2007. szeptember 17. hétfő

szept. 17
6:20
Ingatlanadó: havi négyezerből megússzuk? (Piac és Profit)
Nagy újdonságokat nem tartalmaz a jövő évi adótervezet, amelyeket a Deloitte állított össze hírlevelében. Némi egyszerűsítés mellett a legjelentősebb változás a építményadóban lesz, ám ezek a szabályok csak 2009-ben lesznek érvényben. Egy átlagos, 10 millió forintot érő ingatlan esetében az adó évi 50 ezer, azaz havonta 4200 forint.
szept. 17
6:22
A konzervatív kormánypárt nyert Görögországban (Infostart)
Görögországban a konzervatív Új Demokrácia Párt nyerte az előre hozott parlamenti választásokat. A második helyen a Pánhellén Szocialista Mozgalom végzett.
szept. 17
6:26
Tüntetések az őszödi beszéd évfordulóján (Infostart)
Hétfőn van Gyurcsány Ferenc miniszterelnök balatonőszödi beszédének egyéves évfordulója. A Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz ezzel kapcsolatban öt rendezvényről érkezett bejelentés. Tóth Gábor fővárosi rendőrfőkapitány elmondta, hogy felkészültek az események biztosítására. A hétvégén megtartott demonstrációk során nem történt rendbontás.
szept. 17
6:34
Luxusautót vett az egyházközség pénzén (Infostart)
Több százezer dollárt lopott el híveitől az Egyesült Államokban egy katolikus pap. A férfire, aki az összegen luxuscikkeket vásárolt, tíz év börtön vár.
szept. 17
6:35
Gyurcsány és a "brutális őszinteség" (Infostart)
Tavaly, két héttel az önkormányzati választások előtt került nyilvánosságra az a miniszterelnöki beszéd, amely a szocialisták májusi balatonőszödi frakcióülésén hangzott el, és amelyben Gyurcsány Ferenc leleplezte az MSZP választási politikáját. Vajon mi vezetett a rendszerváltozás óta nem tapasztalt spontán tüntetésekhez? Erről folytak 2006 őszén a politikai viták, erről készültek az elemzések.
szept. 17
6:36
A közbeszerzések és a költvégetés lesz a téma az Országgyűlésben (Alternatív Energia)
Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, a képviselők ma döntenek a Közbeszerzések Tanácsának beszámolójáról.
szept. 17
6:36
Leégett egy társasház tetőszerkezete Ürömön (Adó1százalék)
Leégett egy kétemeletes plusz tetőtér-beépítéses társasház tetőszerkezete hétfőre virradóra Ürömön - tudatta a Budapesti Tűzoltóság szóvivője. A ház teljes tetőszerkezete leégett. A tüzet a tűzoltók négy vízsugárral eloltották. Személyi sérülés nem történt - mondta Molnár Péter.
szept. 17
6:38
A koalíciós pártok képviselői ma újra összeülnek... (Alternatív Energia)
A koalíciós pártok képviselői ma újra összeülnek, hogy tovább folytassák az egyeztetést az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról. Az előző fordulót, amelyen részt vettek a biztosító társaságok képviselői is, a múlt hét csütörtökön tartották. A konzultáció után Horváth Ágnes liberális egészségügyi miniszter és Kökény Mihály (MSZP) szakpolitikus szűkszavúan nyilatkozott. Azt mondták: sokat…
szept. 17
6:44
A kormány emelné a nyugdíjkorhatárt? (Infostart)
Lapinformációk szerint a kormány egységesen 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt, egyúttal szigorítaná az idő előtti és a rokkantnyugdíj szabályai.
szept. 17
6:45
Több mint ezer milliárd jut környezetvédelemre (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter valamint Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter ma mutatja be az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Környezet és Energia Operatív Programjában (KEOP) megjelenő pályázati kiírásokat. A KEOP a 2007-2013 közötti európai uniós költségvetési időszakra vonatkozik, összesen mintegy 1332 milliárd forint támogatási forrással, ami…
szept. 17
6:45
Thaiföldi légi szerencsétlenség: a pilóta nem látta a leszállópályát (Adó1százalék)
A baleset után néhány órával megtalálták a vasárnap szerencsétlenül járt thaiföldi utasszállító repülőgép adatrögzítő "feketedobozait" - közölte a légitársaság elnöke. Udom Tantipraszongcsai hétfőn elmondta, hogy az adatrögzítő készülékeket átadták a légi közlekedési hatóság nyomozóinak. Szanszern Vong-Csaum közlekedési miniszterhelyettes azt közölte, hogy a feketedobozokat az Egyesült Államokba…
szept. 17
6:47
Visszavághat az EU a milliárdosnak (Infostart)
Ma hirdet ítéletet az Európai Közösségek luxembourgi székhelyű Elsőfokú Bírósága a Microsoft számítástechnikai óriásvállalat által az Európai Bizottság ellen indított perben.
szept. 17
6:47
Gyurcsány a fekete gazdaság elleni küzdelemről (Alternatív Energia)
A fekete gazdaság elleni küzdelemről folytat megbeszélést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma a "Megállapodást a jövőnkért" című kiáltvány aláíróival. A kiáltványt 2006 áprilisában több Magyarországon működő vegyes kamara, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, a Joint Venture Szövetség, a Magyar Agrárkamara, a Magyar Innovációs Szövetség, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Közúti…
szept. 17
6:47
A fehér vécépapír a legnépszerűbb (Adó1százalék)
Az orosz lakosságnak csaknem a fele a fehér vécépapírt kedveli - derült ki egy közelmúltban végzett felmérés során. A ROMIR közvélemény-kutató 1608 tizennyolc évesnél idősebb orosz állampolgárt faggatott ki július végén színpreferenciájáról, valamint arról, hogy milyen gyakran szerzi be a szükség e szükséges kellékét - olvasható a cég honlapján.
szept. 17
6:55
Kiállítják a Sátán Bibliáját Prágában (Adó1százalék)
A világ egyik legnagyobb kéziratát, a Codex Gigas-t (Óriás Könyv), más néven a Sátán Bibliáját állítják ki Prágában. A 624 oldalas óriás fóliáns 75 kilogrammot nyom. Elkészítéséhez 160 szamár bőrét használták fel - olvasható a NEWSru.com című honlapon.
szept. 17
6:57
Megpróbálják bebizonyítani, hogy az elnök dilettáns (Infostart)
Személyeskedő hangvételű lesz a lengyelországi kampány - véli az InfoRádió által megkérdezett külpolitikai szakértő. Bába Iván, a Budapest Analysis főszerkesztője kifejtette: Lengyelország gazdasági helyzete jó, ezért a voksolás előtti politikai küzdelemben szembenálló felek valószínűleg egymást fogják kritizálni. Az ukrán kampányról szólva Bába Iván elmondta: a három legnagyobb ukrán párt közül…
szept. 17
7:04
Nem kötelezhető a diák ünnepi öltözetre! (Adó1százalék)
Osztályfőnöki intő, elkülönítés: több iskolában ezzel büntették a tanévnyitókon nem megfelelő öltözékben megjelenő diákokat. Pedig az iskola legföljebb csak kérheti az ünneplőruhát, annak hiányát nem szankcionálhatja - írta a Népszabadság. Keszei Sándor, a Fővárosi Szülők Egyesülete a Gyermekekért szervezet elnöke szerint volt olyan általános iskola, ahol különterembe gyűjtötték, vagy be sem…
szept. 17
7:06
Tarolnak a köztévék a neten (Adó1százalék)
Kétszer-háromszor akkora a közszolgálati adókat valós időben interneten nézők aránya, mint a kereskedelmi csatornákat választóké - mutatja ki a Szonda Ipsos egy, nemrégiben lezárt kutatása. Az MTV egyes csatornájának minden negyvenedik, a kettesnek minden huszadik, a Duna TV minden huszonötödik nézője annak ellenére a világhálón keresztül tekinti meg a műsort, hogy az adott csatornán éppen ez a…
szept. 17
7:12
Értékesítők lehetnek az elbocsátott tanárok (Alternatív Energia)
A bankok főként értékesítő munkatársként, telefonos bankárként vagy hiteladminisztrációs ügyintézőként tudják alkalmazni az állást kereső tanárokat, ám később a vezetői pozíciók elérése sem kizárt - írja a Világgazdaság. Jelenleg körülbelül 400 ilyen álláshirdetés található a hitelintézetek internetes oldalain. Arra azonban mindenhol felhívják a figyelmet, hogy a jelentkezőknek rendelkezniük kell…
szept. 17
7:13
Thaiföldi légikatasztrófa: 89 halott (Adó1százalék)
A legújabb adatok szerint 89 halottja és 41 túlélője volt a vasárnapi thaiföldi légikatasztrófának. Mint azt a phuketi repülőtér igazgatója hétfőn közölte, eddig 85 holttestet szedtek ki a roncsokból, és még négyen maradtak a repülőgép maradványai alatt. A 41 túlélő közül 15 thaiföldi és 26 külföldi.
szept. 17
7:14
Bankpánik: megrohamozták az angol bankot (Privátbankár)
Két nap alatt kétmilliárd fontot (750 milliárd forintot) menekítettek ki betétesek az egyik vezető brit jelzálog-kölcsönző, a Northern Rock lakossági fiókjaiból. Verekedések a bankok előtt, a Titanic szellemének kísértése - egyes szakértők szerint ez még csak a kezdet
szept. 17
7:20
Koalíciós vita: jön a választás? (HírTV)
Az MSZP ellenállása miatt valószínűleg nem tudnak megállapodni a koalíciós pártok az „egészségügyi reform” következő lépéseiben. Ezért rendkívüli választásokra kell készülni. A válság ugyanis, a népszerűségét rohamosan vesztő MSZP-nek kapóra jön – közölték megbízható források.
szept. 17
7:21
Leégett egy társasház tetőszerkezete (Blikk)
szept. 17
7:23
Fizeti a hadsereg a katonanők mellnagyobbítását (Blikk)
szept. 17
7:23
Kell harmincmillió email-cím, ezerötszázért? (Piac és Profit)
A Panda Security IT-biztonságtechnikai elemző laboratóriumának szakértői régóta követik figyelemmel az ún. "digitális bűnözés" (cybercrime) folyamatát. Az eredmény többek között: komplett árlista, illegális szolgáltatásokkal.
szept. 17
7:23
Greenspan: a zűrzavarok kora (Privátbankár)
Megsemmisítő bírálattal illeti George Bush elnök és a republikánus kormány pénzügyi működését friss memoárkötetében Alan Greenspan, az amerikai jegybank korábbi elnöke
szept. 17
7:29
Nem kötelezhetik a diákokat az ünnepi öltözetre (Blikk)
szept. 17
7:34
Nem sok jót jósolnak a Real Madridnak (Infostart)
A Real Madrid ebben a szezonban a Werder Bremennel, a Lazióval és az Olympiakosszal küzd meg a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében. Hajdú B. István sportkommentátor és Dénes Tamás futballszakíró egyetért abban, hogy a spanyol klubnak nem okozhat gondot, hogy csoportelsőként jusson tovább.
szept. 17
7:36
Antal Imre: Etikátlan lenne nélkülem folytatni a Szeszélyest (BorsOnline)
Antal Imre elkeseredett. A nagybeteg mûvész egyre gyakrabban hallja, hogy Csonka Piciben már meg is találták méltó utódját. Imrus szerint azonban a Szeszélyest miatta nézik, és nem lenne etikus, ha nélküle folytatnák.
szept. 17
7:38
Nyugdíjreform: új elképzelések (HírTV)
Hazánk nyugdíjrendszerének átalakítására tesz javaslatot a Barankovics István Alapítvány legfrissebb szakmai anyaga. A kidolgozott törvénytervezet előtt az alapítvány már hallatta hangját, a családi adózásról szóló elképzelése a Fidesz és a kereszténydemokraták támogatását is elnyerte. A napvilágot látott nyugdíjreform alapgondolata, hogy a terheket a generációk és a társadalmi csoportok között…
szept. 17
7:38
Lékó vereséget szenvedett Aronjantól (Metropol)
Lékó Péter sötéttel vereséget szenvedett az örmény Levon Aronjantól a sakkvilágbajnoki döntő negyedik fordulójában Mexikóvárosban.
szept. 17
7:38
Dósa Matyi: már megint meghalok! (BorsOnline)
Másodjára is saját halálát alakítja Dósa Matyi. A Barátok köztbôl nemrég távozó színész ezúttal a színpadon szenderül jobblétre. Matyi szüleinek még nem merte elmondani a szerepet, ugyanis a családtagok már sorozatbéli „halála” is sokkolta.
szept. 17
7:40
Eltűnt milliárdok felelős nélkül (HírTV)
Egyre kisebb az esély arra, hogy valaha megtudjuk: kik a felelősek a Bábolna Zrt.-nél és leányvállalatainál végbement, több mint húszmilliárd forintos vagyonvesztésért. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hiába kérte ennek megállapítását a pénzügyminisztertől, az e tárgyban indított eljárások nem jártak semmiféle eredménnyel. Az ÁSZ most újabb veszteségekre derített fényt, és további felelősségre…
szept. 17
7:40
Dresdner: egyre esélyesebb egy komoly változás (Privátbankár)
Bármely nagyobb kormányzati módosulás - akár a koalíció szakadása, akár az szocialisták egészségügyi tárca cseréje - súlyosan negatív fejlemény lenne a forint szempontjából - áll a londoni elemzésben
szept. 17
7:44
BKV-busszal ütközött egy kocsi - Több sérült (Adó1százalék)
Három ember sérült meg, amikor BKV-busszal ütközött egy személyautó a Farkasréti temető közelében - adta hírül a Havariapress. A baleset vasárnap este, nem sokkal kilenc óra előtt történt a XII. kerületi Érdi úton. A hírügynökség úgy tudja, hogy a helyszínen egy 8-as busz és egy személyautó ütközött egymásnak, eddig tisztázatlan okból. A személyautóban egy ember szenvedett súlyos sérüléseket, a…
szept. 17
7:45
Rejtély: miért zuhant le Marietta? (BorsOnline)
Hat métert zuhant egy fiatal lány tegnap hajnalban a Komjádi uszoda tetôteraszáról. Mariettát súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították a Baleseti Intézetbe, ahol elôbb stabilizálták az állapotát, majd idegsebész mûtötte meg. A lány állítólag nem volt ittas, nem lökte le senki, valamiért mégis lezuhant. Életveszélyes állapotban van.
szept. 17
7:47
Terrortámadással fenyegették meg az Ikeát (Blikk)
szept. 17
7:47
Szasza: Kossuth nótára fogant a fiam (BorsOnline)
Tisztes családapává szelidült a Sex Action és a Zorall együttesek tetovált énekese, Szasza. Az énekes imádja három hetes kisfiát, maga büfizteti és pelenkázza a gyerkôcöt. Lapunknak azt is elárulta: milyen különleges körülmények között fogant meg a baba.
szept. 17
7:52
Bankkártya helyett ujjlenyomattal fizetünk majd? (Adó1százalék)
Bankkártya vagy készpénz helyett biometrikus adatokkal is lehet fizetni Baden-Württembergben - írja a Népszabadság. Nagy meglepetésre főleg az idősebb korosztályok vevők a rendszerre. A feltaláló szerint a rendszer tévedésének esélye egy a tízmillióhoz. A csalás szinte kizárható, hiszen senki se fog a pénztáros szeme előtt más ujjnyomatával trükközni. Ami a költségeket illeti, egy 3-4 kaszszás…
szept. 17
7:56
Orbán beszéd az őszödi évforduló megemlékezésén (HírTV)
A Fidesz is megemlékezik hétfőn az őszödi beszéd kiszivárgásának egyéves évfordulójáról. Orbán Viktor pártelnök az ellenzéki párt szimpatizánsai és meghívott vendégek előtt a Hajógyári szigeten tart politikai helyzetelemzést az évforduló alkalmából - mondta korábban Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
szept. 17
7:59
Deloitte: így fogunk ingatlanadózni (Privátbankár)
A jelenleg is létező, a helyi önkormányzatok által bevezethető építmény- és telekadó alapjának és mértékének módosításával gyakorlatilag új, piaci érték alapú általános ingatlanadó kerülne bevezetésre 2009-től
szept. 17
8:01
Vallomás a pokolból: "Az emberek lángoltak körülöttem" - drámai képekkel (Infostart)
Nyolcvankilenc ember meghalt, 41-en megsérültek, amikor leszállás közben kigyulladt egy utasszállító a thaiföldi Phuket üdülőhely repülőterén. Több sérült állapota válságos.
szept. 17
8:02
Folytatják a Váci út felújítását (Adó1százalék)
Hétfőn folytatódik Budapesten a Váci út felújítása, amit a Dunán levonuló árhullám miatt ideiglenesen felfüggesztett a fővárosi önkormányzat.
szept. 17
8:02
A Maffiózók lett a legjobb (Infostart)
Tizenöt díjra jelölték, ebből hármat, köztük a legjobb sorozatnak járót kapta a Maffiózók című sorozat utolsó évada.
szept. 17
8:02
Thaiföld: már fogad gépeket a reptér (HírTV)
Egy nappal a 89 halálos áldozatot követelő repülőszerencsétlenség után, ismét fogad gépeket a phuketi repülőtér Thaiföldön- jelentette be a légikikötő munkatársa hétfőn. A vasárnapi szerencsétlenség után lezárták a repülőteret, az üdülővárosba tartó többi járatot egy közeli légikikötőbe irányították át.
szept. 17
8:08
Ujjlenyomattal fizetnek a pénztáraknál (Blikk)
szept. 17
8:08
O. J. Simpson őrizetben fegyveres rablás gyanújával (Metropol)
Az egykori amerikaifutball-sztár és színész állítólag több társával együtt betört egy szállodai szobába, ahol fegyverrel kényszerítettek egy kereskedőt olyan tárgyak átadására, amelyek egykor az övé és más sportsztároké voltak.
szept. 17
8:14
Francia külügyminiszter: Fel kell készülni az Irán elleni háborúra (HírTV)
Egy Irán elleni háború lehetőségére figyelmeztetett egy vasárnapi rádióinterjúban a francia külügyminiszter. Bernard Kouchner szerint a perzsa állam atomprogramja miatt akár fegyveres konfliktus is kirobbanhat. A világnak a lehető legrosszabbra is föl kell készülnie, ez pedig nem más, mint a háború- fogalmazott a francia diplomácia vezetője.
szept. 17
8:15
Nyereség hosszú távon: mibe érdemes fektetni? (Privátbankár)
A Credit Suisse Equity Fund (Lux) Infrastructure portfolió kezelője szerint érdemes lehet hosszútávon olyan vállalatokba fektetni, melyek az infrastruktúra szektorában tevékenykednek (x)
szept. 17
8:16
Kína új repülőútvonalakat nyit Európa és Amerika felé (HírTV)
27 új nemzetközi útvonalat nyit meg az elkövetkező két évben Kína - közölte hétfőn az ázsiai ország hivatalos hírügynöksége. A tudósítás szerint Európába és az Egyesült Államokba 206 új járat indul 2008-ban és 2009-ben.

Keresés