2007. szeptember 27. csütörtök

szept. 27
17:21
Pajtában lakik egy család (HírExtra)
Négy éve egy rozoga vályogpajtában lakik egy öttagú család a Baranya megyei Egerágon, mert a házukat életveszélyessé nyilvánították. Borbásék 2002-ben négymillió forintból egy faházat építettek egy vállalkozóval. Ez el is készült, de egy év bentlakás után a falak elváltak egymástól, a házat pedig életveszélyessé nyilvánították, a családnak ki kellett költöznie.
szept. 27
17:23
Kilencen haltak meg a tüntetésben (HírExtra)
Kilencen vesztették életüket csütörtökön a burmai (Mianmar) kormányellenes tüntetésekben- jelentette a helyi állami média. Az áldozatok közt van egy japán férfi is. A demonstrációban 11 tüntető, köztük egy asszony és 31 rendőr sérült meg.
szept. 27
17:26
Múzeumok seregszemléje októbertől (HírExtra)
Csaknem hetven múzeum több mint négyszáz programja várja hat héten keresztül országszerte az érdeklődőket az idei Múzeumok Őszi Fesztiválján. A rendezvénysorozatra legalább harmincezer látogatót várnak a szervezők - hangzott el a programsorozat csütörtöki beharangozóján.
szept. 27
17:27
Országúti kerékpár-vb: Bodrogi László ezüstérmes az egyéni időfutamban (Metropol)
Bodrogi László ezüstérmet nyert a stuttgarti országúti kerékpár-világbajnokság egyéni időfutamában, ezzel egyúttal olimpiai kvótát szerzett.
szept. 27
17:28
Aszálysújtotta területnek nyilvánította Magyarországot az agrárminiszter (Infostart)
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a száraz nyári időjárás miatt aszálysújtott területnek nyilvánította Magyarország mezőgazdasági földjeit. Ezzel megnyílt a gazdák előtt a vis maior keret. A Magosz szerint azonban ez az intézkedés megkésett.
szept. 27
17:28
Orbán: Maffiamódszerekkel osztják a pénzeket (Privátbankár)
"Zuschlag-modell" érvényesül nem csak az ifjúsági pénzek, hanem az uniós pénzek elosztásánál és a társadalombiztosítás átalakításában is - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke sajtótájékoztatóján.
szept. 27
17:32
Ugyanolyan sok a munkanélküli (HírExtra)
Nincs érdemi változás a munkanélküliség terén, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján nem csökkent a tartósan munkanélküliek száma - mondta Bernáth Ildikó, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának fideszes alelnöke csütörtökön az MTI-nek.
szept. 27
17:32
Gyurcsány: A kényszer vitt rá a szigorra (HírTV)
Magyarországon a jövedelmeknek becslések szerint még mindig a 18-20 százaléka részben vagy egészben kikerüli az adórendszert - mondta a kormányfő az európai adóhivatalok budapesti vezetői fórumán csütörtökön a Parlamentben. A rendszerváltás óta azonban most van először kimutatható, számszerű eredménye az adószigornak, amelyre, "minket is a kényszer vitt rá, ha nagyon őszinte vagyok" - fogalmazott…
szept. 27
17:36
A mi televíziónk: sokszínű vélemények Mádl Ferenctől Talmácsi Gáborig (Infostart)
A magyar televíziózás 50. évfordulójának alkalmából Baló György, Heltai Péter, Körmendy-Ékes Judit és Pléh Csaba 143 közéleti szereplőt, művészt, sportolót és tudóst kérdezett meg arról, hogy milyen televíziót szeretnének. A válaszokból született: "A mi televíziónk" című könyv - mondta az InfoRádiónak Heltai Péter, a kötet főszerkesztője.
szept. 27
17:37
7500 pedagógust bocsátanak el (HírExtra)
A szaktárca becslései szerint a pedagógus-elbocsátások végleges száma nem éri majd el a 7500-at. Jelenleg valamivel több, mint 5800-an vannak állás nélkül, nekik a különböző tovább- és átképzési programok nyújthatnak segítséget. Ezeket központilag finanszírozzák, vagyis a tanároknak nem kell fizetniük érte.
szept. 27
17:38
EUR-USD Erösödö dollár (HírTV)
A gyenge amerikai ingatlanpiaci adatok ellenére is erösödött ma a dollár az euróval szemben. Az EUR-USD maga mögött hagyta az 1,4189-es mindenkori csúcsot, és visszaesett 1,4144-re. A kereskedök szerint a visszaesés nem ad okot aggodalomra. A befektetök hajlottak a nyereség-kivétekre. Az új ingatlan-eladások száma ugyan elmaradt az elözö havi értéktöl, de a befektetök még rosszabb adatokra…
szept. 27
17:39
Hogyan tegyük biztonságossá gépeinket? (Piac és Profit)
Piaci felmérések azt mutatják, hogy, hogy a vállalatok folyamatosan az elektronikus levelezésre, internetezésre, illetve ezek biztonságára költenek a legtöbbet.
szept. 27
17:40
Előkészítetlennek tartja a dugódíj bevezetését a Magyar Autóklub (HírTV)
Előkészítetlennek tartja, ezért elutasítja a Magyar Autóklub a dugódíj bevezetését a fővárosban. Amíg nem épül meg a körgyűrű, annak mentén pedig a mélygarázsok, P+R parkolók és az elővárosi vasútvonalak, nem várható el a Budapest vonzáskörében élőktől, hogy egy olyan díjat fizessenek, amelyért cserébe semmilyen szolgáltatást nem kapnak - áll a szervezet csütörtöki közleményében.
szept. 27
17:41
Halálosan megfenyegették Halle Berry-t és gyermekét (BorsOnline)
Szokatlan módon testőrök hadával bástyázta körül magát az általában gorillák nélkül mászkáló Halle Berry. Az ok: a színésznőt és születendő gyermekét egy rasszista halálosan megfenyegette.
szept. 27
17:42
Rekordot döntött az euró (HírTV)
Az euró újabb rekordot döntött a dollárral szemben csütörtökön. Egy euró most 1,4166 amerikai dollárt ér, amivel lekörözte a szerdán beállított 1,4162 dolláros rekordját. A kereskedők gyenge amerikai gazdasági mutatókat várnak.
szept. 27
17:42
Nem létező strand a neten (HírExtra)
Egy internetes oldalon türkizkék tenger, aranyló part és pálmafák képei vonzzák a szörfösöket - Angliába. Az oldal csaknem 7 000 látogatóját azonban csalódás érheti, mivel ez csupán egy virtuális szörfparadicsom - figyelmeztetett csütörtökön az AFP francia hírügynökség. Az ötletgazda, Jonty Haywood, csupán viccnek szánta az oldalt.
szept. 27
17:44
Pénteken nem lehet kereskedni a Pannonplast-papírokkal (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója felfüggesztette a Pannonplast kereskedését péntekre - közölték a BÉT honlapján. A tájékoztatás szerint a felfüggesztést az indokolta, hogy a cég...
szept. 27
17:47
Kilenc halálos áldozat árán megtisztította a hadsereg Rangun központját - videókkal (Infostart)
Rangun központját megtisztították a tüntetőktől a burmai katonák, akik több helyen is géppisztolysorozatokat lőttek a tiltakozók közé. Legalább kilenc ember, köztük egy japán fotós életét vesztette.
szept. 27
17:48
Előzetesben a rendőr (HírExtra)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két fővárosi rendőrt, akik ellen vesztegetés gyanúja miatt indított eljárást a nyomozó ügyészség. Először - szeptember 17-én - az egyik rendőrt vették őrizetbe, majd egy nappal később, meghallgatását követően a társát is. Az ügyészség azt továbbra sem árulja el, hogy pontosan mit követtek el a rendőrök.
szept. 27
17:49
Záró kommentár (HírTV)
A mai nap csúcspontját a délutáni amerikai adatok jelentették. Miután azt beszélték, hogy a vártnál nagyobb mértékben, 1,0%-kal csökkenhetnek az új ingatlan-eladások, az EUR-USD új mindenkori csúcsot ért el 1,4174-nél. Az M3-as pénzmennyiség augusztusban 11,6%-kal emelkedett, elmaradva ezzel a 11,75-os elvárástól. Ez arra ural, hogy még nem sikerül kordában tartani az EU-s inflációt. A német…
szept. 27
17:50
MSZP: hazudozik a hazugságbábut égető várpalotai polgármester (Alternatív Energia)
Deák Istvánné, Várpalota szocialista országgyűlési képviselője szerint valótlanságot állított a város fideszes polgármestere, amikor arról beszélt, hogy nem tudott a Magyar Gárda vasárnapi rendezvényéről, amit a városban tartottak. Az MSZP-s politikus erről csütörtökön nyilatkozot.
szept. 27
17:51
Állami kitüntetéseket vettek át a Sándor-palotában (HírTV)
A Sándor-palotában vette át érdemrendjét az a hat kitüntetett, akik augusztus 20-án nem tudtak megjelenni az ünnepségen.
szept. 27
17:52
Hat héten át tart a Múzeumok Őszi Fesztiválja (Infostart)
Mintegy 70 múzeum közel 400 programmal várja a látogatókat és a szakembereket a Múzeumok Őszi Fesztiválján - közölte a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ igazgatója. Káldy Mária hozzátette: a hat héten át tartó rendezvény október elsején kezdődik.
szept. 27
17:53
Orbán: A Zuschlag-modell általánossá vált (HírTV)
A Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett új baloldal elfoglalta a politikai baloldalt, és az állami pénzeket maffiamódszerekkel osztják szét - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Budapesten.
szept. 27
17:53
A franciák nem hisznek Iránnak (HírExtra)
Franciaország nem hisz abban, hogy Irán nukleáris programja valóban békés célokat szolgál-e. Erről a francia elnök, Nicolas Sarkozy hivatala számolt be csütörtökön. David Martinon szóvivő azt mondta egy sajtótájékoztatón: mindenki tisztában van azzal, hogy az iráni programnak vannak katonai célkitűzései is.
szept. 27
17:54
190 milliárd dollárt háborúzna el a Pentagon (HírTV)
A Pentagon ismét rekord összeget kér az iraki és az afganisztáni háború folytatására. Az amerikai védelmi minisztérium összesen 190 milliárd dollár megszavazását kérte a Kongresszustól.
szept. 27
17:55
Baleset az 1-es vonalán (HírExtra)
Baleset akadályozza az 1-es villamos forgalmát a Vörösvári úton Budapesten. Két autó ütközött össze a vágányokon a Szőlő utcánál csütörtök délután.
szept. 27
17:57
Nem tekerhetnek az olaszok? (HírExtra)
A házigazda Stuttgart önkormányzata bírósági keresetet nyújtott be, hogy megakadályozza a doppinggyanúba keveredett két olasz sztár, Danilo Di Luca és Paolo Bettini indulását a vasárnapi mezőnyversenyben, az országúti kerékpáros-világbajnokságon.
szept. 27
17:58
Hiddink november végétől szívesen lenne a Chelsea vezetőedzője (Infostart)
Brit lapértesülések szerint Guus Hiddink, az orosz labdarúgó-válogatott holland szövetségi kapitánya jelenleg nem vállalja el a Chelsea szakmai munkájának irányítását, de nem zárkózik el egy későbbi együttműködés elől.
szept. 27
17:58
Hétezer éves épületeket találtak Vasban (Blikk)
szept. 27
17:58
Sólyom díjakat osztogatott (HírExtra)
Sólyom László köztársasági elnök állami kitüntetéseket adott át csütörtökön a Sándor-palotában azoknak, akik augusztus 20-án nem tudták átvenni a díjakat.
szept. 27
18:03
Motelben készült a kompromittáló videó (HírExtra)
Több sajtóorgánumnak, köztük a helyi televíziónak is eladásra kínálták azt a videófelvételt, amit szerdán mutatott be a HírTv. A kazettát az a vállalkozó árulta, akivel Weiszenberger László beszélget a felvételen.
szept. 27
18:04
Fellőtték a Dawn űrszondát (HírTV)
A Dawn (Hajnal) nevű űrszondát helyi idő szerint ma reggel lőtték fel az amerikai űrhivatal floridai központjáról. A NASA célja a naprendszer keletkezésének vizsgálatába.
szept. 27
18:07
Részegen dülöngött az utcán egy ötéves kisfiú (BorsOnline)
Egy városi törvény-végrehajtási hivatalnok azt állítja, hogy talált egy ötéves, részeg kisfiút Fokváros egyik utcáján. Elment a rendőrségre, hogy jelentse az esetet, de visszautasították, mondván, nincs elég emberük.
szept. 27
18:08
Részegen vezette a buszt (HírExtra)
Ittas vezetésen kaptak egy buszsofőrt a Veszprém megyei rendőrök szerdán. A sofőrt le kellett cserélni, utasainak meg kellett várni, amíg cseresofőr érkezik. A sofőrnek elvehetik a jogosítványát.
szept. 27
18:10
Burma: demokrácia nem (HírExtra)
A tömegbe lőttek tegnap Rangunban a burmai (mai nevén mianmari) fegyveres erők, megfékezendő a nyolcadik napja tartó, százezres tüntetéshullámot, melynek élére – ezúttal hangsúlyosan – buddhista szerzetesek álltak. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat fontolgat az országgal szemben.
szept. 27
18:12
Kilépett az MSZP-ből (HírExtra)
Kilépett az MSZP képviselőtestületi frakciójából Várnai László, Kiskunhalas polgármestere. Ezt rövid sajtónyilatkozatban közölte a Független Hírügynökséggel. Döntésének oka - ahogy fogalmazott -, hogy nem kíván közösséget vállalni Zuschlag János és Weiszerberger László képviselők nyilvánosságra került, így számára is ismertté vált és elfogadhatatlan cselekedeteivel.
szept. 27
18:14
Tüntetnek a tanulók (HírExtra)
Körülbelül ötvenen gyűltek össze csütörtökön délután a Fővárosi Közgyűlés Váci utcai épülete előtt. A Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola tanulói, illetve szüleik azért rendezték a demonstrációt, hogy a gyerekek továbbra is a IX. kerületi Friss utcai épületben tanulhassanak.
szept. 27
18:19
Elindult az űrszonda (HírExtra)
A kutatók azt remélik, hogy a Dawn egy aszteroida és egy törpebolygó vizsgálatával fényt deríthet a korai Naprendszerre. Ez az első olyan kísérlet a világon, melynek célja megközelíteni egy égitestet, körpályára állni körülötte, majd tovább utazni egy másikhoz és a körül is körpályára állni. Az ionmeghajtású motorok teszik mindezt lehetővé a Dawn szondának.
szept. 27
18:21
A Fed megint pumpált: ezúttal 38 milliárdot (Privátbankár)
Augusztus 10-én pumpált utoljára egy nap alatt annyi többletlikviditást a piacba a Federal Reserve Bank of New York, mint ma. Ez 38 milliárd dollár, amelyet 14, 7, 4 illetve 1 napos értékpapírfedezet ...
szept. 27
18:24
Elutasítják a dugódíjat (HírExtra)
Előkészítetlennek tartja, ezért elutasítja a Magyar Autóklub a dugódíj bevezetését a fővárosban. Amíg nem épül meg a körgyűrű, annak mentén pedig a mélygarázsok, P+R parkolók és az elővárosi vasútvonalak, nem várható el a Budapest vonzáskörében élőktől, hogy egy olyan díjat fizessenek, amelyért cserébe semmilyen szolgáltatást nem kapnak.
szept. 27
18:26
Nagy forgalom, kicsi emelkedés a tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 370,66 pontos emelkedéssel, 28.218,85 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,33 százalékos ...
szept. 27
18:29
A kormány megemelte a jövedéki bírságokat (Infostart)
A kormány megemelte a jövedéki bírságokat, és változtatni kíván több a területtel kapcsolatos szabályozáson - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő.
szept. 27
18:29
Összefognak a pénzmosás ellen (HírExtra)
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK), amely 2008-ban tölti be a Közép-Európai Közjegyzőségek Együttműködése, azaz a Hexagonale elnöki tisztségét, egyik prioritása a pénzmosás elleni küzdelem összehangolása lesz - tájékoztatta a MOKK csütörtökön az MTI-t .
szept. 27
18:35
Erőszakkal vádolják az oroszokat (HírExtra)
A grúz elnök, Mihail Szaakasvili azzal vádolta az orosz hadsereget, hogy felforgató és erőszakos tevékenységben vett részt Abháziában - jelentette csütörtökön az AFP francia hírügynökség. Szaakasvili az ENSZ New York-i közgyűlésén azt mondta: múlt héten a grúz biztonsági erők megöltek egy orosz katonatisztet.
szept. 27
18:37
Bizottság a feketegazdaság ellen (HírExtra)
Megalakult a feketegazdaság kifehérítéséből származó bevételeket elemző és értékelő bizottság, amelynek feladata, hogy figyelemmel kísérje, értékelje a feketegazdaság visszaszorítását, illetve a feketegazdaság elleni küzdelem eredményeit - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel csütörtökön.
szept. 27
18:37
Marad a jól megszokott tejünk (Piac és Profit)
Intézkedéscsomagot fogadtak el az EU mezőgazdasági miniszterei. Ennek része, hogy megmaradhat Magyarországon a 2,8 százalékos tej.
szept. 27
18:40
Ünneplik a pálinkát (HírExtra)
Bár a tavaszi fagy elvitte a szilvatermést, azért maradt annyi az árterek igénytelen gyümölcséből, hogy némi lekvárt és pálinkát főzzenek belőle - tudta meg az MTI a Tarpa Manufaktúra Kft. ügyvezetőjétől. Váradi György, aki egyben a kis létszámú Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend egyik alapítója, elkötelezte magát a hagyományos gyümölcspálinka-főzés mellett.
szept. 27
18:42
Orbán: a baloldalnak át kell mennie egy történelmi megtisztuláson (Alternatív Energia)
"Zuschlag-modell" érvényesül az ifjúsági pénzek és az uniós pénzek elosztásánál és a társadalombiztosítás átalakításában is - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. EU-s pénzek, ifjúsági pénzek, egészségügy átalakítása: mind ugyanaz a modell, nevezzük most egyelőre még "Zuschlag-modellnek" ezt a rendszert, aztán később meglátjuk, hátha méltóbb…
szept. 27
18:45
A legtöbb ukrán szakértő új koalícióra számít a választások nyomán (Infostart)
Az ukrán politológusok közül senki sem számít az eddigi koalíció fennmaradására a vasárnapi, előre hozott választások után, 40 százalékuk ehelyett valamilyen új kormánykoalíció létrejöttére tippel - állapította meg egy neves ukrán szociológiai és politológiai kutatóközpont hazai és külföldi elemzők válaszait összegezve.

Keresés