2007. július 5. csütörtök

júl. 5
17:19
Rakétavita: üzenet a keményvonalasoknak, vagy üres fenyegetés? (Infostart)
Röviddel George Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök baráti hangulatú csúcstalálkozója után Oroszország ismét jelezte: ellenlépéseket tesz, ha az amerikaiak rakétákat telepítenek Lengyelországba. Az első orosz miniszterelnök-helyettes szerint Moszkva a közeli, kalinyingrádi enkávéba telepítheti a saját rakétáit.
júl. 5
17:19
Óriási összeget követel az V. kerület két minisztériumtól (Infostart)
Több mint 23 milliárd forintot követel két minisztériumtól az V. kerületi önkormányzat. Rogán Antal, a Belváros-Lipótváros polgármestere szerint a két intézmény olyan közterületeket használ saját célra, amelyekre nem lenne joga.
júl. 5
17:19
"Nyelvrendőrség" Szlovákiában? (Blikk)
júl. 5
17:20
Paris Hilton 5200 milliárdos bébi lett (BorsOnline)
Azt eddig is tudta a világ, hogy Paris Hilton kifejezetten jó parti. Már ami az anyagi helyzetét illeti. Most a botrányhôsnô zsebében turkál a világ, hiszen Hiltonék közel száz esztendôvel az alapítás után megváltak szállodabirodalmuktól. Kiderült: a családtól 5200 milliárd forintért a Blackstone Group vállalat vásárolta meg a szállodákat.
júl. 5
17:20
Hankook: kihátrált a távol-keleti befektető is (HírTV)
Egy távol-keleti befektetőt már elriasztott a dunaújvárosi Hankook gyárral kapcsolatban megjelent negatív sajtóvisszhang - jelentette ki Dunaújváros polgármestere, aki sajtótájékoztatót hívott össze, azért, hogy cáfolja az országos sajtóban a dél-koreai üzemről keringő híreket. A gyárral kapcsolatos feltételezett telekspekuláció miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozó Hivatal.
júl. 5
17:21
Világlista allergiásoknak külföldi utazáshoz (HírExtra)
Az élelmiszerallergiásoknak nyújthat nagy segítséget egy holland weblap, amely 30 nyelven adja meg 200 problémás anyag nevét. A külföldre utazó allergiások előre letölthetik az allergiakeltő anyagok, vagy élelmiszeradalékok listáját idegen nyelven.
júl. 5
17:21
Vívó Eb: döntős a női tőrcsapat (Metropol)
Fordulatos összecsapáson, ráadásban elért találattal nyert a magyar női tőrválogatott az olasz csapat ellen, ezzel bejutott a döntőbe a genti vívó Európa-bajnokságon.
júl. 5
17:21
Az alternatív terápiák kockázata (Metropol)
Az alternatív terápiák, így például a talpmasszás vagy a gyógynövények alkalmazása, csökkentheti a fogamzóképességet - hangzott el az Emberi Szaporodás és Embriológia Európai Társaságának (ESHRE) Lyonban folyó konferenciáján.
júl. 5
17:21
Az ellenzék szerint egyetlen panel sincs biztonságban, ha jön tűz (Alternatív Energia)
Átfogó tűzvédelmi programot szorgalmaz a lakótelepeken a Fidesz, az utóbbi időszak halálos áldozatot is követelő lakástüze kapcsán. Erről László Tamás, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője beszélt az MTI-nek csütörtökön.
júl. 5
17:21
Hír: Radical SR8 LM: profi versenygép amatőröknek (Index)
Állítólag egy Le Mans prototípussal is könnyedén felveszi a versenyt az apró brit pályagép
júl. 5
17:21
Viharos átalakulás a vasútegészségügyben (Infostart)
Az Állami Egészségügyi Központ megalakulásával párhuzamosan, az országban sok helyütt járóbeteg-szakrendelőket működtető Vasútegészségügyi Kht. júliustól átvette a MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet Podmaniczky utcai rendelőintézetét és járóbeteg-szakellátási feladatait. Pásztélyi Zsolt, a kht. ügyvezető igazgatója elmondta: a gyors átállás következménye az lehet, hogy nőhet a várakozási idő a…
júl. 5
17:22
EUR-CHF Még mindig Trichet (HírTV)
Az EKB-elnök, Jean Claude Trichet a mai kamatdöntést kísérö sajtókonferencián hangsúlyozta: kedvezöek az EU-s gazdasági kilátások. A globális növekedés is kiegyensúlyozottabb, folytatta Trichet, majd felhívta a figyelmet a nagy EU-s belsö keresletre. Közép-, és hosszútávon azonban veszélyek leselkednek az EU-s gazdasági növekedésre. Az elkövetkezö hónapokban csak kisebb mértékben csökkenhet az…
júl. 5
17:22
Venus Williams továbbra is remek formában (HírExtra)
Marija Sarapova szerdai legyőzése után továbbra is remek formában teniszezik Venus Williams a wimbledoni tenisztornán. Csütörtökön ugyanis az ötödik kiemelt orosz Kuzyecovát is búcsúztatta, sima két játszmában.
júl. 5
17:23
Hatodik lett a magyar férfi kardcsapat (HírExtra)
Hatodik helyen végzett a magyar férfi kardcsapat a genti vívó Európa-bajnokságon szerdán. A Nemcsik Zsolt, Decsi Tamás, Lontay Balázs, Lengyel Balázs összeállítású négyes az első, Lengyelország elleni mérkőzést még sikerrel hozta, az ukránok viszont 45-42-re legyőzték Nemcsikéket.
júl. 5
17:23
BLOG: Anettka társműsorvezető lesz a Mokkában (Index)
Jó lenne azt mondani, hogy ezt csak a verebek csiripelték, vagy hogy a parlamenti folyósón hallottuk cigiszünetben, miközben veszélyesen közel sodródtunk Hiller István hátához, mert akkor még kiderülhetne, hogy az...
júl. 5
17:24
Fegyveres zálogházrablás Tapolcán (HírTV)
Fegyveres férfi rabolt ki egy zálogházat csütörtökön Tapolcán - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
júl. 5
17:24
Wass-szobor lesz, Kósa-szobor nem Debrecenben (Infostart)
Wass Albertnek lesz, Kósa Lajosnak nem lesz szobra Debrecenben, bár ez utóbbiról is szavazott csütörtökön a városi közgyűlés. Wass Albert szobrának felállítását egy civil szervezet, a Polgári Casino Egyesület kezdeményezte, a szándék már a közgyűlés előtt politikai indulatokat kavart Debrecenben, s a nézetek újra összecsaptak a városi közgyűlésben.
júl. 5
17:25
Még tíz napig lehet csatlakozni az agrár-kárenyhítési alaphoz (HírExtra)
Július 15-éig csatlakozhatnak az agrár-kárenyhítési alaphoz azok a gazdák, akik az április-májusi rendkívüli fagyban és jégverésben kárt szenvedtek, és még nem léptek be korábban.
júl. 5
17:25
Londoni igen, frankfurti nem (Piac és Profit)
Az Európai Központi Bank döntéshozó testülete összeült, hogy még ne nyúljon a kamathoz, s így London nagyon magányosan érezhette magát az emeléssel.
júl. 5
17:25
Parkolási vita a Belváros és két minisztérium között (Index)
A belvárosi önkormányzat 23 milliárd forintot követel a honvédelmi és az egészségügyi minisztériumtól a lezárt és parkolónak használt területekért.
júl. 5
17:27
A glasgow-i támadás elkeseredett spontán akció volt (HírExtra)
A glasgow-i repülőtér elleni múlt szombati támadás nem előre tervezett volt, a tettesek elkeseredésükben hajtották végre, amikor az előző napi londoni kettős pokolgépes robbantáskísérlet kudarca után a rendőrség már szorosan a nyomukban járt - közölte csütörtökön egy brit biztonsági szakember.
júl. 5
17:27
Zsanett-ügy: nem lesz új DNS-vizsgálat (Index)
Az ügyészség egy minisztériumi ajánlás alapján elutasította a lány ügyvédjének kérését.
júl. 5
17:28
IKSZ: bojkott a melegfelvonulás támogatóival szemben (HírTV)
Bojkottot hirdet a július 7-ei, budapesti homoszexuális felvonulást támogató cégekkel szemben az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. Azok támogatását várják, aki a természetes családmodell és a gyermekek jogainak védelme érdekében elutasítják az ilyen jellegű parádék megrendezését.
júl. 5
17:29
Kétszázötvennel száguldott lefelé a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 249,80 pontos csökkenéssel, 29.159,15 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,85 százalékos mérséklődés.
júl. 5
17:29
Ausztrál vallomás: az olajért mentünk Irakba (Infostart)
Az Irakot megszállva tartó koalíció tagjai közül Ausztrália elsőként ismerte el, hogy a misszió egyik oka az olaj volt.
júl. 5
17:29
A kormányprogramot is alárendelik a koalíciós megállapodásnak (HírExtra)
Mindkét kormánypárt elkötelezett a július 1-jén elfogadott koalíciós kiegészítő megállapodás végrehajtása iránt, olyannyira, hogy a kormány július 18-i ülésén dönt arról is, hogy a július 1-jén elfogadott célok végrehajtásának a kormányprogramot is alárendeli - minderről Kóka János, az SZDSZ elnöke beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen azt is elmondta, szokásos ellenzéki blöffnek tartja…
júl. 5
17:29
Razziáztak a fogyasztóvédők Budapesten (Gondola)
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Közép-magyarországi Regionális Felügyelősége csütörtökön 12 vendéglátóipari egységet ellenőrzött, melyek közül 10-ben állapított meg szabálytalanságot, és összesen...
júl. 5
17:29
EUR-CAD Meggyözö kanadai IVEY-beszerzési menedzserindex (HírTV)
Júniusban 62,7 pontról 67,4 pontra emelkedett a kanadai IVEY-beszerzési menedzserindex, miközben csupán 61,5 pontos értékkel számoltak. a munkaerö-piaci komponens 61,7 pontról 58,5 pontra csökkent, míg a raktárkészletek 52,1 pontról 55,3 pontra emelkedtek. Az árindex 68,8 pontról 62,9 pontra csökkent, míg a kiszállítások 50,7 pontról 44,9 pontra csökkentek. Az adatok hatására 1,4361-re csökkent…
júl. 5
17:29
BLOG: A nimfomániás és a pszichiáter (Index)
Kommentelők ajánlották és rákattantam a Doc Martinra (19:20) a Duna TV-n. Engem teljesen meg lehet fogni a vitriolos humorú és antiszociális pasikkal, még akkor is, ha elálló fülűek és rendezetlen...
júl. 5
17:30
Tőkés egyeztetésre hívta Markót (HírTV)
Egyeztető megbeszélésre hívta Tőkés László református püspököt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetője.
júl. 5
17:31
Lebuktak a romlott fagyin (Privátbankár)
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Közép-magyarországi Regionális Felügyelősége csütörtökön 12 vendéglátóipari egységet ellenőrzött, melyek közül 10-ben állapított meg szabálytalanságot, és összesen 2,...
júl. 5
17:31
Angelina Jolie babérjaira tör a megasztáros (BorsOnline)
Az American Idol tavalyi döntőse, Katharine McPhee olyan szeretne lenni, mint Angelina Jolie. A fiatal és attraktív hölgy még tovább is merészkedett kijelentésével, mondván: jobb szeretne lenni, mint Hollywood egyik legnagyobb sztárja.
júl. 5
17:31
HÍR: Csökkenéssel zárt a BUX (Index)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 249,80 pontos csökkenéssel, 29 159,15 ponton zárt csütörtökön.
júl. 5
17:34
Szakszerűtlenség miatt perelnek a szülők (HírTV)
Feljelentést tesznek a szülei annak a 11 éves fiúnak, aki a Pécsi Gyerekklinikán halt meg. Az apa szerint azért, mert szakszerűtlenül látták el. A daganatos betegség miatt kezelt gyerek hirtelen lett rosszul, és a szülők állítása szerint négy órán keresztül senki nem foglakozott vele. A klinika szerint nem történt mulasztás.
júl. 5
17:34
3,5 milliárd forint négy egészségügyi intézménynek (Metropol)
Összesen 3,5 milliárd forint fejlesztési forrást juttat négy, megszűnő kórházak feladatait átvevő intézménynek a kabinet. Az előző nap született döntést csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő.
júl. 5
17:35
Kormányszóvivő: 3,5 milliárd forint négy egészségügyi intézménynek (Gondola)
Összesen 3,5 milliárd forint fejlesztési forrást juttat négy, megszűnő kórházak feladatait átvevő intézménynek a kabinet. Az előző nap született döntést csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be...
júl. 5
17:37
Horváth Ágnesék górcső alá veszik a kórházakat (Alternatív Energia)
Az egészségügyi tárca úgymond nagyvizitet indított el az országban, a miniszter és a tárca államtitkára igyekszik minél több kórházat felkeresni, megismerkedni a kórházak problémáival, elsősorban amiatt, hogyan reagálnak a strukturális átalakításokra; erről Horváth Ágnes, a szaktárca vezetője Miskolcon, sajtótájékoztatón beszélt csütörtökön.
júl. 5
17:38
Szabó megy, Granát jön az ETO - nál (HírExtra)
Még mindig szinte naponta változik a Győri ETO FC játékoskerete. A vezetőség ütőképes csapatot épít amely legalább az első hatba képes bekerülni, ezért a szezon kezdetéig próbálják erősíteni a gárdát.
júl. 5
17:38
Elérte célját a Góbi-Expedíció (HírTV)
A Lucullus Baráti Társaság lovas csapata bevonult Altaj városba és elkészítette a legendás paprikás csirkét.
júl. 5
17:38
Megalakult az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet (Gondola)
Megalakult az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet, a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alatt álló hivatal 2007 júliusától kezdi meg működését - jelentette be Lamperth...
júl. 5
17:40
Ismét trendi olvasni! (Spa Trend Online)
Mintegy húszmilliárd forint jut a magyarországi könyvtárak fejlesztésére uniós pályázati forrásokból a 2008-2013 közötti időszakban - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter csütörtökön Budapesten.
júl. 5
17:41
Navracsics: A megszorításokat a legkiszolgáltatottabbak sínylik meg (HírTV)
Navracsics Tibor és Balogh Ibolya a sárosdi bentlakásos nyugdíjas otthonban tartott sajtótájékoztatót, így próbálva felhívni a figyelmet a hátrányos helyzetű emberek kiszolgáltatottságára. Elmondásuk szerint a kormányzati megszorítások nem az önkormányzati intézményeket, hanem az intézményekben lakó embereket sújtja.
júl. 5
17:42
BLOG: Brékingnyúz: Szociopata sorozatgyilkos itthon is (Index)
Igen, kérem alássan, meg nem erősített információink szerint augusztus-szeptember környékén ki kell rinyálni a Viasat3 csatornát a kábelszolgáltatóból (ha nincs a csomagban), mert jön a tavalyi év egyik legjobb sorozata, a...
júl. 5
17:43
Wass-szobor lesz, Kósa-szobor nem lesz Debrecenben (Gondola)
Wass Albertnek lesz, Kósa Lajosnak nem lesz szobra Debrecenben, bár ez utóbbiról is szavazott csütörtökön a városi közgyűlés. Wass Albert szobrának felállítását egy civil szervezet, a Polgári...
júl. 5
17:44
Lehetőséget kaptak a kormánypártok privatizációs döntésük felülvizsgálatára (HírExtra)
Sólyom László lehetőséget adott a kormánypártoknak, hogy felülvizsgálják korábbi privatizációval kapcsolatos döntésüket azzal, hogy visszaküldte az Országgyűlésnek az állami vagyonról szóló törvényt - mondta Szijjártó Péter, csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője szerint így a kormánypártoknak módjukban áll módodítani korábbi döntésüket.
júl. 5
17:44
Meggyilkoltak egy nyugalmazott pénzügyőrt (HírTV)
Vérbe fagyva találtak rá Hegyeshalom közeli tanyáján egy magányosan élő, nyugalmazott pénzügyőrre csütörtökön reggel.
júl. 5
17:44
Tilosban terjeszkedő minisztériumok (Alternatív Energia)
Több mint 23 milliárd forintot követel a honvédelmi és az egészségügyi tárcától engedély nélküli közterület-használatért és parkolási díjért Belváros-Lipótváros önkormányzata - mondta a kerület fideszes polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
júl. 5
17:45
Olajpiaci jelentés: Emelkedö tartalékok (HírTV)
A június 29-i héten 3,1 millió hordóval emelkedtek az amerikai nyersolajtartalékok, miközben -0,5 millió hordós értékkel számoltak a legutóbbi+1,6 millió hordós érték után. A benzintartalékok heti szinten 1,8 millió hordóval emelkedtek a legutóbbi -700.000 hordós érték után. Itt +700.000 hordós értékre számítottak. A könnyü fütöolajok tartalékai 1,2 millió hordós emelkedést mutattak az elözö -2,3…
júl. 5
17:47
Nincs gyermekáldozata a balesetnek (Infostart)
Minden gyereket kimentettek csütörtökön Írország keleti partjainál, ahol a tengerbe borult 91 hajó egy junior vitorlásversenyen.
júl. 5
17:48
Kisiklott egy metró Londonban (HírExtra)
Kisiklott a londoni metró egyik szerelvénye csütörtök délelőtt, közölte a brit közlekedésrendészet szóvivője. Egyelőre nem tudták megállapítani az okát, de a rendőrség - tévés beszámolók szerint - nem gyanakszik merényletre.

Keresés