Újabb tévéadó indítását nem tervezi, központi internetes hírportált azonban indítani kíván Széles Gábor médiabirodalma, az Első Magyar Média Holdingnál (EMHH) - közölte az MTI érdeklődésére Kálomista Gábor, a társaság elnöke.
Vihart kavart a fürdőberuházás Szegeden. Komoly sikereket felmutató cégek vezetői szerint a köz- és magánszféra együttes beruházása sikert hozhat a városnak. Ehhez korrekt feltételek és kompromisszumok is kellenek.
Az évente átadásra kerülő nyolcezer fővárosi lakás alig több mint fele épül a pesti zöldövezetben, de az évtized végére a budapesti lakások többsége itt készülhet el - áll az Elephant Holding tanulmányában.
A 11 budapesti elővárosi vasútvonal uniós színvonalú közlekedésfejlesztési forrásigénye mintegy 404 milliárd forint - közölte a MÁV Zrt. vezérigazgatója.
Osztályfőnöki intő, elkülönítés: több iskolában ezzel büntették a tanévnyitókon nem megfelelő öltözékben megjelenő diákokat. Az iskola legfeljebb csak kérheti az ünneplőruhát, annak hiányát nem szankcionálhatja - írja a Népszabadság.
Augusztusban 26,1 milliárdról norvég kereskedelmi mérleg többlete, miközben csupán 25,9 milliárdos értékkel számoltak. Az exportok 61,1-röl 64,2 milliárdra, míg az importok 35,0 milliárdról 37,5 milliárdra emelkedtek. Az EUR-NOK alig reagált az adatokra. Ellenállás 7,8467-nél, támogatás pedig 7,7869-nél található. in-GFX
Majdnem négymillió, 45 év alatti román állampolgárnak kell eldöntenie: melyik magánnyugdíj-pénztárba utaltatja át a nyugdíjjáruléka egy részét. Romániában ugyanis hétfőn rajtolt a kötelező, magánnyugdíj-biztosítási rendszer.
Bankkártya vagy készpénz helyett biometrikus adatokkal is lehet fizetni Baden-Württembergben. Nagy meglepetésre főleg az idősebb korosztályok vevők a rendszerre
Hajdani rangadókra fordítottunk annyi figyelmet, mint most a motoros világbajnokság futamaira. Legalábbis, a 125 köbcentisek küzdelmeire, hiszen ebben az osztályban jeleskedik Talmácsi Gábor, aki a portugáliai Estorilban sem okozott csalódást, a második helyen zárt.
Az ehető kagylók eltűnhetnek az éttermi menükből, mivel a faj egyre nagyobb mértékben lesz az enyészeté, vagy veszélyeztetetté válik az emberi tevékenységek eredményeképpen. Észak-Amerikának történelmileg igen változatos, édesvízi, ehetőkagyló-közössége van, mely bőséges ellátmányt jelent az étkezőknek.
Kipusztulhatnak a szirti cápák a Korall tengerből, hacsak Ausztrália nem nyilvánítja Védett Tengeri Övezetnek a területet- jelentette ki a Természetvédelmi Világalap (WWF), a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete.
Határőrök, vámosok, rendőrök és az autópálya kezelő munkatársai tartanak közös razziát hétfőn napközben az M7-es autópályán. Ez annyit jelent, hogy a Balaton felé tartó oldalon, minden járművet leterelnek a lepsényi pihenőhelynél.
Nyolc ember - köztük négy gyerek - sérült meg hétfőn reggel egy pécsi balesetben. A Nagykozári és Finn utca kereszteződésében egy autós nem adta meg a főúton közlekedő kocsinak az elsőbbséget és kikanyarodás közben nekiütközött, majd a vétlen autós frontálisan karambolozott egy harmadik járművel is.
Elutasította az Európai Közösségek luxembourgi székhelyű Elsőfokú Bírósága a Microsoft számítástechnikai óriásvállalat keresetét, amelyet az Európai Bizottság ellen adott be, bírósági felülvizsgálatot...
Majdnem négymillió, 45 év alatti román állampolgárnak kell eldöntenie: melyik magánnyugdíj-pénztárba utaltatja át a nyugdíjjáruléka egy részét. Romániában ugyanis hétfőn rajtolt a kötelező, magánnyugdíj-biztosítási rendszer.
Továbbra is emelkedést mutat az EUR-USD árfolyama, de korrekcióra került sor. Ha tartósan 1,3850 alá megy az árfolyam, további korrekciós potenciál nyílik 1,3800-ig, vagy 1,3725-ig, mielött ismét emelkedés következik. A régi mindenkori csúcs átlépése esetén 1,4120-ig nyílhat potenciál. in-GFX
Spóroljunk energiát fekete hátterekkel – vallja a Blackle honlap megalkotója. A keresőoldal a Google keresőmotorját használja, ám fekete háttérrel, s ezzel évente 700 megawatt energiát spórol meg.
Frontálisan ütközött egymással két személygépkocsi a Vas megyei Szarvaskend és Halastó között egy alsórendű úton. A balesetben egy 19 éves férfi életét vesztette - közölte az MTI-vel a rendőrség hétfőn.
Közleményt adott ki az ORFK a tömegoszlatás szabályairól. A dokumentumban rögzítik, hogy a kivezényelt egységek háromszori felszólítás után feloszlathatják a tüntetést, ha azt előre nem jelentették be, illetve, ha a résztvevők felfegyverkezve jelennek meg.
A szavazásra jogosultak 75 százaléka ment el voksolni a vasárnapi időközi önkormányzati választáson a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kéken. A településen élők polgármestert és képviselőtestületet is választhattak. Kéken a képviselő testület júniusban oszlatta fel magát, a helyiek vasárnap ismét bizalmat szavaztak a település korábbi polgármesterének.
Arató Gergely kőbányai lakásán volt bejegyezve az ügyészség által törvénytelen működése miatt vizsgált Holnap Városáért Egyesület, amelynek későbbi vezetője ma már gyanúsított a Zuschlag János és társai ellen folyó büntetőeljárásban – tudta meg a Magyar Hírlap. Az államtitkár felesége is érintett lehet a botrányban.
George Clooney ismét pincérnôt szemelt ki magának társául. Az örök agglegény új barátnôje, Sarah Larson ugyanis az eddigi hírekkel ellentétben nem kezdô brit színésznô, hanem gyakorló felszolgáló volt eddig egy Las Vegas-i bárban. A pár egy hónapja van együtt, és a lány már fel is mondott fônökénél.
Az Egyesült Államokból kérnek segítséget a májusban Portugáliában eltűnt brit kislány szülei. A saját gyermekük eltüntetésével meggyanúsított Kate és Gerry McCann egy olyan ügyre hivatkozna, melyben kiderült: a nyomkövető kutyák által szolgáltatott bizonyítékok megbízhatatlanok.
Még mindig keresik azt az emődi kislányt, aki még szeptember elején tűnt el otthonukból. A gyerek eltűnése óta semmilyen nyomot nem találtak. A gyerek kutyája nemrég ugyan hazament, de hiába tettek rá nyomkövető, nem vezette a rendőröket a kislányhoz. A gyerek hozzátartozóit és szüleit még ezen a héten hazugságvizsgálat alá vetik. Közben azt is vizsgálják, hogy elrabolhatta-e valaki a kétéves…
Országos razziát indítottak hétfőn Olaszországban neonáci mozgalmak ellen. Az akciót - amelynek keretében összesen 47 helyszínen kezdtek házkutatásokat - a varesei rendőrség koordinálja.
"Az iraki háború nagyrészt az olajról szól" - írja ma megjelenő könyvében Alan Greenspan. A legendás pénzügyi szakember szerint Szaddam veszélyt jelentett a közel-keleti olajkincsre, ezért indított háborút a Bush-kormányzat. Az amerikai jegybank tavaly nyugdíjba vonult elnöke szerint, a mai republikánusok feláldozták alapvető értékeiket a hatalomért, ezért vesztették el a tavalyi kongresszusi…
Az orosz kormány október 1-től tonnánként 250,30 dollárra, rekord összegre emeli a kőolaj exportvámját az eddigi tonnánként 223,90 dollárról. A könnyű kőolajtermékekre, köztük a benzin...
Amíg tavaly a keletkezett 12 ezer tonna italos kartondoboz 6-7 százalékát hasznosították újra, az idén ez az arány 8-9 százalékra nőhet - közölte Baka Éva az Italos Karton Egyesülés ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Hárman súlyosan, öten pedig, könnyebben sérültek meg abban a balesetben, amely hétfő reggel történt Pécsen, a Nagykozári és a Finn utca kereszteződésében. A kereszteződésében ugyanis egy autós nem adta meg a főúton közlekedő kocsinak az elsőbbséget és kikanyarodás közben nekiütközött, majd a vétlen autós frontálisan karambolozott egy harmadik járművel is.
Egy fiatal kínai férfi összeesett, majd meghalt, miután egyfolytában három napig játszott az interneten. Az ázsiai országban egyre súlyosabb problémát okoz az "internetszindróma" - jelentette hétfőn a kínai állami média.
Kissé javult augusztusban a GKI konjunktúra-index (az üzleti és a lakossági bizalmi index súlyozott átlaga). Az index szezonális hatásoktól megtisztított értéke mínusz 16,0 pontot mutatott, júliushoz...
Az útfelújítások mellett ezen a héten számos utcai demonstráció is nehezíti a közlekedést Budapesten. A Fővinform ügyeletese az InfoRádiónak elmondta: hétfőtől tilos megállni az V. kerületi Zoltán utca mindkét oldalán a Nádor utca és Szabadság tér között, a Kossuth téren az Akadémia utca és a Balassi Bálint utca között, valamint az Alkotmány utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Honvéd utca…
Júliusban 0,6 milliárdra rúgott az EU-s kereskedelmi mérleg deficitje. Az elözö havi értéket ráadásul +5,2 milliárdról +4,4 milliárdra módosították. Az exportok éves szinten 15%-kal, míg az importok 12%-kal emelkedtek. Eközben tovább csökkent az EUR-CHF árfolyama, miután megfeneklett 1,6515-nél. Ellenállás 1,6523-nál, míg támogatás 1,6446-nál található. in-GFX
Hozzávalók: 9 db kifli 9 tojás 9 csomag vaníliás cukor 4 dl tej rum vagy sütőrum vagy rumaroma 5 alma apróra vágott dió 3 evőkanál baracklekvár 3 evőkanál kristálycukor fahéj