A sajtóban napvilágot látott gazdasági minisztériumi szerződések szerint a tárca és Kóka János olyan tevékenységgel bízott meg külső cégeket, amelyeket magának a minisztériumnak vagy más állami szervn...
A sereghajtók között, a 61. helyen végzett Budapest azon a felmérésen, amely azt vizsgálta, hogy mennyire elégedettek a nagyobb európai városok lakói településükkel. A legjobb helyen a hollandiai Gröningen végzett, a magyar fővárost pedig a többi között még Miskolc is leelőzte.
Az amerikai vízumkérdésről és a schengeni csatlakozásról tárgyalt a magyar kormányfő az Európai Unió bel- és igazságügyért felelős biztosával. A politikusok minkét kérdésben rendkívül bizakodóak voltak.
Ankarában és Isztambulban is szigorú vízkorlátozást léptetnek életbe szerdától - tudta meg az InfoRádió. Magyarország ankarai konzulja elmondta: a súlyos vízhiány miatt a két övezetre osztott török fővárosban hol egyik, hol a másik szektorban lesz teljes vízkorlátozás - mégpedig 48 órán át.
A csontritkulás felismerésére szolgáló magyarországi vizsgálatok fele fizetőssé vált az egészségügy átalakítása nyomán, így nem biztosítható a betegek színvonalas ellátása- mondta az InfoRádiónak a Magyar Oszteoporózis Társaság elnöke. Horváth Csaba, a Semmelweis Egyetem munkatársa hozzátette: a csak kétévente végzett vizsgálatok következtében egymilliárd forintot dob ki a társadalombiztosítás…
Japán, kubai, francia, jamaikai, afrikai és amerikai fellépője is lesz idén a Sziget Fesztivál Világzenei Színpadának. Augusztus 8-a és 15-e között ezen a helyszínen a stílusok között megjelenik a mambo, a ska, a rumba, a son, a reggae és a dzsessz is.
Az APEH közzétette azoknak az adózóknak a nevét, akiknél a második negyedévben jogerős határozatban jelentős összegű adóhiányt állapított meg, és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették az előírt határidőre.
Budapest - Bálint Antónia (37) szinte ragyog, nem hagyott nyomot rajta az elmúlt hónapok sok keserűsége és csalódása. A hajdani szépségkirálynő és műsorvezető az RTL Klub Reggelijében e héten Dombovári Vanda társaként faggatja a Csak csajok vendégeit.
A Fidesz szerint a kormány szavakkal igen, tettekkel azonban nem küzd a feketegazdaság megszüntetése ellen - reagált az ellenzéki párt szóvivője hétfőn Veres János pénzügyminiszter bejelentésére, miszerint a kormány a jövőben több emberrel több ellenőrzést hajt végre a 17 százalékosra becsült feketegazdaság visszaszorítása érdekében.
A Németországból származó illegális szemétbálák felét, mintegy 2.500 tonna hulladékot már sikerült német költségen elszállítani Magyarországról - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
Mindkét szakvezető 50-50 százalék esélyt ad saját csapatának a továbbjutást illetően a keddi, DVSC-TEVA - Elfsborg labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőt megelőzően.
Holly Madison, Hugh Hefner jelenlegi kedvenc ágyasa babát szeretne. Egyes pletykák szerint a hölgy absztinenciája arra utal, hogy talán máris anyai örömök elé néz a 27 éves nyuszilány.
Egy 3000 ágyas új óriáskórház épülhet fel a 2009-re a Nagyvárad téren - mondta a Független Hírügynökségnek Horváth Csaba főpolgármester-helyettes hétfőn. A Semmelweis Egyetem és a Fővárosi Önkormányzat közösen fogna hozzá ehhez a nagyberuházáshoz, amely a főváros négy kórházának és az orvosegyetem több klinikájának feladatait venné át.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter bejelentette hétfőn, hogy az Egyesült Államok 13 milliárd dollárnyi katonai segélyt ajánl Egyiptomnak, 30 milliárd dollárnyit Izraelnek, és hasonló segélyeket Szaúd-Arábiának, valamint az öböl menti országoknak.
Hamis írországi állásajánlatok jelentek meg Békés és Csongrád megyében - tájékoztatta Odze György külügyi szóvivő hétfőn az MTI-t. "A Külügyminisztérium tudomására juto...
Érdekes jelenségre lett figyelmes néhány hallgatónk a hegyeshalmi határátkelőhely közelében: miközben az osztrák oldalon több száz szélturbina lapátja éjjel-nappal forog, addig a magyar oldalon gyakran mozdulatlanul állnak az ugyanilyen áramtermelő berendezések.
Miután az AUD-CHF pénteken kiesett emelkedö trendcsatornájából, a devizapárt a március és július közti emelkedö mozgás 61,8%-os Fibonacci korrekciós szintje fölött jegyzik. Ha tartósan 1,0225 alá megy az árfolyam, visszaeséssel kell számolni 1,0062-ig. Ha 1,0305 irányába emelkedik az árfolyam, shortokat hozhatnak létre. A technikai indikáció miatt a 61,8%-os korrekció szint tesztjével kell…
Több mint 500 ember vesztette életét Kínában az évtized egyik legpusztítóbb árvizében - mondta a Vöröskereszt hétfőn. A nemzetközi szervezet sürgős segély összeadására szólította fel a világ országait, hogy megsegítsék a több millió hajlék nélkül maradt embert.
Közös munkacsoport egyeztet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) javaslatairól – ezzel az eredménnyel zárult Markó Béla és Tőkés László régóta tervezett találkozója.
A feldolgozóipari aktivitást mérö Dallas Fed Index júliusban 10,6 pontról -3,6 pontra esett vissza. A termelési index ebben 14,0 pontról -9,7 pontra csökkent. A munkaerö-piaci komponens 15,9 pontról 0,0 pontra esett vissza. Az adatok hatására új napi csúcsot ért el az EUR-USD 1,3691-nél. In-GFX
Az Astana kerékpáros istálló hétfőn kirúgta első számú versenyzőjét, a kazah Alekszander Vinokurovot, mivel pozitív doppingtesztet produkált a francia kerékpáros körversenyen (Tour de France).
Magyarországon a rendőrség időről-időre tart kampányszerű közúti ellenőrzést az ittas vezetők kiszűrésére, a brit hatóságok pedig a drogozó autósokat is igyekeznek kivonni a forgalomból. Az EU-tagországaiban egyébként különbözőképpen állnak ahhoz a kérdéshez, hogy mennyit szabad - ha egyáltalán - inni, mielőtt az ember a volán mögé ül.
A mai adatszegény napon 1,37 közelében mozgott az EUR-USD árfolyama. A zöldhasút megterhelik az ame9rkai kölcsönpiaci helyzettel kapcsolatos aggodalmak, melynek krízise negatív hatással lehet a gazdaság egészére. Az EUR-USD napi csúcsot ért el 1,3691-nél, miután a Dallas-Fed Index júliusban 10,6 pontról -3,6 pontra esett vissza. Az EUR-USD végül 1,3679-en zárt. In-GFX
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette azoknak az adózóknak a nevét, akiknél a második negyedévben jogerős határozatban jelentős összegű adóhiányt állapított meg, és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették az előírt határidőre.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette azoknak az adózóknak a nevét, akiknél a második negyedévben jogerős határozatban jelentős összegű adóhiányt állapított meg, és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették az előírt határidőre.
A nyugati üzleti szereplők nem készültek fel a fejlődő országoknak a világgazdaságra gyakorolt hatására – derült ki a British Telecom (BT) nagyszabású nemzetközi kutatásából. Míg az amerikai, br...
Kedvezményes hitelt vehetnek fel takarmányvásárlásaikhoz az állattenyésztők - erről állapodott meg Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, a Baromfi Terméktanács, a Vágóállat és Hús Terméktanács, valamint a Magyar Sertéstartók Szövetsége. Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztok Szövetségének elnöke az InfoRádiónak elmondta: a magas…
A bolgár hírszerzés vezetője hétfőn feltárta: mintegy húsz ország biztonsági szolgálata segített abban, hogy kiszabadulhassanak a Líbiában szándékos AIDS-fertőzés vádjával halálra ítélt egészségügyi dolgozók.
A Tour de France országúti kerékpáros körversenyen doppingoláson ért, és az Astana csapatából kizárt Alekszandr Vinokurov hazájában a kazah kormánypárt (Haza Pártja) választási kampányának kulcsszereplője.
Megszületett a Magyar Public Relations Szövetség által meghirdetett "CSR Best Practice, 2006" pályázat végeredménye. A 24 jelentkező vállalatból 19 kerülhet a kiadványba.
Egyelőre nem született megegyezés a méltányosabb fagykárenyhítést követelő gazdák és az agrárminisztérium képviselői között Nyíregyházán - tájékoztatta az InfoRádiót a szabolcsi demonstrációt szervező Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének igazgatója. Budai Gyula hozzátette: a sikertelenség ellenére folytatják a tárgyalásokat.
Megszületett a Magyar Public Relations Szövetség által meghirdetett "CSR Best Practice, 2006" pályázat végeredménye. A 24 jelentkező vállalatból 19 kerülhet a kiadványba.
Az afganisztáni tálibok egyik szóvivője hétfőn este bejelentette, hogy agyonlőtték egyik dél-koreai túszukat, egy férfit. A hírt egyelőre nem lehet megerősíteni más forrásból.
A Borsod megyei közgyűlés egészségügyi intézményeiben a vizitdíj- automaták mellé ki kell ragasztani Gyurcsány Ferenc kormányfő, Horváth Ágnes jelenlegi és Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszter fotóját, hogy az emberek tudják, "nekik köszönhetik", hogy fizetniük kell; erre a megyei közgyűlés fideszes elnöke utasította az intézmények vezetőit - adta hírül az RTL Klub híradója hétfőn. Ódor…
Lehet, hogy egy nagy fehér cápa vadászik Cornwall partjainál - de a szakértő szerint ezért még nem kellene lemondaniuk a fürdőzésről a tenger szerelmeseinek.
Nagy-Britannia és az Egyesült Államok széles körű kapcsolatai "meg fognak erősödni" az elkövetkező években - jelentette ki Gordon Brown brit miniszterelnök hétfőn, az amerikai elnökkel tartott első találkozója után.
A hírt egyelőre nem lehet megerősíteni más forrásból. A terroristák 22 túszt ejtettek közel két hete, és saját embereik szabadon bocsátását követelik az életükért.
Minden olyan veszteséges céget megvizsgál az adóhivatal jövőre, amely az elmúlt időszakban nem fizette meg a minimális adóalap utáni 2 százalékos adóterhet - közölte a pénzügyminiszter. Veres János az InfoRádióban elmondta: több mint 1000 fővel emelik az APEH dolgozóinak létszámát, ami több tízezer minimumadó-alap vizsgálatot tesz majd lehetővé 2008-ban.
A dzsesszé a főszerep az idei Veszprémi Ünnepi Játékokon - mondta Mészáros Zoltán ügyvezető igazgató. A szombatig tartó rendezvényen a komolyzenei és opera gálakoncert mellett fellép többek közt a Weather Report nevű egykori fúziós dzsessz-zenekar két világhírű alapító tagja, a billentyűs Joe Zawinul és a szaxofonos Wayne Shorter.
Az afganisztáni tálibok egyik szóvivője hétfőn este bejelentette, hogy agyonlőtték egyik dél-koreai túszukat, egy férfit. A hírt egyelőre nem lehet megerősíteni más forrásból. A terroristák 22 túszt ejtettek közel két hete, és saját embereik szabadon bocsátását követelik az életükért. A nap folyamán korábban olyan hírt terjedt el, hogy ultimátumuk határidejét szerdáig meghosszabbították.
Berlinben megütközést váltott ki a lengyel miniszterelnök bejelentése, amelyben törvénymódosítást helyezett kilátásba, mert kormánya tűrhetetlennek tartja, hogy a bíróságok a 70-es, 80-as években az országot elhagyni kényszerült németeknek jóvátételt ítélnek meg. A német kereszténypártok menekültügyi biztosa szerint valamennyi uniós országban tiszteletben kell tartani a bíróságok függetlenségét.
Szerbiában az utóbbi két-három évben gyakoriak az olyan gyilkosságok, amelyekben négy-öt, sőt ennél is több az áldozatok száma. A hétvégén megdőlt a negatív rekord: egy szerb férfi 9 embert gyilkolt meg.
A hatalmon lévő orosz vezetés szája íze szerinti történelemértelmezést akarja belenevelni az orosz iskolásokba a Kreml. Ennek jegyében született meg két, tanároknak szóló kézikönyv, amelyek máris hatalmas vitákat váltottak ki. Az orosz pedagógusok a Kreml propagandafogásának tartják a műveket, ám kérdés, hogy a tiltakozásukkal mit tudnak elérni.
Szinte hihetetlen, de ezúttal nem egy botrány kapcsán merül fel Lindsay Lohan neve. Az amerikai színésznő női fehérneműket reklámoz majd, az első képek most érkeztek meg Japánból.
A napokban elköltözött a Fáy utcai kínai piac. A terület bérleti szerződése lejárt azzal, hogy a Vasas Sport Club 1,7 milliárd forintért eladta az ingatlan földhasználati jogát egy befektetőnek - mondta az InfoRádiónak Lehoczky Dániel, a sportegyesület gazdasági igazgatója.