A Balatonvilágos előtti vízterületen kedden megtalálták a még vasárnap eltűnt 30 éves rákóczifalvai nő holttestét - mondta a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője. Horváth László tájékoztatása szerint a nő Balatonvilágosnál úszni indult, de onnan nem tért vissza; ezt az a társaság jelezte nekik, amelyikkel együtt nyaralt a Balatonnál. Az elsődleges adatok és a körülmények ismeretében…
Rövidesen újabb látnivalóval lesz gazdagabb Velence: a tervek szerint augusztus közepétől korszerű híd köti össze a pályaudvart a szárazföldön található Piazzale Romával - immár a Canale Grandén átívelő negyedik híd. A híd tervezője Santiago Calatrava spanyol építész. Az építési munkálatok augusztus 11-én fejeződnek be, amikor a híd három külön-külön odaszállított darabját összeillesztik.
Eddig 15 károsultja van az Írországban munkát kínáló hamis hirdetéseknek – nyilatkozta a dublini magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivője. Csillik Róbert elmondta, hogy a magyarokat lakásszerződéssel várta a hirdetés feladója, aki amint megkapta a lakbérért és a kaucióért járó 175-300 euró (45-75.000 forint) közti összegeket azonnal eltűnt.
Rendkívül tűz-, és robbanásveszélyes szerves peroxid szivárog egy benzinkút parkolójában álló kamionból a M0-ás mellett, Szigetszentmiklós közelében - erősítette meg az MTI információit a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltó őrnagya kedden. Tóth Tihamér elmondta: a külföldi rendszámú jármű több raklapnyi, húsz literes műanyagkannákban szállította a vegyi anyagot. Az előzetes…
Sándor Miklós rendőr ezredes, Fejér megye eddigi megbízott rendőrfőkapitánya lesz a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) parancsnokhelyettese augusztus 1-jétől - jelentette be az országos rendőrfőkapitány a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság keddi ünnepi állománygyűlésén. Bencze József rendőr altábornagy közölte, a távozó Fejér megyei főkapitány utódja Simon László rendőr ezredes lett, aki…
Banai Károly a miniszterelnök új kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója. A korábban Brüsszelben dolgozó diplomata 2007. július 23-ától a Miniszterelnöki Kabinet munkatársaként segíti Gyurcsány Ferenc munkáját. Banai Károly 2007 májusáig rendkívüli és meghatalmazott nagykövetként Brüsszelben a Magyar Köztársaság európai uniós Állandó Képviseletének Kül- és biztonságpolitikai Hivatalát vezette,…
Az állami médiatendereknél nem ritka az, hogy a kiíró megjelöli azokat a médiumokat, ahol a kapmány médiabüdzséjét el akarja költeni. A Diákhitel Központ (DK) a nemrég lezárult online médiatenderének egyik részfeladatában csak egyetlen médiumot jelölt meg hirdetéseinek megjelentetésére. A Kreatív Online által megkérdezett médiajogász és kommunikációs tanácsadó szerint aggályos ez az eljárás, de a…
Tóátúszás és tájékozódási kenu túraverseny várja a természetes környezetben sportolni vágyókat a közelgő hét végén a Tisza-tónál; ez lesz az ötödik pecsétgyűjtő esemény a Tisza-tavi Természetjáró 8 próba keretében - közölte a Magyar Turizmus Zrt. regionális turisztikai irodája kedden az MTI-vel.
Újabb hitelt vesz fel Pécs önkormányzata: a városi közgyűlés keddi, rendkívüli ülésén döntött az Európai Fejlesztési Bank nyújtotta 39 millió euró, azaz mintegy 10 milliárd forintos h...
Az idén ipari formatervezés kategóriában írták ki a Henkel Művészeti Díjat, amelyre 31 pályázati anyag érkezett. A Henkel magyarországi versenyén a szakmai zsűri öt művészt juttatott tovább a Bécsben zajló nemzetközi megmérettetésre, amelyre 30 országból érkeznek pályamunkák.
Iránban elkészítették a világ legnagyobb szőnyegét, amely nagyobb egy futballpályánál és több mint egymilliárd forintot ér. A kivételes darabot az Egyesült Arab Emirátusokba szállítják, ahol a főváros egyik mecsetét díszíti majd.
Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: nincs szó több-biztosítós rendszerről, a koalíciós megállapodásban az szerepel, hogy egy egészségbiztosítás rendszere működik és több térségi felelősséget viselő egészségpénztár kapcsolódik ehhez. Továbbra is jövedelemarányos befizetés és szükségletarányos ellátás lesz…
A módosított határidőhöz képest hamarabb, előreláthatólag augusztus végén vagy szeptember elején megnyithatják a forgalom előtt az M3-as autópálya új, Görbeháza-Nyíregyháza közötti szakaszát
Bünteti a kevéssé civilizált magatartási formákat a valenciai önkormányzat a hozzátartozó tengerparti szakaszon. Büntetést kap, aki a kutyáját a strandra viszi és az is, aki a tenger közelében lévő szabadtéri tusolónál szappant használ. Nem szabad elmosogatni a szennyes edényt a tengerparti tusolóban, és tilos a szükségletet a parton vagy a vízben elvégezni - ismertette a most elfogadott…
Tizenegy filmjével emlékezik a hétfőn elhunyt Ingmar Bergmanra a Duna Televízió - tájékoztatta a műholdas közszolgálati csatorna kedden az MTI-t. Közlésük szerint vasárnap este a világhírű svéd rendező utolsó alkotását, a 2003-ban készült Sarabandot tűzik műsorra. A tematikus válogatásban a rendező legismertebb művei kapnak helyet, köztük a Tükör által homályosan, A csend, az Úrvacsora, A hetedik…
Főként idős embereket kifosztó sorozatbetörőt fogtak el a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az őrizetbe vett 22 éves petneházi férfi a gyanú szerint Ófehértón és Ramocsaházán 12 betörést követett el éjszakánként - közölte a térségi főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel. A vagyon elleni bűncselekmények miatt többszörösen büntetett előéletű férfi az elmúlt hetekben magánházakba és…
Egy nagy amerikai befektetési bank shortokat javasolt az EUR-NOK-nál, amit azzal indokoltak, hogy a kedvezö norvég adatokra való tekintettel csak átmeneti lehet az emelkedés. 8,0500 alatt kedvezötlenek a kilátások. In-GFX
Plenáris üléssel folytatódott a fagykárt szenvedett gazdák megbízottainak, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium képviselőinek egyeztetése a kárenyhítésről kedden délután Budapesten. Benedek Fülöp, az agrártárca szakállamtitkára a megbeszélések kezdetén jelezte: szakértői szinten a tárgyalások már délelőtt elkezdődtek, és a plenáris ülés kezdetéig tartottak.
Kétnapos látogatásra Magyarországra érkezik szerdán Efraim Zuroff, a Wiesenthal Központ izraeli irodájának vezetője, hogy tovább vizsgálódjon a Képíró- és a Zentai-üggyel kapcsolatban - értesült jeruzsálemi forrásból az MTI. Zuroff többek között a magyarországi zsidó hitközség vezetőivel, jogi és történész szakértőkkel, valamint a Képíró Sándor és Zentai Károly ügyében nyilatkozó szemtanúkkal…
Tengerbe fulladt egy magyar nő a horvátországi partoknál - közölte kedden a helyi rendőrség. Az MTI érdeklődésére a zágrábi magyar nagykövetség közölte, hogy értesítést kapott erről a horvát hatóságoktól, de részletekről egyelőre nem tudott tájékoztatást adni. A rendőrség beszámolója szerint az áldozat hétfőn kenuzni indult férjével. Uvala Scott (Scott-öböl) üdülőtelep közelében hirtelen erős…
Hétfőn este otthonában elhunyt Michelangelo Antonioni olasz filmrendező - jelentette kedden az ANSA olasz hírügynökség. A család közlése szerint a világhírű olasz filmrendezőt csütörtökön temetik el szülővárosában Ferrarában.
A Portfolio.hu kiadójaként ismert NET Média Zrt. megvásárolta a ReSource IngatlanInfo kiadási jogait. Nobilis Kristóf így újabb darabbal bővítette az elmúlt években szisztematikusan felépített médiabirodalmát.
Tovább gyűrűzik a botrány Britney Spears körül. Az énekesnő egy hete az OK! magazinnak adott „hányós” interjújával került ismét a bulvár lapok címoldalára, majd tegnap napvilágot láttak legújabb klipjének forgatásán készült fotók is, melyeken úgy néz ki, akár egy utcasarki örömlány. A sorozat azonban úgy látszik nem szakad meg. Britney egyik „jóakarója” ugyanis feltett az internetre egy hónapokkal…
Saját 3 éves unokáját fojtogatta egy amerikai férfi azzal a szándékkal, hogy így űzi ki belőle az ördögöt. A gyerek anyja is a szobában volt és közben valamiféle imát kántált. A hatóság kábító lövedéket lőtt a nagyapába, aki később meghalt. A gyerek életben maradt.
Az Egészségbiztosítási Felügyelet januári fennállása óta 78 esetben szabott ki bírságot, összesen 12,5 millió forint értékben - mondta el Holchacker Péter, a szervezet elnökhelyettese a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
A Mol kedden hozta nyilvánosságra, hogy szerződést írt alá az Italiana Energia e Servizi megvásárlására. Egyes elemzők szerint az üzlet miatt a versenyhatóságok kevésbé fogadnának el egy esetleges OMV- Mol egyesülést.
Több mint ezerötszáz rendőr biztosítja a hétvégi Forma-1 Magyar Nagydíjat. A rendre civil és egyenruhás, valamint lovas rendőrök vigyáznak majd. A magyarok munkáját lengyel, román és osztrák rendőrök is segítik.
Délután is egyeztetnek a fagykárt szenvedett gazdálkodók, valamint a földművelésügyi minisztérium képviselői. Az egyik résztvevő szerint a tegnapi megbeszélésen távolabb voltak egymástól az álláspontok, mint korábban.
Miközben Dél-Koreában gyertyás virrasztással könyörögnek az Afganisztánban fogságba ejtett fiatal keresztény önkéntesek kiszabadulásáért, fogva tartóik, a tálibok újabb határidőt szabtak. Az afgán rendőrség megtalálta a hétfőn megölt második dél-koreai túsz holttestét is.
Az anorexia veszélyeire számtalan tévésorozatban felhívták már a nézők figyelmét világszerte. Ám brit Channel 4 most elsőként azt is bemutatja, hogy a betegség nem csak súlyos, de halálos is lehet. A csatorna legnépszerűbb szappanoperája, a Hollyoaks egyik főhőse ugyanis belehal a kóros soványságba.
Budapest- Rouge és Noir - Vörös és fekete szín ihlette Christian Lacroix világhírű francia divattervező pályafutásának 20. évfordulójára piacra dobott parfümjét.
Hozzávalók: 50 dkg friss eper felkockázva + néhány szem a díszítéshez tej tejszín 2 evőkanál cukor (vagy édesítő) 1 db narancs felkarikázva egész fahéj, szegfűbors, szegfűszeg – ízlés szerint
A villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás ágazatban az áprilisi és a májusi 0,2%-os csökkenést követően júniusban nem változtak az árak - közli a KSH.
A győri egyetem gazdálkodási egyetemi kiegészítő képzésének nappali és levelező tagozatára, az építőmérnöki és a közlekedésmérnöki egyetemi kiegészítő szakok levelező képzéseire is várja a pótjelentkezőket a győri Széchenyi István Egyetem.
Ismert művészek, értelmiségiek kezdeményezése nyomán országos aláírásgyűjtés indul Szlovákiában annak érdekében, hogy a kormány egybiztosítós rendszert visszaállító törekvéseivel szemben megőrizzék a szabad biztosítóválasztás évek óta működő rendszerét. A petíció szervezői szerint "az egészségügyi tárca törekvései helytelenek, alapvető emberi és szabadságjogokat sértenek, ellentétesek a demokrácia…
Az egri Eszterházy Károly Főiskola (EKF) - az államilag támogatott hallgatók extra ösztöndíj lehetőségével, a természettudományos szakra felvetteknek nyújtott laptoppal - várja újonnan felvett hallgatóit. A főiskola legújabb kezdeményezése, hogy támogatást nyújt a tehetséges, költségtérítéses képzésre felvett hallgatóinak is.
Életéért küzd egy 16 éves nagykátai fiú. Simon Imi az orvostudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthatatlan, a Duchenne-kór egy izomsorvadással járó betegség, amely 20 éves kora előtt végez áldozatával.
A vizitdíj és a kórházi napidíj nem váltotta be a hozzá fűzött kormányzati reményeket; nem segít az alapellátásban és nem oldja meg a kórházak anyagi gondjait - mondta a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa. Pesti Imre sajtótájékoztatón közölte: a vizitdíj és a kórházi napidíj igazságtalanságot és méltánytalanságot eredményezett az egészségügyben, mind az orvosok, mind a betegek számára. Szerinte az…
A Károly Róbert Főiskola Gazdálkodási Karán továbbá az Agrár és Vidékfejlesztési Karán is hirdet pótfelvételit felsőfokú szakképzési és alapképzési szakokon.
A vizitdíj-rendeletet és a rendelet megalkotóinak fotóit azért kértem kihelyezni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat kórházaiban, mert a rendelkezés szerintem akadályozza a jó orvos-beteg kapcsolatot - mondta Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés fideszes elnöke. Ódor Ferenc úgy fogalmazott, hogy eredeti felvetése az volt, érdemes volna kitenni azt a rendelkezést, amely…
Védelmébe vette a Washington által bejelentett, többmilliárd dolláros közel-keleti fegyvereladásokat az amerikai külügyminiszter. Condoleeza Rice a héten diplomáciai körútra indult a térségben. Irán szerint Amerika félelmet és bizalmatlanságot akar kelteni a Közel-Keleten azzal, hogy például 25 százalékkal növeli az Izraelnek eladott fegyverek mennyiségét.
A szlovák televízió több munkatársa vádolta meg cenzúrázással a közszolgálati csatornát. Szerintük az STV a kormány elvárásaihoz igazodik, ezért többen önként vagy kényszerűen távoztak.
Ismét felfüggesztették Fót fideszes polgármesterét. Szent-Iványi Gézát ugyan a bíróság a múlt héten visszahelyezte székébe, azonban a képviselő-testület hétfői, estig tartó ülésén ismét felmentette a munkavégzés alól – közölte Csorba István, a fegyelmi bizottság elnöke.