Münchenben szombaton megnyílt a világ legnagyobb népünnepélye, az Oktoberfest. Az idei immár a 174. a rendkívüli népszerű fesztiválok sorában, amelyre október 7-ig több mint 6 millió vendéget...
Egyre népszerűbbek a legnagyobb külföldi internetes szolgáltatások nálunk is. Egy friss felmérés szerint csak júniusban 12 millió óránál többet töltöttek a magyar netezők a Google, a Microsoft és a Yahoo oldalain.
A parlament külügyi bizottságának elnöke lemondta a szlovák külügyi bizottsággal keddre tervezett közös testületi ülést a Szlovák Nemzeti Tanács Benes-dekrétumokkal kapcsolatos döntése miatt. Németh Zsolt hangsúlyozta: ötpárti egyetértésről van szó.
A reformokkal kapcsolatos viták nem elsősorban a koalíciós pártok közötti viták, hanem az MSZP belső vitái, ezért az SZDSZ Gyurcsány Ferenctől várja, hogy biztosítsa a szocialista támogatást és a parlamenti többséget a reformok végrehajtásához - mondta az SZDSZ elnöke Salgótarjánban szombaton, ahol a párt országos tanácsa ülésezett.
Több tízezer ember részvételével kezdődött meg a Critical Mass Budapest biciklis felvonulás a XI. kerületi Pázmány Péter sétányon szombaton délután. A szervezők előzetes bejelentése alapján a...
Az egykori recski kényszermunkatábor, a volt rabokat tömörítő Recski Szövetség erőfeszítései nyomán, egyre inkább beépül a nemzet emlékezetébe - jelentette ki Sólyom László szombaton a munkatábor helyén kialakított Nemzeti Emlékparkban megtartott megemlékezésen.
A dárfúri konfliktusról tartott nemzetközi tanácskozás résztvevői helyi idő szerint pénteken New Yorkban felszólították a lázadókat, vegyenek részt az októberi líbiai konferencián, ellenkező esetben szankciókra számíthatnak. Az Afrikai Unió (AU) és az ENSZ felszólít valamennyi felet, csatlakozzon a politikai folyamathoz és készüljön fel az október 27-én Líbiában kezdődő tárgyalásokra - áll a…
A magyar észak-alföldi, a német szász-anhalti és a spanyol valenciai régió közös kutatási-fejlesztési programot dolgoz ki a magyarországi térség megújuló energia beruházásainak előkészítésére, illetve megvalósítására - jelentette be Máthé Endre, a Nyíregyházi Főiskola rektor-helyettese annak a két napos nemzetközi konferenciának a pénteki zárónapján, amelyen az elképzeléseket egyeztették a felek.
Ján Slota, a kormányban koalíciós partnerként részt vevő nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője kikérte magának, hogy "szélsőségesnek, idegengyűlölőnek és fajgyűlölőnek" nevezte őt Csáky Pál, az ellenzéki Magyar Koalíció Pártjának elnöke az Európai Parlamentnek küldött levelében.
Az új Vásárhelyi-terv elkészítésének szorgalmazása sarkalatos része kell, hogy legyen a kisgazdák és mindazok törekvésének, akik változást akarnak - erről Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke beszélt szombaton Szolnokon
A chilei legfelsőbb bíróság pénteki döntése alapján szombaton a dél-amerikai ország hatóságai kiadták Alberto Fujimori volt perui elnököt Perunak. A korrupcióval, sikkasztással és az emberi jogok...
Lehet, hogy már nem kajakozna a 23-szoros világbajnok Kovács Katalin, ha 2004 tavaszán nem veszítette volna el az olimpiai válogatót későbbi párostársával, Janics Natasával szemben. Az MTK versenyzője az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában beszélt a duisburgi sikerekről, a szegedi Világkupa feszültségeiről és arról is, hogy miután Janics kivált a sikeredző Fábiánné Rozsnyói Katalin…
A reformokkal kapcsolatos viták nem elsősorban a koalíciós pártok közötti viták, hanem az MSZP belső vitái - mondta Kóka János az SZDSZ Országos Tanácsának ülése után Salgótarjánban. Ezért az liberális párt a miniszterelnöktől várja, hogy biztosítsa a szocialista támogatást és a parlamenti többséget a reformok végrehajtásához.
Szokatlanul mohók idén a finn ragadozók, olyannyira, hogy a rénszarvas-állományban általuk okozott károk megtérítésére létrehozott állami alap pénze már félidőben elfogyott - jelentették be Helsinkiben az illetékesek.
Aranyérmet nyert Eger a Nemzetközi Virágos Városok Versenyében. Az elismerésről Angliában, Harrogate and Ripon településen döntött pénteken a nemzetközi zsűri. Minderről Habis László, Eger polgármestere tájékoztatta a helyszínről a Független Hírügynökséget.
Már hatodik napja tartanak a kormányzó katonai hunta elleni tiltakozások a dél-ázsiai országban, a szervezők szerint addig kitartanak, amíg a kormány meg nem bukik. A szerzetesek mindenhol békésen vonultak fel, rendzavarás sehol sem történt.
A reformokkal összefüggő viták nem elsősorban a koalíciós pártok között, hanem az MSZP-n belül zajlanak - mondta Kóka János. Az SZDSZ elnöke kiemelte: Gyurcsány Ferenctől várják, hogy biztosítsa a támogatást és a parlamenti többséget a reformok végrehajtásához. Az SZDSZ Országos Tanácsa Velkey Gábor békéscsabai képviselőt választotta a párt új parlamenti képviselőjének a lemondott Kis Zoltán…
Az Országgyűlés külügyi bizottság lemondta keddre tervezett közös ülését a szlovák parlament külügyi bizottságával, jelentette be szombaton Németh Zsolt. A parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke elmondta, hogy ezzel tiltakoznak a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a Benes-dekrétumok megerősítéséről szóló határozata ellen.
A szólás- és sajtószabadság, valamint a gyülekezési jog tiszteletben tartása mellett a Btk. módosítását kezdeményezi az igazságügyi és rendészeti miniszter az utcai zavargások egyértelműbb megítélése érdekében - jelentette be szombaton Simon Gábor, az MSZP Országos Választmányának elnöke.
A chilei legfelsőbb bíróság pénteki döntése alapján szombaton a dél-amerikai ország hatóságai szombaton kiadták Alberto Fujimori volt perui elnököt Perunak. A korrupcióval, sikkasztással és az emberi jogok megsértésével vádolt 69 éves expolitikust egy perui rendőrségi repülőgép vitte Santiagóból az északi szomszéd ország fővárosába, Limába. Fujimori az 1990 és 2000 közötti időszakban kétszer is…
Lemondott a lett parlament elnöke, mivel ügyészségi büntetőeljárást indítottak ellene hamis tanúzás gyanújával - jelentette szombaton a lett média. Indulis Emsis házelnököt, volt kormányfőt, a centrista Zöldek és Földművesek Szövetségének képviselőjét akár öt év börtönre is ítélhetik, ha bűnösnek találják hamis tanúzásban. Emsis ártatlanságát hangoztatja, s azzal indokolta házelnöki tisztéről és…
A Metro Ride hazai és nemzetközi down-hill versenyzői mérik össze tudásukat éjszaka - hegy híján a Deák téri metróaluljáróban. A 35 meghívott kerékpárosból 32 vághat majd neki a döntőnek hajnali fél kettőtől.
Kóka János azt szeretné, ha 2013-ig a mostaninak a duplája, négyezer kilométer hosszú kerékpárút-hálózat lenne Magyarországon. Erről a közlekedési és gazdasági miniszter a Critical Mass biciklis felvonulás apropóján beszélt szombaton az MTI-nek.
Kóka János azt szeretné, ha 2013-ig a mostaninak a duplája, négyezer kilométer hosszú kerékpárút-hálózat lenne Magyarországon. Erről a közlekedési és gazdasági miniszter a Critical Mass biciklis...
Több ezer motoros gyűlt össze a budapesti Dózsa György úton szombaton, az Európai Autómentes Napon, hogy felvonulással fejezzék ki tiltakozásukat a motorkerékpárokat sújtó gépjárműadó változása miatti adóteher-növekedés ellen.
Több tízezer biciklis és motoros vonult az utcára a fővárosban. A kerékpárosok a füstmentes városért és a kerékpárutakért, a motorosok az őket sújtó adóemelések ellen demonstráltak. A kritikus tömeg az autómentes napon a XI. kerületi Pázmány Péter sétányról indult és 9 kilométert kerekezve a városligeti Nagyréten ért célba.
Együttműködésre készülnek a vajdasági, a békéscsabai, a temesvári és nagyváradi magyar színházak annak érdekében, hogy a jövőben egyebek mellett közös produkciókat is létrehozzanak - közölte a Békés Megyei Jókai Színház vezetője szombaton. Fekete Péter elmondta: az ezen a héten csütörtökön Újvidéken megkezdődött 7. Vajdasági Drámaíró Fesztivál alkalmából közös nyilatkozatot tettek a színházak…
A rovarirtó szerrel kezelt moszkitóháló gyermekéleteket menthet, pontosabban ezer hálónként hét kisgyerek életét - hívta fel a figyelmet egy kenyai tudóscsoport e héten közzétett tanulmánya, amely egy évekkel ezelőtt elindított kormányprogram hatását vizsgálta az afrikai országban.
A Magyar Írószövetség szombati tisztújító közgyűlésén Vasy Géza irodalomtörténészt választottta meg új elnökének a következő három évre. A testület új örökös tagokat is avatott, köztük a leköszönő elnököt, Kalász Mártont.
Dzsalal Talabani iraki elnök követelte szombaton annak az iráni állampolgárnak a szabadon bocsátását, akit az amerikaiak vettek őrizetbe csütörtökön az észak-iraki Kurdisztánban annak a gyanújával, hogy az illető iráni ügynök, a Forradalmi Gárda elitegységének számító al-Kudsz hadosztály tisztje. Követelem, hogy az illetőt haladéktalanul bocsássák szabadon a kurdisztáni régió és Irán jó…
A 2007-2008-as olasz bajnokságban először találkozik egymással két, a merészebb jósok szerint akár a bajnoki címre is esélyes csapat. Az AS Roma és a Juventus vasárnap délutáni rangadója előtt a vendéglátó "Farkasok" világbajnok középpályása, Daniele De Rossi azt fejtegette, hogy először játszhat úgy a Juve ellen, hogy az ő csapata az esélyesebb.
Az európai autómentes napon rendezett felvonuláson mintegy 30 ezer ember vett részt. Az emberek nemcsak kétkerekűekkel, hanem monociklivel (egykerekű), triciklivel, tandembiciklivel, bringó hintóval, gördeszkával és görkorcsolyával is felvonultak rendőri biztosítás mellett.
A Magyar Írószövetség szombati tisztújító közgyűlésén Vasy Géza irodalomtörténészt választotta meg új elnökének a következő három évre. A testület új örökös tagokat is avatott, köztük a leköszönő elnököt, Kalász Mártont.
A magyar történelem eddig legfurcsább népszavazásának kapujában állunk. Bár lassan már egy éve téma a közbeszédben, még mindig nem lehet tudni, hogy mikor lesz. Ráadásul bizonytalan a kérdések száma is. Valószínűleg hat különböző témában vehetjük saját kézbe a sorsunkat, viszont elképzelhető, hogy ezt kilenc kérdésre válaszolva tehetjük meg.
Vasy Géza irodalomtörténészt választotta új elnökévé három évre a Magyar Írószövetség választmánya a szervezet szombati tisztújító közgyűlésén Budapesten. Vasy Géza József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus 1942. január 28-án Budapesten született. 1960-ban érettségizett, majd 1963-ban a BME Gépészmérnöki Karán végzett. 1969-ban az ELTE-n magyar-könyvtár szakos diplomát szerzett. Ugyanitt…
Az alkoholbetegek családtagjaira mindeddig kevés figyelmet fordítottak a civil segítő szervezetek, holott a hozzátartozók is áldozatok. Emellett a gyógyulás esélye akkor a legjobb, ha a családot is bevonják az alkoholizmus elleni küzdelembe. Az Alkoholellenes Klubszövetség több napos nemzetközi konferenciáján tíz ország szakemberei tanácskoznak az alkohol és a családok kapcsolatáról.
A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt alapszervezetek által összehívott kongresszusán 9 megye 30 pártszervezete képviselte magát - közölte szombaton az MTI-vel Engelmann József Lajosmizsén.
A Metro Ride hazai és nemzetközi down-hill versenyzői mérik össze tudásukat éjszaka - hegy híján a Deák téri metróaluljáróban. A 35 meghívott kerékpárosból 32 vághat majd neki a döntőnek hajnali fél kettőtől.
Az '56-os pesti srácokhoz és a vörös sipkás honvédekhez hasonlította a Rákosi-korszak internáltjait a köztársasági elnök a recski kényszermunkatábor felszámolásának 54. évfordulóján. Sólyom László azt mondta, azért kell újra és újra beszélni Recskről, hogy a társadalom megismerhesse a nyers és leplezetlen önkény igazi arcát.
Az európai autómentes napon rendezett kerekezésen mintegy 30 ezren vettek részt. Az emberek nemcsak kétkerekűekkel, hanem monociklivel (egykerekű), triciklivel, tandembiciklivel, bringó...
Lemondta az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke a szlovák külügyi bizottsággal tervezett közös testületi ülést a Szlovák Nemzeti Tanács Benes-dekrétumokkal kapcsolatos döntése miatt; a Szabad Demokraták Szövetsége civilizálatlannak tartja, a Kereszténydemokrata Néppárt megdöbbentőnek nevezte a döntést. Az SZDSZ Országos Tanácsa szombaton határozatot fogadott el a Benes-dekrétumok újbóli…
A most szerveződő Kisgazda Szövetség és Polgári Párt, megerősödve, mozgósító erejével hozzájárulhat a Fidesz által kezdeményezett népszavazáshoz, ami demokratikus úton kényszerítheti ki a kormány távozását - jelentette ki Turi-Kovács Béla szombaton Albertirsán, a párt helyi alakuló ülésén.
A rendőrségi hibák ellenére nem indítanak fegyelmi eljárást a Nyitrán megvert Malina Hedvig ügyében. Bár a szlovák legfőbb ügyész ma ismét elismerte: a rendőrség és az ügyészség is eljárási hibákat követett el a nyomozás során - azt mondta: ezekért senkit sem terhel felelősség.