Végrendeletben hagyja pályatársaira Kállay Ferenc, hogy ki legyen utóda a nemzet színészei között. A 82 éves mûvész nem akarja, hogy ha eljön az idô, mások, méltatlan vitában döntsenek ebben a kérdésben. A színészóriás úgy érzi, ô lesz a következô, aki távozik a legnagyobbak társulatából.
Bocsánatot kért Kjuma Fumio japán védelmi miniszter vasárnap, amiért előző nap elkerülhetetlennek nevezte, hogy az Egyesült Államok a második világháború végén atombombákat dobott a szigetországra.
Kilenc település kap városi címet július elsejével, ezzel 298-ra emelkedik a magyarországi városok száma. Kozármisleny Baranya megye 13. városa lesz júliustól. A Pécstől hét kilométerre található, 5200 lakosú település polgármestere, Völgyesi Gyula az MTI-nek elmondta: több mint egy évtized alatt csaknem megkétszereződött a településen élők száma.
A tizennyolcadik alkalommal megrendezésre került "Tisztelt Ász!" Társasági Tenisztornára, hagyományosan az országgyűlési képviselők és az állami vezetők kaptak meghívást.
A külföldi erők légicsapásában 65 afgán civil és 35 tálib vesztette életét Afganisztán egyik déli tartományában, közölték helyi tisztségviselők szombaton. A koalíciós erők elismerték, hogy voltak civil áldozatai a pénteki bombázásnak, de pontos számot nem tudtak mondani. A külföldi erőket egyre jobban kritizálják a civil áldozatok miatt.
Árpa Attila kiszemelte magának a Mokka mûsorvezetôi székét. A producer kiválóan teljesített a TV2 mûsorvezetô-válogatásán, és saját bevallása szerint jól érezné magát a reggeli mûsorban. Jelenleg ugyan mindegyik szék foglalt, de Csiszár Jenônek van oka némi félelemre, az utóbbi idôben ugyanis sokan elkapcsolnak a mûsorról, ha ô vezeti.
Többen is láthatták, hogy mi történt egy hete péntek este a Duna budai oldalán a Lágymányosi-híd közelében Kármán Irénnel, ám hiába az ötmillió forintos nyomravezetôi díj, ezek az emberek még nem jelentkeztek a rendôrségen. Az újságíró hétvégén elhagyhatta a kórházat.
Az eredményhírdetés után cserélt érmet, s kapott fényesebbet Kovács Katalin, a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Eb-n. Tegnap a döntôk elsô napján az 1000 m-es számokban négy-négy arany- és ezüst-, valamint egy bronzérmet szereztünk.
A legnevesebb kritikusok is kiemelkedőnek tartják Marion Cotillard alakítását az Edith Piaf életéről francia-angol-cseh koprodukcióban készült filmben.
Átadták a belvárosi Szabadság tér felújított déli részét. Rogán Antal, V. kerületi polgármester az InfoRádiónak elmondta, hogy a beruházás illeszkedik abba a programba, amely szerint a kerületnek egy új, a Kálvin tértől a Szent István körútig tartó sétáló övezete lesz.
A spanyol labdarúgó-élvonalban (Primera División) szereplő Villarreal uruguayi támadója, Diego Forlan az Atletico Madridba igazolt - jelentette be a Villarreal illetékese szombaton.
Egy nagy értékű képet, a Nemzeti Múzeum ajándékát lopták el szombaton dél körül Budapesten a Szerb utcai templomból. Meg nem erősített információk szerint a kép több mint egymillió forintot ér.
Rajongóik élőben figyelhették, ahogy meggyűrűzik a sztárgólyákat Darányban. A Somogy megyei településen egy éve webkamerát szereltek az iskola tetején lévő gólyafészek fölé. Azóta több mint nyolcvanezren rendszeresen figyelik a gólyapár Chuk, Ludmilla és kicsinyeik életét. A népszerűségnek köszönhetőn szombaton megrendezték a darányi gólyalesők első országos találkozóját, amelyen meggyűrűzték a…
A magyar kormánynak szinte semmilyen lehetősége nincs arra, hogy uniós szabályokra hivatkozva megakadályozza a MOL felvásárlását - mondta az InfoRádiónak a BruxInfo szakértője. Gyévai Zoltán szerint az Európai Unió számára még üdvözítő is lehetne egy esetleges fúzió, hiszen ez brüsszeli értelmezés szerint azt jelentené, hogy működik a belső piac.
Kétnapos nem hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba utazik vasárnap Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy amerikai kollégájával, George Bushsal megvitassa a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi politika legégetőbb kérdéseit.
Ahogy azt már sejteni lehetett, Józsi György és Igor Bogdanovics is a Győri ETO - ba igazolt. A középpályás 3, míg a csatár kölcsönben 1 évig játszik a Rába - parti zöld-fehéreknél.
A szombati, 200 méteres középfutamokat követően eldőlt, hogy a Molnár Péter, Boros Gergely alkotta kajak kettes is bejutott a vasárnapi döntőbe a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európabajnokságon. A többi magyar induló már korábban kiharcolta a fináléba kerülést, így vasárnap minden 200 méteres számban lesz magyar induló.
Csupán két mérkőzés fejeződött be az angol nyílt teniszbajnokság (Wimbledon) szombati játéknapján, a többi összecsapást félbe kellett szakítani az esőzések miatt. Az egyik befejezett meccsen a második helyen kiemel, orosz Marija Sarapova két játszmában felülmúlta a japán Ai Sugijamát. A másik találkozón a negyedik helyen rangsorolt, francia Amelie Mauresmo két sima szettben, 6:1, 6:2-re nyert a…
Mozzarella Minnesotából, parmezán Brazíliából, "olasz" paradicsom Kínából - az itáliai termelők megelégelték neves portékáik hamisítását, és kampányt indítottak a globális élelmiszer-hamisítás ellen.
Újra összeült szombaton a brit kormány válságstábja, a Glasgow repülőterénél történt incidens miatt, jelentette be a kormányfő irodája. Közben a Fehér Ház közölte, hogy megerősítik a biztonsági intézkedéseket a repülőtereken.
Világhírû vendége volt tegnap Budapestnek: a kanadai rocker Bryan Adams érkezett a fôvárosba, hogy a szokásos Kapcsolat Koncerten szórakoztassa a Felvonulási téren összesereglett hatalmas tömeget. A sztárfellépô elôtt Rúzsa Magdi melegítette be a közönséget
A tűzoltók szombaton estére végeztek a délután kigyulladt raktár oltásával Szegeden, a gyufagyár területén. Az esti órákban a tűzoltók felügyelete mellett munkagépekkel rakodják ki a maradványokat az épületből.
Módosul a biztosítási törvény július elsejével, az ügyfelekre azonban csak az a szabály vonatkozik, amely szerint a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás megszűnte után 15 napon belül ki kell adnia a biztosítónak a kártörténeti igazolást. A többi szabály a biztosítókra és ügynökökre tartalmaz előírásokat.
Beperelte egy brit üzletember a Google-t, mert a cég internetes keresőjén keresztül elérhetők az őt rágalmazó bejegyzések. A per precedensértékű, és szakemberek szerint súlyos következményei lesznek az internetes információáramlásra, ha kimondják a Google felelősségét.
Mától részben változnak a vizitdíj fizetésének szabályai; egyes munkakörökben dolgozók mentesülnek a díjfizetés alól, bizonyos ellátási formák igénybevételénél azonban többet kell majd fizetni.
Bocsánatot kért Kjuma Fumio japán védelmi miniszter vasárnap, amiért előző nap elkerülhetetlennek nevezte, hogy az Egyesült Államok a második világháború végén atombombákat dobott a szigetországra.
Őrizetbe vett két újabb személyt a brit rendőrség a Londonban és a Skóciában megkísérelt merényletekkel összefüggésben, ezzel négyre emelkedett az elfogottak száma. A rendőrség vasárnap hajnali bejelentése szerint a két újabb gyanúsítottat az észak-angliai Cheshire grófságban fogták el.
A kormány döntött az egészség- és önsegélyező pénztárak adómentes szolgáltatásainak kibővítéséről, így július 1-jétől adómentesen lehet igénybe venni a beiskolázási támogatást
Terrortámadások veszélye miatt megerősített rendőri járőrosztagok ellenőrzik vasárnap London idegenforgalmi nevezetességeinek környékét, valamint a nagyobb sport- és kulturális rendezvények helyszíneit.
Harminc holttestet találtak a mentőbrigádok Pakisztán Beludzsisztán tartományának Huzdar körzetében a monszunesők okozta újabb áradás után - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
A rendőrök vasárnap hajnalban elfogtak egy 16 éves hajdúdorogi fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy előző nap lakásában agyonvert egy hajdúdorogi férfit - közölte Vezendi Jánosné rendőrőrnagy.
Az utolsó órákban megkapta az engedélyt a Magyar Vasúti Hivataltól a MÁV Start - a vasúttársaság leányvállalata - így hajnaltól már ez a szervezet végzi a személyszállítást - olvasható a hivatal honlapján. A MÁV-nak szombat éjfélkor járt le az erről szóló engedélye.
Július elsejétől változnak a vizitdíjfizetés szabályai. 600 helyett ezer forintot kell fizetnie azoknak, akik beutaló nélkül mennek szakrendelésre. Illetve, ha nem ott veszi igénybe az ellátást, ahová a beutalója szól.
Ingyen utazhatnak a kisgyerekes szülők Szolnokon a Jászkun Volán helyi autóbuszjáratain júliustól; a kedvezményt az tette lehetővé, hogy a helyi önkormányzat rendeletet alkotott a kisgyermes családok tömegközlekedési támogatásáról.
Az MDF elnöke egy vasárnapi lapinterjúban úgy vélekedett: az olajhamisítási ügyben a felelősség kollektív, hiszen ez az ügy öt kormányon húzódik keresztül, ezért a pártok nem mutogathatnak egymásra; Dávid Ibolya arra is emlékeztetett: az iratokat 2001-ben titkosították 85 évre.
Július elsejétől újra 90 százalékos kedvezménnyel válthatnak bérletet a Volán és a MÁV járataira a felsőoktatásban tanuló nappali, illetve az esti tagozatos hallgatók a lakóhelyük és iskolájuk között. Az erről szóló törvénymódosítást a napokban fogadta el a parlament, a kedvezmény december 31-ig lesz érvényes.
Sokáig csak a tenger látszik, pedig már a szilárd földön kellene lennünk, majd a gép olyat fékez Kréta betonján, hogy a rutintalan repülôutas talán kacérkodik a gondolattal, hogy búcsút vesz a felszolgált gyrostól. A gyakorlottabbaknak is erôsen kell kapaszkodni. Visszafelé ez az élmény megismétlôdik az emelkedésnél, úgy húz fel a gép, hogy ûrrepülôn érezzük magunkat. Rövid a kifutó. Ezzel fel is…
Sokszor előfordul, hogy ingatlanfejlesztők műemlékvédelem alatt álló házakban szeretnének lakásokat kialakítani. Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hol tudnak kompromisszumot találni a befektetők a műemlékvédelemmel.
Csaknem kétszázezren voltak kíváncsiak szombaton délután és este Budapesten, az 56-ösök terén megrendezett ingyenes Kapcsolat Koncertre. Az idei koncert fő sztárja Bryan Adams volt, előtte pedig Rúzsa Magdi lépett színpadra.
A brit rendőrség több házat átkutatott vasárnap reggel Glasgow közelében a skóciai nagyváros repülőtere ellen megkísérelt terrortámadás és két meghiúsított londoni merényletkísérlet nyomán. A rendőrök Glasgow Renfrewshire nevű elővárosában végeztek házkutatásokat. Eddig négy gyanúsítottat vettek őrizetbe Nagy-Britanniában a meghiúsított glasgow-i és londoni merényletkísérletek nyomán.
Nem hivatalos értesülések szerint öngyilkos merénylethez használatos, robbanószerrel megrakott övet találtak a glasgow-i repülőtér ellen megkísérelt merénylet egyik elkövetőjén, a támadási kísérlet többi eszköze pedig azonos volt azokkal, amelyeket az előző nap Londonban meghiúsított terrorcselekmény kitervelői is használtak.
Mától részben változnak a vizitdíj fizetésének szabályai; egyes munkakörökben dolgozók mentesülnek a díjfizetés alól, bizonyos ellátási formák igénybevételénél azonban többet kell majd fizetni.
Nagy-Britanniában az éjszaka négy embert tartóztattak le a szombati glasgow-i támadás és a pénteken, Londonban talált két autóbomba nyomán. A hatóságok a terrorfenyegetettség szintjét "kritikusra" emelték, ami azt jelenti, hogy bármikor úgy támadásokra számítanak.
Három független jelölt közül választ ma polgármestert az alig kilencszáz lakosú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsécs, a posztot a részvételi aránytól függetlenül az nyeri el, aki a legtöbb voksot kapja - mondta Üveges István helyettesítő körjegyző.
Ellenőrzött robbantással semmisítettek meg egy gépkocsit a brit rendőrök Glasgow közelében. A Scotland Yard szerint az akció összefüggésben van a Glasgow-i reptér elleni tegnapi támadással. A brit miniszterelnök szerint az Al Kaida áll a hétvégi merényletek mögött. A rendőrség összesen öt embert vett őrizetbe a támadásokkal összefüggésben.
Mától teljes egészében nyitottá vált az áram és gázpiac az Európai Unió tagországaiban. Ez azt jelenti, hogy ezentúl a háztartások is szabadon megválaszthatják, melyik szolgáltatótól vásárolnak áramot, illetve gázt. Erre eddig csak a vállalatoknak volt lehetősége 2003 óta
Július elsején lépett hatályba a minimális társasági adó fizetését előíró törvény, amelyet május közepén fogadott el az Országgyűlés. Elődjét, az elvárt adót az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
Mától az ügyeleti munka is teljes munkaidőnek számít, vagyis plusz bér jár az orvosoknak minden ügyeletben eltöltött óráért. Azt is meghatározták, hogy ezentúl nem dolgozhatnak évi 416 óránál többet ügyeletben, illetve rendkívüli munkavégzésben az orvosok.
Kucsera Gábor kórházba került, így nem indul el vasárnap a kajak kettesek 500 méteres versenyében Kammerer Zoltánnal a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.