Magyar szakemberek Tolnán igyekeznek meggyőzni az Európai Tanács mezőgazdasági munkacsoportját arról, hogy nem káros a légi permetezés - írta a Tolnai Népújság szerdai számában.
Egy harmadik üzenet is érkezik az Al-Kaidától a szeptemberi évfordulóra. Oszama bin Laden ebben állítólag megnevezi a szeptemberi terrortámadások okait és megmutatja afganisztáni emberét is - közölték szélsőséges iszlám weboldalakat figyelő amerikai hírszolgálatok.
Megszüntetheti a szlovák oktatási tárca az egyetlen szlovákiai állami magyar felsőoktatási intézményt, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetemet - írta szerdán a pozsonyi Pravda.
A túlsúlyból fakadó egészségügyi problémák kezelése helyett arra kéne költeni, hogy fogyókúrázzanak az átlagosnál kövérebbek - javasolta szerdán ausztrál doktorok egy csoportja.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség októberben írja ki pályázatát a szélessávú távközlési infrastruktúra kiépítésére hazánk olyan hátrányos helyzetű, üzletileg kevésbé vonzó kistérségeiben, ahol eddig üzleti alapon nem épült ki szélessávú hálózat.
Nem mérik idehaza, azt hogy az egészségügyben elfogyasztott gyógyszerek miképp hasznosulnak - nyilatkozta rádiónknak a farmako-ökonómia kutatási ág egyik hazai vezetője. Gulácsi László, a Corvinus Egytem Egészségkutatási és Technológiai elemzések csoportjának vezetője úgy látja: még az elkészült kevés elemzést sem használta kellőképpen az egészségügyi kormányzat döntései előkészítésekor. Interjú…
Olaszországban a legjobb keresi a legtöbbet: a 2007-es esztendő eddigi legjobb futballistájának, Kakának a fizetése a legmagasabb a Serie A-ban futbalozók közül. A brazil játékos nettó hatmillió eurót keres évente.
Az agrártermékek termelőiár-szintje az első hét hónapban 11,4 százalékkal nőtt, a növényi termékek árszínvonalának 21,7 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 0,7 százalékos emelkedése miatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) ügynökséget választott a „Bringázz a munkába!” akció kommunikációjának megszervezésére. A minisztérium projektje az újabb kerékpárutak épülését harangozza be, és a biciklihasználatot népszerűsíti.
Pókok százai együtt készítették el a világ legnagyobb egybefüggő pókhálóját Texasban. A hatalmas műalkotás 180 méter hosszan fed be bokrokat és fákat a Tawakoni-tó mellett található természetvédelmi parkban.
Harry herceg barátnője alig érkezett meg a west yorkshire-i egyetmre, máris új "kebelbarátokat" szerzett magának. Chelsy Davy tegnap este mindenki számára világossá tette, hogy ő nem az a morcos arcú, felhúzott orrú szőkeség, aki az újságok címlapjairól általában visszaköszön ránk. A 21 éves zimbabwei leányzó úgy kirúgott a hámból, hogy már az sem érdekelte, hogy újdonsült barátnői nyilvánosan…
Újabb kormányzati intézkedések várhatóak a feketegazdaság visszaszorítására. A kormányfő felkérte a vámhatóságot, az adóhatóságot, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt, és az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőséget, hogy szeptember végéig készítsen javaslatcsomagot - mondta Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón. Andor Attila összeállítása.
“Olyan gond van nálunk, hogy a barátnômet az apukája régebben molesztálta. És piszihikai okok miatt valószínûleg nem tud orgazmust átélni olyankor. Szokta mondani, hogy nem az én hibám, viszont engem zavar.”
Pozitív visszhangja volt Kínában a magyar delegáció múlt heti látogatásának. A kínai vezetés teljes támogatásáról biztosította a magyar törekvéseket, amelyek között gazdasági és kulturális témájú egyaránt volt. A legfőbb megállapodások egyike a Kínai Márkás Áruk Központjának magyarországi megnyitása, amelyhez hasonló eddig csak Dubaiban létezik. A magyar delegáció egyik tagját, Huszty Andrást, a…
Az EUR-CZK ma elvesztette nyereségeit. A cseh fizetési mérleg deficitje júliusban 12,9 milliárdról 8,8 milliárdra csökkent, elmaradva ezzel a -19,0 milliárdos elörejelzéstöl. Ellenállás 27,655-nél, támogatás pedig 27,552-nél található. In-GFX
Megszüntetheti a szlovák oktatási tárca az egyetlen szlovákiai állami magyar felsőoktatási intézményt, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetemet - írta szerdán a pozsonyi Pravda.
Gyengült a kőolaj ára az OPEC-nek arra a hivatalos bejelentésére, hogy a szervezet szakminiszterei kedden Bécsben 500 ezer hordó termelésikvóta-emelésről döntöttek. Az intézkedés november 1-én lép életbe.
A brit adatok közzététele után emelkedett a GBP-USD árfolyama, és csúcsot ért el 2,0343-nál. Míg a segélyt igénylő munkanélküliek száma a várt 8.000 helyett csupán 4.200-zal csökkent a legutóbbi -6.700-as érték után, addig a bérek 3,5%-kal a várt 3,4%-nál nagyobb mértékben emelkedtek. Az ILO-munkanélküliségi ráta a várt szerint változatlanul 5,4%-on állt. A GBP-USD továbbra is emelkedö potenc...
A legfrissebb kutatások szerint az anyatejjel táplálás sem védi meg a gyermekeket attól, hogy a későbbiekben kialakuljon náluk az asztma vagy az allergia.
Az új Indiana Jones-filmet gyártó Lucasfilm megerősítette, hogy a negyedik epizód címe Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull (Indiana Jones és a kristálykoponya birodalma).
Az atombombához hasonló pusztításra képes az orosz hadsereg által bemutatott új vákumos bomba. A 7 tonnás szerkezet az orosz hadsereg szerint 4-szer olyan erős, mint legfejlettebb amerikai riválisai.
A budapesti bankközi piacon szerdán folytatódott a forint erősödése: az euró árfolyama délelőtt tíz óra magasságában 253,80/90 forint körül alakult a kedd délutáni 255,00/10 után. A k...
Elkészült a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar (PTE PMMK) PPP beruházási formában megvalósuló rekonstrukciójának és bővítésének első üteme. A felújított épületben tartották szeptember 11-én az ünnepélyes tanévnyitót is.
Hárman meghaltak, 25-en pedig megsérültek abban a buszbalesetben, amely szerdán reggel a Békés megyei Vésztő és és Békés között, a bélmegyeri elágázásnál történt - közölte Pelleg József, a Békés megyei rendőr-főkapitányság munkatársa. Pengő Erzsébet, a Békés megyei rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense a helyszínen azt is elmondta: a három halottból ketten - egy férfi és egy nő -…
Júliusban 10,4 százalékkal voltak magasabbak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel korábban. Az átlagon belül a növényi termékek 20,8 százalékkal drágultak, az állati eredetű áruk viszont 0,3 százalékkal olcsóbbak lettek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal szerdai gyorsjelentéséből. Az adatok a rendkívül kedvezőtlen időjárás hatásait pontosan tükrözik.
Kristen Dunst azért rúgta ki a barátját, mert nagyon rendetlen volt. Persze nem az amerikai színésznô az egyetlen, aki sajátos módon adta ki kedvese útját. A szakember szerint a kapcsolatnak akkor van vége, ha elmúlik a szerelem. Kifogást találni attól a kezdve csak idô kérdése. Hajdú Péter azért szakított, mert nem volt elégedett a szex-el, Krisztina Ventura pornócsillagot a csámcsogás kergette…
Kitűnő blues- és rhythm and blues énekes, zongorista, zeneszerző és hangszerelő volt Charles - ahogy gyakrabban emlegették Charlie - Brown. A dél szülötteként egész Amerikát meghódító muzsikus 85 évvel ezelőtt született - bár 1-2 évvel öregíteni szokták.
Helikopterbe szállt, hogy a békési buszbaleset helyszínére repüljön Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter - közölte Gáti Zoltán, a Békés megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője szerdán a baleset helyszínén az MTI tudósítójával. Budai Bernadett kormányszóvivő közölte: a miniszterelnök kérésére, Bajnai Gordon mellett, Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési…
Tizenkét magyar cselgáncsozó képviseli a magyar színeket csütörtöktől vasárnapig a Rio de Janeiróban sorra kerülő XXV. világbajnokságon, amely az egyetlen közvetlenül a pekingi olimpiára kvalifikáló viadal.
Sikkasztás vádjában bűnösnek találta, ezért életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a manilai bíróság Joseph Estradát, a Fülöp-szigetek volt elnökét.
A Fidesz szerint azzal, hogy a kormány rajzfilmekkel próbálja az embereknek elmagyarázni a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj jogosságát, óvodásnak nézi az egész társadalmat - jelentette ki szerdán az ellenzéki párt helyettes szóvivője.