Elérte mélypontját a második negyedévben a gazdasági növekedés, mindössze 1,2 % -os volt a bővülés tavalyhoz képest és elemzői vélemények szerint az év egészében sem haladja meg várhatóan a 2 %-ot. Karsai Gábor a GKI Kutató Intézet munkatársa úgy látja: a kedvező európai konjunktúra hatását lerontotta a kedvezőtlen időjárás és a költségvetési megszorító csomag. László Veronika interjúja
Az MSZP megvonja a bizottsági tagságot azoktól a képviselôitôl, akik túl gyakran hiányoznak a parlamenti testületek megbeszéléseirôl. Sajtóhírek szerint félrtucat honatyát cserélnek, a Fidesz ugyanezt tette már júniusban.
Elemzők szerint tovább csökkentheti a lakás mobilitást és szétzilálhatja az ingatlanpiacot, ha a kormány áfa kötelessé tenné az építési telkek és a két évnél fiatalabb házak, lakások eladását - mondta rádiónknak a szakértő. Klauber Mátyással, a Kopint-Tárki ingatlanpiaci kutatójával László Veronika beszélgetett.
A Monetáris Tanács pénteken tette közzé a 2 héttel korábbi kamatdöntő üléséről szóló jegyzőkönyvét. Ebből kiderült, hogy a jelenlévő 10 tag szavazati aránya megegyezett, így az elnök, Simor András voksa döntött. Végül a jegybanki kamatszint 7,75 százalékon maradt. A kamatvágás mellett szavazók úgy ítélték meg, hogy a csökkentéssel felpezsdíthető lenne a magyar gazdaság. A Budapest Alapkezelő…
Várhidi Péter szövetségi kapitány szerint nem bírálni, hanem értékelni kell Dzsudzsák Balázs bátor, látványos játékát, még ha a Debrceen támadó középpályása olykor nem is a legjobb megoldást választja. A szakvezető erről a magyar labdarúgó-válogatott bosnyákok ellen 1-0-ra megnyert Európa-bajnoki selejtezője után beszélt az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában.
Leszállt Pakisztán fővárosában a hét éve száműzetésben élő Navaz Sarif egykori kormányfőt szállító repülőgép hétfőn. A volt kormányfő a mostani elnök 1999-es katonai puccsa után volt kénytelen elhagyni az országot. A rendőrség Sarif pártjának több ezer támogatóját letartóztatta, és lezárta a repülőtérre vezető utakat érkezésére készülve.
A telefonnál Podolák György, az MSZP gazdasági munkacsoportjának vezetője. A hétvégi frakciógyűlésen előkerültek döntés előtti gazdasági témájú kérdések: például a közpénzügyi felelősség
Megfelelő otthont keres magának és hatalmas öltönygyűjteményének Sven-Göran Erikkson, az angol labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A svéd szakember immár a Manchester City-nél edzősködik, így kénytelen volt elhagyni menő londoni lakását.
Korrupciós vádak alapján őrizetbe vették hétfőn az iszlámábádi repülőtéren Navaz Sarif volt pakisztáni kormányfőt, aki hét évi száműzetés után tért haza. A politikust nem sokkal ezt követően ki is toloncolták Szaúd-Arábiába.
A gyenge múlt pénteki amerikai munkaerö-piaci adatok rosszul érintették az ausztrál dollárt, mivel az adatok miatt romlottak a világgazdasági kilátások és emiatt nött a befektetök kockázatkerülése. Az AUD-USD minimumot ért el 0,8172-nél, majd összeszedte magát 0,8210-ig. Ellenállás 0,8270-8310-nél, támogatás pedig 0,8131-nél található. In-GFX
Továbbra sem bukkantak a már majdnem egy hete Nevada állam felett eltűnt Steve Fossett milliárdos kalandor gépére, közölte vasárnap a Polgári Légirendészet egyik tisztje. A hétvégén nagyjából 45 repülőgép és helikopter próbálta megtalálni a több rekordot is tartó amerikai pilótát.
A Telekom Austria folytatja közép-és kelet-európai terjeszkedését. A cég mai közleménye szerint tárgyalásokat folytat egy fehéroroszországi akvizícióról. A közlemény, amely elsősorban...
Kiosztották a UPC és az AXN által meghirdetett rövidfilmfesztivál díjait. A beérkezett alkotásokat Andy Vajna producer, Török Ferenc és Pálfi György rendezők zsűrizték.
Tovább árad a Duna a magyarországi felső szakaszon. Bár a szakemberek vasárnap késő estére várták a folyó tetőzését, éjszaka újra emelkedett a vízszint.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2007-ben is bekapcsolódik a Kulturális Örökség Napja rendezvénysorozatba. A Műegyetem ismét megnyitja kapuit szeptember 15-16-án, hogy műemléki védettségű épületeit bemutassa és kiállításokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának vezetése tárgyalásokat folytatott az új ügyeleti rendről a munkavállalók képviselőivel.
A Debreceni Egyetem Agrár-és Műszaki Tudományok Centruma nyíregyházi Kutató Központja tudományos emlékülést rendez a Kutató Központ alapításának 80. évfordulója alkalmából szeptember 11-én.
Pár hónappal az év vége előtt nem árt átgondolni, hogyan kamatoztassuk legkedvezőbben megtakarított pénzünket, illetve ahol lehet, még adókedvezményt is el tudjunk számolni - írja a Világgazdaság.
Visszakapja a magyar állam az Egyesült Államoktól a Táncsics-börtönt is magába foglaló ingatlant, valamint két másik épületet, cserébe két Szabadság-téri épületért.
Nem indultak el a kompjáratok a Szentendrei-szigeten fekvő Szigetmonostorról a növekvő dunai vízszint miatt ma reggel, az utasokat ideiglenesen beállított Volán-buszok szállítják a sz...
Reggeltől délután háromig a rádió, utána a tévé a favorit a magyaroknál - derül ki a Szonda Ipsos által a Sláger Rádió megrendelésére készített kutatásból.
Gyakorlatilag egyetlen terméken úszott el a madaras hipermarket múlt hónapban nagy nehezen visszaszerzett első helye a Privátbankár szeptemberi Árkosarában - az áruházláncokban átlagosan 4 százalékos volt a havi és 10,5 százalékos a februárhoz viszonyított árdrágulás
Kifizeti hétfőn a lakhatási támogatásokat a nyírmihálydi önkormányzat - tudta meg a Független Hírügynökség. A Szabolcs megyei településen többen fertőző májgyulladást kaptak az elmúlt hetekben, a polgármester ezért azt mondta korábban, hogy késlelteti a juttatások folyósítását addig, amíg néhány háznál nem lesz legalább udvari illemhely.
Közműalgútba tört be a termálvíz a Dagály fürdő területén hétfőn reggel. A vizet a tűzoltók próbálják kiszivattyúzni. Amig a problémát el nem hárítják, a Dagály fürdő nem nyit ki.
Nógrád megyében hétfő reggel kinyitották a mátraszőlősi általános iskolát, de az intézményben egyelőre csak a gyerekek felügyeletét biztosítják, az iskola működtetésére továbbra sincs pénze az önkormányzatnak - közölte a település polgármestere.
Fogyókúrára kell fogni az állatkerti állatokat, mert legtöbbjük túlsúlyos. Zitta, a fővárosi állatkert nagyobbik elefántja például négy tonnát nyom, néhány száz kilóval nehezebb az átlagnál - olvasható a Borsban.
Saját telefonjáról fenyegetette meg robbantással munkahelyét, egy Dunaharasztiban található üdítőital üzemet, egy munkás pénteken. A telefonhívást visszakövetve a rendőröknek sikerült elkapniuk a férfit, akiről kiderült, hogy fogadásból, 20 ezer forintért hívta fel a cégét - adta hírül hétfőn a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
A jövőben számos öregedés által jelentkező betegségre gyógymódot jelenthetnek azok a készítmények, amelyeket a vörösbor egyik összetevőjéből fejlesztettek ki a kutatók. Az úgynevezett resverator több medicinának is alapanyaga lehet.
Lezárták hétfőn délelőtt fél tízkor az M3-as autópálya egyik oldalát a 162-es kilométerszelvénynél, mert egy napokkal ezelőtt árokba borult kamiont emelnek ki. A jobb oldali pálya egy-két órán keresztül zárva lesz, a forgalmat leterelik az M3-asról.
Washington szerint nem nőtt a terrortámadás veszélye azután sem, hogy pénteken Oszama bin Laden új üzenetét tették közzé az interneten. Mindezt Frances Townsend, George W. Bush elnök nemzetbiztonsági tanácsadója közölte a Fox News televíziónak adott interjújában. Kifejtette: a terroristavezér üzenetében semmi sem utal arra, hogy ezzel egy terrorakció végrehajtására adott volna jelzést.
A 2. negyedévben éves szinten 1,8%-kal emelkedett az olasz GDP a legutóbbi +2,3%-os érték után. Az EUR-USD alig reagált az adatokra, de ma ismét megpróbált 1,38 fölé jutni. Az 1,3735-ös érték pénteki átlépése után szabaddá vált az út az 1,3850-es érték tesztje elött. Ha sikerül átlépni az értéket, a következö cél az 1,3960-as érték, bár nagy annak a veszélye, hogy nem sikerül elsöre az érték…
2007. szeptember 19-én, szerdán a Gerbeaud-ban folytatódik a népszerű CR Szerda - a közös nyelv klubeste sorozat. Középpontban a public affairs, média kapcsolatok, lobbizás (x)
Daniel Richter neves német festő két napig a párizsi Beaubourg előtt dolgozott arcképrajzolóként. Portréit 5 euróért - 1250 forintért - készítette a turistáknak, de volt, aki ezt is sokalta, és lealkudta 750 forintnyira.
Hétfő reggel kinyitották a mátraszőlősi iskola kapuit, oktatás azonban továbbra sincs az intézményben. A helyi kisebbségi önkormányzat azt reméli, hogy a pénzhiány miatt bezárt épületben a hét közepén már megindulhat a tanítás, a település polgármestere szerint viszont legalább 20 millió forint kéne ahhoz, hogy újra működhessen az iskola.
Romániában 63 százalékkal 11,5 milliárd euróra növekedett január és július között a kereskedelmi mérleg hiánya az egy évvel korábbi helyzethez képest - közölte a nemzeti statisztikai ...
A Duna áradása miatt továbbra is csak egy szakaszt zártak le a fővárosban a budai alsórakparton, de több ponton zsúfoltságra, dugókra kell számítaniuk az autósoknak - közölte Havasi Zsolt, a Fővinform ügyeletese hétfőn délelőtt az MTI-vel.
A héten kezdi munkáját az országgyűlés, a karácsonyig tartó ülésszakon negyven törvényt terveznek elfogadni a képviselők. Ezek közül a legfontosabb az egészségbiztosítási, az új államháztartási törvény és a költségvetés.
Új arculattal és díszlettel jelentkezik hétfőtől a Magyar Televízió (MTV) Híradója és Az Este című háttérműsora - tájékoztatta a közszolgálati médium az MTI-t.