Története során először vetett ki pénzbüntetést a brit médiahatóság a BBC közszolgálati televízióra. A patinás intézmény egyik gyerekműsorában egy stúdióvendéget kért fel, hogy játssza el egy telefonos vetélkedő nyertesét, ezért kell most tetemes bírságot fizetnie. Egy hétfői döntés értelmében a British Broadcasting Corporation 50 ezer fontot (74 ezer dollárt) köteles befizetni, amiért a 2006.…
Tíz EU-tagállam külügyminiszterei új nemzetközi értekezlet összehívását javasolták az izraeli-palesztin konfliktus rendezése érdekében, egyúttal nagyobb engedményekre ösztönözve a zsidó államot. A...
Szükséges a vállalkozói környezet javítása a kis- és középvállalkozások számára - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető társelnöke.
Évente átlagosan háromszáz ember fullad vízbe az országban; a hazai folyószakaszokon eddig 44 vízbefúlásos baleset történt - mondta a Dunai Vízi Rendészeti Kapitányság vezetője az MTI-nek hétfőn. A Duna magyarországi szakaszán januártól eddig 35 vízbefúlásos baleset történt, ezért a nyári és főként a kánikulai időszakban kiemelt figyelmet fordítanak a vízirendőrök a tiltott helyen való fürdőzés…
Az idei első félévben az oroszok 70 százalékkal több új külföldiek gyártotta autót vásároltak, mint a múlt év első felében, értékben 16 milliárd dollárnyit. Ebben benne vannak a külföldi cégek Oroszor...
Bár a finn Kimi Raikkönen a Forma-1-es Francia és a Brit Nagydíjat is megnyerte, Jean Todt, a Ferrari csapatfőnöke továbbra sem teljesen elégedett. A tények alapján okkal, hiszen pilótáinak a problémák nélkül sem lenne könnyű elhódítani a világbajnoki címeket.
Takács Albert döntött a rendőrség és határőrség összevonásával szükségessé váló integrált állománytábláról. Erről a miniszter az MTI kérdésére válaszolva beszélt a Nemzeti Nyomozó Irodánál hétfőn tett látogatásakor. Az integrált szervezet felépítését és keretlétszámait tartalmazó állománytábláról azonban a miniszter egyelőre részleteket nem közölt. Mint mondta, a részleteket a két testület…
Minden Karadzic nevű személyt ellenőriztetne a Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze Montenegróban, hogy kiderüljön: köztük van-e a hágai testület által háborús bűnök vádjával körözött Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök. Carla Del Ponte hétfői podgoricai látogatásán a montenegrói vezetőkkel, köztük Filip Vujanovic elnökkel folytatott megbeszélésén erőteljesen szorgalmazta, hogy a kis…
A mai nyugodt napon megerösítette eddigi nyereségeit az EUR-USD. A német fizetési -, és kereskedelmi mérleg 17,5, illetve 9,6 milliárdos többletével a vártnál kedvezöbben alakult. A német ipari termelés havi szinten 1,9%-kal emelkedett. Éves szinten a várt szerint 4,6%-os emelkedés mutatkozott, miután legutóbb még 4,0%-os pluszról számoltak be. Az EUR-USD alig reagált az adatokra. A devizapár…
Vasárnap este leengedték az orfűi strand medencéjét, a medence falától néhány méterre ugyanis buzgárok jelentek meg. Azt vizsgálják, balesetveszélyes-e emiatt a medence - tudta meg a Független Hírügynökség Füzyné Kajdy Zita polgármestertől.
A választópolgárok több mint kétharmada szerint (68%) a Gyurcsány-kormány alatt az ország nem az előnyére változott, ezen belül 26 százalék szerint kifejezetten nagyon rossz irányú változtatások...
Gyurcsány Ferenc népszerűségi mutatói példátlanul rosszak. A pártpreferenciák ugyan tükröződnek a Gallup Intézetnek adott válaszokban, de a választópolgárok a jelenlegi kormány munkáját ítélik a legrosszabbnak a rendszerváltás óta, és Orbán egykori kabinetje kapja a legjobb megítélést.
A szerződés végelegesítésekor fogja tájékoztatni az MSZP a közvéleményt a párt Köztársaság téri székháza eladásának részleteiről - mondta Puch László, a párt pénztárnoka. A szocialista párt az eladás részleteiről, így a kiköltözés feltételiről is a szerződés véglegesítésekor fogja tájékoztatni a közvéleményt - közölte Puch László. Az MTI annak kapcsán kérdezte a pénztárnokot, hogy az Index…
Egyre nagyobb kongresszusi nyomás készteti George Bush amerikai elnököt iraki politikájának megváltoztatásra, s Robert Gates védelmi miniszter sebtében lemondott egy dél-amerikai körutat a szenátusban küszöbön álló vita miatt - jelentették amerikai lapok hétfőn. A The Washington Post szerint Gates a kongresszus által az iraki helyzetről igényelt közbülső jelentés elkészítésében akarja segíteni a…
Túl van az életveszélyen az a 12 éves fiú, akire vasárnap ráesett a balatonszemesi Vadvirág kemping körhintája. A játék tartóoszlopa eltörött, és a három méter magasról lezuhanó, csaknem 200 kilós szerkezet maga alá temette a gyereket.
A szabadkai Katona Ervin lett Délkelet-Európa legerősebb embere a Kikindához tartozó Tószegen (Novi Kozarci) a hétvégén megtartott regionális izompróbán. A harmincéves sportember mind a hat számban...
A Magyar Bankszövetség elnöke szerint 2009 előtt nincs lehetőség átfogó adóreform végrehajtására. Erdei Tamás azt mondta: a változtatásokra szükség van, de a költségvetés egyensúlyi helyzete most nem engedi meg a komoly módosításokat.
Néhány nappal tovább dolgozhatnak műveiken az ARC+ óriásplakát kiállításra készülők. A szervezők meghosszabbították a határidőt, így a pályaműveket július 19-ig lehet leadni. Az idén ARC+ gyűjtőnévvel a T-mobile, a Nike, a Music Television és a Sláger Rádió adott meg pályázati témákat. A klasszikus ARC kiírás határideje azonban nem változott, vagyis július 13-án, pénteken lejár. Egyéb infók a…
Egyre nagyobb kongresszusi nyomás készteti George Bush amerikai elnököt iraki politikájának megváltoztatásra, és Robert Gates védelmi miniszter sebtében lemondott egy dél-amerikai körutat a...
A választópolgárok több mint kétharmada szerint a Gyurcsány-kormány alatt az ország nem az előnyére változott, ezen belül 26 százalék szerint kifejezetten nagyon rossz irányú változtatások történtek. Összességében Orbán Viktornak az egykori kormányát ítélik legjobbnak a kérdezettek.
"Egyelőre" nem hallgatják meg a brit uralkodót a Diana-ügyben. II. Erzsébet királynő hatósági meghallgatását Mohamed Fayed brit-egyiptomi mágnásnak, a néhai walesi hercegnővel együtt...
A bűncselekmény gyanúját is felvetik azok az ingatlanügyletek, melyet Pécs vagyonkezelőcége bonyolított le az utóbbi években állítja a helyi ellenzék. A Fidesz szerint az értéken felüli vásárlások, és a veszteséges beruházások miatt több százmillió forint bevételtől esett el a város. A vagyonkezelő vezérigazgatója július elsejével több mint negyvenmilliós végkielégítéssel távozott posztjáról.
Kósáné Kovács Magda napirend előtti egy percben szólalt fel az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén július 9-én. Azt mondta: a kelet-közép európai régióban a rendszerváltás óta a...
Több mint harmincmillió forint örökségvédelmi bírságot szabott ki a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal miskolci irodája az önkormányzat tulajdonában lévő Városgazda Kht-ra - értesült a Független Hírügynökség. A bírság tényét a hivatal vezetője nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
Irán kémhálózatokat leplezett le az ország nyugati részén, az ügy kapcsán 20 embert vettek őrizetbe - közölte hétfőn egy titkosszolgálati illetékes. Az Irakkal határos Kermánsáh tartomány...
Állítása szerint rendőrök vertek össze egy fideszes országgyűlési képviselőt vasárnap éjjel a fővárosban. Lengyel Zoltán bizonyítékként a Hírtelevíziónak sérüléseit is megmutatta. Azt mondja: az Alagút utcánál három azonosító szám nélküli rendőr megállította és igazoltatta.
A francia élvonalban (Ligue 1) szereplő Marseille labdarúgócsapata ötéves szerződést kötött a Liverpool francia válogatott csatárával, Djibril Cissével - jelentette be a francia klub hétfőn.
Az iraki miniszterelnök át akarja alakítani kormányát, amelyet megbénítanak a szunniták és a radikális síiták - jelentette egy bagdadi lap. Az asz-Szabah hétfői számában tudni vélte, hogy napokon belül megállapodás jöhet létre egy új négypárti kormány megalakulásáról, amelynek élén ugyancsak Núri al-Máliki állna. Ebből a kabinetből kimaradna a szunnita Egyetértési Front (IAF) és Muktada asz-Szadr…
Egy többek között kénsavat is szállító utánfutó borult fel az M0-ás autópályán - tudta meg a HavariaPress. A baleset az út 21-es kilométerénél történt az M5-ös felé vezető oldalon.
Manu Chao fellépése is erősíti a Sziget fesztivál nagyszínpadának sztárokkal teli programját, a várva várt koncerttel a Sziget egy régi adósságát törleszti - közölték a fesztivál szervezői hétfőn. A rendezvénysorozat első napján, augusztus 8-án fellépő zenész a korábban kiadott programban szereplő Mika helyét veszi át, aki egy amerikai tv-show miatt lemondta budapesti koncertjét.
Két autóbusz ütközött össze Budapesten hétfő délután a Tétényi út és a Bartók Béla út kereszteződésében, a balesetben egy utas könnyebben megsérült - közölte a rendőrség. A 18-47-es villamospótló járat és a 14-es autóbusz ütközött össze, az utasok közül egy ember megsérült - mondta Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese. A rendőrség a helyszínen vizsgálja a baleset körülményeit.
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója szerint a magyar légiközlekedési piac a következő években jelentősen átalakul, várakozásai szerint például a SkyEurope diszkont légitársaság hónapokon belül kivonul a magyar és a lengyel piacról. A SkyEurope szóvivője cáfolta, hogy a cég a kivonulást fontolgatná.
A szerbek kiadásainak legnagyobb része élelemre megy el a legfrissebb felmérés szerint. A belgrádi piackutató intézet vizsgálata kiderítette, hogy egy háromtagú szerbiai család az év első három hónap...
Két autóbusz ütközött össze Budapesten hétfő délután a Tétényi út és a Bartók Béla út kereszteződésében, a balesetben egy utas könnyebben megsérült - közölte a rendőrség az MTI-vel. A 18-47-es...
Egyre több helyen baleset és életveszélyesek a hidak a Balatoni kerékpárúton. A magyar tenger körül megépült bicikliút alig öt éve készült el, de már több önkormányzat jelezte, hogy nincs anyagi fedezete a burkolat és a hidak rendbetételére.
Az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték a rendőrök Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselőt, akit vasárnap éjjel az Alagút utcánál igazoltattak. Lengyel Zoltán elmondta: vasárnap éjjel 11 óra körül állította meg autóját három, a képviselő elmondása szerint azonosító számot nem viselő rendőr az Alagút utcánál. A honatyánál nem voltak papírok, ezért telefonon felhívta egyik közeli…
Az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték a rendőrök Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselőt, akit vasárnap éjjel az Alagút utcánál igazoltattak.
Drámai körülmények között kettős belga sikerrel ért véget a Tour de France 2. szakasza. A győzelmet végül a Quickstep versenyzője, Gert Steegmans szerezte meg.
Az iraki miniszterelnök át akarja alakítani kormányát, amelyet megbénítanak a szunniták és a radikális síiták - jelentette egy bagdadi lap. Az asz-Szabah hétfői számában tudni vélte, hogy napokon...
Nincs sugárveszély a Barents-tengeren elsüllyedt K-159 orosz atom-tengeralattjáró körzetében - ezt állapították meg orosz, brit, amerikai és norvégiai szakértők közösen elvégzett vizsgálatuk...
Az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték a rendőrök Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselőt, akit vasárnap éjjel az Alagút utcánál igazoltattak. Az eset részleteiről az ellenzéki honatya...
Magához tért, de nem emlékszik semmire az a motoros, aki egy hónapja Pécsnél összeütközött egy másik motorossal és a járművére szerelt kamera felvette a tragikus balesetet. Azt egyelőre nem tudni, milyen maradandó sérülései vannak.
Kulturális városnegyed épül a ferencvárosi Duna-parton a Közraktárak megújításával 2010 nyarára; a nyolcmilliárd forintos beruházás során kialakított közösségi és kulturális terek Budapest egyik új jelképévé alakíthatják a városrészt - közölte a főpolgármester hétfőn a helyszínen tartott bejáráson újságírók előtt. A KDNP-t meglepte, hogy nem egy tőkeerős vállalkozás nyert, hanem egy minimális…
Az időjárás - egyelőre - keresztülhúzta az indiai Karakorum-Himalájában tartózkodó K2-Gasherbrum I. magyar hegymászó-expedíció számításait. A nyolc hegymászó pénteken reggel indult el fölfelé és...