Elővárosi vasútfejlesztés, P+R parkolók a külvárosokban, úthasználati díj, egységes tarifaközösség, kerékpárutak építése - csak néhány elképzelés arra vonatkozóan, hogyan lehetne autómentessé tenni Budapestet.
A "Megállapodást a jövőnkért" című kiáltvány aláíróival egyetértés van abban, hogy az adótömeg országos szinten ne változzon. A pénzügyminiszter garanciát vállalt arra, hogy a kisadók összevonásával létrejövő új adó nem jár majd adóemeléssel - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn, miután megbeszélést folytatott a kiáltvány aláíróival.
A Fidesz azonnali kormányzati lépéseket sürget amiatt, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások egyre inkább kiszorulnak a közbeszerzésekből - mondta Szatmáry Kristóf, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Ausztrália nagyszabású oltási akcióba kezd, hogy megfékezze a lóinfluenza-járványt, amely padlóra küldte a lóversenyipart. Az egészségügyi hatóságok hétfőn bejelentették, hogy 10 ezer adag lóinfluenza-oltóanyagot importálnak. A tervek szerint legalább 5 ezer lovat készülnek beoltani. A járvány miatt Sydneyben például lefújták a lóversenyeket.
Nem rejti palackba üzenetét a Kékkúti Ásványvíz Zrt.: minden egyes ásványvizes palackra ráteszi a Balaton-felvidéki Nemzeti Park méretarányos térképét 2011-ig, ugyanis ötéves névhasználati szerződést írt alá a Nemzeti Park Igazgatósággal.
Az X Prize Alapítvány és a Google meghirdette a Google Lunar X díjat, melyért a világ minden pontjáról induló magáncégek indulhatnak. A verseny célja a Holdra szállás, fődíja pedig 30 millió dollár.
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a piricsei gyilkosság gyanúsítottjait; egy 21 éves fiatalembert nyereségvágyból elkövetett emberölés, míg két, szintén 21 éves és 27 éves társát bűnsegédi részvétel miatt tartják fogva - közölte az ügyben nyomozó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság illetékese hétfőn a szervezet nyíregyházi sajtótájékoztatóján.
Több márkáját is hirdeti a Storck Hungária édesipari vállalat: a társaság a Toffifee pralinét, a Werther’s Original cukorkákat és a Knoppers ostyaszeletet népszerűsíti BTL-akciókkal. A feladatokra a társaság ügynökségi megbízást adott.
"Mi azért megyünk, hogy megegyezzünk" - fogalmazott Horn Gábor, koalíciós koordinációért felelős államtitkár azzal kapcsolatban, hogy este a koalíciós pártok képviselői újra összeülnek, hogy folytassák az egyeztetést az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról. Mint mondta, az SZDSZ tárgyalódelegációja arra kapott felhatalmazást az ügyvivőktől, hogy megegyezzen, amennyiben olyan megoldás kerül…
A forint ma gyengülést mutatott. Az EUR-HUF csúcsot ért el 255,56-nál. Lehetséges, hogy az amerikai nyitáskor tovább gyengül a forint. Egy kereskedö szerint a Fed holnap estére várt kamatcsökkentése nyereségekhez segíti a forintot, de a deviza középtávon tovább gyengülhet. Ellenállás 255,93-nál, támogatás pedig 253,72-nél található. in-GFXä
Hétfőtől egészen vasárnapig az Európai Mobilitási Hét apropóján ingyen szállíthatók a kerékpárok bármelyik hazai vonaton. Jegy természetesen szükséges most is a biciklihez, ezért azonban a jegypénztárakban nem kell fizetni.
Owen Wilson árnyéka egykori önmagának. A színész elôször jelent meg öngyilkossági kísérlete óta a nyilvánosság elôtt. A színész néhány hete vágta fel az ereit. A szörnyû hegek élesen kirajzolódnak a csuklóján.
Ördög Ferenc férfiszabó jóvoltából tízmilliós értékkel gyarapodott a Móra Ferenc Múzeum, amelynek évtizedek során összegyűjtött szabászati és viselettörténeti anyagát ajánlotta föl a szegedi férfi - tájékoztatta Medgyesi Konstantin, az intézmény sajtóreferense az MTI-t.
Külföldi megfigyelőszolgálatot szervez a Civil Jogász Bizottság. Morvai Krisztina a szervezet társelnöke szerint ismét fenyeget az emberi jogok tömeges és durva megsértésének közvetlen veszélye. Az egyik rendőrszakszervezet ezért arra kérte a rendőröket, hogy a tüntetéseken tagadják meg a törvénysértő parancsot.
Folytatódik a megrettent betétesek pénzkivételi rohama a Northern Rock lakossági fiókjainál. Közben a pénzintézet részvénye újabb mélységekbe zuhant, magával rántva a több brit nagybank papírját.
Londonban 2003 februárja óta van dugódíj, amit most brit vidéki nagyvárosokban is készülnek bevezetni. Az intézkedés meghozta a várt eredményt: hétköznap könnyebb autózni Londonban.
Az SZDSZ ügyvivői testülete két országgyűlési képviselőjelöltet javasol az ügyben a végső szót kimondó országos tanácsnak a múlt héten lemondott Kis Zoltán helyére.
A hadsereg példát mutat helytállásával és szervezettségével - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára hétfőn Székesfehérváron, a 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred zászlószalag átadási ünnepségén.
Az MSZP-frakció kérésére háromnegyed órával elhalasztották a hétfői parlamenti ülés kezdetét. Göndör István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese indoklás nélkül azt kérte a házelnöktől, hogy 13.45-re halasszák el az üléskezdést. Szili Katalin a házszabályra hivatkozva tárgyalási szüntetet rendelt el, valamint bejelentette, hogy 13.30-ra összehívja a házbizottság rendkívüli ülését.
Szepes Mária írótól szeptember 25-én, délután fél háromkor vesznek végső búcsút Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz-termében. A mese, a science fiction és a spirituális irodalom egyik kiemelkedő képviselője szeptember 3-án, életének 99. évében hunyt el.
Nem jár majd adóemeléssel a tervezett kisadók összevonása - közölte a miniszterelnök, miután találkozott több munkaadói szervezet-, illetve kamara képviselőivel.
A madridi metró utasai - naponta 900 ezer ember - két és fél hónapon keresztül óhatatlanul is rápillant majd a Budapestet népszerűsítő poszterekre és a megállók kivetítőin látható reklámfilmekre.
Szerdán bruttó 5 forinttal emeli a Mol a gázolaj és 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát - értesült piaci forrásokból az MTI. A Mol legutóbb augusztus 27-én vá...
Mivel a 60 kilós Kliment László és a 66 kg-os Lőrincz Tamás negyeddöntős legyőzője is bejutott a fináléba a bakui birkózó-világbajnokságon, mindketten folytathatják szereplésüket a magyar idő szerint 16:15-kor kezdődő vigaszágon.
Két fiatal tehetséges magyar ötvösművész, Kaintz Regina és Király Fanni képviselteti magát idén a világhírű London Design Festivalon, a Magyar Kulturális Központban. A kiállítás kedden nyílik és október 10-ig lesz nyitva.
A dollár sorsa ma változóan alakult. Az EUR-USD árfolyama 1,3852 és 1,3886 között mozgott, az USD-CHF pedig gyengülést mutatott. A jennel és a fonttal szemben ma viszont erösödött a dollár. a sterlinget továbbra is megterhelik a Northern Rock problémái. A legnagyobb brit ingatlanfinanszírozó részvényei 33%-kal csökkentek. Az ex Fed-elnök, Alan Greenspan pesszimistán nyilatkozott a Fed holnap esti…
A magyar és az ukrán külügyminiszter kedden írja alá a kishatárforgalmi megállapodást Ungváron - jelentette be hétfőn a Külügyminisztérium. Az egyezmény a határon túli magyarsággal való minél könnyebb kapcsolattartás egyik eszközét jelentheti, és összhangban van Ukrajna európai integrációs törekvéseinek magyar támogatásával is.
Az SZDSZ ügyvivői testülete két országgyűlési képviselőjelöltet javasol az ügyben a végső szót kimondó országos tanácsnak a múlt héten lemondott Kis Zoltán helyére - értesült az MTI szabad demokrata forrásból hétfőn. A távirati iroda információt Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes megerősítette az ülést követően.
Az Allianz Bank augusztus végén új, egyedi felépítésű és kedvezményrendszerű jelzálogkölcsönökkel jelent meg a piacon. A héten indul az internetbank, októberben a vállalati üzletág
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) összesen 341,56 milliárd forint értékben indít pályázatokat kedden az Új Magyarország Fejlesztési Terv környezetvédelmi és energia operat...
"Mi azért megyünk, hogy megegyezzünk" - fogalmazott Horn Gábor, koalíciós koordinációért felelős államtitkár az MTI-nek hétfőn azzal kapcsolatban, hogy este a koalíciós pártok képviselői újra összeülnek, hogy folytassák az egyeztetést az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról.
Az MSZP-frakció kérésére háromnegyed órával elhalasztották a hétfői parlamenti ülés kezdetét; Szili Katalin házelnök összehívta a házbizottságot, amely a Kossuth tér biztonsági kérdéseiről tárgyal. Az MSZP-frakciót Takács Albert rendészeti miniszter tájékoztatja a biztonsági helyzetről. Göndör István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese indoklás nélkül azt kérte a házelnöktől, hogy 13.45-re…
Kilencen meghaltak és 25-en megsebesültek egy robbanásban, amely a Kína középső részén fekvő Hunan tartományban egy étteremben következett be - közölte hétfőn az Új Kína hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Háromnegyed kettőre halasztotta Szili Katalin az Országgyűlés mai ülésének kezdetét, mivel az MSZP a házbizottság rendkívüli összehívását kezdeményezte.
A madridi metrószerelvényekben és az állomások kivetőin hirdeti Budapestet a Magyar Turizmus (MT) a Malév madridi irodájával közösen. A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. közreműködésével megvalósuló kampány szeptember 15-én indult és november végéig tart majd, a hirdetéseket a Malév reklámügynöksége, a Hammer Advertising készítette.
Washington figyelmeztette a Nabucco földgázvezeték tervezett építésében részt vevő európai vállalatokat, hogy álljanak el a kilátásba helyezett iráni gázszállítástól - írta hétfőn a Financial Times Deutschland.
Elindult az első közvetlen London-Sydney buszjárat. A 24 ezer kilométeres út húsz országon - köztük Magyarországon - vezet keresztül és három hónapig tart. Az első járatra minden jegy elkelt és el is indult Londonból vasárnap.
A tavalyinál valamivel kevesebb cigarettát próbáltak meg becsempészni Magyarországra, a legnagyobb mennyiséget még mindig a keleti határvidéken foglalják le. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága azt a járművet is lefoglalhatja, amellyel a bűncselekményt elkövetik. Ezt a jövedéki bírság kifizetése után azonban a tulajdonosok visszakaphatják, de volt már rá példa, hogy árverésen…