Nyílt levélben fordulnak Kóka János gazdasági miniszterhez és Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz a cigányzenészek, mivel úgy érzik, a tárcavezető ellehetetlenítette a roma muzsikus családokat - jelentette ki Raduly József, a Művészeti, Oktatási, Kulturális, Közéleti Alapítvány elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
Csökkent az egy megszólalóra, politikusra jutó idő a televíziók híradóban, míg ez 1992-93-ban átlagosan 35 másodperc volt, 2007-ben már csak 10 másodpercet tett ki - ez derül ki az Országos Széchenyi Könyvtár Történeti Interjúk Tárának kutatásaiból. A Történeti Interjúk Tárának vezetője, Hanák Gábor keddi budapesti sajtótájékoztatóján beszámolt arról, 2001-től teljes körűen figyelik az öt országos…
Budapest készen áll a Duna várható tetőzésére. Az előrejelzések szerint a legmagasabb vízszint 710 centiméter lesz, de a vízügyi szolgálat legfrissebb előrejelzései szerint a mostani, 691centiméteres magasságnál lehet hogy nem nő tovább a vízszint.
A Duna felső szakaszán megkezdődött az apadás, Budapesten kedd éjszaka 695 centiméteren várható a tetőzés, a rakparton előreláthatólag csütörtökig nem lehet közlekedni - tájékoztatta a Környezetvédelmi- és Vízügyi Minisztérium az MTI-t. Jelenleg 509 kilométer védvonalon van árvízvédelmi készültség - olvasható a távirati irodához kedden eljuttatott közleményben.
A 23 éves Kyla Ebbertet csak akkor engedték fel a San Diegóból induló, Tucsonba tartó járatra, miután egy pokróccal letakarta a lábát és kendővel a keblét. Azt mondták neki, túl szexi.
Egy chartergéppel hazajöhettek azok a turisták, akik a hétfőn csődbe ment Bella Tours utazási irodával utaztak korábban Görögországba. A Ferihegyen ragadt utasok, akik a csőd miatt nem utazhattak el nyaralni, most a pénzüket keresik az utazási irodán.
Az USD-ZAR-nál továbbra is rangetrading folyik. A figyelem középpontjában a 14.30 órakor megjelenö amerikai kereskedelmi mérleg áll, melynél a deficit 58,1 milliárdról 59,0 milliárdra való emelkedésével számolnak. Ma tart beszédet a Fed-elnök és az EKB-elnök is. Az USD-ZAR-t 7,1902-ön jegyzik. A következö ellenállás 7,2633-nál, támogatás pedig 7,1846-nál található. Ha 7,18 alá megy az árfolyam,…
Az OMV vezérigazgatója egy hét leforgása alatt harmadszor mondta el, hogy továbbra is céljuk a MOL-lal történő fúzió valamilyen formában, és bízik abban, hogy a előbb-utóbb magyar olajcég is hajlani fog erre.
Mintegy ezer darab ecstasy tablettát eladott és több ezer darabot értékesítési céllal Magyarországra hozott az a hódmezővásárhelyi férfi, akit jogerősen hat és fél év börtönbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla. Az ítélet szerint a hódmezővásárhelyi Batisz Szabolcs 2003-ban élettársi kapcsolatot létesített egy húszesztendős sándorfalvi nővel. Ezt megelőzően a férfi már évek óta…
A Fidesz szerint a maradék közvagyon kiárusítására, Magyarország kisemmizésére ad lehetőséget a kormánypárti többség szavazataival hétfőn elfogadott vagyontörvény - mondta Varga Mihál...
Júliusban 226.500 megkezdett építkezésröl adtak számot Kanadában, miközben 220.000-es értékkel számoltak a legutóbbi 215.600-as érték után. Az USD-CAD alig reagált az adatokra. Ellenállás 1,0573-nál, támogatás pedig 1,0492-nél található. In-GFX
Megérkezett Törökországba a magyar labdarúgó válogatott. A Várhidi-csapat kedd délben szállt le Isztambulban, ahol szerda este Európa-bajnoki selejtezőn lépnek pályára a házigazdák ellen. A mérkőzést óriási várakozás kíséri Törökországban, két év után először játszik ugyanis hazai pályán a török válogatott.
A Google internetes kereső egyik mérnöke négy év óta előszeretettel fényképezkedik azokkal a híres emberekkel, akik meglátogatják a cég kaliforniai székházát. Gyűjteményét fel is tette a világhálóra. Az utóbbi négy évben Tan Chade-Meng egyetlen hírességet sem mulasztott el: Nobel-díjasnak, filmcsillagnak, híres politikusnak le kellett magát fotóztatnia vele.
Legkevesebb öt ebolafertőzésről és ebből következő halálesetről számolt be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden. A szervezet szóvivője szerint a halálos járvány vírusát öt áldozat testében találták meg a Kongói Demokratikus Köztársaságban, de az utóbbi hónapokban állítólag több tucat gyanús haláleset is történt az afrikai dzsungelben.
Franciaországban egy újabb "nemzeti bajnok", ezúttal egy nagy atomenergia-csoport létrehozatala körvonalazódik, miután véglegessé vált, hogy 2008-ban egyesül a Gaz de France és a Suez
Horn Gábor szerint a KDNP elnöke hétfői parlamenti felszólalásában "velejéig aljas, példátlan dolgot művelt". Ezt az SZDSZ ügyvivője közölte kedden. A szabaddemokrata politikus közleményében azt írta: a KDNP elnöke szerint pártja és az SZDSZ között a legnagyobb ellentét a "drogliberalizáció, a melegházasság kérdése, az extrém szekták problémája, az eutanázia kérdésében van". Horn Gábor szerint ez…
Wayne Rooney felépült sérüléséből és mindenképpen ott akar lenni a pályán a Manchester United színeiben a mostani hétvégén korábbi klubja, az Everton ellen. A The Sun szerint a játékos ezt maga közölte a gárda vezetőedzőjével, Sir Alex Fergusonnal. A tréner ugyanakkor számolhat Sahával, Tevezzel, az eddig eltiltott Cristiano Ronaldóval és a nagy visszatérő Gary Neville-lel.
Nem tudják fűteni, ezért valószínűleg be kell zárniuk nemrég épített, új iskolájukat a vértesacsaiaknak. Az idei nem az első ilyen eset: már tavaly télen is az omladozó, régi iskolába kellett bezsúfolni a településen a gyerekeket, mert a csökkenő tanulószám, és a normatív támogatás csökkenése miatt nem tudták kifizetni a két iskolarész fűtését.
A Nyugat-Balkánról, biztonsági kérdésekről, NATO- és Európai Uniós tagságról tárgyalt kedden Budapesten a bosnyák és a magyar miniszterelnök. Nikola Spiricnek, Bosznia-Hercegovina kormányfőjének ez volt az első külföldi útja.
Közép-európai Biztosító Zrt. néven új biztosító alapítását tervezik többségében ismert magyar magánszemélyek. A várhatóan 2,5 milliárd forintos alaptőkével induló biztosító elnök-vezérigazgatója Horváth Béla lesz, de nagyrészvényesként és fb-elnökként aktív részese a cégalapításnak Járai Zsigmond egykori pénzügyminiszter és MNB-elnök is.
Júliusban nőtt az amerikai külkereskedelmi hiány az előző hónaphoz képest, 59,25 milliárd dollárra. A Dow Jones Newswires által megkérdezett elemzők a júliusi külkereskedelmi deficitet...
Az MSZP-frakció szerint nem elégséges a gyűlöletbeszéd polgári jogi szankcionálása, szükség van a büntető jogi szabályozásra is - mondta Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A frakció kitart a tavasszal benyújtott, a büntető törvénykönyvet módosító előterjesztés mellett, amely két évig tartó szabadságvesztéssel büntetné azt, ha valaki olyan…
A Nabucco gázvezeték projekttársaság vezető testülete csütörtökön Budapesten ülésezik, pénteken magyar kezdeményezésre nemzetközi konferenciát rendeznek a projektről - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. Célja demonstrálni Magyarország elkötelezettségét a projekt iránt.
A fagykárenyhítésért demonstráló gazdák megbízottai csütörtökön újra egyeztetnek az agrártárca képviselőivel, mert úgy ítélik meg, hogy a korábban megkötött megállapodás nem az eredetileg megfogalmazottak szerint teljesül.
Új nyugdíjcélú megtakarítási lehetőséget teremt az a törvényjavaslat, amelyről kedden kezdett tárgyalni az Országgyűlés. A foglalkoztatói nyugdíj bevezetésére uniós jogharmonizáció miatt van szükség. A törvényjavaslat elfogadását a Fidesz, hatástanulmányok hiányában, nem támogatja.
Mindent rendben talált az Európai Unió a TÁMOP (Társadalmi Megújulás Operatív Program) körül. Az operatív programok közt utolsóként ezt is jóváhagyta Brüsszel.
Júliusban 59,2 milliárdra emelkedett az amerikai kereskedelmi mérleg deficitje, majdnem megfelelve a -59,0 milliárdos elörejelzésnek. Az elözö havi értéket -58,1-röl -59,4 milliárdra módosították. Az amerikai exportok 2,7%-kal 137,68 milliárdra, miközben az importok 1,8%-kal 196,93 milliárdra emelkedtek. Az EUR-USD a várt szerint alakuló adatok miatt nem közelítette meg az 1,3852-es mindenkori…
Miután Pervez Musarraf elnök kiutasította Pakisztánból a hétfőn hazatért Navaz Sarif egykori kormányfőt, az ellenzék vezetőjét, hívei kedden bíróságon követelték a döntés visszavonását. Sarifot Musarraf döntötte meg puccsal 1999-ben, azóta igyekszik távoltartani a pakisztáni politikai élettől. Sarif viszont indulni akar a következő választáson.
A másodfokú ítélet alapján is bűnös az a szigetvári orvos, aki két évvel ezelőtt mentővel Pécsre küldött egy mandulaműtéten átesett kisfiút - ezt állapította meg kedden a Baranya Megyei Bíróság. Az ötéves gyermek a mentőben meghalt. A bíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt találta bűnösnek az orvost, ezért 6 hónapi fogházra ítélték, a büntetés két évre…
Az indonéziai legfelsőbb bíróság döntése szerint az amerikai Time magazinnak 106 millió dollár (19,6 milliárd forint) kártérítést kell fizetnie azért, mert 1999-ben azzal vádolta meg Suharto egykori indonéz diktátort, hogy családjával együtt 15 milliárd dollárt sikkasztott 32 éves önkényuralma alatt. A Time azonban fellebbez. "Minden lehetséges eszközzel küzdeni fogunk ezen döntés ellen. Nem…
Minden idôk legnagyobb pénznyereményét vitte el egy hatvankét esztendôs, kaliforniai pókerjátékos. Az idôs úr három órán keresztül játszott a döntôben a gyôzelemért.
Akár három év szabadságvesztéssel is büntethetik a jövőben a gyűlöletbeszédet, amennyiben a parlament megszavazza az erre vonatkozó törvénymódosítást - jelentette ki kedden Bárándy Gergely szocialista képviselő. Sólyom László a jogok megnyirbálásának veszélyességére hívta fel a figyelmet hétfői beszédében.
A civil szervezeteknek szánt újabb támogatási pályázat kiírása kapcsán kialakult vitában Tarlós István elvesztette a fejét, s bejelentve, hogy lemond az esélyegyenlőségi bizottság elnöki posztjáról, elhagyta a testület keddi ülésén az üléstermet - nyilatkozta John Emese (SZDSZ) és Egerfai József (MSZP) alelnök az MTI-nek.
Tizenegy ember, köztük három rendőr életét vesztette kedden Pakisztánban, amikor az ország északnyugati részén fekvő Dera Iszmail Khan városban egy öngyilkos merénylő felrobbantotta a testére szerelt pokolgépet.
Ötmilliárd forint értékű kötvénykibocsátásról döntött keddi ülésén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat közgyűlése, miután a költségvetési hiány jelentős mérséklésére nem látott más esélyt.
Az Egyesült Államokba utazik a hét második felében a magyar külügyminiszter. Göncz Kinga csütörtökön és pénteken Washingtonban tárgyal kormányzati vezetőkkel, köztük Condoleezza Rice külügyminiszterrel.
Kedden elhunyt Jane Wyman, a 40-50-es évek sztárja, Ronald Reagan volt amerikai elnök első felesége. A 90 éves színésznőt négyszer jelölték Oscar-díjra, 1948-ben meg is nyerte a szobrot.
A Reklám Világszövetség (IAA) Magyar Tagozata és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) idén is nemzetközi konferenciát tart Budapesten. A tanácskozást a reklámszakma hatékonysági fesztiválja, az Effie alkalmából szervezik.
Több mint hatszázötven épületet nézhetnek meg ingyen a látogatók szeptember 15-e és 16-a között a Kulturális Örökség Napjain. A reformkor és a klasszicizmus építészetéhez kapcsolódva a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal idei programja a "Haza és haladás" címet kapta.
Az állam nyolcmilliárd forintos befektetés mellett, két ütemben 80 milliárd forint bevételhez jutott a Földhitel és Jelzálogbank Nyrt. (FHB) privatizációjával. A tranzakció sikeres volt - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának ülésén.
Nem történt bűncselekmény, nincsen Zuschlag-ügy. Erről Zuschlag János, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető alelnöke beszélt kedden, miután Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezetővel folytatott megbeszélést. Nincsen sem Zuschlag-ügy, sem illegális finanszírozási, sem illegális pártfinanszírozási ügy. Az ügyben nem történt bűncselekmény - közölte a politikus a megbeszélés…
Az első fokú ítéletet hatályon kívül helyzete és új eljárásról döntött kedden a Baranya Megyei Bíróság a Pécsett 2005 márciusában lezuhant helikopter pilótájának az ügyében. A Pécsi Városi Bíróság 2007. március 20-án bizonyíték hiányában elsőfokon felmentette a pilótát.
Először elérhetőek Magyarországon a nagy nemzetközi oldalak hazai látogatottsági adatai. A Gemius Hungary és az Szonda Ipsos Audience kutatásának eredményei szerint a legnagyobb online piaci szereplők közül a legtöbben a Google, majd a Microsoft és a Yahoo oldalait használják itthon.
Továbbra is kedvezöek a GBP-USD kilátásai. Miután sikerült kitörni a sávból, a devizapár lassan de folyamatosan erösödik. Ellenállás csak 2,0400-nál található. A technikai tényezök a 8 napra meglevö vételi jelre való tekintettel az emelkedö jegyzések mellett szólnak. In-GFX