Vádat emeltek cserbenhagyás és jogosítvány nélküli vezetés vétsége miatt Britney Spears ellen - közölte helyi idő szerint pénteken a kaliforniai ügyészség. Az amerikai popsztár augusztus 7-én egy Los Angeles-i parkolóban autójával az egyik parkoló gépkocsinak ütközött, majd mintha mi sem történt volna, elsétált a helyszínről. Senki sem sérült meg, a sztár a saját gépkocsiját is csak megkarcolta.
Egymillió dolláros (178 millió forintos) kártérítést követel egy detroiti férfi, mert a neve és a születési dátuma is megegyezik egy elítélt bűnözőével, s emiatt háromszor tartóztatták le a rendőrök.
Az orosz ügyészség vádat emelt egy volt csecsenföldi kormányhivatalnok ellen Anna Politkovszkaja újságíró meggyilkolásában való bűnrészesség címén. Az ügyészség vádat emelt Samil Burajev, Acshoj-Martan járás közigazgatási hivatalának vezetője ellen - közölte pénteken az Interfax hírügynökséggel Burejev jogi képviselője, Pjotr Kaszakov. Burajevet szeptemberben vették őrizetbe. Kaszakov szerint…
Ma dönt az SZDSZ új parlamenti képviselőjének személyéről a párt országos tanácsa (OT) Salgótarjánban. A párt országos listájáról mandátumot szerzett Kis Zoltán utódja vagy Skaliczky Andrea dunaújvárosi elnök, vagy Velkey Gábor, békéscsabai önkormányzati képviselő lesz, akiket a párt ügyvivői jelöltek hétfői ülésükön.
Összeütközött és kigyulladt két, óriási sebességgel száguldó sportkocsi a fővárosban, az M1-es és az M7-es autópálya közös, befelé vezető szakaszán - közölte a Fővárosi Tűzoltóság.
Három tucat kutató két évig dolgozott azon, hogy megfejtse a közműépítés során talált öntöttvas koporsó titkát. Nem nyugodtak, míg ki nem derítették, ki nyugszik a koporsóban, és miben veszette életét ilyen fiatalon.
Irán felvonultatta új, nagy hatótávolságú rakétáját egy szombati katonai parádén. Iráni illetékesek azt állítják, hogy a Ghadr típusú rakéta 1800 kilométeres távolságot is képes leküzdeni. Nyugati szakértők szerint a Ghadr az 1300 kilométeres hatótávolságú Sahab-3 rakéta javított változata. Az Irak elleni háború kezdetének (1980. szeptember 22.) évfordulója alkalmából rendeztek katonai…
Az egyszerű emberekhez hasonlóan a milliomosok is szeretik a kedvenc énekesüket hallgatni a születésnapjukon. Az egyetlen különbség, hogy ők ezt élőben teszik - nagyon-nagyon sok pénzért.
Svédország rendezi a 2013-as jégkorong-világbajnokságot - döntött a sportág közgyűlése Vancouverben. A magyar pályázat a harmadik legtöbb szavazatot kapta, de esélye sem volt a svédekkel szemben.
Az idén januártól 6,5 százalékkal emelte a vízdíjakat a veszprémi székhelyű Bakonykarszt Zrt., 2008-tól pedig 6,5-10 százalék közötti áremelést tervez - mondta Harsányi István, a cég igazgatóságának elnöke sajtótájékoztatón.
Tízezer rendőrt bocsátottak el az indiai Uttar Prades államban, mert alkalmatlannak találták őket a szolgálatra. Valamennyien kenőpénzt fizettek, vagy kapcsolataik miatt kapták meg annak idején az állást.
George Clooney amerikai színész bordatörést szenvedett, amikor motorkerékpárjával egy gépkocsinak ütközött pénteken New Yersey államban - közölte a rendőrség. Sean Kelly, a weehawkeni rendőrség munkatársa elmondta, hogy a színész, aki egy barátjával, Sarah Larsonnal utazott a motorkerékpáron, jobbról akar előzni egy Mazda gépkocsit, amely jobbra kanyarodott. Egyelőre nem tudni, hogy a gépkocsi…
Pofon egyszerű módja van arra, hogy a szülők távol tartsák tizenéves gyermekeiket a kábítószerektől és az alkoholtól. Nem kell más, mint hetente ötször együtt vacsorázni a családnak - és ezt a gyerekek is élvezik, derítette ki egy amerikai kutatás.
Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök ad ma tájékoztatót az MSZP választmányának, amely utoljára ülésezik a párt Köztársaság téri székházában. A testület ülésen Gyurcsány Ferenc várhatóan a választmányra váró, részben a parlamentben felvázolt 48 ponthoz, részben a politikai menetrendhez kapcsolódó feladatokat ismerteti. A választmány ismét ki fog állni a reformok mellett és erősebb…
Nem kell vizitdíjat fizetni azoknak az állami vezetôknek, akik az öszödi kormányüdülôben töltik szabadságukat, a Miniszterelnöki Hivatal átvállalja helyettük az orvosi vizsgálatok költségét. A Fidesz az új arisztokrácia kiváltságairól beszél, az MSZP-ben nem tudtak a “mentességrôl” a liberálisok pedig azt mondják: nem szerencsés ez a gyakorlat.
"Történelmi megállapodás" született helyi idő szerint pénteken este a kanadai Montrealban rendezett ózonkonferencián az ózonréteget károsító anyagok kibocsátásának beszüntetésével kapcsolatban - jelentette be az ENSZ környezetvédelmi programjának (UNEP) szóvivője. Nick Nuttal bejelentése szerint a fejlett és a fejlődő országok megállapodtak, hogy az ózonréteg védelmében és a klímaváltozások elleni…
Döbbenten fedezték fel az egyik németországi húsbolt alkalmazottai, hogy valaki műpéniszeket rejtett a kolbászba. Mint kiderült, a szexuális játékszereket Dubajba akarták csempészni.
Megállapodtak a kanadai Montrealban rendezett ózonkonferencián az ózonréteget károsító anyagok kibocsátásának beszüntetésével kapcsolatban - jelentette be az ENSZ környezetvédelmi programjának (UNEP) szóvivője.
Alaposan átrendezheti az ingatlanpiacot a 2008-2009-re tervezett adócsomag. A legnagyobb hatása rövid távon a telekáfa bevezetésének lehet - írja a Népszabadság.
Az Autómentes Nap alkalmából Fodor Gábor a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium épülete előtt átadta Budapest első olyan kerékpár parkolóját, amely az úttesten az autós forgalomtól hódít el helyet a kerékpárok számára.
Luxemburg az év végétől feloldja munkaerőpiacának korlátozásait a 2004-ben csatlakozott európai uniós tagországokkal, köztük Magyarországgal szemben.Az Európai Bizottság üdvözölte a döntést.
Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere nyitotta meg a belvárosi autómentes napot szombaton Budapesten. A polgármester a kerületi autómentes napi programok helyszínén, az Egyetem téren elmondta, hogy nem véletlenül választották a rendezvény színhelyéül éppen ezt a teret, hiszen a városnak ez a része az egyik legforgalmasabb: naponta mintegy 30 ezer autó halad itt keresztül.
Tolókocsis betörőt csípett fülön a rendőrség Németországban. A 43 éves férfi feszítővassal és csavarhúzóval kerekezett az éjszakai Saarbrückenben az utcán. Előbb egy boltnak feszítette fel az ajtaját, de aztán feladta a dolgot, mert az üzletnek nem volt rámpája a tolókocsis közlekedés megkönnyítéséhez. Másodjára egy iroda ajtaját nyitotta ki, ott már volt rámpa, de rendőr is, aki tetten érte -…
Őrizetbe vették Kabai Károlyt szombat délelőtt Budapesten – értesült a hírTV, amelynek munkatársai már tegnap este, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben megtalálták Veres János pénzügyminiszter egykori üzlettársát. Kabai ellen a bíróság által kiadott elfogatóparancs átvétele után szombat délelőtt adott ki körözést a rendőrség.
Az ENSZ támogatja az afgán kormány és a tálibok közötti esetleges béketárgyalásokat, és kész segíteni a közvetítésben - mondta az ENSZ-főtitkár afganisztáni különmegbízottja pénteken. Tom Koenig hangsúlyozta: az ENSZ minden bizonnyal támogatni fogja a tárgyalásokat, mivel a tálibokat kizárólag katonai eszközökkel nem lehet legyőzni. A különmegbízott sajtótájékoztatóján hozzátette: nem a "kemény…
Bronz tükörtartó és egy köves aranygyûrû került elô a föld alól a Boszorkány-szögi ásatások során. A kazincbarikai dombon a régészek a legenda szerinti ôsanya, Álmos állítólagos nôvérének földi maradványai után kutatnak.
Ágh Attila politológus úgy látja, hogy az őszödi beszéd semmilyen komoly mérföldkövet nem jelent a hazai politikai életben. Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett: erre utal az is, hogy idén ősszel - a tavalyihoz képest - elenyésző volt a tüntetők száma.
A lakásvásárlók manapság jóval körültekintőbbek, hosszabb ideig tart az ingatlanok megtekintése, kiválasztása, mint korábban. A vevőkhöz hasonlóan a beruházók óvatossága is nő
Elrendelte a rendőrség Kabai Károly, nyírbogáti vállalkozó körözését, miután megkapta az elfogatóparancsot a bíróságtól - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője szombaton. Az adócsalás és más bűncselekmények miatt jogerősen 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélt nyírbogáti vállalkozó ellen kibocsátott bírósági elfogatóparancs hiteles másolatát a megyei…
Felesége és anyja elől a rendőrségre menekült egy kínai férfi, aki, miután ott nem akarták befogadni, még egy kerékpárt is ellopott annak érdekében, hogy biztosan hatósági őrizetbe kerüljön - jelentette egy kínai lap. A Csin (Jin) nevű férfi a csiengnani (Jiangnan) helyi lap szerint elmondta a rendőröknek, hogy nem bírta elviselni a neje és anyja közti állandó vitát, ami csak akkor szűnt meg,…
Várhatóan október közepén ismerhetik meg a jövő évi szén-dioxid-kvótákat az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszerébe tartozó magyarországi cégek.
A nemzetközi közvetítők ahhoz hasonló megoldást próbálnak találni Koszovó problémájára, amelyet tíz éve Hongkong esetében alkalmaznak - értesült a Blic című belgrádi lap
Olyan nagy veszélyben vannak az amerikai diplomaták Irakban, hogy csak több fegyveres testőr kíséretében mozdulhatnak ki hazulról. Mivel azonban magánbiztosító szolgálatában álló testőreik állítólag indokolatlanul tüzet nyitottak iraki polgári személyekre, ezért szerda óta a nagykövetség körüli lezárt területet sem hagyhatják el. Akkora veszélynek azonban senki más nincs kitéve Irakban, mint az…
Várhatóan október közepén ismerhetik meg a jövő évi szén-dioxid-kvótákat az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszerébe tartozó magyarországi cégek.
Leghamarabb hétfőn szállítják el Kabai Károly nyírbogáti vállalkozót az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetből, miután ott a rendőrség őrizetbe vette őt, azt követően, hogy elrendelték országos körözését.
Szombat reggel 8 óra 51 perckor vette kézhez a Nyírbátori Rendőrkapitányság a bíróság által kibocsátott elfogatóparancsot Kabai Károly szocialista vállalkozó, Veres János volt üzlettársa ellen.
A Fidesz arra szólította fel a kormányt, hogy azonnal hagyjon fel azzal, hogy a rendőrséget politikai célokra használja, és haladéktalanul szerezzen érvényt a törvénynek, a jogerős bírósági ítéletnek. Szijjártó Péter közleményében azt írta: Gyurcsány Ferenc "előszeretettel beszél mostanában rendről, törvényességről, a szabálykövető polgári magatartásról", mindez azonban a jelek szerint nem…
Mintegy tízezer buddhista szerzetes vonult végig szombaton a mianmari Mandalaj belvárosán, a katonai kormányzat legutóbbi intézkedései ellen tiltakozva. A ranguni junta egy hónappal ezelőtt megemelte az üzemanyagok árát, tüntetések sorozatát váltva ki intézkedésével. Mintegy ezer szerzetes gyűlt össze szombaton, helyi idő szerint délelőtt a főváros, Rangun Svedagon pagodájában, az ország…
Oroszországban az ügyészség vádat emelt egy volt csecsenföldi kormányhivatalnok ellen Anna Politkovszkaja újságíró meggyilkolásában való bűnrészesség miatt. Samil Burajevet szeptemberben vették őrizetbe.
Leghamarabb hétfőn viszik el Kabai Károly nyírbogáti vállalkozót az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetből. A jogerősen elítélt üzletembert a rendőrség azután vette őrizetbe, hogy elrendelték országos körözését - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A stratégiai gazdasági ágazatok államosítását, a távlati állami tervezés visszaállítását és többek között a halálbüntetés újbóli bevezetését ígérte hatalomra jutása esetén Gennagyíj Zjuganov, az orosz kommunista párt ((KPRF) vezetője a párt szombaton kezdődött kongresszusán. A pártvezető Hét lépés a méltóságteljes jövőbe című programjában az is kilátásba helyezte, hogy - ha pártja lesz hatalmon -…
Megnyílt az előző év legjobb sajtófotóit, köztük a hírfotók kategóriájában győztes Szigetváry Zsolt sorozatát felvonultató 50. World Press Photo kiállítás pénteken Budapesten, a Néprajzi Múzeumban.