Hathatós politikai hátszél nélkül napok alatt kifulladtak azok a tüntetések, amelyeket az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulója alkalmából tartottak, többségében alig néhány száz ember részvételével. Az egy évvel ezelőtti tízezres akcióknak a múlt héten nyomuk sem volt. A Fidesz eddig távol maradt, Orbán Viktor is szeparáltan, meghívottak előtt mondta el évfordulós beszédét.…
Szombaton tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Írószövetség a Fasori Evangélikus Gimnáziumban. A hat év után leköszönő Kalász Mártont Vasy Gáza irodalomtörténész, korábbi elnökségi tag váltja a csaknem 900 tagot számláló szervezet élén. Aki toleranciát és összefogást hirdetett a más esztétikai és világnézetet valló írótársakkal, írószervezetekkel, és visszavárja az elmúlt években kilépett…
Politikai menetrendet vázolt, illúziókkal való leszámolásról, elvadult ellenzékről beszélt Gyurcsány Ferenc pártelnök-kormányfő az MSZP szombati választmányi ülésén. Szerinte hazugság az uniós pénzek ellopásáról szóló orbáni vád. Azt mondta, az ellenzék nem tud annyit mocskolódni, hogy őt az érdekelje.
Egyre több amerikai egyre többet csüng a világhálón, és többségük el sem tudja képzelni, hogy akárcsak egy hétig is nélkülözze az internetet. Egy felmérésben a megkérdezettek ötöde elismerte, hogy a net kedvéért még a barátokat és a szexet is hanyagolja.
A 2007-2013. évi Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 19 pályázat már lezárult, 47 van még nyitva - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az MTI érdeklődésére.
Szeptember 27-étől játsszák a mozik Koltai Lajos legújabb rendezését, a Susan Minot regényéből készült Este című filmet. A film középpontjában egy haldokló, idős asszony áll, aki életére és titkolt szerelmére emlékezik vissza. A főbb szerepekben Vanessa Redgrave, Claire Danes, Glenn Close és Meryl Streep láthatók.
Folytatja az Abigail Galéria a külföldön, elsősorban Párizsban létrehozott magyar életművek bevezetését a hazai aukciós piacra. Októberben, immár harmadszorra rendeznek kiállítást a Próféták hazatérnek címmel, itthon jószerivel ismeretlen művészek munkáiból. Szeptember 30-i árverésük kiállítási anyagában olyan, nemzetközileg jegyzett, keresett nevek jelennek meg, akiket már éppen az Abigail…
A Harvard Egyetem kutatóinak sikerült megfejteniük, miért hosszabbíthatja meg az életet a kalóriabevitel csökkentése. Ennek felhasználásával olyan gyógyszerek készülhetnek, amelyek megoldást nyújtanak több krónikus betegségre, mellékesen pedig hosszabb életet biztosítanak.
Először testesíti meg színész a képernyőn Nicolas Sarkozyt abban az 1993-ban történt túszejtésről szóló játékfilmben, amelyet kedden sugároz a France 2 francia közszolgálati televízió. A Human Bomb (Emberi bomba) című másfél órás dokufikció annak a 46 órának a történetét dolgozza fel, amelynek során a jelenlegi államfő Franciaország hősévé vált.
30 dollárral akarja emelni jövő évtől a Los Angeles-i önkormányzat a helyi adót, hogy finanszírozni tudja a bűnbandák elleni fellépését. A bandaadó kivetését a hét végén 12-0 arányban megszavazta az önkormányzat, ám erről jövő februárban még a lakosságnak népszavazáson döntenie kell - jelentette a Daily News helyi lap.
Az iraki menekültek helyzetének javítását sürgeti az Amnesty International. A londoni székhelyű nemzetközi jogvédő szervezet szerint az ügyben a nemzetközi közösség magára hagyta Szíriát és Jordániát.
Az iráni elnök szerint lejárt az atombomba ideje. Mahmúd Ahmadinezsád az egyik amerikai televíziónak adott interjúban kijelentette: Irán nem készül háborúra.
Ellephetnék a bliccelők az autópályákat, mivel az azokat kezelő cég kamerás ellenőrző rendszere nem tesz különbséget a motorkerékpárok, személyautók, kamionok között.
Az orosz ellenzék gyenge és megosztott. Ebben szerepet játszik az elektronikus sajtó állami ellenőrzése, de az is, hogy a társadalom hálás azért a konszolidációért, amelyet Vlagyimir Putyin elnök két ciklusa alatt értek el az országban.
Adófizetőként jó lenne hinni abban, hogy az adóterhek csökkentése automatikusan magával hozza az adómorál javulását és vele a befizetések növekedését. Ez hosszú távon talán igaz, közép- és rövid távon azonban éppen fordítva van: az adóterheket nem lehet érdemben csökkenteni az adómorál javulása nélkül. Az adómorál pedig - ismerik el egyre többen - a leggyorsabban és a leghatékonyabban az…
Megérkezett New Yorkba vasárnap az iráni elnök, aki elutazása előtt a CBC amerikai televíziónak adott nyilatkozatában cáfolta, hogy országának atomfegyvere lenne és az Egyesült Államo...
Ismét orosz-fehérorosz energiavita várható: a fehérorosz elnök közölte, emelni fogják a tranzitdíjat, ha a Gazprom drágítja a földgázt Fehéroroszország számára. A Gazprom ez év elején k...
Egy nagy-britanniai vizsgálat szerint a lengyel munkavállalók gyakran nemcsak a szigetországban veszik igénybe a gyermekek után járó támogatásokat, hanem saját hazájukban is.
Egy vagyonosodási vizsgálat kemény bizonyítási terhet jelent az adózónak. A vagyon eredetét sokszor még annak sem könnyű igazolnia, akinek valóban megvan rá a fedezete. Hallgatni, elbújni vagy azonnali magyarázattal szolgálni? Mit tehet az adózó és mit az adóhivatal?
A hírekkel ellentétben egyáltalán nem lesz elkeseredett a Fidesz, ha az államfő nem ír ki népszavazást az idén - olvasható a hétfői Népszabadságban. Az ellenzéki párt a lap értesülése szerint "permanens kampányra készül"; szívesen összekapcsolnák a népszavazási, a 2009-es európai parlamenti választási és a 2010-es kampányt.
"Amikor juniorban győztem a Roland Garros-on, úgy éreztem, hogy nincs nálam boldogabb ember a világon. Hát most úgy érzem, hogy az egész galaxisban sincs" - írta Szávay Ágnes blogjában, a vasárnapi pekingi tornagyőzelme után.
Robbanás történt hétfőn hajnalban Koszovó fővárosában, Pristinában. Egy ember életét vesztette, többen megsebesültek - közölte egy neve elhallgatását kérő rendőrségi forrás. A belvárosban, a Bill Clinton volt amerikai elnök nevét viselő sugárúton következett be a robbanás, amelynek következtében tucatnyi bolt kirakata tört be. Azt nem tudni, hogy mi okozta a robbanást.
Feléledt a feltörekvő piaci kockázatvállalási hajlam, közben Magyarországon az infláció jelentős lassulását várják, ám a GDP-növekedés gyenge. London szerint kamatvágunk
Velkey Gábor friss országgyűlési képviselőként a vidék, az Alföld Magyarországának problémáival szeretne foglalkozni a parlamentben - mondta a Békéscsabán élő politikus az MTI-nek vasárnap annak kapcsán, hogy az SZDSZ országos tanácsa a mandátumáról lemondott Kiss Zoltán helyére választotta.
Kár, hogy nem rajzolják Magyarország egére is Meglena Kunevának, az Európai Unió fogyasztóvédelemért felelős bolgár biztosának azt a napokban tett kijelentését, hogy „bármilyen törvény sikerének kulcsa annak hatékony végrehajtása”.
Az ENSZ békekövete lett Paulo Coelho brazil író. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár vasárnap kérte fel Coelhót e feladatra - jelentette be az író kiadója, a svájci Diogenes-Verlag.
Holnap várhatóan pontot tesz az Alkotmánybíróság (AB) a Fidesz és a KDNP három népszavazási kérdésének ügyére. Értesülésünk szerint a bírák jóváhagyják a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj ügyében meghozott elsőfokú határozatokat.
A távhővel fűtött lakások fűtési költségeinek lefaragását tűzte ki célul a Főtáv Zrt. cselekvési terve - közölte Balogh Róbert szóvivő azt követően, hogy a cég vezetősége beszámolt a főpolgármester-helyettesnek.
Hatodszorra kerül megrendezésre 42 külföldi kulturális központ - köztük a Párizs Magyar Intézet részvételével - szeptember 24. és 30. között a Külföldi Kultúrák Hete a francia fővárosban.
Dombóvári közpénzekkel „igazoltak” önerőt uniós pályázatokhoz egyes dél-dunántúli cégek – véli Naszvadi Balázs dombóvári Fidesz–KDNP-s képviselő, aki két példával is alátámasztotta állítását.
Megérkezett New Yorkba vasárnap az iráni elnök, aki elutazása előtt a CBC amerikai televíziónak adott nyilatkozatában cáfolta, hogy országának atomfegyvere lenne és az Egyesült Államokkal való háború irányába haladna.
A pornóiparban találhat menedéket a Mokkából nemrégiben kiebrudalt Havas Henrik. A Tanár úr ugyanis ajánlatot kapott a felnôttfilmek hazai királyától, Kovitól: írjon forgatókönyvet a Kelemen Anna életérôl szóló pornófilmhez. A riporter nyitottnak látszik az ötletre.
Bomba robbant Koszovó fővárosában, hétfőn hajnalban, a detonációban két ember meghalt, tizenegyen megsebesültek - közölték rendőrségi források az AFP francia hírügynökséggel. A támadás körülményeit vizsgálják a hatóságok.
Négyezredik részéhez érkezik ma este a legnépszerûbb magyar sorozat, a Barátok közt. A Mátyás tér történései milliókat ültetnek esténként tévé elé. Bár a kulisszák mögé ritkán pillanthatunk be, ezalkalommal a színészek beavattak különleges forgatási élményeikbe. Kiss Ramónának a vetkôzôs jelenettel gyûlt meg a baja, míg Balogh Edinának a sírós felvételekkel.
Egyöntetűvé vált a vezető londoni befektetési házak körében az a várakozás, hogy a Magyar Nemzeti Bank hétfőn negyed százalékponttal csökkenti jelenleg 7,75 százalékos alapkamatát, mert feléledt a feltörekvő piaci kockázatvállalási hajlam, közben Magyarországon az infláció jelentős lassulását várják szeptembertől, ám a GDP-növekedés gyenge.
Az elhízás elleni harc fontos szerepet kap a jövő évi amerikai elnökválasztás jelöltjeinek programjában, miközben a jelenség egyre csak erősödik az Egyesült Államokban és gyógykezelése csillagászati összegekre rúg.
30 millió forint óvadék kifizetése után kiengedték a börtönből azt az egyiptomi férfit, aki márciusban egy üzleti vita után Budapesten agyonlőtte egy honfitársát.
Indokolatlannak és felháborítónak tartja a DVSC azt, ahogy a rendőrök felléptek a szurkolók ellen a szombat délutáni Nyíregyháza-Debrecen bajnoki meccs után. Lovas rendőröket is bevetettek a drukkerek ellen, hogy - az egyenruhások állítása szerint - megakadályozzanak egy nagyobb tömegverekedést . Kilenc embert állítottak elő, ötöt közülük őrizetbe vettek.
Húsz tűzoltónak kellett kiszabadítania egy brit nőt, akit szeretője bilincselt oda szerelmi játék céljából az ágyukhoz. Talán meglepő, de a nő megbocsátott barátjának.
A feketegazdaság elleni küzdelem jegyében a fogyasztóvédelmi, az adó-, a vám-, és a munkavédelmi hatóság összehangolt ellenőrzést tartott szombat délelőtt Budapesten a Bosnyák téri piacon. A Fidesz szerint a kormány alkalmatlan arra, hogy visszaszorítsa a feketegazdaságot.
A hátrányos helyzetű csoportok beilleszkedését és munkavállalását segítő cégeknek írt ki pályázatot a Fővárosi Esélyegyenlőségi Módszertani Iroda. A Befogadó Munkahely Díj célja, hogy a jó gyakorlatokra felhívják más foglalkoztatók figyelmét is.