Dicsérte a nemzetközi együttműködést, a világszervezetet pedig arra buzdította az amerikai elnök az ENSZ-közgyűlésben, hogy tegyen többet kötelezettségeinek teljesítéséért, szálljon szembe a...
Tanúként hallgatta meg Gyurcsány Ferencet kedd este a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlag Jánosnak és társainak ügyében - tudatta Daróczi Dávid kormányszóvivő.
A mélyhangú férfiaknak több gyermekük születik - derült ki egy Észak-Tanzániában végzett kutatásból, melyet szerda hajnalban hoztak nyilvánosságra az Egyesült Államokban.
Jelentős népességszám veszteséget fog elszenvedni Közép-és Kelet-Európa- állapítja meg az Eurostat legújabb jelentésében. Az EU statisztikai hivatala szerint Bulgária lakossága 2050-ig több...
Bauer Tamás zárt körben - az SZDSZ országos tanácsának hét végi ülésén, Salgótarjánban - bejelentette, hogy kilép a pártból - adta hírül szerdai számában a Népszava. Bauer az SZDSZ alapító tagja, korábban a párt ügyvivője és parlamenti képviselője volt.
Budapest - A show folytatódik! Győzi (33) és Bea (33) kedden aláírt az RTL Klubnál. A Győzike-show hatodik szériáját azonban nem volt egyszerű tető alá hozni, hiszen a házaspár kapcsolata az utóbbi időben alaposan megromlott.
A lengyel kormány jóváhagyta a jövő évi költségvetési tervet. Az államháztartási hiányt 28,6 milliárd zlotyban (1880 milliárd forint) állapította meg. A tervezet deficit 1,4 milliárd ...
Legkevesebb tizennégyen meghaltak Vietnámban, amikor összedőlt egy felújítás alatt álló híd szerda reggel. Hatvan sebesültet kórházba szállítottak, a rendőrség szerint sokan lehetnek a romok alatt.
A veszprémi Maxon Motor Hungary Kft.-nél új üzemcsarnokot avattak kedden, az 1.500 négyzetméter alapterületű gyártó helyiség 700 millió forintos beruházással valósult meg.
Önteltnek nevezte a nagyhatalmakat és Irán békés szándékairól beszélt Mahmud Ahmedinedzsád iráni elnök az ENSZ 62. ülésén New Yorkban. Az európai idő szerint szerda hajnalban elhangzott beszédben ismét hangsúlyozta: Irán nukleáris fejlesztései kizárólag békés célokat szolgálnak.
Elárverezik New Yorkban a Magna Charta egy ritka példányát. A XIII. századi "angol alapokmány" garantálta a szabadságjogokat és korlátozta a király hatalmát. Az 1297-ből származó, I. Edward...
Különféle bankkártyákat használhatunk készpénzfelvételhez, vásárláshoz, internetes fizetéshez, autóbérléshez, külföldi fizetéshez, de az sem kizárt, hogy két szomszédos áruházban különböző bankkártyákkal éri meg fizetni.
A baleset helyszínén életét vesztette egy balotaszállási 63 éves férfi. A HavariaPress úgy tudja, hogy Harkakötöny felől Kiskunhalas irányába haladt tegnap este egy traktor.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök az ENSZ Közgyűlésében mondott keddi beszédében kikelt a világot hozzáértés nélkül irányító "öntelt nagyhatalmak" ellen, bírálta a világszervezet elavult rendszerét, miközben Iránt békeszerető, igazságot tisztelő országnak nevezte.
Az OTP Bank 100.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 9.119 forintos részvényenkénti átlagáron tegnap a Budapesti Értéktőzsdén. A bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 1.943.238 d...
Az EUR-USD-t 1,4128-on jegyzik. 10.00 órakor teszik közzé a német GfK-fogyasztói hangulatot, amelynél a 7,6 pontról 7,0 pontra való csökkenéssel számolnak. 14.30 órakor hozzák nyilvánosságra az amerikai tartós javakra beérkezett megrendeléseket. Itt -3,5%-os értékre számítanak a legutóbbi +5,9% után. Az emelkedö trendvonal átlépésével továbbra is kedvezöek a devizapár kilátásai. A szeptember…
A pályázati alapelveket és szabályokat betartva adtak pénzt több ezer ifjúsági szervezetnek a Gyermek- Ifjúsági- és Sportminisztériumban, nem tud visszaélésről - ezt mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő a Bács-Kiskun megyei Főügyészségen.
A KGB ügynöke volt Szimeon Szakszkoburggotszki, aki fél évszázaddal az után tért vissza Bulgáriába, hogy a kommunisták száműzetésbe kényszerítették - legalábbis ezzel vádolja a később a kormányfői posztot is betöltött politikust az ellenzék vezetője.
"Halló, rendőrség? A mama részeg és itt alszik az autóban" - ezzel riasztotta mobiltelefonon a hatóságot egy hétéves kislány a Zágráb-Split autópálya egyik autóspihenőjében, mert nem tudta felébreszteni a kocsiban alvó anyját.
Bauer Tamás a párt országos tanácsának ülésén jelentette be, miért hagyja ott a pártot, melynek alapítója volt. A volt képviselő szerint az SZDSZ felelőss az elmúlt ciklus gazdaságpolitikájáért.
Megjelentek a Habsburgok Wien-Hütteldorfban, méghozzá Mária Teréziát, Ferenc Józsefet is beleértve. Az Egyesült Bécsi Színpadok (Vereinigte Bühnen Wien) egy csarnokában folynak "A Habsburg-háziak" (Die Habsburgischen) című musical próbái.
Az amerikai fekete medvék és az amerikai állampolgárok között egyre több a konfliktus az Egyesült Államok nyugati felén, s persze általában a medvék húzzák a rövidebbet.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter a parlamentben fogadta Szalay-Berzeviczy Attilát, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnökét, hogy egyezessenek a magyar tőkepiac...
Felépült Mohácson a leendő schengeni határkikötő - másfél év alatt 2,5 milliárd forintból, nagyrészt uniós pénzből. A költségek nagy részét - 2 milliárd forintot - az Európai Unió állta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,39 pontos emelkedéssel, 27.824,68 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,33 százalékkal erősödött.
London - Újabb "Madeleine” kép tölti be a brit újságok címlapjait. A tavasszal eltűnt Madeleine McCannre kísértetiesen hasonlító szőke kislányt fotózott le egy spanyol turista Marokkóban
Az ellenzéki képviselők mellett öt szocialista képviselő – nevezetesen Baja Ferenc, Hagyó Miklós, Juhász Ferenc, Molnár Gyula és Pál Tibor – is Gyurcsány Ferenc kiadása mellett voksolt egy tegnapi parlamenti szavazáson, de az Országgyűlés többsége végül nem függesztette fel a kormányfő mentelmi jogát.
Nagyjából bruttó 800 ezer forintot - az államtitkári fizetés szintjét - tartaná elfogadható fizetésnek a parlamenti képviselők számára Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki TV2 kereskedelmi televízió szerda reggeli műsorában úgy vélekedett, hogy ez a díjazás a munka mennyiségét és a felelősségi viszonyokat is tükrözné.
A külhoni magyarok kulturális fesztiválja, a Biennále keretében péntektől három napon át játék- és kisjátékfilmeket, portré és dokumentum alkotásokat nézhetnek meg az érdeklődők a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A IX. Kárpát-medencei Keresztkötődések Konferenciát 2007. szeptember 21-én és 22-én rendezte meg a Kráter Műhely Egyesület írók, történészek, kultúraszervezők, kisebbségkutatók és kulturális szervezetek, civil érdekképviseletek részvételével.
Kecskemét - Feladta magát a kecskeméti ügyészségen Lados István, Zuschlag János személyi titkára, aki vélhetően mindent tud az alapítványi pénzekről. Ezt megelőzően, kedden este pedig tanúként kihallgatták Gyurcsány Ferencet az ügyben. Zuschlag János MSZP-s politikust és hat társát az ügyészség különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítja.
Átadta a McCann-család ügyvédjének egy spanyol turista azt a fényképet, amelyet augusztus 31-én készített Marokkóban, és amelyen feltételezése szerint a házaspár május elején, Portugáliában eltűnt kislánya látható, amint egy helyi asszony a hátán cipeli. A fénykép új irányba terelheti a nyomozást.
Az euró árfolyama szerda éjjel újabb rekordszintre emelkedett, 1,4161 dollárt ért el, és ezzel túlhaladta ez előző napon elért (1,4153 dolláros) rekordárfolyamot.
Letette a hivatali esküt Fukuda Jaszuo, Japán új miniszterelnöke és kormánya Akihito császár előtt szerdán. A mérsékelt konzervatív Fukuda Jaszuót kedden választotta meg miniszterelnöknek a parlament alsóháza.
Nagyjából bruttó 800 ezer forintot - az államtitkári fizetés szintjét - tartaná elfogadható fizetésnek a parlamenti képviselők számára Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki TV2 kereskedelmi...
Bauer Tamás otthagyta a Szabad Demokraták Szövetségét. A párt országos tanácsának hétvégi zárt ülésén Salgótarjánban jelentette be, hogy kilép - írja a Népszava.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter a parlamentben fogadta Szalay-Berzeviczy Attilát, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnökét, hogy egyezessenek a magyar tőkepiac élénkítéséről, és megállapodjanak arról, hogy milyen szerepet tud játszani a BÉT a gazdaság kifehérítésében - közölte a BÉT szerdán.
Nox Csendes - ez a címe a népszerű hazai popegyüttes október 3-i rendhagyó koncertjének, amelynek helyszíne a Művészetek Palotája lesz. A Nox együttes ezúttal táncosok nélkül, szimfonikusokkal, ütősökkel, népi hangszeresekkel kiegészülve lép a közönség elé.
Az amerikai pénzügyi krízis és az emelkedö élelmiszerárak szeptemberben ismét megterhelték a német fogyasztók hangulatát. A GfK szerint tovább romlott a német fogyasztói hangulat. A gazdasági növekedéssel kapcsolatos félelmek miatt egyre kevesebb lett a nagybevásárlás, vélte a GfK. A fogyasztók ráadásul egyre józanabbak, ami egyéni bevételeiket illeti. A szeptemberi 7,4 pontos érték után most 6,8…
Az ellenzéki képviselők mellett öt szocialista képviselő – nevezetesen Baja Ferenc, Hagyó Miklós, Juhász Ferenc, Molnár Gyula és Pál Tibor – is Gyurcsány Ferenc kiadása mellett voksolt egy tegnapi parlamenti szavazáson, de az Országgyűlés többsége végül nem függesztette fel a kormányfő mentelmi jogát.
Az Egyesült Államok baráti viszonyt kíván kialakítani Türkmenisztánnal, és segíteni akarja abban, hogy független országként fejlődhessen - jelentette ki kedden Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter Gurbanguly Berdimukhammedovnak, a közép-ázsiai ország elnökének.
Emberölés miatt indított eljárást a rendőrség egy tizenhat éves lány ellen, aki szülés után hagyta meghalni a csecsemőjét Vecsésen - értesült a HavariaPress.
Nagy-Britanniában egy asszony több mint 2 millió fonttal, azaz majdnem 800 millió forintnak megfelelő összeggel kurtította meg munkaadóját. Az összeget luxuskiadásokra költötte, a felhőtlen költekezés azonban véget ért számára. A bíróság börtönbüntetésre ítélte.
Hiába állapított meg tavaly súlyos mulasztásokat és szabálytalanságokat több privatizáció kapcsán az Állami Számvevőszék, az azóta eltelt, több mint egy évben sem vizsgálat, sem pedig felelősségre vonás nem történt egyik ügyben sem. A vizsgálatokat firtató kérdéseinkre a Pénzügyminisztérium nem is válaszolt.