Országos embervadászat folyik Malajziában az ellen, aki egy meztelen kislány holttestét hagyta el sporttáskában. A tetemet Kuala Lumpurban találták meg egy bolt előtt.
Bozsik Yvette Playground (Játszótér) című munkája az évad első bemutatója a Katona József Színházban; a premiert vasárnap tartják - közölte a teátrum sajtóreferense az MTI-vel.
Csütörtökök reggel otthonában elhunyt Polcz Alaine író, pszichológus. A Magyar Hospice Mozgalom megalapítóját, thanatológust kevéssel 85. születésnapja előtt érte a halál - tudatta a Független Hírügynökséggel Tréger Gábor, a család barátja.
Hosszas versengés után az amerikai Nasdaq és az állami tulajdonú Borse Dubai megegyezett: inkább együtt veszik meg a skandináv tőzsdeüzemeltetőt, az OMX-et
Ausztriában találták meg azt a kisfiút, aki a Vas megyei Ólmód közelében, egy erdőben elkóborolt apjától szerdán délután. A kisfiú apjával volt gombát szedni a határmenti területen.
Lelőtte három mulatozó szomszédját egy férfi Thaiföldön, mert az idegeire ment a ricsajozásuk. A mototkerékpár szerelőként dolgozó férfi ezután elment korábbi felesége szüleihez és végzett egykori anyósával is.
Az idén 5,602 millió tonna kalászos gabona termett, 539 ezer tonnával, 8,8 százalékkal kevesebb, mint az előző évi 6,141 millió tonna - közölte a Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A KSH tájékoztatása szerint 2007-ben 1,661 millió hektáron termeltek gabonát, ami 63 ezer hektárral, 3,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Felakasztotta feleségét a férje ma hajnalban Békéscsabán lakásukban - tudta meg az InfoRádió Virág Zsuzsannától, a Békéscsabai Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. A férj a tettét azzal indokolta, hogy a felesége hosszú ideje nagyon beteg volt.
Észtország nem járul hozzá, hogy a Balti-tengeren át húzódjék a Németországba irányuló Északi Áramlat gázvezeték, jelentette be Urmas Paet észt külügyminiszter.
Nyolcszorosára nőtt a román állampolgárságú bevándorlók elkövette bűncselekmények száma Londonban 2007 első félévében az előző év hasonló időszakának adataihoz képest a brit sajtóban szerdán ismertetett rendőrségi adatok szerint.
Szeptember 19-én elindult az Allianz Netbank. Az Allianz Bank új szolgáltatásának igénylése egy nyomtatvány kitöltésével történhet, a szolgáltatás a fiókok mellett a bank tanácsadóinál vagy postai úto...
Csütörtökök reggel otthonában elhunyt Polcz Alaine író, pszichológus. A Magyar Hospice Mozgalom megalapítóját, thanatológust kevéssel 85. születésnapja előtt érte a halál - tudatta a Független Hírügynökséggel Tréger Gábor, a család barátja.
A városmisszió hetében az érdeklődőket százhúsz helyszínen ezerötszáz program várja. Minden nap tíz órakor a Szent István bazilikában ismert magyar és külföldi egyházi személyiségek osztják meg gondolataikat a hívekkel.
Amerikai tudósok szerint két éven belül más emberekből származó immunsejtekkel kezelhetik a rákos betegeket. Az egereken folytatott kísérletek biztatóak.
A szakértői vizsgálat eredményei döntik el, lesz-e büntetőeljárás a szombaton az újszülött halálával végződött fővárosi otthonszülés, vagyis nem kórházban lezajlott szülés ügyében. A XII. kerületi születésházban lezajlott szülésnél szülésznő is jelen volt.
A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa mai határozatában megállapította, hogy a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. hitelkártyáit népszerűsítő tájékoztatásával megtévesztette a fogyasztókat, ezért a ban...
Észtország nem járul hozzá, hogy a Balti-tengeren át húzódjék a Németországba irányuló Északi Áramlat gázvezeték - jelentette be Urmas Paet észt külügyminiszter.
Szávay Ági sikerrel vette a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi tenisztorna második fordulóját, s ezzel már a legjobb nyolc között van. A világranglista 23. helyen álló magyar versenyzô a következô fordulóban az argentin Emilia Salernivel találkozik. A sorsolás szerint itt már az orosz Szvetlana Kuznyecova következett volna, ám a nagy mumus sérülés miatt visszalépett.
Ausztriában találták meg azt a kisfiút, aki a Vas megyei Ólmód közelében, egy erdőben elkóborolt apjától szerdán délután. A kisfiú apjával volt gombát szedni a határmenti területen.
Az ISM-Index 2002 óta éves átlagban 50 pont fölött áll. Ez az érték jelenti a növekedés és a visszaesés közti határt a feldolgozóiparban. Legutóbb 52,9 ponton állt az érték. Az éves átlag 2007-ben 53,7 ponton, azaz valamivel a 2006-os éves átlag alatt állt. 16.00 órakor teszik közzé a szeptemberi Philadelphia Fed Indexet. Itt a 0,0 pontról 2,5 pontra való emelkedéssel számolnak. Ha a vártnál…
Interaktív ügynökségi partnert választott a Music Television Magyarország (MTV). Az itthon öt tévécsatornát működtető vállalat kétfordulós tenderen választotta ki a győztes ügynökséget.
Sehol Európában nem emésztenek fel olyan sok közpénzt a politikusok, mint Olaszországban - állítja a Confindustria, a legnagyobb olasz munkaadói szervezet.
A kormányfő bejelentése szerint a feketegazdaság visszaszorítása érdekében a jövő évi adótörvényekbe bekerülne, hogy az adóhivatal annál a munkáltatónál, amely nem jelenti be a munkavállalóit, a feketefoglalkoztatás teljes idejére, de legalább 3 hónapra visszamenőleg becsléssel is megállapíthatná a közterheket.
Orosz, amerikai és malajziai űrhajósból áll majd a Nemzetközi Űrállomás következő legénysége: Csillagvárosban kijelölték a 16. expedícióban részt vevő űrhajósokat - jelentette be a felkészítő központ sajtószolgálata.
Ernyei Béla, a női nem avatott ismerője nyitotta meg a szép női testek iránt érdeklődök számára a Női test a magyar szobrászatban - meztelenség és művészet című tárlatot. A szervezők egy egészen különleges meglepetéssel is tartogattak a vendégek számára. Árverésre bocsátották a Playboy magazin címlaplányait.
Egy férfimagazin címlaplányaira licitáltak a Női test a magyar szobrászatban - meztelenség és művészet című tárlat megnyitójának vendégei a Belvedere kiállítóteremben, a budapesti Váci utcában.
Augusztusban 4,9%-kal, azaz a várt 4,0%-nál jóval nagyobb mértékben emelkedtek a brit kiskereskedelmi forgalmak. Legutóbb még +4,4%-os értékröl adtak számot. Az M4-es pénzmennyiség 13,5%-os emelkedést mutatott, meghaladva ezzel a 12,9%-os elörejelzést. Júliusban még +13,0%-os értékröl számoltak be. A BoE ezzel meglehetösen nehéz helyzetbe került. Egyrészt továbbra is adottak az inflációs…
Az MDF elfogadhatatlannak tartja kormány azon törvénymódosító szándékát, hogy 2010-től eltörölné a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetést - mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke.
Hazugságvizsgálatnak vetették alá csütörtökön az Emődön eltűnt kislány szüleit és a család egyik ismerősét Miskolcon. A vizsgálat eredményére napokat kell várni. A rendőrök szerint továbbra sem merült fel olyan információ, amely azt igazolná, hogy bűncselekmény történt.
A Kia is bemutatta saját kevésbé környezetszennyező autóját Frankfurtban. Az eco_cee'd a nálunk is népszerű kompakt háromajtós változatára épül és mindössze 3,9 litert fogyaszt.
Pr-ügynökséget váltott az energetikai piacon szereplő CEZ Magyarország - értesült a Kreatív Online. A cég az Avantgarde Public Affairs után új ügynökségre bízta kommunikációját.
160 ezer hamis "Gillette" borotvapengét állított elő egy kínai testvérpár, s a családi vállalkozásban készült termékek a sanghaji üzletekben kötöttek ki.
„A reklámipar öt éven belül összeomlik” – állította Bob Garfield, az Advertising Age vezető reklámkritikusa a Kreatív 2007. júniusi számában. Igaz ez Magyarországra is? Nálunk is lesz összeomlás? Mit gondolnak a hazai ügynökségek minderről?
Az ezüstöt 13,18 dolláron jegyzik, és erös vételéi jelet adott ki. 5 sikertelen próbálkozás után végre sikerült átlépni a középtávú csökkenö trendet, melyet a február 26-i, a június5-i, valamint az augusztus 6-i csúcsok definiálnak. Mivel tovább erösödik az arany is, az ezüst is erösödést mutathat. Az ügynökök (Commercials) nettó shortjainak a száma 2003 áprilisa óta nem állt ilyen alacsonyan. Ha…
Győzelemmel és jó játékkal kezdte a nemzetközi idényt az FC Barcelona, amely a Bajnokok Ligája 1. fordulójában 3-0-ra legyőzte az Olympique Lyont. Ugyanezen a játéknapon az Arsenal a Sevilla ellen nyert csoportrangadót.
A Goldman Sachs kereskedőház előrejelzése szerint az év végére akár 85 dollár is lehet a kőolaj világpiaci ára. Sarkadi-Szabó Kornél, a Cashline elemzője szerint Magyarországon is emelkedő, 300 forint körüli benzinárakra lehet számítani.
Elektromos sokkolóval állították le a Florida Egyetem egyik hallgatóját, azért mert kellemetlen kérdéseket tett fel John Kerry szenátornak. A 21 éves Andrew Meyer amikor megkapta a mikrofont emelt hangon kérte számon a 2004-es demokrata elnökjelölttôl, hogy miért ismerte el vereségét, amikor Bush nyilvánvalóan csalással gyôzte le.