A fővárosi tehergépjármű-forgalom radikális csökkentését kezdeményezi az MSZP Budapesti Tanácsa. Erről kamionstop 2008 feliratú piros pólóban Burány Sándor, a szervezet elnöke és Steiner Pál, a fővárosi önkormányzat MSZP frakciójának vezetője beszélt vasárnap az 1-es villamosnak a BRFK közlekedésrendészetével szemben lévő megállójában.
A Wipha tájfun pénteken érte el az ázsiai ország déli tartományait. A koreai állami televízió szerint több mint 450 milliméter csapadék hullott az elmúlt napokban.
A fővárosi tehergépjármű-forgalom radikális csökkentését kezdeményezi az MSZP Budapesti Tanácsa. Erről Burány Sándor, a szervezet elnöke és Steiner Pál, a fővárosi önkormányzat MSZP-frakciójának vezetője beszélt.
Fehéroroszország felemeli a nyugat felé tartó gázvezetékek tranzitdíját, ha az orosz Gazprom drágábban adja neki a földgázt. Ezt Alekszandr Lukasenko, fehérorosz elnök jelentette be. A Gazprom még év elején kétszeresére a földgáz árát, jövőre pedig 15-20 százalékos drágulást tervez.
Száznál több bangladesi halász eltűnt a Bengáli-öbölben, miután egy vihar elsüllyesztett legkevesebb 15 halászhajót - közölték a helyi hatóságok és szemtanúk.
Őrtüzekkel demonstráltak civil szervezetek a Mecsek öt legmagasabb pontján. A 18 civil szervezet a Zengőn a Hármas és a Jakab hegyen valamint a Misinán és a Tubesen egyszerre fellobbanó lángokkal a Mecsek érintetlen természeti értékeire akarták felhívni a figyelmet.
Fának ütközött egy személyautó Ráckeve és Tököl között vasárnap; a balesetben három gyerek könnyű, egyik szülőjük súlyos sérüléseket szenvedett. A helyszínelés, a baleset körülményeinek vizsgálata még tart.
Budapesten megérett az idő arra, hogy a kamionok forgalmát korlátozzák. Az MSZP budapesti elnöksége Budapest Kamion Folyosó elnevezéssel egy javaslatcsomagot dolgozott ki, amelyet a kerületek polgármestereivel és a főváros szakembereivel, politikusaival kívánnak egyeztetni, bevonva a fuvarozókat is - közölte Burány Sándor.
A belpolitikai válság árnyékában ünnepelte a függetlenség napját Belgium. Mintegy ezer ember gyűlt össze a brüsszeli belvárosban, hogy a nemzet egységét ünnepelje. Belgium 1830-ban vívta ki függetlenségét. A flamandok és a vallonok alkotta Belgium szétszakadásáról azonban épp a napokban lángolt fel újabb politikai vita.
Az Oscar-díjas Királynô címû fimben betekintést nyerhettünk az angol uralkodó, Erzsébet királynô mindennapjaiba: a csodálatos paloták, a páratlan életszínvonal, a számatalan szolga azonban csak a 11. helyre volt elegendô a világ leggazdagabb uralkodóinak listáján, amit a Forbes magazin adott ki. Összeállításunkból megtudhatja, melyek a világ leggazdagabb monarchiái
Nem érdemes a jövőre spekulálni az egyforintosokkal, mert az egymillió darabból csak nagyon sokára lesz egyedi érték. Lővey Béla numizmatikus szerint azok az 1 és 2 forintosok, amelyeket rövidesen bevon a Magyar Nemzeti Bank, a gyűjtők számára belátható időn belül nem képviselnek majd jelentős értéket.
Egy ember meghalt, kettő megsérült, amikor fának ütközött egy személyautó Nyíregyháza és Nagykálló között vasárnap délután - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A gépkocsi eddig ismeretlen okból sodródott le az útról egy kilométernyire Nyíregyházától, s az árokban nekicsapódott egy fának - mondta Fülöp Gergely. A főhadnagy hozzátette: a járműben utazók…
Velkey Gábor friss országgyűlési képviselőként a vidék, az Alföld Magyarországának problémáival szeretne foglalkozni a parlamentben - mondta a Békéscsabán élő politikus annak kapcsán, hogy az SZDSZ országos tanácsa a mandátumáról lemondott Kiss Zoltán helyére választotta. "A vidék fejlesztése, az esélyegyenlőség megteremtése ugyanis igazi liberális politika, s képviselői munkámmal be szeretném…
A már négy éve működő, gyermekoktatási tevékenységet végző vállalakozás a 2007/2008-as tanév kezdetére közel 100 főre emelte a Diáktanítók számát, azaz azon főiskolás, egyetemista diákokét, akik a cég szervezésében oktatási tevékenységet végeznek.
Az ENSZ békekövete lett Paulo Coelho brazil író. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár vasárnap kérte fel Coelhót e feladatra - jelentette be az író kiadója, a svájci Diogenes-Verlag. Coelhot hosszú évek óta foglalkoztatja a hátrányosan megkülönböztetett társadalmi csoportok helyezete hazájában, Brazíliában. 1996 óta az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO rendkívüli követeként a…
Egy útépítő munkást lelőtt, egyet másikat megsebesített a vasárnapra virradó éjszaka egy autós Moszkvában. Az autós Mercedesén behajtott egy építési területre, majd - nyilván, amikor felismerte, hová került - hirtelen lefékezett, s eközben megsérült a felnije. Az eset szemtanúja, az építésvezető elmondta: az autós a felni sérülése fejében előbb pénzt követelt a munkásoktól. Amikor azok nem akartak…
Megkezdődött a nagyszüret a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken a hétvégén, mind a termés, mind pedig a felvásárlási ár elmarad a remélttől - közölte Marczinkó Ferenctől, a hegyközségi tanács elnöke.
A 600 ezer dollár összdíjazású tenisztorna döntőjében Szávay Ágnes legyőzte Jelena Jankovicsot. A magyar lány az elképesztő izgalmas körülmények között elvesztett első szett után a második játszma elején nem tudta tartani a lépést a lendületbe jött szerb lánnyal, de zsinórban hat gémet szerezve végül mégis megnyerte a második felvonást. A harmadikban már nem adott esélyt a szerbnek, és ezzel…
Szávay Ágnes pályafutása legnagyobb sikerét aratta a Pekingben rendezett, 600 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán. Az alig 19 éves magyar játékos a kínai verseny rendkívül izgalmas döntőjében három szettben, 6:7, 7:5, 6:2-re győzött a második helyen kiemelt, a világranglistán harmadik szerb Jelena Jankovics ellen.
Ismét apa lett Neol Gallgher, az Oasis sztárja - kedvese, Sara MacDonald szombaton kisfiúnak adott életét. A 3300 gramm súllyal született fiúcska a Donovan Rory MacDonald Gallagher nevet kapta. Az édesanya és gyermeke jól van.
Csaknem 180 ezer dollárért talált gazdára az űrkutatási relikviák árverésén egy Biblia-idézet, amelyet saját kezűleg vetett papírra Buzz Aldrin, az Apollo-11 űrhajósa, aki a második emberként léphetett a Hold felszínére 1969-ben Neil Armstrong parancsnok után.
Megjelent a kéknyelv-kór Nagy-Britanniában. A vírust egy szarvasmarhában mutatták ki a kelet-angliai Ipswich közelében. A brit szakminisztérium azonnal vizsgálatot indított, hogy más állatokat is megfertőzött-e már a ritka betegség. Ha igen, akkor 20 kilométeres átmérőjű védőövezetet alakítanak ki.
Vasárnap délután 4 óráig 266-an adták le voksukat a széphalmi népszavazáson. Ez azt jelenti, hogy a jogosultak több mint fele véleményt nyilvánított már, így a referendum biztosan érvényes. A Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon arról dönthetnek az ott élők, hogy önálló legyen-e a település, vagy maradjon Sátoraljaújhely része.
A Juventus megállította a listavezető Romát az olasz labdarúgó-bajnokságban. A fővárosi együttes a negyedik fordulóban otthon 2-2-es döntetlent ért el az újonccal szemben, így már nincs hibátlan csapat a Serie A-ban.
Az ENSZ békekövete lett Paulo Coelho brazil író. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár vasárnap kérte fel Coelhót e feladatra - jelentette be az író kiadója, a svájci Diogenes-Verlag.
Diétára fogták a veszprémi állatkert két lakóját. Az egyik oroszlán lustasága miatt hízott el: Linda hónapok óta fogyókúrázik, egyelőre eredmény nélkül. Taksonyt, a csimpánzt a látogatók kényeztették el mindenféle édességgel, 10 kiló feleslege van, a napokban kezdett diétázni.
A Benes-dekrétumokat újraszentesítő szlovák parlamenti határozat mellett foglaltak állást a hatvan évvel ezelőtti lakosságcsere keretében Szlovákiába települt magyarországi szlovákok, akik a Matica Slovenská szervezésében Pereden gyűltek össze a hét végén, és "a szlovák állami szervek fölérendeltségét megerősítő intézkedéseket" követeltek. A faluban, mai hivatalos, szlovák nevén Tesedikovón…
Saját maga által felállított feladatba bukott bele Lengyel Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks vezetőedzője. Lengyel még augusztus végén kapott ultimátumot a csapattól, ami szerint csak akkor tarthatja meg munkáját, ha négy mérkőzésen összesen 9 pontot gyűjt csapatával.
Az olasz csapatok szóvivője szerint a két férfi a titkosszolgálat számára végzett felderítéseket az ország déli részén. A tálib lázadók itt intézik a legtöbb támadást a szövetségesek ellen, és errefelé történik a legtöbb emberrablás is.
A Székelyföld sajátos autonómiáját fogja szorgalmazni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az Európai Parlamentben - jelentette be Markó Béla, a szövetség elnöke a hétvégén Kolozsváron.A szövetség által szervezett Országos Önkormányzati Konferenciát követő sajtótájékoztatón a politikus hangsúlyozta: az RMDSZ továbbra is kiemelt célként kezeli a székelyföldi önálló fejlesztési régió…