Egyre több embert bosszantanak Nagy-Britanniában a 2012-es londoni olimpia elszálló rendezési költségei. Az eredetileg 2,4 milliárd fontra (mintegy 890 milliárd forint) taksált büdzsé már 9,3 milliárdnál (körülbelül 3.440 milliárd forint) jár, és egyre-másra kerülnek nyilvánosságra bicskanyitogató megbízási díjak.
Az adókulcsok csökkentését is tartalmazó reformok esetén csak úgy kerülhető el a bevételek csökkentése, ha a jövedelemadó rendszerében sikerül megszüntetni a sokféle kedvezményt és kivételt - derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) által készített Nemzetközi adóreform tapasztalatok című tanulmányából, amelyet kedden ismertettek a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) ülésén Budapesten.
Új felüdülési lehetőséghez jutottak a nagyvárosi életformától megcsömörlött tokiói kutyák: megnyílt az első oxigénbár, amely kifejezetten a négylábú kedvenceket szolgálja ki.
"Elég volt!" - ez volt Orbán Viktor Fidesz-elnök tegnapi beszédének egyik visszatérő mondata. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulóján tartott ellenzéki nagygyűlésen Orbán Viktor úgy fogalmazott: "a kormány a demokrácia felségterületén kívül tanyázik", mert becsapta az embereket. Arra bíztatta pártja támogatóit, hogy a lehető leggyorsabban gyűjtsék össze a népszavazás kiírásához…
Az Európai Bizottság erősíti az euróhamisítás elleni védekezést, és azt javasolja, hogy kötelezzék a pénzváltókat az eurós bankjegyek és érmék valódiságának ellenőrzésére. Az EU végreh...
Massimo Moratti, az Inter elnöke ideges. Ő is tudja, nagyon fontos a jó rajt a bajnokok Ligájában, ráadásul cseppet sem könnyű az ellenfél: a Fenerbahce, Isztambulban. Az olasz bajnok ellenben koránt sem térhet vissza a legjobb csapatával a BL-mezőnybe, megsínyli a tavaszi, a Valencia elleni botrányt. A másik mérkőzésen (ugyancsak szerdán 20.45-től) a PSV a CSZKA Moszkvát fogadja.
Valószínűtlen, hogy teljesülne az Európai Unió célja, a felmelegedés 2 Celsius-fokon belül tartása - jelentette ki az egyik vezető éghajlatkutató. Marton Parry professzor szerint ezzel tízmilliók élete kerülhet veszélybe.
A vihar miatt a pályára dőlt fa miatt késve indul a budapesti fogaskerekű vasút - tudatta Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere szerda reggel. A fődiszpécser elmondta, hogy a Szent János Kórháznál dőlt a fa a pályára, a tűzoltók dolgoznak a viharkár felszámolásán. A fogaskerekű vasúton remélhetően 6 óra tájban megindul a forgalom.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlamentben bejelentette, hogy a kormány már várhatóan jövő szerdán foglalkozik azzal az intézkedéscsomaggal, amely a magyarországi feketegazdaság visszaszorítását szolgálja.
Katasztrofális évet zár a nagy-britanniai denevérpopuláció, mivel az állatok a hűvös, esős nyár miatt alig találtak táplálékot, ezért sok felnőtt egyed sorsára hagyta a kicsinyét.
Október 8-ig kell a kormánynak kihirdetnie az úgynevezett stressz-törvényt, azaz a munkahelyi feszültségek csökkentésére vonatkozó európai keretszabályozás hazai végrehajtásának tervezetét. A Világgazdaságban olvasható cikk szerint az a cél, hogy a munkavállalónak rossz közérzetet, betegséget, a foglalkoztatónak többletköltséget okozó feszültség oldódjon, nagyobb hangsúly kerüljön a megelőzésre.
Lábon lövette magát egy fiatal amerikai katona, hogy ne kelljen visszamennie az iraki hadszíntérre, de lebukott; egy év elzárására ítélték. A 20 éves New York-i Jonathan Aponte első kiküldetése idején hadtápírnokként szolgált egy támaszponton, sosem vett részt katonai akcióban. Az iraki élmények mégis annyira megviselték, hogy mindent megtett az újbóli szolgálat elkerülésére: feleségével 500…
Akad olyan magyarországi megye, ahol hétszer annyian olvasnak helyi újságot, mint ahányan országos bulvár napilapot, az országos politikai napilapok esetében tizenkilencszeres a legnagyobb eltérés - derül ki a Szonda Ipsos nemrégiben készült kutatásából, amelynek főbb megállapításait az MTI rendelkezésére bocsátott a társaság.
A törékeny X szindrómában szenvedők szervezetében nem termelődik egy fontos fehérje, emiatt agysejtjeik nem képesek egymással megfelelően kommunikálni, tanulási nehézségeket okozva - állapították meg brit kutatók, akik szerint hamarosan kezelhető lesz a betegség.
Inkább csak retorikai megjegyzés a miniszterelnöktől, hogy Magyarország túl lenne a nehezén - mondta Körösényi András politológus az InfoRádió Aréna című műsorában. Az egyetemi tanár közölte: az egészségüggyel ellentétben a nyugdíjrendszer átalakításánál még a koncepció sem látszik. Hozzáfűzte: Gyurcsány Ferenc kormányfő kiszivárgott őszödi beszéde politikai válsághoz vezetett, de nem okozott…
Gaál István filmrendező - ahogy ő fogalmaz - "képíró" egy kamerával a kezében járja a nagyvárosokat, és szubjektív beszámolókat készít. Világszerte tart rendezői, operatőri kurzusokat, mégis azt vallja, a rendezést nem lehet tanítani, ahhoz "istenadta" képesség szükségeltetik. A következő trieszti filmfesztiválon az ő munkáiból készítenek retrospektívet.
Előzetes vizsgálat indult Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök neuilly-sur-seine-i lakásvásárlása ügyében - közölte kedden egy francia igazságügyi illetékes, megerősítve egy francia hetilap korábbi hírét. A vizsgálat még a nyáron indult - közölte az illetékes, aki elmondta, hogy az ügy a nanterre-i ügyész íróasztalán van, aki még nem döntött a továbbiakról. David Matinon, az elnöki hivatal…
Hét bűncselekmény - közötte emberrablási kísérlet - és egy súlyos vétség miatt emeltek hivatalosan vádat O. J. Simpson ellen kedden. A volt amerikaifutball-sztár és színészt vasárnap vették őrizetbe, fegyveres rablási kísérlet gyanújával.
Az amerikai gazdaság recesszióba süllyedésének egyharmados esélyét ismerte el a Federal Reserve a váratlanul nagymértékű kamatcsökkentéssel - állítja a Moody"s
Hatszáz ember betegedett meg Peruban egy titokzatos betegség következtében, amelyet egy űrből érkező tárgy - valószínűleg meteorit - becsapódása okozott. A tárgy az Andokban csapódott be.
A dán rendőrség kedd este megtalálta a Dánia nemzeti szimbólumának tekintett aranykürtöket, amelyeket Velje városának múzeumában őriztek - jelentette a TVSyd televízió. Steen Edeling, Velje város rendőrfelügyelője a televíziónak elmondta, hogy megtalálták az 1800-as években készült alkotásokat, de további részleteket nem árult el.
Beethoven ismét ragyogni fog. Nem csak művészetében, hanem egy gyémántban is. A bécsi klasszicizmus nagyja ugyanis megihlette a drágakövet kedvelőit és készítőit.
Orbán VIktor szerint a kormányzat fél a népszavazástól, és jó okkal teszi, mert pontosan tudja, hogy a népszavazás erősebb lesz nála. Az MSZP szerint Orbánt elfújja a szél
Kihallgatták, és őrizetbe vették szerdára virradóra a thaiföldi határ közelében fekvő Pailin városában a vörös khmerek még életben lévő legmagasabb rangú vezetőjét, Nuon Cheát.
A francia mezőgazdasági miniszter tájékozódni akar a Martinique és Guadeloupe szigeteken használt rovarölő szer okozta szennyezés súlyossága ügyében. A szert a banánültetvényeken alkalmazták.
Magyarország két oktatási mutató alapján is sereghajtónak számít az OECD-tagok között: a tanárok fizetését és óraszámát tekintve - írta szerdán a Világgazdaság. Az oktatás GDP-ből val...
Folytatódik a tandíj-ellenes tüntetéssorozat. Szerdán Nyíregyházán és Debrecenben lesz fáklyás felvonulás. Szeptemberben az eddig megszerzett engedélyek alapján még három város, Kecskemét, Eger és Miskolc csatlakozik a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által meghirdetett megmozdulásokhoz.
Végsô elkeseredésében jelentkezett a Nagy fogyásba Ladányi Zsófi. A huszonkét éves lány nem hiúságból akar leadni 30-40 kilót, az életét akarja megmenteni. Zsófi szülése óta rohamosan hízik, s retteg hogy fiatalon elhunyt nagymamája sorsára jut. Egyetlen reménye, hogy Schóbert Norbi megszabadítja az egyre veszélyesebbé váló kilóktól. Akkor talán megbocsát édesapja is, aki kitagadta elhízott…
A pelenkák tisztázhatják a gyilkosság vádja alól a május elején eltűnt brit kislány szüleit. Madeleine ikertestvéreinek pelenkáit ugyanis a bérelt Renault-ban szállították, Sean és Amelie DNS-e pedig szinte teljesen megegyezik Maddie-ével.
Noha már tizenhat éve repülik, így is az amerikai légierő legfiatalabb szállítótípusának számít, a pilóták pedig kifejezetten kedvelik: a C-17 Globemaster III a US Air Force legsokoldalúbb "igáslova".
Viktor Zubkov új orosz kormányfő kedden késő esti közlés szerint Szocsiban Vlagyimir Putyin elnök elé terjesztette előzetes javaslatát az új kormány összetételére.
Az első körben kirendelt igazságügyi fegyverszakértő szerint lőfegyver volt Vadász Jánosnál, amikor nyáron konfliktusba keveredett egy kerékpárossal a fővárosi Kodály köröndnél - értesült a Magyar Nemzet.
Vasárnap óta kórházban ápolják Horn Gyula volt miniszterelnököt, az MSZP-s politikus titkárságán nem tudták megmondani: miért szorul orvosi segítségre a volt kormányfô.
A jövőben ötszázmillió forint lehet a fogyasztóvédelmi bírság felső határa, és súlyos visszaélés esetén a fogyasztóvédők bezárathatják az üzletet - írta szerdán a
Idén 400 millió forintot irányzott elő az állami költségvetés a műemléki helyreállításokra, miközben három-négy évvel ezelőtt még másfél milliárdra rúgott a keret.
A brazil világsztár, Roberto Carlos is drukkol a magyar Playmate-választás egyik résztvevôjének. A világutazó Endrôdy Judit és a focista hosszú ideje jóbarátok, évekkel ezelôtt Budapesten ismerkedtek meg. A kapcsolat jól jött az aranylábú védônek, amikor kiderült, teherbe ejtett egy magyar lányt.
Az amerikai Fed keddi, általánosan vártnál nagyobb, fél százalékos kamatcsökkentése feléleszti az érdeklődést a kockázatosabbnak tartott, nagyobb hozamú felzárkózó piaci valuták, köztük a forint iránt...
Szerda hajnalban elérte Kína keleti partjait a Wipha tájfun. Az óránként 160 kilométeres sebességgel tomboló vihar miatt Csöcsiang tartományban két millió embert telepítettek ki, 40 ezer hajó pedig a biztonságos kikötőkben várja, hogy elvonuljon a tájfun.
Elmondhatatlan szenvedés okozásáért, tömeggyilkosságért, rémületkeltésért és újabb borzalmakkal való fenyegetésért perelte be Ernie Chamber nebraskai szenátor - Istent. A bíróság úgy döntött, hogy a pert akár Douglas megyében is le lehet folytatni, hiszen az "alperes" mindenhol jelen van.
Végre csend honol Gáspárék otthonában. A békességért azonban óriási árat fizetett a család: a szülők válnak, s egyiküknek el kell hagynia gyermekeit. Bea és Győző kivételesen könnyen megegyezett egymással: ha vérző szívvel is, de az apa lemondott Virágról és Evelynről.
A Trigránit megkezdte az ígért 5 milliárd euró befektetését Oroszországban: megvásárolta a Torgovi Kvartal elnevezésű fejlesztő cég 50 százalékát, közölte szerdán a Vedomosztyi
Daniel Craig már edz a következő James Bond filmre. A színész most síleckéket vesz, mert az új produkció kulcsjelenetében a titkos ügynök ismét sílécen közlekedik majd.