagozata megdöbbent az ügyön, és nyílt levelet írt Lendvai Ildikónak. Mit lehet tenni ilyenkor? Meddig terjed ki a képviselők mentelmi joga?
szept. 27
13:16
Fidesz-KDNP: Wass Albert kapja vissza állampolgárságát (HírTV)
Levélben kérik ellenzéki képviselők Sólyom Lászlót, hogy születésének századik évfordulójára segítsen visszaállítani Wass Albert magyar állampolgárságát.
szept. 27
13:18
Új államtitkár (HírExtra)
Nem kívánta kommentálni az SZDSZ ügyvivője az Inforádió értesülését, mely szerint az új egészségügyi államtitkár személyére csak egy jelölt van, Kincses Gyula. Horn Gábor mindössze annyit mondott, hogy az Egészségügyi Stratégiai Intézet főigazgatója a jelöltek között van, a döntés pedig csütörtök este, az SZDSZ ügyvivői ülésén születhet meg.
szept. 27
13:20
Döbbenetes! (HírExtra)
Több mint százezerrel emelkedett a mobil-előfizetők száma augusztusban. A hónap végén több mint 10 millió 380 ezer előfizetés volt az országban, azaz száz lakosra körülbelül 103 jutott - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság csütörtökön.
szept. 27
13:21
Kétszer egysávos külső körutat épít a főváros (Infostart)
Az úgynevezett külső-keleti körút megépítéséhez szükséges szabályozási tervről és a fővárosi tulajdonú önkormányzati bérlakások bérleti díjának emeléséről is tárgyalt csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
szept. 27
13:21
Pénteken ítéletet hirdetnek a fűszerpaprika-ügyben (Blikk)
szept. 27
13:21
Koncert a Millenárison (HírExtra)
A fiatalokból álló Lakatos Pecek Trió lép fel október 4-én a Millenáris Teátrumban, a formáció vendége Oláh Szabolcs gitáros lesz a Raiffeisen Jazz Klub sorozatában - tájékoztatta H. Magyar Kornél programmenedzser az MTI-t csütörtökön.
szept. 27
13:22
Mindenki cáfolja a "titkot" (HírExtra)
Nem lesz kormányátalakítás - cáfolta a Magyar Nemzetben megjelenteket újságírók előtt Daróczi Dávid kormányszóvivő csütörtökön. Korábban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is azt mondta, hogy nincs szó a kabinet vagy a minisztériumok átalakításáról, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter pedig kijelentette, az SZDSZ-es tárcákon belül biztos nem lesz változás.
szept. 27
13:22
Sorsoltak a Magyar Kupában (HírTV)
Kisorsolták a Magyar Kupa 5.fordulójának párosításait csütörtökön az MLSZ székházában. A legjobb nyolc közé jutásért a címvédő Honvéd a szintén első osztályú Sopront fogadja, a Győri ETO pedig a Fehérvár ellen lép pályára. A többi élvonalbeli gárda alsóbb osztályú ellenfelet kapott.
szept. 27
13:23
Nyilvános akasztás Iránban (Blikk)
szept. 27
13:23
Csúcstalálkozó Bázelben (HírExtra)
Szerdán Bázelben járt Kiss István és Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, illetve főtitkára, s a 2011-es férfi kézilabda-világbajnokságra benyújtott kandidálásról tárgyalt a nemzetközi szövetség (IHF) vezetőivel.
szept. 27
13:24
Buktak a gáz csalók (HírExtra)
Az első adatok szerint Győr-Moson-Sopron megyében 1860 kérvényező akarta megtéveszteni a Magyar Államkincstárt azzal, hogy jogtalanul kért gázártámogatást - tudta meg a Kisalföld. Volt, aki a kérvényben nem tüntette fel a családi, vagy külföldi jövedelmeit, mások egyszerűen rossz számokat írtak az adóbevallásba, és mást a beadványba.
szept. 27
13:25
Az éves uniós költségvetés dupláját csalják el adóban (Infostart)
Illuzórikus az a törekvés, hogy egységes, uniformizált adórendszer legyen az Európai Unióban belátható időn belül - mondta Gyurcsány Ferenc az Európai Unió tagállamai adóhivatali vezetőinek szakmai tanácskozásán a Parlamentben. Kovács László, az unió adóügyi biztosa szerint az adócsalás elleni közös uniós fellépés, minden tagállam érdeke, hiszen a mértéke éves szinten eléri a 200-250 milliárd…
szept. 27
13:27
Füvezett a foci sztár (HírExtra)
Pozitív drogtesztet produkált Michael Vick, az illegális kutyaviadalok szervezése miatt eltiltott amerikaifutball-sztár.
szept. 27
13:29
Kaposvár kapta a Ferencvárost (HírExtra)
A Kaposvár kapta ellenfélnek a másodosztályú Ferencváros csapatát a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének sorsolásán.
szept. 27
13:29
Épülhet az új körút - vajon segít az EU? (Privátbankár)
Egyhangú szavazással elfogadta a Fővárosi Közgyűlés azt a szabályozási tervet, amely alapján megépülhet az öt kerületet összekötő, 5,6 kilométeres haránt irányú külső kerületi körút a Soroksári út és a Nagytarcsai út között.
szept. 27
13:32
Változás a Puskás Akadémián (HírExtra)
Ünnepélyes keretek között átadták a edzőpályarendszert a felcsúti labdarúgó Puskás Akadémián.
szept. 27
13:34
Túlélőket keresnek (HírExtra)
Több mint 36 órával a katasztrófa után még mindig túlélők után kutatnak a vietnámi hídomlás helyszínén. My Hoa városka közelében szerda reggel szakadt le egy épülőfélben lévő híd egy darabja, rajta állítólag 250-nél is több munkással.
szept. 27
13:35
Kamatot vállal át a kormány (Piac és Profit)
Az Európai Unió környezetvédelmi támogatásainak lehívása szempontjából kulcsfontosságú, hogy jövőre a költségvetésből megfelelő mértékű forrás jusson az érintett önkormányzatoknak a pályázáshoz szükséges önerő biztosításához - mondta Dióssy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára egy konferencián Budapesten.
szept. 27
13:36
7,75 kilót nyom a tizenkettedik gyereke – fotóval (BorsOnline)
Császármetszéssel jött a világra Nadia. Még jó, hogy az édesanyja nem a természetes szülést választotta, mert az orosz kislány 7,75 kilogrammot nyom. A családot is sokkolta a termetes baba látványa, de biztosan „megbirkóznak” vele, hiszen tizenegy testvére van.
szept. 27
13:37
Zuschlagot kizárták (HírExtra)
Kizárta soraiból Zuschlag Jánost és személyi titkárát, Katus Istvánt a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciója - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Balogh László frakcióvezető.
szept. 27
13:38
AUD-CHF Nagyfokú emelkedés (HírTV)
Az AUD-CHF-et ma 1,0318-on jegyzik. A devizapár augusztus közepe óta emelkedö trendben mozog. Az ausztrál dollárt sokkal inkább rosszul érintették az amerikai pénzpiaci turbulenciák, mint a többi nyersanyagdevizát. az ausztrál dollár ezzel emelkedö potenciálra tett szert, föleg hogy emelkednek a nyersanyagárak. Tegnap átlépték az 1,0201-es értéket, így potenciál nyílt 1,0350-ig, és 1,0400-ig.…
szept. 27
13:39
Épülhet a külső pesti körút (HírExtra)
Egyhangú szavazással elfogadta a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön azt a szabályozási tervet, amely alapján megépülhet az öt kerületet összekötő, 5,6 kilométeres haránt irányú külső kerületi körút a Soroksári út és a Nagytarcsai út között.
szept. 27
13:40
KSH: aggasztóbb a népesség csökkenésénél az ország korösszetétele (HírTV)
Míg az Európai Unióban összességében véve lassult a népességgyarapodás, addig Magyarországon népesség fogyásról beszélhetünk továbbra is - mondta el a Független Hírügynökségnek a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, Melegh Attila. A szakember hozzátette: a hozzánk érkező bevándorlóknak köszönhetően nem csökkent még jobban a népesség, a migránsok…
szept. 27
13:41
Kórházak kismamapasszolása (HírExtra)
Öt kórház hétszer utasította el Japánban, hogy ellásson egy külföldi kismamát, aki pár órával korábban otthon szülte meg gyermekét.
szept. 27
13:42
"Hagynunk kell, hogy a múlt történelemmé váljon" (Infostart)
Kiállítással, könyvbemutatóval és filmvetítéssel emlékeznek meg csütörtökön a 60 évvel ezelőtti magyar-csehszlovák lakosságcseréről a Terror Háza múzeumban, amelynek során mintegy 90 ezer magyart űztek el lakóhelyükről. Schmidt Mária, az intézmény igazgatója szerint csak úgy tudunk Európa egyenrangú polgárai lenni, ha a hagyjuk, hogy a múlt történelemmé váljon; épp ezért szomorú, hogy a szlovák…
szept. 27
13:42
Pálinka özön (HírExtra)
Több mint 15 pálinkafőző és -kereskedő cég vonul fel standjaival szeptember 28. és 30. között a belvárosi Vigadó téren: a Pálinka Promenádhoz kulturális programok is kapcsolódnak.
szept. 27
13:43
Zuschlagot kizárták a megyei MSZP-frakciójából (Alternatív Energia)
Kizárta soraiból Zuschlag Jánost és személyi titkárát, Katus Ferencet a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciója - tudatta Balogh László frakcióvezető. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés MSZP-frakciója nem vállal semmilyen közösséget Zuschlag János és Katus Ferenc gyanúsítottakkal - írta közleményében a szocialista képviselőcsoport vezetője.
szept. 27
13:47
A megyei közgyűlés szocialista frakciója kizárta Zuschlag Jánost (Infostart)
Kizárta soraiból Zuschlag Jánost és személyi titkárát, Katus Ferencet a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciója - közölte Balogh László frakcióvezető.
szept. 27
13:48
EUR-CZK Változatlan cseh alapkamat (HírTV)
Az EUR-CZK-t majdnem változatlanul 27,597-en jegyzik, miután a cseh Jegybank a várt szerint változatlanul 3,25%-on hagyta alapkamatát. Azzal számolnak, hogy egyelöre 27,450 és 27,700 között mozog az árfolyam. Bár továbbra is csökken a devizapár árfolyama, többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült tartósan átlépni a 27,500-as értéket. in-GFX
szept. 27
13:48
Bajnai kezdeményezte "lefölözős" Weiszenberger felfüggesztését (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon azt kérte a kollégáitól, hogy haladéktalanul függesszék fel Weiszenberger László volt kiskunhalasi kistérségi megbízott munkaviszonyát. A miniszter elmondta: úgy tudja, hogy a rendőrség már vizsgálódik az ügyben. Mint ismert, tegnap a HírTv olyan rejtett kamerás felvételeket mutatott be, amelyen a megbízott az "uniós pályázatok lefölözésének módszerét" ismertette egy helyi…

Keresés