Gyermeke születése elôtt már nem áll színpadra Szinetár Dóra. A gyönyörû színésznô szombat este, az Operettszínház társulatával együtt, a Kálmán Imre szobrára gyûtjô jótékonysági rendezvényen énekelt utoljára színházban.
Nem kell sajnálni George Clooney-t. Bár a sztár nemrég motorbalesetet szenvedett, három nappal később már egy nyilvános étterembe vitte vacsorázni kedvesét.
Pályakezdőket célzó, vállalkozóvá válást ösztönző rendezvénysorozatot indított Székesfehérvár önkormányzata, a Vállalkozói Központ Közalapítvány és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának (GEO) Karrier Irodája.
Az OMV igazgatósága kész a MOL részvényeseinek 32 ezer forintos részvényenkénti vételáron ajánlatot tenni, amint lehetővé válik, hogy a társaság irányításában a szavazatoknak is legalább 50 százalékát megszerezzék - közölte az osztrák olajtársaság kedden.
A mobiltelefont sokkal többet használják üzenetküldésre és mobilinternetezésre, mint telefonálásra - derült ki a Universal McCann legfrissebb, amerikai, ázsiai, nyugat-európai, és orosz piacokon végzett kutatásából. Az Anytime, Anywhere (Bárhol, bármikor) című kutatás a mobileszközöket és -tartalmakat marketingkommunikációs szempontból vizsgálta.
A Budapesti Értéktőzsde felfüggesztette a kereskedést a MOL részvényeivel, miután az osztrák OMV 32 ezer forintos vételi ajánlatot helyezett kilátásba a magyar olajtársaság papírjaira kedden reggel - tudta meg a Független Hírügynökség Sarkadi Szabó Kornéltól, a Cashline elemzőjétől.
Nem válogatnak majd a biztosítók az emberek között az alapján, hogy kinek mennyi a jövedelme - mondta az egészségügyi miniszter az RTL Klub Híradójának reggeli kiadásában.
Tele van meglepetésekkel az afrikai ugrópókok szexuális élete - derült ki egy friss kutatásból. A párosodás utáni kannibalizmusáról híres faj nőstényei például az első alkalommal még a méretesebb hímeket keresik, de az első rossz tapasztalatok rábírják őket arra, hogy legközelebb csak náluk kisebbekkel kezdjenek.
Kevesebb gyerek született és többen haltak meg az idei év első 7 hónapjában mint tavaly ugyanekkor, ezért nagyobb mértékben fogyott a népesség: a lélekszámot júliusban körülbelül 10 millió 54 ezerre becsüli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez 12 ezer fővel kevesebb, mint 2006 ugyanezen időszakában.
Kilencmilliárd euró áll készenlétben az OMV-Mol egyesülés finanszírozására - mondta Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója telefonos sajtókonferencián, miután a cég kora regge...
Legalább 28 ember meghalt, és több mint harmincan megsebesültek, amikor felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő egy mecsetben Bakuba város közelében - közölte kedden az iraki rendőrség. Az épületben a merénylet idején szunnita és síita vezetők tartottak megbékélési tárgyalásokat.
Adj Egyet és Kapj Egyet programmal próbálják fellendíteni a Minden Gyermeknek Laptopot (OLPC) kezdeményezést: a vásárlók 400 dollárért vásárolhatják meg a jelenleg 188 dollárba kerülő "százdolláros" laptopot, azaz a különbözet révén egy másikat is vesznek egy harmadik világbeli gyermek számára.
Egy ember súlyosan megsérült kedden délelőtt az M0-s körgyűrűn, mikor három kamion karambolozott a diósdi lehajtó közelében. A baleset miatt az M1-es autópálya felé vezető oldalt teljes szélességében lezárták, több kilométeres torlódás van a helyszínen.
A középkorú britek egyre nehezebben tudnak megküzdeni a rájuk nehezedő terhekkel - derül ki egy új kutatásból -, mivel egyszerre kell támogatniuk gyermekeiket, unokáikat, saját szüleiket és megfelelően végezni a munkájukat.
Nem a megyerendszerre épül majd az egészségbiztosítás, két-három éven belül legfeljebb tíz egészségbiztosító fog működni Magyarországon - jelentette ki Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a köztelevízió kedd reggeli Nap-kelte műsorában.
Tavalyhoz képest kevesebb tűzifát és szenet adnak el a kereskedők Békés megyében. Egy évvel ezelőtt még fahiányról és felvásárlási lázról szóltak ilyenkor a híradások.
Míg több zalai vállalkozó külföldi erdőkitermelésen dolgozik, a Zalaerdő Zrt. osztrák favágókat foglalkoztat a szárazság és a szútámadások miatt pusztuló lucállományok tarvágásához - írja a Zalai Hírlap.
Két ember életveszélyesen megsérült, mikor tömegverekedés tört ki hétfőn este Jászapátiban. A verekedésben körülbelül negyven ember - két család tagjai - vettek részt. A rendőrök két embert vettek őrizetbe emberölési kísérlet gyanújával.
Hasonló az 1996-1997-ben az Ujhelyi István nevéhez kötődő subasai alapítvány, a Felnövekvő Generációért és más, BIT-hez közeli Csongrád megyei civil szervezetek pénzszerző esete és a most kipattant Zuschlag János-ügy - állítják Fidesz-körökben, ezt cáfolja Ujhelyi István államtitkár - írta keddi számában a Délmagyarország.
Lapértesülés szerint megszűnt a Rába folyó habzása, mert az osztrák feldbachi bőrgyárból egy technológiaváltásnak köszönhetően a habzásért felelős naftalin-szulfonát sokkal kisebb mennyiségben kerül a vízbe.
Az (egyszeri) ügyfél azt hihetné, hogy a patináns vagy ultramodern irodaházaikban működő nagy bankok és biztosítók nagyjából felkészültek a mindennapos üzletmenet nem túl bonyolult problémáinak megoldásaira. Eddig azt is gondolhattuk, hogy a "versenyképes működés" vagy a "vállalati hatékonyság" a vállalkozásokat működtető olvasóink okulására szolgálnak és egy nagyvállalatnál magától értetődő…
A Gyógygödör szinte klasszikusnak számít Sopronban, akárcsak a szombathelyi Vasöntöde, amely egyszerre utal származásra, és ösztönöz cselekvésre. Talán még a sör is jobban esik, ha a vendéglátóegységet Démon Tanyának, Olcsó Jánosnak, vagy Ne tovább!-nak hívják.
Szávay Ágnes különösebb megerőltetés nélkül, két játszmában legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Li Re Ját a szöuli, 145 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna első fordulójában.
Fertőzőbbek és veszélyesebbek lettek azok a szalmonella baktériumok, amelyeket 12 napos űrutazásra küldtek tudósok - derült ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott kutatás eredményeiből. Az eredmények a hosszú távú űrutazások egy újabb veszélyforrására világítanak rá, de segíthetnek a fertőzéses betegségek jobb megértésében, és esetleg új gyógymódok kifejlesztésében.
Önkéntesek osztogattak felvilágosító röplapokat, óvszert és fecskendőt a teherautósofőröknek Peking, valamint Hepej és Santung tartomány autópályáin az AIDS-megelőzési kampány keretében.
A betegek önrészének növelésével, "mentődíj", valamint a korkedvezményes nyugdíj megadóztatásának bevezetésével kívánja a francia kormány a társadalombiztosítási hiányt jövőre csökkenteni.
Szeptemberben 105,8 pontról 104,2 pontra csökkent a német ifo-üzleti klíma-index, miközben 105,0 pontos értékkel számoltak. A jelenlegi helyzet megítélésének al-indexe 111,4 pontról 109,9 pontra, míg a gazdasági kilátásoké 100,4 pontról 98,7 pontra csökkent. A gyenge adatok hátterében állítólag a pénzpiaci turbulenciák, az emelkedö olajár és az erös euró álltak. az adatok hatására 1,4064-re esett…
Újságírói találgatásnak minősítette Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun megyei Főügyészség helyettes vezetője, hogy ezen a héten kihallgathatják a Zuschlag-ügyben Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt.
Miroslav Kusy, szlovák politológus szerint Szlovákiának bocsánatot kellene kérnie a magyaroktól azért, amit az 1945-1948 közötti időszakban tett ellenük.
Legalább 28 ember meghalt, és több mint harmincan megsebesültek, amikor felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő egy mecsetben Bakuba város közelében - közölte kedden az iraki rendőrség. Az épületben a merénylet idején szunnita és síita vezetők tartottak megbékélési tárgyalásokat.
Nincs még egy ilyen ország, ahol ennyire szoros kapcsolat lenne az egyetemre bekerülők és a családi háttér között - hivatkozott egy OECD-felmérésre a miniszterelnök. "Fordulatra van szükség!"
Az ecuadori rendőrség letartóztatta azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy hete petárdájával megölt egy 11 éves kisfiút az Emelec-Barcelona labdarúgó-mérkőzésen. Darwin Rodriguez Mochát két szemtanú egybehangzó állítása alapján fogták el.
Nyugdíjba vonul a Belváros és a X. kerület rendőrkapitánya is az év végén - tette közzé honlapján kedden a BRFK. Budapest rendőrfőkapitánya javaslatára az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője 2007. október 1-jei hatállyal, indokolás nélkül visszavonta Mészáros Péter, az V. Kerületi Rendőrkapitányság vezetőjének vezetői megbízását.
Ronaldinho jövő nyártól a világ messze legjobban kereső labdarúgója lesz - ha addig meg nem gondolja magát a Chelsea és Roman Abramovics ajánlatával kapcsolatban.
Két ember életveszélyesen megsérült, mikor tömegverekedés tört ki hétfőn este Jászapátiban. A verekedésben körülbelül negyven ember - két család tagjai - vettek részt. A rendőrök két embert vettek őrizetbe emberölési kísérlet gyanújával.
George Bush amerikai elnök ki nem állhatja a legyeket, és maga kergeti őket fehér házi dolgozószobájában, az Ovális Irodában. Ezt Tony Snow árulta el a sajtónak, aki a legutóbbi időkig az amerikai elnök szóvivője volt. Amint a mókás részletet megszellőztető US News and World Report című hetilap írta, Bush ragaszkodik a szigorú munkafegyelemhez elnöki rezidenciáján: ki nem állhatja például a…
Fiatal tehetségeket pártfogolnak a Megasztár egykori versenyzôi. Tóth Vera és Gáspár Laci, akiket egy tehetségkutatón fedeztek fel, egymástól teljesen függetlenül elhatározták, segítenek. Vera egy kész csapatot vett a szárnyai alá, míg Laci a koncertjeit szeretné arra használni, hogy felkutassa az ifjú tálentumokat.
Az asztronauták a hosszabb űrutazások alkalmával, például amikor a Holdra, a Marsra vagy a Nemzetközi Űrállomásra mennek, sokkal nagyobb veszéllyel kapnak el fertőző betegségeket, mint a Földön élő emberek. Az űrben ugyanis a baktériumok könnyebben szaporodnak és életképesebbek.
Az iskola, a tudás és a kultúra ügye nemzeti ügy, nemzeti sorskérdés - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő A közoktatás megújítása című konferencián kedden, Budapesten.