2007. július 8. vasárnap

júl. 8
12:05
Gyurcsány: reformértékelés lesz a nyáron (Piac és Profit)
A nyár lehetőséget teremt arra, hogy a kormány áttekintse, hol tart programjának megvalósításában, ezért szeptemberig, a parlamenti ülések kezdetéig pénteken is lesznek kormányülések - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Budapesten, a kormányülést megelőzően.
júl. 8
12:05
Két halottja van a hajnali diszkóbalesetnek (Alternatív Energia)
A kórházban meghalt egy fiatalember azok közül, akik hajnalban balesetet szenvedtek Csongrád megyében. Autójuk fának ütközött Mindszent és Szegvár között; vezetője bennégett a járműben, négy utasát súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
júl. 8
12:06
A Microsoft elnézést kér a felhasználóktól (Privátbankár)
A Microsoft elnézést kér vásárlóitól: késik két megígért kiegészítő a Windows Vistához. A nyár végére ígérik az extrákat. Videó is lehet majd háttérkép - ha valaki szeretne ilyet
júl. 8
12:08
A Világ Hét Új Csodája (HírTV)
Vasárnapra virradó éjjel Lisszabonban kihirdették a Világ Hét Új Csodáját. A legtöbb szavazatot a kínai Nagy Fal kapta. Egy svájci filmes és múzeumigazgató, Bernard Weber kezdeményezte, hogy internetes szavazással válasszák meg a világ Hét Új Csodáját, az ókori hét világcsoda mintájára.
júl. 8
12:11
Orfű lesz a gasztronómia fővárosa (Alternatív Energia)
Orfű lesz a magyar gasztronómia faluja 2010-re - jelentette ki Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a baranyai településen vasárnap sajtótájékoztatón. Orfű e cím felvételével, a nemzeti gasztronómiai szövetség támogatásával kíván csatlakozni a két és fél év múlva kezdődő pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozathoz, elképzeléseinek megvalósítására pedig pályázatot nyújtott be az EKF…
júl. 8
12:13
Merénylet iraki újoncok ellen: 17 halott (Kripto Akadémia)
Pokolgép ölte meg az iraki hadsereg 17 újoncát vasárnap, amikor Bagdad felé utaztak - közölte a rendőrség. A merényletben további húszan megsebesültek. Egyelőre nem világos, hogy a nyugat-iraki al-Anbár tartományban az újoncokat szállító gépjármű ellen egy út mentén elhelyezett robbanó szerkezettel követtek-e el terrorakciót, vagy pedig egy öngyilkos merénylő rohant bele autójával a katonai…
júl. 8
12:14
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja a kormányfő új szolgálati gépkocsiját (Infostart)
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányfő számára páncélozott autót vásárolnak, ezért ennek indokairól hétfőn írásban is megkérdezik a kancellárminisztert; erről a párt országgyűlési képviselője beszélt vasárnap, Budapesten.
júl. 8
12:18
Üdvözölte a német katolikus püspöki konferencia a latin nyelvű misézés engedélyezését (Kripto Akadémia)
Üdvözölte a német katolikus püspöki konferencia vasárnap XVI. Benedek pápa előző nap közzétett rendeletét, amellyel ismét engedélyezte a latin nyelvű (tridenti) misézést mindazoknak a papoknak és híveknek, akik ezt kérik. Karl Lehmann bíboros, a német katolikus püspöki konferencia elnöke nyilatkozatában úgy vélekedetett, hogy a pápa rendeletével a katolikus egyházon belüli megbékélést kívánta…
júl. 8
12:22
Vaddisznók okoztak szerencsétlenséget az M7-esen (Alternatív Energia)
Egy nő életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az autó, amiben egy férfivel utazott, elütött két vaddisznót. Siófokra tartottak, a baleset az agárdi lehajtó és a pákozdi pihenőhely között történt. Kiszálltak a Fordból, ám egy utánuk érkező Vokswagen vezetője megijedt az úton fekvő állattetemektől, félrerántotta a kormányt, emiatt a kocsi megpördült és az álló autó mögött lévő nőt…
júl. 8
12:29
Hat halott Irakban (HírTV)
Két robbantásos merénylet legkevesebb hat embert megölt és tizenegyet megsebesített Bagdad belvárosában vasárnap délelőtt. Az egyik autó egy forgalmas útkereszteződésnél röpült a levegőbe, a másik pedig attól alig száz méterre, néhány perccel később. Az újabb merénylet alig egy nappal azt követően történt, hogy az észak-iraki Emerli városkában az utóbbi hónapok legvéresebb terrorakcióját követték…
júl. 8
12:30
Félmillió változatban kel életre az 500-as (BorsOnline)
Lassan megszokja a világ, hogy a Fiat minden egyes új modelljénél bejelenti, szakit a régmúlt sikertelenségével, és az új modelltől várja a kilábalást aktuális problémáiból. Ez hasonlóképp van a napokban bemutatkozott 500-as esetében is, hiszen nagy áttörést várnak az új kisautótól,melyre minden esélyemeg is van, ugyanakkor nem szakíthat a régi Fiat hagyományokkal, hiszen arra épül az egész…
júl. 8
12:40
Montenegró és Tuvalu a NOB-ban (HírExtra)
Immár Montenegró és Tuvalu is tagja a Nemzetközi Olimpia Bizottságnak (NOB). A két újonc felvételéről a 119., Guatemalavárosban zajló ülésén határozott a nemzetközi szövetség.
júl. 8
12:40
Moszkva: Washington új berlini falat épít (HírTV)
"Új berlini fal" építésével vádolta meg az Egyesült Államokat az orosz miniszterelnök első helyettese. Szergej Ivanov vasárnap, az orosz állami televíziónak azt nyilatkozta, hogy a védelmi rakéták Lengyelországba, a radarállomás Csehországba telepítésével Amerika "nyilvánvalóan fenyegeti Oroszország biztonságát".
júl. 8
12:41
Hét új csodája van a világnak - nézze meg őket! (Infostart)
A kínai Nagy Fal, a jordániai Petra, a brazíliai Megváltó Krisztus szobra, a perui Machu Picchu, a mexikói Chichen Itza piramis, a római Colosseum és az indiai Tadzs Mahal lett a modern világ hét csodája.
júl. 8
12:44
Orbán Viktort várta a legtöbb állami autó a garázsban - egyszerre négy (Alternatív Energia)
A rendszerváltás utáni miniszterelnökök közül Orbán Viktort várta a legtöbb állami autó a kormányfői garázsban, "ő volt ugyanis az első, akinek a szolgálati kocsin kívül még további három +kincstári+ autót tartottak fenn", ezen felül értendők természetesen azok autók, amelyeket úgymond kipróbálásra kapott - tudatta vasárnap a Kormányszóvivői Iroda.
júl. 8
12:46
Megrongálták az Aranycsapat szobrát Szegeden (Infostart)
Kettétörték Szegeden a labdarúgó Aranycsapat szobrát vasárnap hajnalra virradóan.
júl. 8
12:49
Kettétörték az Aranycsapat szobrát Szegeden (Alternatív Energia)
Megrongálták Szegeden a labdarúgó Aranycsapat szobrát vasárnap hajnalra virradóan. A Tisza partján álló bronz emlékművet ismeretlenek ledöntötték, kő talpazatát kettétörték. Az ügyben a Szegedi Rendőrkapitányság rongálás miatt indított eljárást - mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szemle jelenleg is tart, a kár az elsődleges információk szerint egymillió forint - tette…
júl. 8
12:56
Vaddisznók okoztak balesetet az M7-esen (HírTV)
Vaddisznók okoztak balesetet vasárnap hajnalban az M7-es autópályán, a Siófok felé vezető oldalon. A balesetben négyen sérültek meg, közülük egy nő életveszélyesen - áll a székesfehérvári tűzoltóság közleményében.
júl. 8
13:01
Visszás és arcátlan luxusautó-vásárlás (HírTV)
Írásban kérdezi Gyurcsány Ferenc páncélozott autójának tervezett beszerzéséről a kancelláriaminisztert a Fidesz. A legnagyobb ellenzéki párt arra kíváncsi, Kiss Péter igazságosnak tartja-e a megszorítások közepette egy 50, egyes becslések szerint viszont 70 millió forintos luxuskocsi vásárlását.
júl. 8
13:06
Megrongálták az Aranycsapat szobrát Szegeden (HírTV)
Kettétörték Szegeden a labdarúgó Aranycsapat szobrát vasárnapra virradóan.
júl. 8
13:12
Bellamy a West Ham Unitedbe szerződött (HírTV)
A West Ham United nyolc millió fontot fizet a Liverpool FC-nek Craig Bellamyért. Bellamy heti 75 ezer fontot tehet majd zsebre a West Hamben. A walesi támadó mindössze egy évet töltött Liverpoolban, tavaly a Blackburntől szerződött az Anfield Roadra. Rafa Benitez azonban ezen nyáron már két csatárt hozott Bellamy nyakára, megszerezte Fernando Torrest és Andrij Voronyint is, nem beszél...
júl. 8
13:12
Világelsôk voltak a géprabló magyarok (BorsOnline)
Az 1956-os forradalom elôtt három hónappal Magyarországon térítették el a világ elsô menetrendszerinti repülôgét. A pénteken, 13-án végrehajtott támadás 51. évfordulója éppen e hét péntek 13-án lesz.
júl. 8
13:13
Sarkozy július 14-én sem kegyelmez (Infostart)
Nicolas Sarkozy francia államfő vasárnap bejelentette, hogy szakít az eddigi gyakorlattal és a július 14-i nemzeti ünnep alkalmából nem részesít elítélteket tömeges elnöki kegyelemben.
júl. 8
13:14
Vladimir Klicsko hat menetben végzett ellenfelével (HírTV)
Megvédte a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nehézsúlyú világbajnoki övét Vladimir Klicsko Lamon Brewsterrel szemben a Kölnben rendezett profigálán, miután a hatodik menetben a mérkőzésvezető technikai K. O.-t hirdetett ki az ukrán öklöző javára.
júl. 8
13:18
A pápa szerint a sport a béke jele (Kripto Akadémia)
A sport annak a jele, hogy lehetséges a béke - jelentette ki XVI. Benedek pápa a hagyományos vasárnapi Úrangyala imádság után, amikor ango zarándokokat üdvözölt a római Szent Péter téren. A katolikus egyházfő külön köszöntötte azokat, akik a Teramóban tartandó Interamnia kézilabda-világkupán vesznek részt. "Az esemény résztvevői több mint száz országból érkeztek, közülük többen konfliktusban…
júl. 8
13:22
Gyurcsány szívesen fogadná Horn tanácsait (HírExtra)
A miniszterelnök - ahogyan eddig - ezután is kész leülni egyeztetni Horn Gyula volt kormányfővel - reagált a Független Hírügynökségnek (FH) a kormányszóvivő Horn Gyula pénteki felkérésére.
júl. 8
13:25
Merénylet iraki újoncok ellen: 23 halott (Infostart)
Pokolgép ölte meg az iraki hadsereg 23 újoncát vasárnap, amikor Bagdad felé autóztak.
júl. 8
13:28
Ma is takarítják az M3-as fővárosi szakaszát (HírTV)
Vasárnap is folytatódik az M3-as autópálya fővárosi szakaszának takarítása. Ezúttal a városból kifelé vezető oldal elválasztó sávjain dolgoznak a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársai. Emiatt a belső forgalmi sávokat reggel 6 és délután 4 óra között részlegesen lezárják a Kacsóh Pongrác út és a Szentmihályi út között. FH
júl. 8
13:33
Nézünk, mint a moziban - a Kossuth téren (Spa Trend Online)
Igazán jó a választék az idei Tér-film-zene műsorában. Aki a www.térfilmzene.hu oldalon végigböngészi a filmek sorát, maga is erre a következtetésre jut. Vannak igazi klasszikusok, de remek szórakoztató filmek is, nem beszélve az operettekről, táncos-zenés produkciókról. És nem elhanyagolható szempont a mai moziárak mellett, hogy minden ingyenes. Ma délután egy iskolai kötelező olvasmány…
júl. 8
13:35
Ez igen! 11 éves részeg kislány 160-nal száguldozott (Kripto Akadémia)
11 éves részeg kislány száguldozott autóval 160 kilométeres sebességgel az Egyesült Államokban a rendőrséggel a nyomában. A hajsza azzal kezdődött, hogy egy járőrkocsi rendőreinek feltűnt: túl gyorsan halad egy autó. A nyomába eredtek, ám erre a sofőr még jobban a gázba taposott. A hajsza végül a kocsi felborulásával ért véget. A vezető zsenge korán és ittasságán igencsak meglepődtek a rendőrök. A…
júl. 8
13:36
Vasárnapi ebéd-ajánlat: dinoszauruszleves (Privátbankár)
A recept így kezdődik: végy egy tonna dinoszaurusz-csontot. Egy közép-kínai falu lakosai épp ennyit ástak ki. A leletek nem múzeumba kerültek, hanem a fazékba: levest főztek belőlük
júl. 8
13:40
A világ legkisebbb– és legaranyosabb állatai (BorsOnline)
A világon rendeteg állatfaj él, és szinte mindegyiküknek szeretnivaló, édes kölykei vannak. A kisállatok – bármilyen fajták is- mindig aranyosak. Némelyeknek azonban megadatott, hogy egész életükben tündériek legyenek, ugyanis pöttömnyi méretekkel áldotta meg ôket a természet. Összeállításunkban a világ legiksebb állatairól olvashatnak.
júl. 8
13:50
Egy enzim működészavara lehet Parkinson-kór oka (HírTV)
Egy fontos enzim működészavara lehet a Parkinson-kór alapvető oka - derül ki a Neuron júliusi számából. Kutatók állatkísérletekben a sejtszintű károsodás visszafordításával sikeresen meggyógyították a beteg agyat.
júl. 8
13:51
Venus Williamsről áradozik a brit sajtó (Infostart)
"Wimbledon királynője" - így aposztrofálta vasárnapi számában az angol nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét szombaton negyedszer is megnyerő Venus Williamst a Sunday Times, de a többi brit lap sem maradt el tőle a dicsérő jelzőkkel.
júl. 8
13:56
A bikák állnak nyerésre Pamplonában (Kripto Akadémia)
9:0-ra vezettek a bikák vasárnapra a hagyományos pamplonai utcai futtatáson az előlük futkározó emberek ellen: kettőt felökleltek, legalább hetet pedig megtapostak a marhák. Ami egyébként nem rossz eredmény az embereknek sem: a sérültek - 7 spanyol, 1 francia, 1 szenegáli - megúszták viszonylag könnyű sebekkel. A spanyolországi fesztivál szombaton kezdődött, a szűk utcás bikafutamok egy hétig…
júl. 8
14:00
Hazatért a BBC riportere (HírExtra)
Londonban landolt magyar idő szerint szombat délután az a repülőgép, amely Alan Johnston-t, a BBC gázai tudósítóját vitte haza.
júl. 8
14:01
A volumenkorlát sérti az orvosok hippokratészi esküjét (HírTV)
Hippokratészi esküjük ellen dolgoznak az orvosok a Városmajor utcai szív- és érsebészeti klinikán. Szabolcs Zoltán, az intézmény részlegvezetője a Lánchíd Rádiónak elmondta: ebben az évben előreláthatóan 500-550 szívműtétet tudnak elvégezni, ami körülbelül a fele annak, amennyire szükség lenne.
júl. 8
14:02
"Ez volt minden idők legnagyobb zenei eseménye" (Infostart)
A szervezők szerint minden idők legnagyobb zenei eseménye volt a klímaváltozás ellen meghirdetett Live Earth elnevezésű koncert-sorozat. Az utolsó fellépéseket az egyesült államokbeli New Jersey-ben, valamint Brazíliában, Rio de Janeiróban rendezték.
júl. 8
14:22
Hosszú terrorelleni harcra készülnek a britek (HírTV)
A glasgowi és londoni merényletkísérletek előre kiszámított bosszúhadjárat részei voltak. Ezzel a mélységesen politikai indíttatású kampánnyal akarták annak kitervelői úgymond megbüntetni Nagy-Britanniát iraki szerepvállalása miatt – legalábbis ez a kép kerekedik ki az eddig kihallgatottak vallomásaiból.
júl. 8
14:25
Százszázalékosan lett első a Kemény-gárda (Infostart)
Százszázalékos teljesítménnyel lett első a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világliga margitszigeti selejtezőcsoportjában. A Kemény Dénes szövetségi kapitány vezette együttes a záró napon 15-7-re győzött Oroszország ellen.
júl. 8
14:35
Nincs kegyelem (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy francia államfő vasárnap bejelentette, hogy szakít az eddigi gyakorlattal és a július 14-i nemzeti ünnep alkalmából nem részesít elítélteket tömeges elnöki kegyelemben.
júl. 8
14:37
A Gazprom a világ vezető cége akar lenni (Infostart)
Piaci értéke alapján a világ legnagyobb cége akar lenni a Gazprom orosz gázipari monopolvállalat.
júl. 8
14:38
Hétszer segítettek a vízimentők a Kékszalagon (HírExtra)
Hétszer is a vízimentőknek kellett a Kékszalag versenyzőinek segítségére sietniük - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Vízmentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ).
júl. 8
14:39
Aláírásgyűjtés Tőkés László EP jelöléséért (HírTV)
Már 16 erdélyi megyében gyűjti a párttá alakulását támogató aláírásokat az erdélyi Magyar Polgári Szövetség. A párttá alakulás azért szükséges, mert az őszi európai parlamenti választáson Tőkés László királyhágó-melléki református püspököt szeretné indítani a szövetség. Az előző parlamenti választásokon a Magyar Polgári Szövetség nem indulhatott, 54 ezer aláírást ugyanis érvénytelennek…
júl. 8
14:46
Hogyan legyünk bestsellerírók? (Spa Trend Online)
Bródy Jánostól, Lovasi Andrástól, Ákostól és Hobótól is tanulhatnak dalszövegírást a Magyar Író Akadémia (MÍA) ősszel induló mesterkurzusának diákjai; a bestselleríró mesterkurzuson pedig olyan szerzők avatják be a hallgatókat műhelytitkaikba, mint Farkasházy Tivadar, Nemere István és Tisza Kata - közölte az íróakadémia. Az ismert zenészek részvételével zajló dalszövegíró-órákon a hallgatók…
júl. 8
14:54
11 éves, 160-nal, részegen (Blikk)
júl. 8
14:59
Kényszerleszállás a Hudson folyón (Blikk)
júl. 8
15:10
Egy enzim működészavara lehet Parkinson-kór oka (HírTV)
Egy fontos enzim működészavara lehet a Parkinson-kór alapvető oka - derül ki a Neuron júliusi számából. Kutatók állatkísérletekben a sejtszintű károsodás visszafordításával sikeresen meggyógyították a beteg agyat.
júl. 8
15:12
Halálakor kitört Diana nyaka - fotóval (BorsOnline)
Botránykönyvet jelentetett meg Diana hercegnô boncolásáról és haláltusájáról egy francia oknyomozó újságíró, Jean-Michel Caradec. A férfi szerint Diana halálát a nyaki gerinc többszörös törése és a mellkasüreg összezúzódása okozta. A könyv éppen a hercegnô halálának tizedik évfordulóján jelent meg, amit sokan ízléstelennek találnak.
júl. 8
15:15
Parlagfűért DVD-lejátszó (HírExtra)
Csökmőn már évek óta parlagfű gyűjtő versenyen oldják meg az allergiát okozó növény irtását. A leglelkesebb gyűjtő rekordja 1 millió 200 ezer tő parlagfű. Az önkormányzat minden évben 150 ezer forinttért vesz ajándékokat és osztja szét a parlagfű irtók között.

Keresés