2007. szeptember 13. csütörtök

szept. 13
9:50
Csodakürt csodahangon (HírExtra)
Thomas Hampson dalestje - Közreműködik: Wolfram Rieger - zongora - 2007. szeptember 16. 19:30 Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem.
szept. 13
9:50
Három év alatt hat programmal állt elő Gyurcsány (HírTV)
Gyurcsány Ferenc a parlament őszi ülésszakának hétfői ülésnapján újabb nagy ívű, ezúttal 48 pontból álló programot hirdetett. A kormányfőnek már meglehetős rutinja van a programalkotásban.
szept. 13
9:50
Personal Best, Cerbona - egészség-ébresztő (Kreatív Online)
A Personal Best kéthetes „Egészség-ébresztő” kampányt szervez a Cerbonával, valamint az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület (EME) és az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) támogatásával. A szeptemberi akcióval több mint 50 budapesti irodaház közel 20 ezer dolgozóját kívánják elérni.
szept. 13
9:52
Bíróság elé kerül a mátraszőlősi iskolaügy (Alternatív Energia)
A Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal várhatóan a bírósághoz fordul a mátraszőlősi iskolaügyben, azt kérve, hogy semmisítsék meg az önkormányzat általános iskoláját megszüntető határozatokat - mondta a hivatal vezetője. Szandai László közölte: nem változott az álláspontjuk, jogszabálysértőnek tartják a mátraszőlősi képviselő-testület döntéseit, de meg kell várni, míg megkapják a legutóbbi…
szept. 13
9:52
Bellt 15 mérkőzésre tiltották el (HírExtra)
Tizenöt mérkőzésre szóló eltiltást kapott Mark Bell, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Toronto Maple Leafs csatára, akire a szezon végén hathónapos börtön vár.
szept. 13
9:56
Hazugságvizsgálóval is kihallgatják a szülőket (HírExtra)
Továbbra sem találják az Emődről eltűnt kétéves kislányt Borsod megyében, csütörtökön folytatják a keresését. Két, eddig még nem vizsgált kutat néznek meg a településen kamerával a miskolci speciális mentők.
szept. 13
9:56
A diákok továbbra is tiltakoznak (HírTV)
Szarvason és Gyulán folytatódtak a tandíjellenes tüntetések. Mindkét helyen 120-140-en vettek részt a fáklyás felvonuláson.
szept. 13
9:56
Busz ütközött személygépkocsival (Blikk)
szept. 13
9:56
Bíróság dönthet a mátraszőlősi iskolaügyben (Metropol)
A Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal várhatóan a bírósághoz fordul a mátraszőlősi iskolaügyben, azt kérve, hogy semmisítsék meg az önkormányzat általános iskoláját megszüntető határozatokat.
szept. 13
10:01
Putyin sötétségben hagyta a világot (Privátbankár)
A Putyin elnök utódlásáról szóló döntést, vagy legalábbis a bizonyosságot elnapolták - mutat rá  Mihail Fradkov miniszterelnök és az orosz kormány szerdai lemondása, illetve Viktor Zubkov minisztereln...
szept. 13
10:01
Túl meleg az Adria, veszélyben az állatok (Infostart)
Az Adriai-tenger túlmelegedésére figyelmeztettek olasz és horvát kutatók. A globális felmelegedés miatt a víz hőmérséklete évek óta télen sem megy 15 Celsius-fok alá, nyáron pedig sokszor 30 fok felett van, ez pedig megviseli a tenger élővilágát.
szept. 13
10:01
Megöltek 45 tálibot (HírExtra)
Az afganisztáni nemzetközi koalíciós erők és a nemzeti hadsereg harcban megölt legkevesebb 45 tálib lázadót az ország déli részén - jelentették be csütörtökön hivatalos közleményben.
szept. 13
10:01
Mégsem lesz iskola idén Mátraszőlősön (HírTV)
Nincs pénz - ezért mégsem lesz iskola idén Mátraszőlősön. A Nógrád megyei településen tegnap este a rendkívüli képviselőtestületi ülésen nem vonták vissza korábbi, az iskolát megszüntető határozatukat.
szept. 13
10:06
Közös Nyílt Nap az ELTE Lágymányosi Kampuszán (HírTV)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai és Természettudományi Kar szeptember 28-én 9 órai kezdettel Nyílt Napot rendez az egyetem lágymányosi kampuszán, a Kutatók Éjszakája országos rendezvénnyel párhuzamosan. A rendezvényen az érdeklődők megismerkedhetnek a két kar képzési lehetőségeivel, hallgatói életével, illetve tájékozódhatnak a felvételi eljárással kapcsolatos tudnivalókról. Kiemelt…
szept. 13
10:06
Falusi Mariann a Csillagok között (HírExtra)
Az ősszel képernyőre kerülő nagyszabású tehetségkutató verseny első, hivatalosan bejelentett zsűritagja Falusi Mariann. Róla talán kevesen tudják, hogy operaénekesnőnek készült és a Ki mit tud? megnyerése után váltott műfajt. Saját elmondása szerint nagyon sokat köszönhet a tévéműsornak, amely megváltoztatta az életét.
szept. 13
10:08
Egyre több a marha (Alternatív Energia)
Némileg emelkedett a szarvasmarha- é sertésállomány az idén április 1. és augusztus 1. között, a juhok száma csökkent, míg a tyúkféléké gyakorlatilag nem változott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A szarvasmarhák száma 2007. augusztus 1-jén 716 ezer volt, egy év alatt 11 ezerrel, az utolsó 4 hónap alatt 6 ezerrel lett több.
szept. 13
10:08
Ingatlanadó: patthelyzetben az önkormányzatok (HírTV)
Habár szerdán hivatalos egyeztetést tartott a kormány az önkormányzatok képviselőivel, a lakosságot leginkább érintő ingatlan-, illetve építményadó kérdését még csak a napirendi pontok között sem szerepeltették.
szept. 13
10:12
Frontális ütközés (HírExtra)
Frontálisan ütközött két személyautó szerda éjszaka Solt belterületén, a vétlen autóvezető meghalt - mondta el az MTI-nek Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
szept. 13
10:12
Romák és rendőrök együtt őrzik a rendet (Metropol)
Országos viszonylatban is példaértékű, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság eddig 86 cigány kisebbségi önkormányzattal kötött együttműködési megállapodást.
szept. 13
10:17
Nagy Zsolt csak a filmes szexben szégyellôs (BorsOnline)
Nagy Zsolt Kálomista Gábor producer új befutója. A színész a Zuhanórepülés címû filmben drogdílerként tûnik fel. Zsolt ugyan sohasem mozgott az alvilágban, de hihetetlen hitelességgel játssza a figurát.
szept. 13
10:17
Zsarolás Szegeden (HírExtra)
A Szegedi Városi Bíróságon elkezdődött a tárgyalás a tavaly történt szegedi kollégiumi beavatás ügyében csütörtökön reggel, az ügyben tizennégy fiatal fiút vádolnak zsarolással és más bűncselekményekkel.
szept. 13
10:19
14 fiatal a vádlottak padján a kollégiumi beavatás ügyében (Alternatív Energia)
A Szegedi Városi Bíróságon elkezdődött a tárgyalás a tavaly történt szegedi kollégiumi beavatás ügyében csütörtökön reggel, az ügyben tizennégy fiatal fiút vádolnak zsarolással és más bűncselekményekkel. Az Arany János bíró által kihirdetett végzés szerint a nyilvánosságot a tárgyalás teljes egészéről kizárják.
szept. 13
10:23
Arthur Miller nagy titka (HírExtra)
Arthur Miller, aki mindig az elesettek pártján állt, megtagadta saját értelmi fogyatékos fiát.
szept. 13
10:23
MR - célkeresztben az arculatváltás (Kreatív Online)
A vizuális kultúra, a hazai alkotók és a szakma védelme céljából alakult szervezet, a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága (MATT) nyílt levelet tett közzé a Magyar Rádió (MR) megújult arculatával kapcsolatban. A szervezet az arculati anyagokat szakmai szempontból gyengének, a megvalósítás körülményeit pedig morálisan aggályosnak tartja. A társaság többek között arra vár választ a…
szept. 13
10:23
Rekordmélységben a magyar gazdaság (HírTV)
Egyre-másra jelennek meg vezető nyugat-európai lapokban a magyar gazdaságról szóló lesújtó tudósítások. A cikkek többsége szerint elhibázott a magyar gazdaságpolitika. A magyar gazdaságelemzőket és megfigyelők szerint a jelenlegi megdöbbentő helyzet lehetetlenné teszi a hallgatást.
szept. 13
10:24
Húszszoros támogatás (Piac és Profit)
Új pályázati csomagot indít a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a cél, hogy fejlesszék az ipari parkokat, ipari területeket, illetve az inkubátorházakat.
szept. 13
10:24
Megcsalja a párját? Itt a megdönthetetlen alibi! (Infostart)
Egyre nehezebb a dolguk a féltékeny házasoknak, ha be akarják bizonyítani, hogy párjuk félrelép, egy francia cégnél ugyanis némi pénzért bárki rendelhet hamis alibit.
szept. 13
10:25
Két kórházból egy lesz Miskolcon (Alternatív Energia)
Közgyűlési előterjesztés szerint összevonják a Semmelweis és a Diósgyőri Kórházat Miskolcon, a két intézményt Miskolci Egészségügyi Központ néven közös szervezeti egység alá vonják - írta csütörtöki számában az Észak-Magyarország.
szept. 13
10:28
Bezárják a mátraszőlősi iskolát (HírExtra)
A mátraszőlősi képviselőtestület szerdán este úgy döntött: helyben hagyja korábbi döntését, vagyis pénzhiány miatt bezárják a helyi általános iskolát - tudta meg a Független Hírügynökség Tóth Gyulától, Mátraszőlős polgármesterétől.
szept. 13
10:28
Juventus - új programigazgatót nevezett ki (Kreatív Online)
Sófalvy Antal után új programigazgatót neveztek ki a Juventus Rádiónál, a pozíciót az eddigi programtanácsadó tölti be. Az igazgatóváltást az indokolja, hogy Sófalvy Antal szerződése másfél év után lejárt.
szept. 13
10:33
Nálunk is nyit irodát a Sal. Oppenheim (Privátbankár)
Magyarországra és Lengyelországra is ki akarja terjeszteni tevékenységét Európa egyik vezető privát bankja, a kölni székhelyű Sal. Oppenheim. A bankháznak mér eddig is...
szept. 13
10:34
Több gyerek él (HírExtra)
Több gyerek marad életben most, mint eddig bármikor, áll az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében. A szervezet adatai szerint 2006-ban kevesebb, mint tízmillió öt év alatti gyerek halt meg az egész világon.
szept. 13
10:34
Az EKB havi jelentése (HírTV)
Az EKB havi jelentése szerint továbbra is fennállnak az inflációval kapcsolatos, a gazdasági kilátások azonban pozitívak. A pénzpiaci turbulenciák bizonytalanságot okoztak. Az EKJB figyelemmel kíséri a folyamatokat. a kamatszint továbbra is akkomodáló. Ahhoz, hogy következtetéseket vonjanak le a kamatpolitikával kapcsolatban, további információkra van szükség. in-GFX
szept. 13
10:34
Hyatt - az Euro RSCG-t választotta (Kreatív Online)
Az Euro RSCG nyerte el a Hyatt hotellánc globális reklámmegbízását. A megbízás értéke 40 millió dollár - írja a BrandRepublic.
szept. 13
10:35
Végig járható a pesti alsó rakpart (Alternatív Energia)
Teljes hosszában lehet közlekedni a pesti alsó rakparton - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivője csütörtökön. A Garibaldi utca és a Margit híd közötti szakaszon, mivel még víz van az úton, 30 km/h-s sebességkorlátozás van érvényben - tette hozzá Horváth László, aki azt is közölte: a budai oldalon az északról érkezők a Margit hídnál lehajthatnak az alsó rakpartra, azonban…
szept. 13
10:36
Bush ma jelenti be, hogy 30 ezer katonát hazahívnak Irakból (HírTV)
Várhatóan ma jelenti be George Bush, hogy jövő nyárig 30 ezer katonát hazahívnak Irakból. A létszámcsökkentést az irakban állomásozó amerikai csapatok parancsnoka javasolta.
szept. 13
10:38
Az elnök üzent: nem enged a hatalomból! (Infostart)
Általános meglepetést okozott az orosz elnök szerdán, amikor a jószerivel ismeretlen Viktor Zubkovot jelölte miniszterelnöknek alig három hónappal az általános választások előtt. Vlagyimir Putyin ezzel nyitva hagyta a legfontosabb kérdést: ki lesz az utódja a Kremlben?
szept. 13
10:40
Busz ütközött személygépkocsival a fővárosban (HírExtra)
Egy ember sérült meg egy BKV-busz és egy személygépkocsi karamboljában csütörtökön reggel a főváros XIX. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
szept. 13
10:40
Anglia: újra száj- és körömfájás vírus a marhák közt (HírTV)
A brit hatóságok szerint elképzelhető, hogy ugyanaz a száj és körömfájás vírus jelent meg közép-Angliában, mint egy hónappal ezelőtt.
szept. 13
10:40
Active Vision - új vezető érkezett (Kreatív Online)
Új pozíciót hozott létre az informatikai megoldásokkal foglalkozó Active Vision. A cég pr- és kommunikációs igazgatói posztjára a Synergontól érkezett szakember.
szept. 13
10:40
Nyerj jegyet az EVO gyorsulási versenyre! (Blikk)
Legyél ott Te is a szeptember 14-én este hét órától kezdődő EVO Gyorsulási Versenyen!
szept. 13
10:41
Recept: Kefires muffin csokoládé mártva (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg cukor 20 dkg vaj 50 dkg rétesliszt 5 dl kefir sütőpor A mázhoz: 20 dkg étcsokoládé 10 dkg kakópor 2-3 dl étolaj
szept. 13
10:41
Hollywood hátrányos helyzetbe hozza a 40 fölötti nőket (Infostart)
Egy vagyont költött plasztikai műtétekre Demi Moore, hogy fiatalabbnak tűnjön, azonban Hollywoodban így sem osztanak neki szerepeket. A színésznő most kikelt a film fővárosában tapasztalt életkor miatt diszkrimináció ellen.
szept. 13
10:42
Humberto már tombol (HírExtra)
Elérte csütörtökön Texas állam partvidékét a Humberto névre keresztelt hurrikán - közölte a floridai hurrikánfigyelő központ. A Humberto alig pár órával korábban nőtt trópusi viharból egyes erősségű hurrikánná, és közép-európai idő szerint hét óra után érte el az állam délkeleti részét.
szept. 13
10:43
Recept: Kentucky csirkeszárnyak (Mindmegette)
Hozzávalók: csirkeszárnyak 1 evőkanál Erős Pista 2 evőkanál Édes Anna fél evőkanál csirke fűszersó 4 evőkanál olaj
szept. 13
10:43
Mindenféle betegséggel küzdenek a romeltakarítók (Privátbankár)
Sorozatos betegségek sújtják a New York-i Világkereskedelmi Központ romjait hat éve eltakarító dolgozókat - összegezték orvosok egy tanulmány eredményeit.
szept. 13
10:45
6 év pont megfelelő (HírExtra)
Az ideális korkülönbség férj és feleség között hat év. Egy svéd kutatás szerint ilyen esetben van maximális lehetőség utódok születésére.
szept. 13
10:45
Betegek lettek a Világkereskedelmi Központ romjait eltakarító emberek (Metropol)
Sorozatos betegségek sújtják a New York-i Világkereskedelmi Központ romjait hat éve eltakarító dolgozókat. A betegségek az asztmától a depresszióig terjednek, és sok ezer embert érintenek.
szept. 13
10:45
Szakiskolává fokozhatják le a Selye János Egyetemet (HírTV)
A szlovák oktatási tárca átalakítaná az egyetlen szlovákiai állami magyar felsőoktatási intézményt, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetemet. A jelenlegi elképzelés szerint szakiskolaként működne tovább. Ha ez bekövetkezik, az egyetem nem adhat ki tudományos fokozatot hallgatóinak - adta hírül a pozsonyi Pravda.
szept. 13
10:47
Rendőrök és romák barátok közt (HírExtra)
Országos viszonylatban is példaértékű, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság eddig 86 cigány kisebbségi önkormányzattal kötött együttműködési megállapodást - közölte Kökényesi Antal vezérőrnagy csütörtökön az MTI-vel.

Keresés