Páncélozott biztonsági autók beszerzési pályázatának kiírására kért és kapott engedélyt a kormánytól a Köztársasági Őrezred - olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság internetes oldalán.
Aranyérmet szerzett a magyar férfi párbajtőr-válogatott a genti vívó Európa-bajnokságon, miután a döntőben magabiztosan, 45:33-ra legyőzte a lengyel csapatot. A magyar küldöttség két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a belgiumi kontinensviadalt.
Július 1-jétől új szabályok léptek életbe az Európai Gazdasági Térségből, illetve harmadik országokból érkező magánszemélyek magyarországi beutazására vonatkozóan. Változott az adóilletőség is
Kabócahangversenyre hívják a túrázni vágyókat szombat délelőtt a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai. Szegvári Zoltán túravezető a Független Hírügynökséggel közölte: a túra nem, de az énekeskedvű óriáskabócák szabadtéri koncertje ingyenes.
A Deportivo La Coruna futballcsapatának hivatalos honlapja szombat reggel közölte, hogy a klub megegyezett az olasz Juventusszal, így a csapat 29 éves portugál válogatott védője Jorge Andrade a torinói csapatnál folytatja pályafutását.
Páncélozott biztonsági autók beszerzési pályázatának kiírására kért és kapott engedélyt a kormánytól a Köztársasági Őrezred - olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság internetes oldalán.
Combsérülést szenvedett egy ausztrál, további hárman könnyebben megsérültek a spanyolországi Pamplonában szombaton, a szokásos évi bikafuttatás második napján - közölték helyi illetékesek.
Combsérülést szenvedett egy ausztrál, további hárman könnyebben megsérültek a spanyolországi Pamplonában szombaton, a szokásos évi bikafuttatás második napján - közölték helyi illetékesek.
Az utolsó, szombati szabadedzésen a Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb az 58. Forma-1-es világbajnokság Brit Nagydíján. A második legjobb időt a címvédő, McLarenes Fernando Alonso autózta, Felipe Massa előtt. A nap meglepetését eddig a Scuderia Toro Rosso olasz versenyzője, Vitantonio Liuzzi szolgáltatta, aki alig több, mint egy másodperccel volt csak lassabb, mint az…
Nyolcvannyolcan meghaltak és huszonhárman eltűntek az elmúlt héten a Kína hat tartományát sújtó árvizekben és földcsuszamlásokban. A természeti katasztrófa, amely 14, 2 millió embert érintett, 91.800 hektárnyi termést pusztított el, mintegy 350 ezer embert kellett kitelepíteni, 32 ezer ház dőlt romba, vagy rongálódott meg súlyosan - közölte szombaton a kínai polgári ügyek minisztériuma.
Sima, három gólos vereséget szenvedett szombat délelőtti felkészülési mérkőzésén a Győri ETO FC. Egervári Sándor tanítványai végig alárendelt szerepet játszottak a frissebb és gyorsabb Fehérvárral szemben.
Fájdalmai voltak az egyik fapados járaton utazó kismamának, ezért a gép megszakította útját és leszállt Ferihegyen szombaton délután - mondta el a Független Hírügynökségnek Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője. Mint mondta: a gép 133 utassal és az ötfős személyzettel eredetileg a törökországi Isztambulból Londonba tartott volna. A landolás után a kismamát és kísérőjét kórházba…
A kilencvenes éveket idézte John Galliano 2007 ôszi/téli Dior show-ja. Modelljeit ugyanis elsôsorban az elmúlt húsz év szupermodelljei közül választotta: a fináléban Linda Evangelista, Naomi Campbell, Helena Christensen, Amber Valletta és az egyetlen “újonc” Gisele Bündchen vonult fel a tervezô oldalán.
A The Times című brit lap az utóbbi évtizedekben az angol ligában játszó ötven legjobb labdarúgó listája után elkészítette a legrosszabb félszázét is. Ebbe az ötvenbe már egy magyar játékos is belefért.
Tíz modellből négy szenved potenciálisan halálos evési rendellenességben, az eddig napvilágra került anorexiás esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik - derült ki abból a vizsgálatból, amelyet a brit divattanács készített. Az utóbbi időben három dél-amerikai modell halt meg alultápláltság miatt.
Felejtse el a drága hidratáló krémeket és a kozmetikai sebészetet! A közönséges fekete bodza olyan agyagokat tartalmaz, amelyek természetes módon tesznek jót a bőrnek.
Működik a "Pontjaim" menüpont az OFIK honlapján, a www.felvi.hu-n, ahol a jelentkezők megtekinthetik az adott napig feldolgozott dokumentumaik alapján számított felvételi pontszámukat
A terhesség közbeni dohányzás komoly népegészségügyi problémát jelent, hiszen a terhes nők közel harminc százaléka dohányzik. A terhesség alatti dohányzás közre játszik az újszülött kori halálozásban, valamint nagyobb eséllyel következik be miatta koraszülés, vagy alacsony súlyú születés. Emellett kimutatták, hogy a dohányzó terhes nők gyermekei között az iskolás korban nagyobb aránnyal fordulnak…
Megszakította útját Budapesten szombaton délben az Easyjet légitársaság Isztambulból Londonba tartó járata, mert egy kismamának fájdalmai voltak - tájékoztatott Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője.
A Hormay Adrienn, Szász Emese, Nagy Tímea összeállításban induló női párbajtőr-válogatott két tussal, maradt alul, az olasz válogatottal szemben a genti vívó Európa-bajnokságon. A pénteki esti döntőben a magyar csapat 37-35-ös vereséget szenvedett, és ezzel ezüstérmet nyert. Férfi tőrcsapatunk a nyolcadik helyen zárt.
A 2007-es Forma-1-es világbajnokság silverstone-i futamának szombati időmérő edzésén a brit Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, így a vasárnapi futamon ő indulhat az első rajtkockáról. Mellőle a Ferrari finn pilótája, Kimi Räikkönen rajtol majd. A harmadik helyről Fernando Alonso, a negyedikről Felipe Massa vághat neki a hatvankörös nagydíjnak. FH
Jim Carrey-t kikosarazta szerelme, Jenny McCarthy. A pár négy éve van együtt, és hihetetlenül harmonikus a kapcsolatuk. Jim elérkezettnek látta az idôt, hogy hivatalosan is egy pár legyenek, és megkérte a szôke szépség kezét, aki durván visszautasította az ajánlatot.
Több mint tucatnyi kis- és közepes vállalkozás, a Miskolci Egyetem valamint a miskolci Andrássy Gyula Műszaki Középiskola innovációs szolgáltató klaszter létrehozásáról írt alá megállapodást Miskolcon.
A szabadkai képviselő testület legutóbbi ülése megszakadt, mert az egyik horvát képviselő lefasisztázta a VMSZ tanácsnokait, illetve az egész magyarságot. A botrány az utcanévadásról folyó vita során robbant ki. A VMSZ egyik képviselője felszólalásában azt mondta, európai irányultságú városban szeretne élni, és ehhez hozzátartoznak az utcanevek is. A felszólalásra Blasko Gabric reagált.
A túlsúlyos nők nagyobb eséllyel hoznak világra óriáscsecsemőket - ezt eddig is tudták az orvosok. Egy kutatásból kiderült, hogy ezen nem segít a teherbe esés előtti fogyókúra - éppen ellenkezőleg: növeli annak az esélyét, hogy a baba túl nagy súllyal születik.
A kormányzati negyedre kiírt közbeszerzési eljárás a nyertestől megköveteli, hogy a terrorcselekmény kockázatára is kössön vagyonbiztosítást; ennek vállalhatóságáról kérdezett meg az MTI néhány Magyarországon működő biztosítót
A Boczkó Gábor, Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Kovács Iván összetételű magyar férfi párbajtőr-válogatott aranyérmet nyert a genti Európa-bajnokságon. A magyarok a döntőben a lengyel csapatot verték 45:33-ra. Női kardozóink az ötödik helyen zártak, miután a helyosztón szintén a lengyel csapatot verték 45:43-ra.
Paradicsomháborút rendeztek a Csongrád megyei Mórahalmon szombaton. Hét csapat támadta egymást, összesen egy kamionnyi, vagyis 15 tonna paradicsomlövedéket használhattak fel. A játékot a spanyolországi Bunyolban rendszeresen megrendezett paradicsom dobálás mintájára akarják meghonosítani itthon is.
A Live Earth koncert kapcsán az egész világ figyelme a klímaváltozás, és az ezzel járó veszélyes következmények felé fordul. A szombati 24 órás megakoncert, melyet Al Gore volt amerikai alelnök is támogat, segít felhívni a figyelmet arra, mit tehet a lakosság és a vállalati szféra bolygónk megóvása érdekében.
Miközben turisták ezrei készülnek arra, hogy a nyáron is együtt úsznak a delfinekkel, állatvédők arra hívják fel a figyelmet: az embereknek fel kellene tenniük maguknak a kérdést, vajon az állatok akarják-e a közelségüket?
Válik P. Diddy. A színes bôrû rapper három gyermekével hagyta magára modell kedvesét a nála több, mint tíz évvel fiatalabb Sienna Miller kedvéért. A titkos viszonyt fél év után vállalta fel a csalfa férfi.
Az első és a második kiemelt, vagyis a világelső Roger Federer és elsőszámú üldözője, a spanyol Rafael Nadal vívja a wimbledoni tenisztorna férfi egyesének fináléját vasárnap délután. A szombaton Federer három játszmában nyert a francia Richard Gasquet ellen, a szerb Novak Djokovics pedig a negyedik játszmában, 6:3, 1:6, 1:4-nél feladta az elődöntőt, így Rafael Nadal 2006 után ismét a döntőben…
A volt világelső Venus Williams nyerte az angol nyílt teniszbajnokságot. Az amerikai versenyző a női egyes döntőjében 6:4, 6:1-re győzött a francia Marion Bartoli ellen.
Megszakította útját Budapesten szombaton délben az Easyjet légitársaság Isztambulból Londonba tartó járata, mert egy kismamának fájdalmai voltak - tájékoztatta Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szer...
Háromszázezer forint büntetést szabott ki a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházra az Egészségbiztosítási Felügyelet egy előre egyeztetett, majd belső utasításra hivatkozva elhalasztott szemműtét miatt - írja az Észak-Magyarország.
Megérkeztek a célállomásra - azaz egy Fővám téri szórakozóhelyre - szombaton délután hat óra körül a melegfelvonulás részt vevői. A menet útvonalán folyamatosan ellentüntetők kísérték a parádézókat, a rendőrök nyolc embert állítottak elő.
Pár százan megpróbálták megdobálni a 11. alkalommal megrendezett Meleg Büszkeség Napja fesztivál résztvevőit Budapesten, a Baross utca és a Rákóczi tér között - értesült az inforadio.hu.
Akár búvárkodásra készül, akár csak megmártózna a hűs vízben, érdemes magával vinnie a digitális fényképezőgép mellett a vízhatlan tokot is, amelynek segítségével minden csodálatos pillanatot megörökíthet a víz alatt. Semmi sem hasonlítható egy olyan víz alatti fotóhoz, amelyet egy addig sosem látott tengeri élőlényről vagy trópusi korallzátonyról készít.
Felborult egy motor Kiskunfélegyházán péntek éjszaka. A motor utasa, egy 26 éves kecskeméti férfi meghalt. A járművet vezető 22 éves nagykőrösi fiatalember súlyosan megsérült.
105-re emelkedett a szombati, az iraki Tuzhurmati mellett lévő faluban történt öngyilkos merénylet halálos áldozatainak száma - közölték helyi hatóságok és kórházi illetékesek. Öt embert eltűntként tartanak nyilván, több mint 250-en megsebesültek.
Legalább százöt ember vesztette életét és 250-en megsebesültek a szombaton reggel Észak-Irakban végrehajtott öngyilkos merényletben - közölték helyi hatóságok és orvosi források a legfrissebb veszteségmérleget. Az elkövető téglaszállító teherautón elrejtett pokolgépet hozott működésbe a Túzhúrmati várossal szomszédos faluban, Kirkuktól 130 kilométernyire délre. A halottakon és a sebesülteken túl…
A magyar férfi vízilabda-válogatott 15-6-ra nyert, és továbbra is tartja hibátlan mutatóját a vízilabda Világliga margitszigeti selejtezőcsoportjában. Kemény Dénes csapata remek játékkal, kilenc góllal múlta felül, az öt világbajnok játékossal felálló horvát csapatot.