Pénzgyűjtésbe kezdtek a nemzetközi segélyügynökségek az Afrika több országát is sújtó árvízek miatt. Az évtizedek óta legsúlyosabb természeti katasztrófa az ENSZ adatai szerint másfélmillió embert érint.
Csütörtök este a hatóságok leállították a nevadai sivatag fölött eltűnt amerikai milliárdos, Steve Fossett keresését. Felesége még nem adta fel a reményt, de sokan már azon spekulálnak, mikor indul meg a per az üzletember holttá nyilvánításáért.
Lengyelország nem járul hozzá, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői ellenőrizzék az októberben esedékes parlamenti választások tisztaságát - közölték lengyel diplomaták Bécsben.
Az MDF szerint a Benes-dekrétumok megerősítése ellentétes az európai értékrenddel, a párt úgy véli, hogy a magyar válasz nem volt elég határozott - mondta Csapody Miklós, a Magyar Demokrata Fórum szakpolitikusa. Irányában helyesen, mértékében azonban nem helyesen reagált Magyarország az eseményekre. A kormányfő és az államfő válasza európai volt, de határozottabban kellett volna felemelni…
Újabb bizonyítékot hoztak fel amellett, hogy az indonéziai Flores szigetén talált törpe emberek külön fajt alkotnak, nem pedig a modern ember beteg példányai.
Egy közép-franciaországi falu képviselőtestületének tagjai úgy döntöttek, hogy nem függesztik ki a polgármesteri hivatalban az új elnök, Nicolas Sarkozy portréját.
Szögbomba robbant egy autó alatt, az angliai Liverpoolban, magyar idő szerint péntek este. A St. Edward Főiskola előtt történt detonációban senki sem sérült meg, a merénylet körülményeit vizsgálja a rendőrség.
Pénteken délután 2 órakor a nagyközöség számára is megnyílt és vasárnap estig tart nyitva a Syma csarnokban a 11. Lakásvásár; Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke a megnyitón elmondta, hogy 200 kiállító jött el, akik többsége maga építette fel a standját, így már a látvány is változatos.
Ken Livingstone londoni polgármester szerint az indiai függetlenségi mozgalmat vezető Mahatma Gandhi olyan fontos szerepet játszott Nagy-Britannia történetében, hogy szobrot kellene állítani neki a brit fővárosban.
Szeptember elején a miniszterelnökről száz ember közül csak húsz találta úgy, hogy inkább jól mint rosszul végzi teljesítményét. A Gallup minden korábbi mérésénél többen, 68 százalék véli úgy hogy inkább rossz a miniszterelnök munkája.
Az Európai Unió megpróbálja korlátozni a Gazprom terjeszkedését, illetve azt olyan feltételhez köti, hogy Moszkva engedje be az európai cégeket az orosz energiapiacra. Az energiapiacok liberalizációjáról a héten nyilvánosságra hozott brüsszeli csomagnak ugyanakkor része az is, hogy visszaszorítanák az energiaárakat magasan tartó nagy európai cégeket.
Nem kap egyszerűen védelmet az akit telefonon vagy SMS-ben fenyegetnek meg. Sok mindent kell bizonyítania, és sok időbe telik, míg a hatóságok kivizsgálják a bejelentését.
Ismét kiírta az Üllői úti Fradi-pályára a pályázatot a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) pénteken. A korábbi, harmadik pályázatra a hétfői határidőig senki sem jelentkezett. Az ár most nem változott, vagyis továbbra is bruttó 4,2 milliárd forintba kerül az ingatlan. A KVI azonban az újabb kiírásba már belevette az úgynevezett árlejtést is, vagyis ha csak egyetlen pályázat érkezik, akkor 20…
Luxemburg úgy döntött, hogy az év végétől teljes egészében feloldja munkaerőpiacának korlátozásait a 2004-ben csatlakozott európai uniós tagországokkal, köztük Magyarországgal szemben. Az Európai Bizottság péntek esti brüsszeli közleményében üdvözölte a kis ország döntését, amelynek nyomán az új tagállamok munkakeresőit ugyanolyan feltételek illetik majd meg ott, mint a régebbi országokéit.
Módosítják a szócikkek szerkesztésének szabályait a Wikipedián, miután több nagyvállalat, illetve állami szerv is saját érdekeinek megfelelően módosította az internetes enciklopédia tartalmát.
Nem kizárt, hogy Szlovákiában is árusítják azokat az egészségre veszélyes kínai fogkrémeket, amelyek egyes Európai Uniós tagállamok piacain bukkantak fel - közölte a pozsonyi közegészségügyi hivatal pénteken.
Szigetváry Zsolt fotóriporter, a Magyar Televízió székházának tavalyi ostromáról készített, első díjas képei is szerepelnek a World Press Photo 2007. kiállítás anyagában, ami szombattól október 21-ig látható a Néprajzi Múzeumban.
Mennyit ér a nő? - ezzel a címmel rendeztek konferenciát a nők társadalmi-gazdasági szerepéről. A női munka gazdasági jelentőségét mutatja az az adat, amely szerint csak az otthon végzett munka értéke egy évben átlagbérrel számolva 337 milliárd forint, míg a nők önkéntes munkája egy évben meghaladja a 100 milliárd forintot. A konferencia célja, hogy az eddig külön működő nőszervezetek között…
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI) megtalálták Kabai Károlyt, akit egyelőre nem vett őrizetbe a rendőrség - adta hírül pénteken este több internetes portál a Hír Tv alapján. A hirado.hu szerint a rendőrség megerősítette, hogy Veres János pénzügyminiszter egykori üzlettársát az intézményben kezelik, de őrizetbe vételéről még egyeztetnek az illetékes nyíregyházi hatóságokkal.