Tábla őrzi mától az emlékét annak a vétlen motorosnak, akibe 130-al rohant bele egy másik Pécs és Mánfa között. A frontális ütközést rögzítette a vétkes motoros járművére szerelt kamera. Az áldozat egy budapesti klub tagja volt. Társai már a temetésen szimpátiafelvonulást tartottak, most pedig az ő adakozásukból állították az emléktáblát az ütközés helyszínén. A hasonló balesetek megelőzésére a…
Nem öten, hanem hatan ültek abban az autóban, amely vasárnap hajnalban fának ütközött, majd kgyulladt a Csongrád megyei Szegvár és Mindszent között. A balesetnek két halottja volt, egyikük a sofőr, aki elevenen bennégett a járműben. A utasokat sikerütl kimenekíteni, őket életveszélyes állapotban szállították kórházba. Egyikük ott halt bele sérüléseibe.
A fülig szerelmes Vilmos herceg titkos külföldi nyaralásra viszi Kate Middletont, hogy ismét a lehető legszorosabbra fűzzék a kapcsolatukat. A pár áprilisban szakított, de mint kiderült, néhány nap után újra elkezdtek titokban találkozni, és most már megint szent a béke közöttük.
"Új berlini fal" építésével vádolta meg az Egyesült Államokat az orosz miniszterelnök első helyettese. Szergej Ivanov vasárnap azt nyilatkozta, hogy a védelmi rakéták Lengyelországba, a radarállomás Csehországba telepítésével Amerika "nyilvánvalóan fenyegeti Oroszország biztonságát".
Magyarországot kérte fel a WHO arra, hogy a szállítson madárinfluenza elleni oltóanyagot az újonnan létrehozandó stratégiai raktárakba - közölte értesülését a Magyar Televízió Híradója vasárnap.
A becslések szerint 2 milliárdan nézték a Live Earth koncert-sorozatot. Ausztria támogatja az osztrák OMV és a magyar MOL fúzióját. A kínai Nagy Fal és a jordániai Petra sziklavárosa is bekerült a világ 7 modern csodája közé. A nap legfontosabb hírei.
Négy személyautó ütközött össze Somogyban a 65-ös úton Ságvár és Som között vasárnap este; a balesetben ketten súlyosan, többen könnyebben megsérültek - közölte a megyei katasztrófavédelmi ügyeletes az MTI-vel.
Ég egy szénabálákkal teli istálló Telekiben - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel vasárnap este.A siófoki tűzoltókat fél nyolckor riasztották, akik nagy erőkkel, több tűzoltófecskendővel vonultak a helyszínre - tájékoztatott Pintér Sándor. Elmondta: a helyi tsz majorjában lévő 20x20 méteres istállóban 150 körbála szénát tároltak be, amely teljes…
Ismeretlen tettesek vasárnap virradóra ledöntötték az Aranycsapat szegedi emlékművét. A rongálók kettétörték a szobor kőtalapzatát, amiről lecsúszott a bronzból készül felső rész. A rendőrség rongálás miatt indított eljárást.
Magyarországot kérte fel a WHO arra, hogy a szállítson madárinfluenza elleni oltóanyagot az újonnan létrehozandó stratégiai raktárakba - közölte értesülését a Magyar Televízió Híradója vasárnap.
A feketegazdaság visszaszorítása elsősorban azért fontos a kormány számára, mert kutatói vizsgálatok szerint aránya a GDP-hez mérten jelenleg 17-18 százalék - mondta Veres János pénzügyminiszter.
Magyarországot kérte fel a WHO arra, hogy a szállítson madárinfluenza elleni oltóanyagot az újonnan létrehozandó stratégiai raktárakba - értesült a Magyar Televízió Híradója.
A rendszerváltás utáni miniszterelnökök közül Orbán Viktornak állt a rendelkezésére a legtöbb állami autó, közte három magánhasználatra. Gyurcsány Ferencnek ugyan magánhasználatra is rendelkezésére áll egy autó, de nem használja.
Ján Slota magyarellenességéről elhíresült kormánypártja elvárja a szlovák külügyminisztériumtól, hogy, "kemény ellenoffenzívát" fejtsen ki a Malina Hedvig-ügyben folyamatosan a Szlovák Köztársaság belügyeibe beavatkozó magyar politikusok és a magyar sajtó ellen.
Vasárnap délre sikerült megfékezni azt az erdőtüzet, amely az egyik legnépszerűbb törökországi üdülőközpontot fenyegette. A lángok szombat délelőtt csaptak fel Bodrum közelében és a tűzoltók dolgát nagyon megnehezítette a nem csillapuló szél.
A Volkswagen, vezérigazgatója szerint, fontolóra veszi egy amerikai üzem létesítését, kihasználva a dollár tartósnak bizonyuló gyengeségét az euróhoz viszonyítva. Ez lenne a német cég első amerikai gyártóüzeme, bár leánycége már van az Egyesült Államokban.
Orfű lesz a magyar gasztronómia faluja 2010-re - jelentette ki Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a baranyai településen vasárnap sajtótájékoztatón. Orfű e cím felvételével, a nemzeti gasztronómiai szövetség támogatásával kíván csatlakozni a két és fél év múlva kezdődő pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozathoz, elképzeléseinek megvalósítására pedig pályázatot nyújtott be az EKF…
A Ferrari Forma-1-es istálló volt alkalmazottja, Nigel Stepney ártatlannak vallja magát az ellene felhozott kémkedési vádakkal szemben. Stepney-t azzal gyanúsítják, hogy titkos információkat adott át a McLaren-Mercedesnél dolgozó Mike Coughlannak.
Az eddigi polgármester, Szabadi Mónika nyerte meg az időközi választást vasárnap a Pest megyei Galgagyörkön, derült ki a szavazatok esti összeszámlálása utáni előzetes összesítés alapján - közölte a választási iroda vezetője az MTI-vel.
Tóth Lajos József független jelöltet választották újra polgármesternek a Baranya megyei Somogyhatvanban, ahol megválasztották a képviselő-testület tagjait is a vasárnap tartott időközi voksoláson - közölte a falu jegyzője az MTI-vel.
Nagy Attila független jelölt lett a polgármester Sellyén, ahol megválasztották a képviselő-testület tagjait is a vasárnap tartott időközi voksoláson - közölte a baranyai kisváros jegyzője az MTI-vel.
Megverték az SZDSZ ifjúsági szervezetének egy tagját szombat este a melegparádé után. Az Új Generáció neve elhallgatását kérő tagja azt mondta, hogy a barátjával és két ismerősükkel az egyik 9. kerületi szabadtéri szórakozóhelyről indultak el, amikor egy 8 fős, kopasz csoport kezdte őket szidalmazni.
Nem volt fegyveres rendőri őrizet a glasgow-i repülőtéren a múlt szombati pokolgépes támadási kísérlet idején.A területileg illetékes Strathclyde megyei rendőrség szóvivője vasárnap a BBC-nek elismerte: csak akkor telepítettek fegyveres rendőröket a nyugat-skóciai nagyváros repülőterére, amikor "a fenyegetettségi szint azt megkövetelte".A brit kormány az összehangolt londoni és glasgow-i…