George Bush amerikai elnök biztosította kedden Núri al-Máliki iraki kormányfőt, hogy szilárdan számíthat az amerikai támogatásra. A két államférfi hozzávetőleg egyórás megbeszélést tartott New...
Az amerikai képviselőház kedden nagy többséggel megszavazta, hogy nyilvánítsák terrorszervezetnek az iráni Forradalmi Gárdát, és hozzanak további szankciókat Teherán ellen. Az elfogadott...
Az amerikai legfelső bíróság megvizsgálja, hogy alkotmányos-e a méreginjekciós kivégzés. A halálos ítélet végrehajtásának ez a legelterjedtebb formája az Egyesült Államokban.
A Magyar Telekom igazgatósága keddi ülésén döntést hozott a társaság irányítási és szervezeti struktúrájának 2008. január 1-jével történő átalakításáról a szolgáltatási színvonal emelése, a...
Egy kanadai katona életét vesztette és négy bajtársa megsebesült Afganisztán déli részén egy rajtaütéssel kísért aknavetős támadásban - jelentette be kedden az ottawai védelmi minisztérium. A járőröző katona éppen harckocsiját javította Kandahártól mintegy ötven kilométerre nyugatra, amikor a robbanás történt. Egyik társát is a lövedék sebesítette meg, a másik három azonban rajtaütés áldozata…
Az új vagyontörvény a regionális vízközműveket kivonja a tartósan állami tulajdonban maradó cégek köréből, ezért a Védegylet nyílt levélben fordult Fodor Gábor, környezetvédelmi és vízügyi...
A kozmetikai és háztartási cikkek kiskereskedelmével foglalkozó drogerie markt megkezdte a vény nélküli gyógyszerek forgalmazását egy budapesti üzletében és az év végéig 0,5 milliárd ...
Lengyelország 121 milliárd zlotyt (45,20 milliárd eurót) fordít útépítésre a következő öt évben, a 2012-es labdarugó Európa-bajnokságra történő felkészülés részeként. A 2012-ig szóló útépítési tervet keddi ülésén hagyta jóvá a lengyel kormány. Tavaly csupán 6 kilométernyi főútvonal épült Lengyelországban, idén még egyetlen centiméternyi sem. A tervek szerint a 2012-es labdarugó Európa-bajnokságig…
Minden harmadik magyar rendszeresen rágyújt, a passzívan dohányzók aránya pedig 65 százalék. A diákok körében is riasztóak az adatok: egyre korábban próbálják ki a gyerekek a cigarettát, és a 13-16 éves korosztályban - csakúgy mint a felnőtteknél - minden harmadik fiatal dohányzik.
Az OMV osztrák kőolaj- és gázipari vállalat vezetése szerdán és csütörtökön Londonban találkozókat tart a magyar Mol részvényeseivel - közölte egy, az ügyet jól ismerő forrás. Az OMV...
A nemzetközi közösségnek kötelessége támogatni a demokrácia útján elinduló államokat, a diktatúrák ellen pedig együtt kell felemelnie szavát - hangsúlyozta George Bush az ENSZ-közgyűlés 62. ülészakának nyitónapján, beszédében azonban Iránt csak érintőlegesen említette.
Életteli multifunkciós városközpontnak nevezte a 2012-ig teljesen elkészülő Corvin sétányt Futó Péter, a fejlesztő Futureal csoport elnöke, az első irodaház szerkezetének elkészültekor tartott ünnepségen kedden este.
Aki nem alszik eleget, megduplázza esélyeit arra, hogy szívproblémák miatt meghaljon. egészségügyi szempontból körülbelül 7 óra rendszeres alvás lenne optimális - se több, se kevesebb
Sir Elton John is támogatja azt a kampányt, amely a brit királyi család windsori kastélyát felügyelő tűzoltóság megmentésére irányul. A tervek szerint a windsori tűzoltóság - a túlságosan magas költségek miatt - csak nappal működne, éjszakára bezárnák.
A Felcsút SE keddi közgyűlésén a küldöttek az egyetlen jelöltet, Orbán Viktor korábbi miniszterelnököt, a Fidesz elnökét választották meg az egyesület elsőszámú irányítójának. Felcsúton különvált az amatőr sport és a profi labdarúgócsapat. A profik elnöke a korábbi egyesületi vezető, Molnár Csaba lett. A politikus által vezetett egyesület amatőr részlegéhez tartozik az utánpótlás labdarúgók…
Az új vagyontörvény a regionális vízközműveket kivonja a tartósan állami tulajdonban maradó cégek köréből, ezért a Védegylet nyílt levélben fordult Fodor Gábor, környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez, hogy a szektorban lehetőleg ne szülessenek átgondolatlan privatizációs lépések - tájékoztatta a civil szervezet az MTI-t kedden.
Amerikai szövetségi nyomozók hatalmas földalatti hálózatra csaptak le, amely szteroidok, emberi növekedési hormonok és egyéb, sportolók által használt szerek terjesztésével foglalkozott. A szálak Kínába vezetnek.
Elmegy tanúskodni a Zuschlag-ügyben a miniszterelnök, ha beidézik a kecskeméti ügyészségre. Gyurcsány Ferenc arra a sajtóhírre reagált, hogy még a héten meghallgathatják tanúként a hatóságok a több tízmillió forintos alapítványi-pályázati csalássorozat miatt.
Az osztrák szurkolók egy részének fejlett a kritikai érzéke. Vagy csak rosszat akar a válogatottjának? Mindenesetre kétségtelen, hogy különleges kezdeményezés indult el Ausztriában: már négyezer aláírást gyűjtöttek azért, hogy a gyenge eredményeket produkáló válogatott lépjen vissza a 2008-as Eb-n való szerepléstől.
Háborúhoz vezethet, ha hagyják, hogy Irán atomfegyverhez jusson - jelentette ki Nicolas Sarkozy francia elnök az ENSZ Közgyűlésében kedden elmondott bemutatkozó beszédében.
Undorítónak és tiszteletlennek nevezte a Chelsea szakmai vezetésében történt váltást Eyal Berkovic, a West Ham United korábbi játékosa. A volt izraeli válogatott labdarúgót egyébként éppen a José Mourinhót a kispadon váltó Avram Grant távolította el a nemzeti csapatból.
A Felcsút SE keddi közgyűlésén a küldöttek az egyetlen jelöltet, Orbán Viktor korábbi miniszterelnököt, a Fidesz elnökét választották meg az egyesület elsőszámú irányítójának.
Vis maiornak minősítette az agrártárca vezetője a nyári aszályt, ezáltal a gazdák megkötött értékesítési szerződései a terméskiesés mértékéig jogkövetkezmények nélkül felmondhatók, vagy módosíthatók - tájékoztatta közleményében a Független Hírügynökséget a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kedden.
Várhatóan még idén aukcióra kerül a Magna Charta, melyet a Sotheby's ház ad majd el. A várakozások szerint a brit jogrendszer alapjául is szolgáló latin nyelvű dokumentumot 20-30 millió dollárnál ütik majd le. A világon összesen 17 példány létezik az okiratból, de ez az egyetlen, amely magánkézben van.
Háborúhoz vezethet, ha hagyják, hogy Irán atomfegyverhez jusson - jelentette ki Nicolas Sarkozy francia elnök az ENSZ közgyűlésében elmondott bemutatkozó beszédében.
Inzultáltak egy szlovák forgatócsoportot a Benes-dekrétumok megerősítése elleni tüntetésén kedden a szlovák nagykövetség előtt, ahol a Magyarok Világszövetsége szervezett tüntetést. A szlovák...
Inzultáltak egy szlovák forgatócsoportot a Benes-dekrétumok megerősítése elleni tüntetésen a budapesti szlovák nagykövetség előtt. A demonstrációt a Magyarok Világszövetsége szervezte.
Kilencszáznál több "no tandíj!" és "tandíj nem" feliratú léggömböt eresztettek a magasba a dunaújvárosi főiskolások a tandíj ellen kedd este rendezett demonstráció végén - közölte a hallgatói...
Inzultáltak egy szlovák forgatócsoportot a Benes-dekrétumok megerősítése elleni tüntetésén kedden a szlovák nagykövetség előtt, ahol a Magyarok Világszövetsége szervezett tüntetést. A szlovák forgatócsoport a tüntetés végén kezdett forgatni a mintegy 300 fős tömegben, amikor többen körbevették a stáb két tagját. A tömegben felforrtak az indulatok, és csak a rendőrök tudták megvédeni a két…
A burmai katonai junta szerdára kijárási tilalmat hirdetett ki az ország legnagyobb városában, Rangúnban, ahol hétfőn és kedden százezres rendszerellenes tüntetések voltak. A rezsim zárt katonai területté minősítette a várost.
Akár négy év börtönt is kaphat Mike Tyson, aki bűnösnek vallotta magát kábítószer használatában. Minden idők egyik legjobb nehézsúlyú bokszolójának autóját tavaly állították meg egy arizonai éjszakai klubtól nem messze.
Kilencszáznál több "no tandíj!" és "tandíj nem" feliratú léggömböt eresztettek a magasba a dunaújvárosi főiskolások a tandíj ellen kedd este rendezett demonstráció végén - közölte a hallgatói önkormányzat elnöke az MTI-vel. A Dunaújvárosi Főiskola Hallgatói Önkormányzata által rendezett tüntetésen a szónokok arról beszéltek, hogy a tandíjrendelet nem ösztönzi jobb teljesítményre a hallgatókat. A…
A Magyar Bioetanol Szövetség a nemrégiben napvilágot látott, a bioetanol jövőjével kapcsolatos OECD tanulmány megállapításaiban számos hiányosságot fedezett föl.
A szlovák nagykövetség nem vette át a tiltakozók petícióját. Kedden este több százan tüntetettek a követség épülete előtt, hogy a Benes-dekrétumok megerősítése ellen tiltakozzanak. A Magyarok Világszövetsége által szervezett demonstráción több, a tavalyi Kossuth téri tüntetőkből alakult csoport is képviseltette magát.
Gyülekezési és éjszakai kijárási tilalmat vezetett be a mianmari katonai kormányzat kedd éjjel az ország legnagyobb városában, Rangunban és Mandalajban - közölték helyi lakosok. A korlátozó...
Egyre keményebb hangon felelget egymásnak Courtney Love és Sharon Osbourne. Az énekes Ozzy Osbourne felesége ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy a botrányos életű énekesnő avatta be a kábítószerezés rejtelmeibe akkor 15 éves fiát, Jacket.
Szlovéniában is zajlik a harc az energiavállatok között a piaci hegemónia megszerzéséért. A legnagyobb szlovén benzinkúthálózatot üzemeltető, a térségben is erőteljesen terjeszkedő Pe...
Négy hónap börtönre és 100 ezer dollár (17,8 millió forint) pénzbüntetésre ítélték John McTiernant, miután kiderült, hogy egy nyomozás során hazudott az FBI nyomozóinak. A Die Hard, a Thomas Crown-ügy és több más sikerfilm rendezője egy Los Angeles-i magánnyomozó körüli botrányban bukott meg.
Az első egy-két évben biztosan nem lesz jobb az egészségügyi ellátás az új biztosítási rendszerben - mondta a GKI Egészségkutató Intézet ügyvezetője. A SOTE szakembere szerint pedig újabb tárgyalásokon kell eldönteni milyen vezetési jogok kerülnek a kisebbségi tulajdonos magánbefektetőkhöz.
A helyszínen életét vesztette az a gépkocsivezető, aki autójával frontálisan ütközött egy nagyméretű traktor első kerekével kedden este Kiskunhalas és Harkakötöny között - közölte a rendőrség az...
Mariah Carey úgy véli: még mindig tarthatna házassága a zenei mogul Tommy Mottolával, ha a férfi beleegyezett volna abba, hogy rövid ideig külön éljenek. Az énekesnő szerint házassága vége felé már aranyketrecben élt.
Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter kedden megnyitotta a külhoni magyarok kulturális életét bemutató Biennále fesztivált Budapesten, a Nemzeti Színházban.
Meghalt egy stábtag a jövő évben a mozikba kerülő legújabb Batman-film forgatásán. A kétgyermekes férfi a különleges hatásokért felelő stáb tagja volt.
Tandíj ellen tiltakoztak fáklyás felvonulással kedden este a veszprémi egyetemisták. Mintegy 600-700 hallgató vonult a városi stadiontól a Pannon Egyetem A épülete elé azt skandálva, hogy "Vesszen a tandíj!" és "No tandíj!". Az egyetem előtt Teleki László, a HÖOK elnökségi tagja, szegedi politológus hallgató hangsúlyozta: a tandíj igazságtalan, mert azokat bünteti leginkább, akik rossz anyagi…
Belobbant egy gázvezeték javítás közben Kazincbarcikán kedd délután, azóta szinte az egész városban szünetel a gázszolgáltatás - közölte Maros Éva, a kazincbarcikai városháza szóvivője az MTI-vel....
José Mourinho sírt, miután távoznia kellett a Chelsea labdarúgó-csapatától múlt héten. A portugál szakember szerint a vezetőktől nem kapott bizalmat, miközben a nagy riválisoknál több év sikertelenség után sem rúgják ki az edzőt. A Chelsea egyik vezetője szerint ugyanakkor a menedzser megtervezte távozását, és arra vigyázott, hogy ne maradjon végkielégítés nélkül.
New Yorkban őrizetbe vették Ramón Calderónt, a Real Madrid elnökét. Gyorsan kiderült: tévedésről van szó, a körözött személyt ugyan Calderónnak hívják, de nem azonos a madridi presidentével.
Vizsgálatot indít a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a szombati, Nyíregyháza-Debrecen NBI-es mérkőzésen történt lelátói atrocitások miatt - olvasható a szövetség honlapján. A szövetség csütörtökön meghallgatást tart, amire meghívták a két klub biztonsági fönőkeit is.