2007. szeptember 14. péntek

szept. 14
10:09
Előretört a Jobbik (HírExtra)
Az MSZP és a Jobbik örülhet: Minden bizonnyal a Magyar Gárda megalakulása és az azt követő viták is hozzájárultak ahhoz, hogy az MSZP támogatottsága elmozdult a mélypontról, a Jobbiké pedig érzékelhetővé vált – derül ki a HVG számára szeptember elején, a Median által végzett kutatásból.
szept. 14
10:09
Többletpontra jogosuló kedvezményezettek 2008-ban (HírTV)
A 2008 szeptemberében induló képzések felvételi eljárásában különböző számú többletpontot jelent a korábban előnyben részesítés címén járó kedvezmény. A többletpontok már 2007-től felváltották azokat a korábbi kedvezményeket, melyeket a hátrányos helyzetű jelentkezők, a közismereti tanárok és a gyesen, gyeden, lévők kaptak - adta hírül az Országos Felsőoktatási Információs Központ hivatalos…
szept. 14
10:11
A kisbefektetők szerint tönkreteheti a tőzsdét a Lex Mol (Privátbankár)
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Országos Szövetségének elnöke szerint tönkreteheti a hazai tőzsdét, ha a stratégiai vállalatok védelmére tervezett törvényt a jelenlegi formájában fogadja el a Parlament. Dióslaki Gábor úgy látja: az úgynevezett Lex Mol, amit egyebek mellett a hazai olajipari vállalat védelme érdekében készítettek elő, felesleges korlátozó jogokat adna a nyílt részvénytársaságok…
szept. 14
10:11
Fideszesek emlékeznek Öszödre (HírExtra)
A Fidesz az öszödi beszéd egyéves évfordulója kapcsán tartandó jövő keddi rendezvényen azt akarja számba venni, hogy az emberek milyen árat fizettek Gyurcsány Ferenc hazugságai miatt, és ebben a helyzetben mik a Fidesz lehetőségei - mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője pénteken az MTI-nek.
szept. 14
10:11
Magyarországra jön ma Nicolas Sarkozy (HírTV)
Egynapos villámlátogatásra Magyarországra jön ma Nicolas Sarkozy. A francia elnök a Sándor Palotában kezdi programját, ahol Sólyom László elnök fogadja, később Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel találkozik, majd beszédet mond a parlamentben.
szept. 14
10:13
Túl engedékenyre sikeredett a Lex Mol? (Privátbankár)
Az uniós joggal foglalkozó jogi szakértők egy része szerint nem hogy túl szigorú, hanem túlságosan megengedő a stratégiai cégek védelmére megalkotott hazai törvénytervezet. Kende Tamás nemzetközi jogász szerint a tervezet legfőbb hibája, hogy nem tesz különbséget az Európai Uniós és az unión kívüli cégek között. Nagy Károly interjúja.
szept. 14
10:13
Stabil német árak (HírTV)
Augusztusban nem fokozódott a német áremelkedés. A fogyasztói árak változatlanul 1,9%-kal emelkedtek. Az élelmiszerek összességében 2,5%-os drágulást mutattak. Az árnyomást a benzin és a fütöolaj árának csökkenése mérsékelte. Havi szinten 0,1%-os csökkenés mutatkozott. in-GFX
szept. 14
10:14
Vasárnapi vásárnap: egyre többen húznák le a rolót (Privátbankár)
A szakszervezeti szövetségek a KDNP-vel közösen azért szálltak harcba, hogy megszerezzék a közvélemény támogatását a nem feltétlenül indokolt vasárnapi munkavégzés korlátozásához.
szept. 14
10:14
Bush visszahívja csapatait (HírExtra)
Az Egyesült Államok 21 ezer 500 katonát hív vissza Irakból jövő év közepéig. Ezt George Bush elnök jelentette be televiziós beszédében csütörtökön. Az iraki háború célja a győzelem az Al-Kaida fölött és az Egyesült Államok biztonságban tartása - jelentette az AFP pénteken.
szept. 14
10:14
Kóka az emberek között a XVII. kerületben (videó) (HírTV)
Nézze meg a nap legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.
szept. 14
10:16
10 dolláros letámadás - már minden eladó (Privátbankár)
A digitális bűnözés terjedését mi sem bizonyítja jobban, minthogy az illegális szolgáltatások kínálói ma már gyakorlatilag komplett árlistákkal dolgoznak
szept. 14
10:16
EUR-USD Nyereség-kivétek (HírTV)
Miután az EUR-USD tegnap 1,3927-re emelkedett, és új mindenkori csúcsot ért el, este nyereség-kivétekröl számoltak be. Néhány alap megszüntette shortjait. A figyelmet az 1,40-es érték vonja magára. Támogatás 1,3848-nál és 1,3822-nél, míg ellenállás 1,3914-nél, 1,3927-nél és 1,3954-nél található. Ha sikerül átlépni az 1,3927-es értéket, gyenge délutáni adatok esetén elérhetik az 1,4000-as…
szept. 14
10:20
Totális harc a dohányzás ellen (Piac és Profit)
Az EP környezetvédelmi bizottságának új jelentése a nyilvános helyeken történő dohányzás betiltását, valamint a fiatalkorúak cigarettavásárlásának mielőbbi szigorítását szorgalmazza.
szept. 14
10:20
Putyin: munka helyett inkább szeretkezz! (BorsOnline)
Szeretkezzél, és hagyd a munkát! – ezzel a felhívással fordult választóihoz Szergej Morozov, Uljanovszk járás kormányzója. A régió lakói, ha szerdán szeretkeztek, nem kellett munkába menniük, de kifizették aznapra esô munkabérüket. Ha pedig meg is fogant szerelmük gyümölcse, terepjáró vagy luxusnyaralás lesz az együttlét jutalma.
szept. 14
10:20
Agyonvertek egy kocsmárost (HírExtra)
Agyonvertek egy kocsmárost Piricsén, a rendőrség három helybeli fiatalembert állított elő az emberöléssel összefüggésben - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
szept. 14
10:25
Rendőr intette meg a trükkös szendvicsárust (Infostart)
Rendőrt hívott az egyik iskola igazgatója egy szendvicsárus nyakára, aki azoknak a diákoknak adott el ételt, akiknek nem fűlött a foguk az egészséges reformkoszthoz.
szept. 14
10:25
Két súlyos sérült egy II. kerületi gázolásban (HírExtra)
Súlyosan megsérült két nő, amikor elgázolta őket egy autó a főváros II. kerületében péntek reggel - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. Bálint Gabriella sajtóügyeletes közlése szerint egy 85 éves férfi ütötte el a két nőt a Pusztaszeri út és a Cimbalom utca kereszteződésénél.
szept. 14
10:25
EUR-GBP Erösödés (HírTV)
Az EUR-GBP a tavaly júliusa óta mért legmagasabb értékre emelkedett 0,6890-nél. A devizapárnak jól jön, hogy az EKB tovább emeli alapkamatát, míg a sterlinget megterhelik a pénzpiaci turbulenciák. Chart-technikailag a 0,6867-es érték átlépése után további potenciál nyílhat, és tesztelhetik a 0,6905-10-es értéket. Az érték átlépése esetén 0,6980-ig, majd 0,7025-ig nyílhat emelkedö potenciál, míg a…
szept. 14
10:30
Forintpiac: már 250-ről beszélnek (Privátbankár)
A budapesti bankközi devizapiacon péntek reggel 253,80/254,00 volt az euró/forint árfolyam, ez gyakorlatilag megegyezik a csütörtök délutáni 253,85/95-tel. Ezt követően azonban kissé gyengült a hazai ...
szept. 14
10:31
Csökkent a vendégéjszakák száma (HírExtra)
Január-augusztusban a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák a 2006 első nyolc havival megegyezően, átlagosan 59 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek.
szept. 14
10:32
Cselgáncs-vb: Hadfi Dániel bronzérmes (Metropol)
A 100 kg-os Hadfi Dániel bronzérmet szerzett az olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon, Rio de Janeiróban, ezzel kvótát szerzett a jövő évi, pekingi játékokra.
szept. 14
10:36
Gyógyszer túladagolásban halt meg az eltűnt kislány (BorsOnline)
Bizarr fordulatot vehet az eltűnt angol kislány, Madeleine McCann szüleinek kálváriája. Egy francia bulvárlap értesülései szerint Maddie ugyanis gyógyszer, pontosabban altató túladagolásban halt meg.
szept. 14
10:37
Horn: Semjén nyugodtan perelhet (HírExtra)
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője is egyetért azokkal, akik szerint Semjén Zsolt antiszemita beszédet mondott hétfőn a parlamentben, így - mint közleményében fogalmaz - sajnálattal jelenti be, hogy neki is csatlakoznia kell azokhoz, akiket a KDNP elnöke beperel.
szept. 14
10:43
Kupéként is debütált (HírExtra)
Az új Laguna bemutatójával egyidőben egy koncepciót is kiállított a Renault, méghozzá a középkategóriás limuzin kupé változatát. A tetszetős külsejű autóban egy 3 literes turbódízel dolgozik, így vérbeli túraautó lehet belőle.
szept. 14
10:45
Készíts óriásplakátot a Csatorna Fesztiválon! (HírExtra)
Óriásplakát-készítés, SMS-író verseny, jóga, capoiera és sok más interaktív program várja az érdeklődőket az idei Csatorna Média Fesztiválon. A pénteken kezdődő, háromnapos rendezvényen fellép Ferenczi György és a RackaJam formáció, valamint Elieen Quashie ghánai-kanadai művésznő és az őt kísérő Corner Dely zenekar is a Jövő Házában.
szept. 14
10:48
Váratlanul lemondott a Malév-vezér (Infostart)
Személyes okok miatt váratlanul lemondott a Malév vezérigazgatója - tudatta a társaság közleményben.
szept. 14
10:48
Mélyben maradt a szlovák infláció (Privátbankár)
Szlovákiában augusztusban átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 1,2 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly augusztusban - jelentették a szlovák statisztikai hivatalban EU-szab...
szept. 14
10:48
Simán kijátszható az új ingatlanadó (BorsOnline)
Veres János elszólta magát? A pénzügyminiszter egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy jövôre a 15 millió forint feletti telkek és új épületek eladása után áfát kell fizetni. A lapunk által megkérdezett szakértô szerint könnyen kijátszható az új adó.
szept. 14
10:48
Kizárólag szakmai szempontok alapján döntöttek (HírExtra)
A ma megjelent – Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége ügyvezető alelnökének vádjaival kapcsolatos – sajtóhírekkel ellentétben a Miniszterelnöki Hivatal és a Szülőföld Alap döntéseit kizárólag szakmai szempontok alapján hozza.
szept. 14
10:49
GBP-USD Eladási stopok a láthatáron (HírTV)
A GBP-USD erösödése megtorpant 2,0220-nál, majd visszaesett árfolyama 2,0153-ra. A kereskedök számos eladási stopról számoltak be 2,0150 alatt, amelyeket oldhatnak, ha az érték alá megy az árfolyam. in-GFX
szept. 14
10:50
Idegbajt kapok a munkatársamtól! (BorsOnline)
Hazánkban a munkavállalók több mint fele annyira utálja az egyik kollégáját, hogy miatta akár fel is mondana. Akik kénytelenek hosszú távon ilyen hangulatban dolgozni, azoknak minden napja úgy telik, mintha egy harctéren lennének. A munkahelyi közösségekben érdemes megtanulni úgy viselkedni, hogy kibírjuk egymás anélkül, hogy idegbajt kapnánk.
szept. 14
10:53
Interneten szemelte ki áldozatát (HírExtra)
Internetes rablót fogott a rendőrség Nyíregyházán; a 18 éves kállósemjéni fiatalember a világhálón szemelte ki áldozatát, akit a személyes találkozón rabolt ki - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság az MTI-vel.
szept. 14
10:54
KSH: továbbra is népszerűek a balatoni szállodák (HírTV)
Az év első nyolc hónapjában a tavalyihoz hasonlóan alakult, átlagosan 59 százalékos volt a szállodák kihasználtsága. Ennél magasabb csak a 4-5 csillagos fővárosi és az ország keleti részén működő 3 csillagos szállodák kihasználtsága volt, 62-68 százalék között - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki gyors tájékoztatójából.
szept. 14
10:56
Rekord heroinfogás az ukrán-lengyel határon (HírTV)
120 kilogrammnyi heroint foglaltak le a vámosok és a lengyel központi nyomozóhivatal munkatársai az ukrán-lengyel határon, jelentették pénteken ukrán lapok. A sajtó szerint ez Ukrajna történetének legnagyobb heroinfogása.
szept. 14
10:59
Tandíjellenes tüntetések országszerte (HírExtra)
Szeptemberben az eddig megszerzett engedélyek alapján négy város, Nyíregyháza, Debrecen, Eger és Miskolc csatlakozik a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által meghirdetett tandíjellenes megmozdulás-sorozathoz.
szept. 14
10:59
Busztragédia: szabadlábon védekezhet a sofőr (HírTV)
Szabadlábon védekezhet a Békés megyei buszbalesetet okozó buszsofőr. A Békéscsabai bíróság pénteken délelőtt elutasította a rendőrség előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványát, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Mivel a döntést az ügyészség is elfogadta, így az jogerős.
szept. 14
11:05
Feláldozta életét magzatáért az anya (Infostart)
Ausztráliában eltemették azt az orvosnőt, aki elutasította az erőteljes kemoterápiás kezelést, hogy megmentse magzatát.
szept. 14
11:05
300 milliót vontak el Szolnoktól (HírExtra)
Egy adóerő-képességi vizsgálatban túl erősnek bizonyult Szolnok, ezért az idén a vártnál 300 millió forinttal kevesebbet kap vissza a személyi jövedelemadóból az önkormányzat a központi költségvetéstől - közölte Hegmanné Nemes Sára, a Tisza-parti város fideszes alpolgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
szept. 14
11:05
EUR-JPY Erösödés (HírTV)
Az EUR-JPY ma összeszedte magát visszaesése után, melyet a befektetök növekvö kockázatkerülése okozott. A chart-technikai elemzés stabil, illetve emelkedö jegyzésekre utal. A MACD és a Stochastik emelkedést mutat. Ellenállás 160,48-nál található. Az érték átlépése esetén 162,59-ig nyílhat potenciál. Támogatások vannak 158,77-nél és 158,55-nél. in-GFX
szept. 14
11:07
Két nőt gázolt a 85 éves sofőr (HírTV)
Két nőt gázolt el egy idős férfi autójával pénteken reggel Budapesten. A baleset a II. kerületi Pusztaszeri és Cimbalom utca kereszteződésében történt: a két nő éppen a zebrán ment volna át, amikor a 85 éves sofőr autójával elütötte őket.
szept. 14
11:11
Scolari vállalja tette következményeit (HírExtra)
Luiz Felipe Scolari, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bocsánatot kért amiatt, hogy a szerbek elleni szerdai Európa-bajnoki selejtező után megütötte Ivica Dragutinovicot, az ellenfél egyik védőjét.
szept. 14
11:11
Távozott a Malév vezérigazgatója (HírTV)
Személyes okok miatt lemondott a Malév vezérigazgatója - olvasható a légitársaság pénteki közleményében. A 64 éves brit Lloyd Paxtont július 13-án mutatták be a magyar sajtónak. A brit szakember látott hozzá a Malév átalakításához és anyagi helyzetének stabilizáláshoz.
szept. 14
11:16
Rejtélyes kór emészti fel Éva testét (BorsOnline)
Fogalmuk sincs az orvosoknak, milyen betegségben szenved Újvári Jenôné. Éva testét kiütések borítják, fájdalmához égô, viszketô érzés is hozzájárul. Az elmúlt három hónapban legalább harminc orvos látta, de nem tudták megállapítani, mi okozza a kórt.
szept. 14
11:17
Gyurcsány: új gázforrásokat kell keresnünk (HírExtra)
Az energia-, ezen belül a gázellátás régóta nem üzleti és gazdasági kérdés, közvetlenül érinti a nemzeti és regionális szuverenitást és biztonságot - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az európai gázellátás kihívásairól tartott nemzetközi konferencián.
szept. 14
11:17
Lopott kocsival ment a bíróságra (Blikk)
szept. 14
11:17
EU-s fogyasztói árak: +0,1%- elörejelzés: +0,1% (HírTV)
Augusztusi EU-s fogyasztói árak: +0,1%- elörejelzés: +0,1%- elözö havi érték: -0,2 %. Részletek következnek… in-GFX
szept. 14
11:19
Kolbászlázadás tört ki a börtönben (Blikk)
szept. 14
11:19
Csatorna Média Fesztivál a Jövő Házában (HírTV)
Óriásplakát-készítés, SMS-író verseny, jóga, capoiera és sok más interaktív program várja az érdeklődőket az idei Csatorna Média Fesztiválon. A pénteken kezdődő, háromnapos rendezvényen fellép Ferenczi György és a RackaJam formáció, valamint Elieen Quashie ghánai-kanadai művésznő és az őt kísérő Corner Dely zenekar is a Jövő Házában.
szept. 14
11:22
Holdkutató szondát küldött az űrbe Japán (HírTV)
Sikeresen felbocsátotta Japán az első holdkutató szondáját pénteken. A negyven évvel ezelőtti amerikai Apolló program óta ez a legnagyobb vállalkozás a Földet kísérő égitest felfedezésére. A japánok 2020-ban embert is szeretnének a Holdra küldeni.
szept. 14
11:28
Fejcsere a Malévnál (Privátbankár)
Személyes okok miatt váratlanul távozott a Malév vezérigazgatója Lloyd Paxton, a cég irányítását péntektől vezérigazgatóként Leonov Péter, az igazgatóság alelnöke látja el - közölte a Malév.

Keresés